Tárgy: Re: Bejárat és előszoba Szer. Júl. 16, 2014 9:41 am
long time no see
lockwood & tania
Pontosan úgy reagált, mint amire számítottam. Nem szeretem a szabadidőmet emberek közt tölteni, de mikor muszáj megtennem akkor alaposan elemzem őket. Gyerekkori szokás.. Tyler-t is rengetegszer figyeltem már meg, eléggé kiismerhetővé vált számomra. Viszont azt nem néztem ki belőle, hogy pár hónap után is így érinti őt a látogatásom. Jó.. tényleg egyik percről a másikra tűntem el, de mire számított? Egy csók után máris szerelembe esünk? Hisz ki nem állhatjuk egymást, olyan vitákat szoktunk lerendezni, olyankor jobb ha nincsenek körülöttünk. Tyler hol baromi jó fej tud lenni, hol a világ legidegesítőbbje. - Így kizárnál a házadból? Ouch. - húztam el a számat, és miután beléptem, bezártam magam mögött az ajtót. Elképedve néztem végig a tágas előszobán, és a lépcsőn mely a következő szintre vezetett. Csillárok függtek a mennyezetről, drága szőnyeg futott végig a padlón, festmények ékesítették a falakat. Nem semmi hely volt.. Az ember azt se gondolná, hogy egy fiatal férfi lakik itt. Hamar jöttek a kérdései, nem tudtam jobban körültekinteni. Lerúgtam magamról a cipőmet, mivel nem akartam mindent összesarazni. Meg, ha már elértem, hogy beengedjen biztosan abba is belemegy, hogy hadd töltsem itt az éjszakát. Célirányosan indultam: hozzá. Nem volt időm kikeresni azon a híres internetes keresőn, hol vannak olcsó motelek a környéken. Majd kap reggelit. - Tyler. - vágtam közbe. - Nem miattad mentem el, nem volt más döntésem. - igazából volt, de most nem fogom feladni a szüleimet érte. - Egy újabb nyomra bukkantam, és te csak visszatartottál. - kerek perec meg fogom mondani neki az igazat. A szakításoknál sem vagyok egy lágyszívű, rengeteg szívet törtem már össze, és nem fogok nála kivételezni. A kezében lévő energiaital dobozt összezúzta, de nem igazán foglalkoztam vele. Nem lesz semmi baja, láttam már, hogy milyen gyorsan gyógyulnak a sebei. Míg egy átlagos halandó embernek szenvednie kell, addig neki pikkpakk összeforr. - Nyomoztam. - feleltem könnyedén, megvonva a vállamat. - Megfeleltem a kihallgatásnak? - fontam össze a karjaimat a mellkasom alatt, és a kezére pillantottam, melyből áramlott kifelé a vér. Mi a..? Belém szorult a levegő, és felidéztem számos pillanatot, mikor elvágta a kezét, az ujját, de pár másodpercen belül össze is forrt, mintha mi sem történt volna. Még a heg sem látszódott. Erre ebből szabályszerűen ered a vér. - Öhmm.. - harapdáltam az ajkaimat. - Annak nem kellet volna már begyógyulnia? - böktem a keze felé az ujjammal, és reméltem, hogy nem fog itt nekem elájulni. A konyhában kiemelkedek, de az újjáélesztés nem igazán az én területem.
Farkasként most új meglátásba kerülnek a dolgok. Eddig csak egyetlen dolog vezényelt, az pedig a bosszú volt. Tudtam, hogy hibridként nem ölhet meg akárki, nem eshetek áldozatául valami bolondnak, akit esetleg a bosszúhoz vezető úton megsértek, de így újra farkas bőrben már máshogy nézek mindenre. Az a fájdalom, ami anyám halálával kezdődött valahogy elragadott magával, és nem láttam kiutat a sötétből. Minden borús volt, nem volt értelme annak, hogy odafigyeljek az apró örömökre, mint például a Matt-el való sörözés a Grill-ben, vagy Caroline, vagy az a tény, hogy egy óriási villában élek, és pénzem is van bőven. Ez mind eltörpült az mellett, hogy Klaus Mikaelson elrontotta az életemet. Csak ez járt a fejemben az utóbbi időben, hiába próbáltak a többiek meggyőzni, hogy ez nem így van. Azt hiszem, a csökönyösség, makacsság mindig is az egyik legrosszabb tulajdonságom volt, és most már nem is kételkedek ebben. De megváltoztak a dolgok, és a gondolkodásom is. Rájöttem, hogy az élet múlandó, az idő halad előre és nem lehet megállítani. Az elmúlt pár év nem tette tönkre az életemet, csak bizonyos pontjai lettek komplikáltabbak. Ha visszanézek a gimis éveimre rájövök, hogy egyáltalán nem voltam jó ember, se jó fej. A tipikus focista barom voltam, akit mindenki csak felszínesen kedvel a pénze, és a népszerűsége miatt. Nálam fiatalabb srácokat piszkáltam, akik nem voltak velem egy szinten, mert így akartam fitogtatni az erőmet. De most... rám sem lehet ismerni. Jó persze, néhány ilyen berögződés megmaradt. Például csípős a nyelvem, temperamentumos vagyok, és néha hamarabb cselekszek, mint gondolkozok. De majd igyekszek változtatni ezen. Mióta hazaértem, kb olyan hajnali négy óta fel-alá rohangálok a házban. Nem találom a helyem, fel vagyok pörögve. Pedig csak sörözgettünk Matt-el meg a srácokkal, semmi több. Már apám asztalából is kipakoltam mindent, ami ott maradt, anyám szobájába is bementem és régi emlékeket kerestem elő képek, vagy otthoni régi videokazetták formájában. Istenem, hogy mennyire aranyos kisgyerek voltam. Milyen boldogan szaladgáltam az udvarunkon. Néhány ismerős arc visszaköszön egy-két felvételen, akik már soha többé nem fognak rám visszamosolyogni, ezért inkább ráhagyom az egészet. A lépcsőn szaladok, csak hogy formában maradjak. Már éppen a hatodik körömre készülök, amikor megszólal a csengő. Felkapom a törölközőt az asztalról, rápillantok az órára, és meglepődve látom, hogy már fél tíz van. Hogy eltelt az idő... De nincs lehetőségem komolyabb gondolatokra, mert ez a váratlan vendég nem képes leszállni arról a rohadt csengőről. Szerencséje van, hogy nem alszok, mert biztos elküldeném a fenébe, legyen az bárki is. Egy-kettőre ott találom magam a bejárati ajtónál, és kinyitom. - Jövök m...- jövök már akart lenni, de nem tudtam befejezni a mondatot a meglepettségtől. Tania? Mi a pokol? Hogy kerül...? Nem Tyler, nem szabad leállnod vele, hisz otthagyott... Amilyen lendülettel kinyitottam az ajtót, olyan lendülettel próbáltam meg bevágni, de Tania számított a reakciómra, és gyorsabb, ügyesebb volt mint én. Tudom, hogy ha nem engedem be, addig fog idejárni, és a véremet szívni, ameddig el nem mondja amit szeretne, vagy meg nem szerzi amit akar tőlem. Sok időt töltöttünk együtt, ismerem már. Azt meg kell hagyni, hogy még mindig nagyon jól néz ki, és egy cseppet sem változott a stílusa, amit annyira megkedveltem, de meg kell mutatnom, hogy ki a férfi, és kit nem lehet csak úgy elhagyni. Jöjjön csak be, de nem lesz velem könnyű dolga. - Gondolom betalálsz magadtól is. - tettem egy 180 fokos fordulatot, ledobtam a törölközőt a kanapéra, és felkaptam az energia itat a lépcső mellől. Kell, hogy észnél legyek, főleg most, hogy ő itt van. Mielőtt belekezdek a hegyi beszédembe, lehúzom az egészet. - Mit akarsz? Elhiteted velem, hogy van valami köztünk, aztán meg lelépsz és nem látlak többé? Most pedig csak így hip-hopp felbukkansz és azt várod, hogy tárt karokkal fogadjalak? - hirtelenjében az indulatok miatt összeroppantom a kis fém dobozt, ami két-három helyen rendesen bele is vág a kezembe. Összehúzom az ajkaim, miközben az ujjaimról vér csorog lefelé, de nem foglalkozok vele. Tania-t figyelem, ahogy beljebb tessékeli magát a nappaliba. - Hol voltál eddig? - teszem fel a magától értetődő kérdést, miközben a padlón már egy kisebb vértócsa alakul ki.
a hozzászólás Tanianak készült, 662 szót tartalmaz, és írás közben a Alone together című számot hallgattam. béna...
Bágyadt szemeim a megfelelő utca iránt kutatnak, azt mondták abban a helyi kocsmaszerűségben, ahonnan özönlöttek ki és be az emberek, hogy nehéz eltéveszteni. Nos, én mégis itt körözök már vagy egy fél órája. Legalább van időm azon agyalni, hogy hogyan fogok betoppanni rég nem látott "barátomhoz". Igazából nem is mondanám Tyler-t barátnak, inkább egy kellemes ismerősnek. Rendszeresen civakodunk, sértő megjegyzéseket vágunk a másik fejéhez, de vannak egészen normális pillanataink, amikor képesek vagyunk úgy kommunikálni, mint két felnőtt. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy én jóval idősebb vagyok nála. Már akkor az iskola padját koptattam, mikor meglátta a napvilágot. Ez a tény különösebben nem szokott zavarni, a kor nálam teljes mértékben lényegtelen. Az ember személyisége fog meg, és ugyanúgy szimpatikusnak találhatok egy kiskorút, vagy fordítva egy mama/tata korabelit. Egy hatalmas fehér villaszerűségre kaptam fel a fejemet. Ez megfelel a leírásnak. Basszus mekkora telek tartozott hozzá.. A kis Lockwood nem közölte, hogy ennyire tele vannak. Tökölés nélkül leparkoltam a ház előtt, nem haboztam, a mának éltem. Carpe diem, ahogy mondani szokták. Ha nem teszek egy próbát, akkor hónapokig rágódhatok azon, hogy mi lett volna ha.. A motor hangos zúgása leállt, amint kivettem a kulcsot belőle, és határozott léptekkel megindultam a hatalmas ház felé. Javítok villa, vagy kastély. Amint az ajtóhoz értem tenyeremet rátámasztottam a csengőre, és a kelleténél is tovább hagytam ott. Legalább fel fog rá figyelni. Abban biztos voltam, hogy nem az álmából fogom őt felkelteni. Fél tíz volt, nem a legtökéletesebb időzítés, de az utazásom során közbe lett ékelve egy alvás, mellyel nem számoltam. Viszont az is lehet, hogy kint van és iszik a haverokkal, vagy egy csinos szőke lányt próbál becserkészni. Múltkor mintha emlegetett volna valami szőkét.. Lepillantottam a ruhámra, miközben arra vártam, hogy az ajtóhoz vonszolja a lusta seggét. Egy szürke agyon gyűrött póló volt rajtam, melyet teljesen megviselt a hosszú autókázás, és egy koptatott fekete farmer, a kedvencem. Direkt több is van belőle az egyik bőröndömben. Félre értés ne essék, nem vagyok egy plázacica, hogy nyolc bőrönddel járkáljak mindenhová, csak Lena-nak is szüksége van helyre. Sosem lehet tudni mikor kell magamra öltenem a személyét.. Jobb elővigyázatosnak lenni. No de vissza az öltözékre. Végezetül pedig egy szintén fekete magas szárú sportcipő. Ezeket mind már megszoktatta tőlem, legalább nem kellett attól tartanom, hogy nem fog engem felismerni. Az ajtó kinyílt, és hamar egy ismerős arcot fedeztem fel. Egy mosolyt erőltettem magamra, előrébb lépve a küszöbre, hogy ha véletlenül az arcomba akarná csapni az ajtót, akkor a cipőmet találja el. Biztos, hogy nem.. Jó egy búcsúcetlit tényleg hagyhattam volna. De utólag már nincs értelme cselekedni. A múlton tovább kell lépni, nem pedig rágódni rajta. - Üdv, Lockwood. Rég láttuk egymást. - ennél jobb nem juthatott volna eszembe? Persze, hogy rég, hisz én léptem le! - Nos beengedsz, vagy inkább ácsorogsz itt kint velem? - tértem rá egyből a lényegre. Amit ki nem állhatok az az üres fecsegés, mint hogy vagy, mit csináltál a mai nap folyamán, mert egyes emberek ezekre tényleg válaszolnak. És nem is röviden, hanem szépen sorjában elkezdik fejtegetni, hogy mik történtek velük. Holott az ember csupán udvariasságból kérdezi, és rövidre kell fogni az egészet. Említettem már, hogy nem vagyok egy nagy emberkedvelő?
† music: body electric † note: kezdőnek még elmegy, lesz ennél jobb is.. † words: 523
-Szívesen táncolok veled.-Igazából nekem is ez volt a vágyam. Táncolni azzal a lánnyal aki megváltoztatta a jövőmet. Nem merek közeledni hozzá nehogy elveszítsem, milyen ez már? De nekem kell lépnem ez biztos. Bárcsak egy picit bátrabb lennék. A sok csalódás ami megakadályoz abban hogy valakit is a közelembe engedjek. Várjunk csak most jutott az eszembe hogy én pocsék táncos vagyok. Jesszusom mi jöhet még? Talán a tánc előtt innom kéne valamit hogy legalább én ne találjam saját magam nevetségesnek. De mi lehet annyira erős hogy ezt el felejtesse velem? Igen, Rosalie biztató mosolya. Ez elég lesz arra hogy erőt merítsek erre az estére. Micsoda díszítés. Le a kalappal. Belül még szebb a hely mint kívül. Le vagyok nyűgözve. Remélhetőleg jobbnak ígérkezik ez a bál mint a tavalyi. Nyugodtabb és mindenek felett szórakoztatóbb. -Rosalie van kedved velem inni valamit?
Mosojogva nézem az egész kocerájt majd megkérdezem Jeremy-t, hogy - Nincs kedved majd táncolni?- fordulok a srác felé. Most hirtelen egy olyan furcsa érzés kezdett elterjedni bennem.... valami olyasmi mint mikor régen - mielőtt Klaus megölte az első szerelmemet - vágytam egy fiúnak a csókjára. Persze ezt most nem fogom erőltetni és előrerohanni, mert az mindig pórulsűl el. Majd ha Jeremy akarja akkor megcsókol ha nem akkor nem. De még e nélkül is olyan boldog vagyok, mert itt van mellettem kiöltözve és fogja a kezemet és... és érzem, hogy a mai nap csak is jól sülhet el. nem ronthatja el semmi sem és még otthon le tettem arról, hogy a Klaus elleni bosszúra még csak az eszembe se jusson és ha Tylerrel találkozok akkor sem fogom felhozni a témát. Ha ő felhoza akkor vagy el megyek vagy váltunk egy témát.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bejárat és előszoba Vas. Feb. 17, 2013 11:45 am
→ Stefan & Anne;
Egy újabb bál. Mytic Falls már arról híres lehetne, hogy ilyen sok rendezvény van itt. Szerintem a mostani partnerem sokkal jobb, mint az eddigiek, Stefan csak nem fog kikezdeni velem… Azért kissé ideges vagyok, még nem voltam álarcos bálon, talán így sikerül nem összefutnom pár nemkívánatos személlyel… A bál témája ráadásul hatalmas segítség lesz egy újabb képemhez, már néha elegem van a festészetből, abból, hogy ennyi megrendelést sóznak a nyakamba, de nem érdekel. Mindegyik megrendelő tud várni rá elég sokat, szóval még az a szerencse, hogy türelmesek, de kit érdekel most a festészet? Egy karneválra megyek, ráadásul Stefan Salvatore-ral. - Ugyan Stefan, én köszönöm, hogy elhívtál – mosolyodtam el, s belekaroltam Stefanba. Milyen aranyos, hogy ilyen úriembert is tud játszani. Jó, úgy mondjuk nem olyan nehéz, hogy élt egy korban, ahol ilyen szokások voltak. - Pontosan kitaláltad, hogy mit akarok. Egy nyugodt estét, és a vacsiban is benne vagyok– kacsintottam a fiúra, majd együtt mentünk be a hatalmas épületbe. Nagyon szépen megcsinálták a díszítést is, nekem legalábbis tetszik… - Táncolunk? Megtaníthatnál néhány lépést, te csak jobban ismered a táncokat, mint én – mondtam mosolyogva Stefan szemébe nézve, talán most tényleg megtanulhatnék pár tánclépést. Sosem voltam híres arról, hogy jól táncolnék…
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bejárat és előszoba Vas. Feb. 17, 2013 9:35 am
To: a beauty hybrid
Anne Gibson
Mikor legutoljára karneválon jártam a városban, mondhatni, hagyott némi kívánnivalót a vendéglista. Személy szerint, Katherine-t szívesen lehagytam volna róla, legalább nem lett volna olyan veszélyes kis este, mint ahogy az végül történt. Majdnem elveszítettük Elenát amiatt a ribanc miatt, mert volt egy hülye boszorkány, aki képes volt lepaktálni azzal a pradás ribanccal. De most, idén talán van esély arra, hogy nem lesz balhé. Bár... ez Mystic Falls... talán hiú reményeket táblálok ez irányba. De kétségtelen, hogy az idei partnerem sokkalta előkelőbb jelenség, mint én. Hát igen... ha nem a bátyám miatt nem vesznek észre, akkor jönnek az ilyen lányok és miattuk nem figyelnek rám. Ez egy ördögi kör. - Még talán meg sem köszöntem, hogy eljöttél velem. Bár, mostanság nem szokásom köszönetet nyilvántani - kacsintottam Anne-re, miközben a jobbomat felkínáltam neki, hogy karoljon csak belém és vonuljunk be így. - Mit vársz az estétől? Remélem, olyan nyugalmat, mint én... némi vacsorázással karöltve, a hátsó kertben - vigyorodtam el, a mostanában megszokott, eléggé pimasz és gonosz vigyorommal. Anne még friss hibrid... biztosan szomjazik a vérre. És én meg is tudom adni neki. De ő talán erről még nem is tud. Nem is fontos, hogy tudja. Elég annyi, ha... éppen akkor szembesül vele, amikor én azt akarom.
Istenem ez az este. Azt se tudom mit csináljak. Az addig oké hogy táncolok Rosalieval, na de azután? Majd a bárpultnál iszok valamit. Végül is az a lényeg hogy Rosie jól érzi magát. Csak azt nem értem miért kedvel engem annyira? Soha nem tettem semmi olyat ami lenyűgözhetné. Kivéve a bénaságom na az aztán lenyűgöző. Mindegy. Rosalie kedvel és én is kedvelem őt csak ez számít. És a mai nap amíg velem lesz biztos nem lesz rossz.
Iszonyatosan vártam a mai napot. A mai napot mikor már hivatalosan is járunk Jeremyvel, persze nem csak e miatt hanem a miatt is vártam a mai napot mert ma van a gyönyörű Karnevál amire találjátok ki, hogy ki a kísérőm...... hát persze, hogy Jeremy. Ruhámnak egy gyönyörű szép, lágy vajszínű estélyi féleséget választottam lilás boleróval a hajamat hátul pedig megkötöttem szépen kontyba. Sminknek pedig egy szép, e egy kicsikét visszafogott sminket választottam a cipő pedig természetesen egy ugyan csak vajszínű magassarkút választottam. Mikor megláttam Jeremyt egyből egy szép mosoly került az arcomra. - Igazán fess vagy.- feleltem mosolyogva. Oda értünk a Lokwood birtokra és... hűha, gyönyörű volt minden. Kiszálltunk a kocsiból majd a kezemet Jeremy kezére raktam és besétáltunk a gyönyörű szép épültbe. - Nagyon köszönöm, hogy eljöttél velem.- feleltem és az arcomon egy lágy, kis mosoly jelent meg. Ez a srác el sem tudja képzelni, hogy milyen jó fej, hogy eljött velem, mert látom rajta, hogy semmi kedve nincs ehhez. Szerintem legszívesebben ezt a szmokingot és a nyakkendőt sem venné fel. Azért kicsit csodálkozom, hogy mikor pár nappal ezelőtt találkoztunk a Grillben és most meg hivatalosan is együtt járunk és eljött ide velem... Mert oké, hogy soha nem voltam még ilyen rendezvényen, de ez akkor is.. annyira jó érzés....
Hát na egyszer eljön az a nap is amikor nyakkendőt kell felvenni. Na de ez a szmoking istenem. Mindegy túlteszem magam rajta. Megígértem Rosalienak hogy elkísérem és az ígéreteimet soha nem szegem meg. Rosalie gyönyörűen néz ki. És én se vagyok annyira elfogathatatlan mint ahogy képzeltem. Legalább történik velem valami érdekes is. Talán találok egy ismerőst vagy többet akik elterelik a figyelmem erről a puccos álarcos bálról. Az tény hogy nagyon kitesznek magukért. Na meg az ötlet hogy a Lockwood birtokon legyen a bál az tényleg jó húzás volt. Szerencsés vagyok hogy egy ilyen gyönyörű lánynak lehetek a kísérője. Meg se érdemlem a figyelmét. Na jó ezen nem rágódom tovább, itt vagyok, és jól fogom magam érezni. Még akkor is ha ez a nyakkendő lassacskán megfújt
Nem szokásom megjelenni városi bálokon, mert nem találom se szórakoztatónak, se.. Na jó, csak ezt az egy érvet tudom felhozni. De megígértem Henry-nek, hogy pár órára benézek. Elvileg ő is itt lesz, nem tudom, hogy hoz-e partnert, de valami azt súgja, hogy biztosan. Az embernek csak rá kell néznie, nem nehéz neki kísérőt találnia. Lehunyom a szememet, és idegességemben ujjaimat tördelem. Nem túl röhejes a ruha? A szerencse, hogy van rajtam maszk, ami talán eltereli a figyelmet. Előírás volt a korszerű ruha, amelynek én egyáltalán nem örülök. A modern kornál nincs jobb a világban. Hogy öltözékem még jobban hiteles legyen felerőltettem magamra egy fűzőt is. Mit is mondhatnék? Borzalmas. Kínzás, szörnyű, hogy a nőknek ilyen sz*rdarabba kellett préselni magukat. A férfiak pedig simán sétálhattak kényelmes szmokingokba. A szerencsések.. Mi miben különbözünk? Azt hiszik, hogy mindent őt irányítanak, holott nem. Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő, aki a háttérben irányítja a szálakat. Mikor fogják a nőket elismerni..? - Köszönöm. - adom oda a bankjegyeket a sofőrnek, és a lehető legvarázslatosabb mosolyomat csalogatom az arcomra. Amint kilépek az álló járműből, az esetleges gyűrődéseket krémszínű ruhámból egy sima mozdulattal kisimítom, és gyorsan magamra rakom a maszkom. Igaz, nem takar sokat, de amúgy sem vagyok valami hírhedt sztár a városban. Ez pont megfelelő a számomra. Befelé özönlök a tömeggel, annyian vannak, mint hal az óceánban. Ez furán jött ki, de.. fogjuk arra az egy pohár whisky-re, amit legurítottam még az indulás előtt. Így kell neki látni egy borzalmasnak induló éjszakának. Belépek az ajtón, és ámuldozok a gazdagon díszített házon. Csodálatos.. Stílusos, ízléses, nincs egy modern gönc se. Lámpák helyett csillárok lógnak le a falról, igazán kitettek magukért. Miután kabátomat leraktam a ruhatárba, egy elhaladó pincérhez fordulok. - Elnézést, nem tudja, hogy hol találom a bárpultot? - és igen.. rögtön a lényegre térek.
Kár lenne tagadnom, hogy kedvemre való ez a mostani, újonnan kialakult helyzet a helyi álompár körül. Persze az kevésbé van ínyemre, hogy Tyler megtörte a kötelékünket. Ez idáig azt sem igazán hittem, hogy ez lehetséges. Nem mintha nem vetődött volna még fel bennem a gondolat. De már kezdtem egészen hozzászokni ezekhez a kötődésekhez. Épp Tyler volt az, akinél először felfedezhettem, hogy az anyatermészet humora még mindig a régi, és olyan ragaszkodást ajándékozott a hibridjeimnek irányomban, amilyenről korábban még csak nem is álmodtam. A történet igazán érdekes és vicces része az, hogy az első átváltoztatottamon akartam kikísérletezni azt is, hogy ez a kötelék mennyire szoros, mennyire mély, mik a határai. Arra kértem Tylert próbaképpen, hogy harapja meg a kedvesét, és minden ellenvetése, viszolygása, lázadozása ellenére is megtette. Igen, mert mindennél előbbre való a számukra az, hogy a kedvemben akarnak járni. Hát nem elragadó? Aztán éppen ezen okból döntött úgy ez a senkiházi, hogy megtöri a kötődésünket. A sors és az ő furcsa iróniája. - Örömmel hallom, hogy máris hiányoztam, kedvesem – fordulok Caroline felé, mintha meg sem hallottam volna a szarkazmust a hangjában. Valójában csak szórakoztat a helyzet, és szívesen locsolok még egy kis olajat a tűzre. Más körülmények között most igazán dühös lennék. Szinte bizseregnek az ujjaim a keményen visszafogott kényszertől, hogy ne kapjam el Tyler grabancát, és csapjam alaposan falhoz, aztán némi igézés, vagy inkább kínzás árán – csak hogy meglegyen a mai szórakozásom is – kiszedjem belőle az elmúlt hetek minden apró részletét. Az egyetlen szerencséje az, hogy Caroline is itt van, és az sem mellékes, hogy kibontakozó szakítási drámájuk egészen fellelkesít. Hayley felbukkanása és közbeavatkozása talán megéri egy hű hibridem elvesztését. Feltéve, ha elég türelmes tudok maradni. - Hmm, én viszont igazán örvendek, farkaslány – válaszolok gonoszkás vigyorral a leányzó gúnyos félmondatára. Szemeim ravaszul csillannak, ahogy végigmérem a hármast, miközben ők kiszolgálják magukat az italokkal. Mivel a helyiségben lassan kezd túl nagy lenni a feszültség, azt hiszem, jobb lenne mielőbb távoznom. Még a végén rajtam vezetnék le a sértettségüket és a mérgüket egymás helyett, és ha én is bekapcsolódok a dühöngésbe, annak nem lesz jó vége. - Oh, ne aggódjatok, nem akarok én tovább zavarni. Csak a saját szememmel akartam meggyőződni róla, hogy visszatértél – lépegetek Tylerhez közelebb beszéd közben, az utolsó szavakat már egyenesen neki címezve. – Remélem, te sem gondoltad komolyan, hogy a kötelék megtörésével végleg megszabadultál tőlem – halkítom le magamat annyira, hogy csak ő halljon. – Akad épp elég személy még a közeledben, akikkel motiválhatlak, nem igaz? – kérdezem meg szinte már mosolyogva, de a tekintetemben nem láthat mást, csak színtiszta kegyetlenséget. Attól még, hogy legyőzte a kényszerét, hogy engem szolgáljon, ne higgye, hogy az ő kezébe került át a gyeplő. Ellenkező esetben a szerettei bánják, akikből szerencsénkre nincs is hiány. Épp most hozott egy újabb célpontot magával a hegyekből. Én pedig nem fogok habozni, ha azon múlik. Nem árt, ha ezzel tisztában van. - További szép napot, hölgyeim – villantok egy-egy mosolyt a másik kettő felé is, majd villámgyorsan elhagyom az épületet.
|| Words: 490 || Music: - || Note: Ezer bocsi, hogy ilyen sokáig tartott. De részemről ezzel most zárom is, Klaus csak lábatlankodna itt most. :S ||
Tekintetemet le sem veszem Caroline-ról, még egyetlen egy áldott pillanatra se. Próbálok rá hatni, és elfojtott szavakkal, a sugárzó pillantásommal próbálom tudatára adni, ami kezd megfogalmazódni bennem, de mégsem tudom kimondani őket hangosan. Hibáztam, nagyon is, ráadásul tisztában vagyok vele. Megbántottam őt, és számomra minden egyes másodperc míg távol volt, borzalmas volt. A kínok kínját éltem át, és nem gondoltam bele, hogy ő hogyan boldogul a városban, hisz magára hagytam. Klaus pedig bármikor bánthatta volna, de nem tette. Ennek örülök, viszont ez nem változtat a helyzetünkön. Én még továbbra is el akarom őt pusztítani, és el is fogom! Ha kell, feláldozom az életemet, ha ez szükséges. Bármit megtennék, csak Klaus tűnjön már el innen. Úgy bukkan fel az előbb emlegetett szamár, mint egy fogtündér. Kicsit érződik rajta az irónia.. Megforgatom a szememet, honnan vett róla tudomást, hogy Hayley-vel visszatértünk a városba? Persze.. a hibridek, akik még nem törték meg a hozzá kötő köteléket. Sejthettem volna.. Én is ilyen voltam, minden egyes szavára ugrottam, és nem mertem senkinek se bevallani, de jól eső érzés fogott el, amikor sikerült teljesítenem akaratát. Egyedül az mart, amikor a barátaimat bántottam, például, amikor Caroline-t haraptam meg, s azt hittem, hogy soha többé nem fogom látni szőke loboncait, világító kék szemeit, pisze orrát.. - Nem emlékszem, hogy meghívott volna téged valaki. – meredek az előttem álló férfire. A földről is összekaparom a bátorságomat, és az összes erőmet összeszedem. Szükségem van Klaus-szal szemben. A boldogság fog el, hisz szabad vagyok. Nem kell többé elvégeznem semmit se számára, a magam ura vagyok, nem tud többé irányítani engem, mint egy marionett bábút.. Hayley-t ismeri? Mi a franc? Mégis mit tud még? Mennyi mindent…? Zavartan Caroline-t figyelem a szemem sarkából, és látom ő is leakad ennél a mondatnál. Remek Klaus. Még egy lapáttal tettél a problémánkra! - Gondoltam szívok egy kis friss levegőt Klaus. Tényleg nem kértem, de többé már nem is kell ezen aggódnom. – rázom meg a vállamat egyszerűen. Határozottan nézek bele szemeibe, és már nem érzem a köztünk lévő köteléket, ami kötelezne engem arra, hogy minden egyes szavának muszáj megfelelnem, s be kell tartanom. Nem. Többé már nem. Ez egy új korszak, melyben a magam ura vagyok! Caroline ki kell magából, és akaratlanul is a fülemig ér a szám. Hogy én mennyire imádom ezt a csajt és a nagy száját! Figyelem őt, s eléggé meg lep mikor torkán legurítja a whisky-t. - Szerintem nekem is szükségem van egy újabb pohárra. – morgom, és odalépek. Kettőt öntök, az egyiket Hayley kezébe nyomom, a sajátomét pedig egy másodperc alatt kiiszom. – Klaus. Mit akarsz? Élek, virulok, megtörtem a köteléket. Mi másért jöttél még? – dőlök a falnak, és keresztbe fonom mellkasom alatt a karjaimat. Oldalra biccentem a fejemet, és szórakozok azon a tényen, hogy többé már nem vagyok a kis ribanca csicskása.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bejárat és előszoba Hétf. Jan. 07, 2013 2:21 am
Tyler & Hayley & Klaus
- Tudom mire képes! – csattan fel – Amíg távol voltál minden egyes alkalommal bepróbálkozott amikor csak tehette. Szerinted elfelejtettem egyszer is nemet mondani? Nem! – nem ordít de dühös. Nem csak Tyler szenvedett, hanem Caroline is... hiszen a pokolba is, szereti és azt sem tudta él-e vagy hal. - Nem, nem vagyunk összenőve. Tulajdonképpen már nem is tudom hány hónapja nem vagyunk. – jegyzi meg szinte sértődötten. Igen, fáj neki amit Tyler mondott. Zavartan néz rá. Mégis mi a francért mondja akkor, hogy érte tette ha aztán ezt vágja a fejéhez? - Tyler...Persze, hogy örülök... de... – karjait keresztbe fonja. Ajkaiba harap. Hogy feltételezheti egyáltalán Tyler, hogy nem örül annak, hogy végre megtört a kötelék? De azt nem tudja mosolyogva fogadni, hogy a szerelme egy másik nővel jön haza, úgy hogy még csak nem is tud róla. Hayley gyanúsan ártatlan viselkedése pedig csak rontott a helyzeten. Ahogyan Klaus megjelenése is. Nagyot sóhajtva fordult a hibrid felé. - Ó, remek! Már csak te hiányoztál. – Hangja szarkasztikus épp ahogy azt már megszokhatta tőle a másik. Kissé arrébb lép majd elakadó lélegzettel pillant Tylerre. Nem mondja ki ugyan a szavakat de tekintetén látszik csalódása. Nem érdekli, honnan tud Klaus a nőről de az, hogy Klaus tudja de ő pedig csak most szerzett az egészről tudomást... megbántva és átverve érzi magát. Lebiggyeszti ajkait majd lenyelve a feltörni készülő szavakat lép vissza eredeti helyére. Még ha nem is szól, tekintete elárulja. Már nem Hayley haragjának célpontja; Tyler az mégsem szól hozzá, helyette Klaus felé fordul. - Mióta kell az engedélyed ahhoz, hogy elmenjen valahova? – vonja fel szemöldökét majd ellép és nem is várva meg a választ indul az asztal felé amin pár üveg sorakozik. – Innom kell valamit. – teszi hozzá mikor meglátja Tyler kérdő tekintetét és tölt magának egy keveset az aranyló italból. Nem kedvence a whiskey és nem is szokott inni de vannak kivéltelek... nos, vannak kivételek amikor szükség van rá, és ez most bizony egy olyan pillanat.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bejárat és előszoba Vas. Jan. 06, 2013 12:08 am
tyler & caroline & klaus
O-ó, ez nem semmi kis tini dráma. Imádnivaló, ahogy ez a kis szöszke vámpír pattog és keserű arccal pislog Tyler-re. Igen, ez a nézés tényleg kedvemre való volt, mert valamiért nagyon nem volt szimpi nekem ez a csaj. Még neki áll feljebb, amikor Ty miatta törte meg a köteléket és szabadult fel a Klaus által rázúdított fogság alól? Egyébként is, ha annyira szeretné, akkor utána járt volna, hogy hol van a szerelme és megkereste volna. De hát látszik, hogy szőke, ilyen valószínűleg eszébe sem jutott. Bár most jöhetne az, hogy egyáltalán mit tudok én a szerelemről...? Nem túl sokat és még romantikus, csöpögős filmeket sem szoktam nézni, de azért van némi sejtésem arról, hogy én mit tennék, ha a hibriddé vált pasim egyszerűen csak eltűnne. Persze ezek csak hipotézisek és nem mindenki olyan, mint én. Apró, alig látható, elégedett mosolyra húztam az ajkaimat, azt viszont nem akartam, hogy ezt akármelyikőjük is meglássa. Főleg nem Tyler. Ugyan tudja rólam, hogy egyes esetekben - sőt az esetek nagy többségében - nem vagyok kedves és hízelgő típus, most mégsem jött volna ki jól ez a grimasz. Így csak annyit tettem, hogy megpróbáltam ártatlanul Caroline-ra pislogni, de valami azt súgta, hogy ezt nem fogja bevenni. Hiába az előző gondolataim, ez a csaj nem hülye. Ha az lenne, akkor Tyler nem kezdett volna vele, az tuti. És egyébként is süt róla, hogy olyan kis mindentudó típus. Jaj, kell ez nekem? - Így igaz, Caroline. Én csak egy jó barát vagyok, aki segített Tyler-nek. Nem kell rögtön felkapni a vizet. - Védekezően magam elé kaptam a kezem, mint akit még maga a rejtett feltételezés is megsértett, hogy másról lenne itt szó. Pedig mennyire nem lenne ellenemre... Ekkor viszont újabb tag bukkant fel. Kezdünk egy kicsit sokan lenni, nem? Csak én éreztem így? A szavaiból ítélve pedig a drága nem más volt, mint Klaus. Főhibridsége, aki azzá tette Ty-t, ami. Tyler meséje alapján már totális képet alakítottam ki róla, a viselkedése pedig megerősítette a fikcióimat. Arrogáns, beképzelt, egoista és azt hiszi magáról, hogy ő az Isten. - Te pedig biztosan Klaus vagy. - Néztem rajta végig, amikor felém fordult. Lehet, hogy nem ajánlatos kikezdeni vele, de ez mégis kit érdekel? - Süt rólad, hogy nem lehetsz másvalaki. Mondanám, hogy örvendek, de... - Megrántottam a vállamat.
Érdekes hírekkel vártak ma haza a hibridjeim. Tyler Lockwood visszatért Mystic Fallsba. Látták, ahogy végighajtott a városon, majd leparkolt a villájuk előtt. És nem érkezett egyedül. Igen, felmerült bennem a kérdés már párszor az elmúlt hetekben, hogy vajon hová tűnhetett az én első hibridem, és hogy mi oka lehetett szó és kérdés nélkül távozni. Nem kért engedélyt, nem hagyott elérhetőséget, és nem is lehetett sehogyan sem utolérni. Nem ejtettek a fejemre, tisztában vagyok vele, hogy nem hiába szökött meg, ráadásul éppen azután, hogy egy kellemetlen kéréssel próbáltam felmérni a köztünk levő kötelék mélységét. Kockáztattam Caroline életét, testi épségét, aminek akkor, dühömben, nem volt túl nagy jelentősége, de azóta már megbántam, és jóvá is tettem. Igen, olykor-olykor én is követhetek el olyan hibákat, melyekre nem vagyok büszke, és amiket visszafordítok, vagy fordítanék, ha tehetném. És tudok tanulni is ezekből, vagy levonni a következtetést… és az egyértelmű következtetésem most az, hogy akármerre is járt Tyler a tudtom nélkül, egészen biztosan ellenem próbált valamit szervezkedni, kitalálni. Amíg a hibridjeim kötődnek hozzám, addig megteszik, amire kérem őket, mert szívességet akarnak nekem tenni, a kedvemben akarnak járni, és ez általában ösztönös, tudatalatti. Még ha nehezükre is esik, még ha nem is értenek velem egyet, megteszik. De igen, meglehet a saját véleményük, meglehet a saját akaratuk, és igen, ha ki tudnak lépni a hatáskörömből, ahogy Tyler is megtette, akkor valamilyen formában szembe is tudnak szállni velem. Éppen ezért kell azonnal ellátogatnom a Lockwood házba, és kiderítenem, hogy mégis mi történt. Felkapva egy kabátot és a kulcsaimat, hamar el is hagyom a házunkat, hogy pár perccel később már Lockwoodék előtt parkolhassak a kocsimmal. A tiszta hallásomnak hála, már idekint hallok pár részletet a bent zajló beszélgetésekből… és nem mondhatnám, hogy túlzott elégedettséggel tölt el, amit sikerül elcsípnem. „Azt hittem örülni fogsz, amiért már nem kell Klaus-nak minden egyes parancsát teljesítenem.” Hmm… Nem kell engedelmeskednie nekem? Ez igazán érdekes, kíváncsi vagyok, hogyan sikerült megtörnie a kötődést, és hogy ki a kedves barátja. Az egyedüli, ami egy kicsit számomra kedvez a kiszűrődő hangokból, az Caroline ellenséges szavai. - Micsoda kedves társaság gyűlt itt össze – lépek be az épületbe anélkül, hogy megvárnám a beinvitálást. Ami ha a jelenlevőkön múlik, nyilván nem is történt volna meg soha. – Szép napot, drágáim – mosolygok előbb a hölgyekre, majd Tyler felé fordulok. - Appalache-hegység? Mi dolgod is volt ott, barátom? – vonom fel a szemöldökeimet számon kérőn. – Nem emlékszem, hogy kértél volna engedélyt a kiruccanásra – teszem még hozzá kissé elsötétülő tekintettel. Ha azt hiszi, hogy a kötelék megtörése elég ahhoz, hogy végleg megszabaduljon tőlem, hát nagyon téved. - Te lennél Hayley? – pillantok az új lány felé. Az elcsípett beszélgetés alapján csak ő lehet, már csak az a kérdés, mi történt közte és Tyler között a hegyekben… és vajon minek hozta őt magával? Carolinet illetően talán végre rám mosolyog a szerencse? Érdekes fordulat lenne.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bejárat és előszoba Csüt. Dec. 27, 2012 10:59 am
Hayley & Care & Klaus
Miért van az, hogy a nők sosem öntik szavakba mondandójukat, hanem valamilyen tudatalatti kommunikálás segítségével beszélgetnek? Úgy érzem padlóra estem, és hol az egyiket nézem, hol a másikat. Pár másodpercig néma csönd uralkodik a szobában, és „kicsit” sem érzem magam feszélyezettnek. Persze ezt mind szarkazmusnak szánom. Eléggé kellemetlen, ha két fontos ember nem jön ki jól egymással, holott az ember próbál mindent megtenni. Figyelmeztetően pillantok Hayley-re. Ne akarjon ujjat húzni Caroline-nal. Mindkettő erős személyiség, és kiállnak az igazságuk mellett. Mekkora balhé lenne, ha ők most itt összecsapnának.. Hayley mindent megragad, s próbál a másikból gúnyt űzni. Igazából, ez fogott meg benne legelőször. Hogy nem fél semmitől, merész, és szabad szájú. Klaus-tól se rettegett, mint a többi vérfarkas, hanem készen állt arra, hogy szembe nézzen vele. Caroline emellett nagyon jó álarcot fel tud venni, hogy ne leplezze le az érzelmeit. Lenyeli őket, és jól türtőzteti magát. Csak, hogy nála is van egy határ, amit az ember nem akar elérni, mert onnan akkor már nincs visszaút. Caroline haragját, s bosszúját senkinek se kívánom. Még Hayley-nek sem. - Hidd el, Care. Így volt a legjobb. – hangom mindvégig nyugodt marad, nem akarom még jobban felkeverni az álló vizet. Mi jöhet még? Ennél rosszabb este nem is lehetne.. - Nem akartalak bajba sodorni, te is tudod, hogy Klaus mire képes. – szögezem rá pillantásomat. Miért nem tudja felfogni, hogy mindezt csakis Ő érte tettem? Hogy minden egyes döntésem, csakis az Ő érdekeit szolgálta, és nem önös célból hajtottam végre? Az elején nem volt semmi bajom a kötődéssel, azután kezdett el zavarni, hogy Klaus a barátaimmal fenyegetőzött. Ráadásul Miatta, Klaus miatt bántalmaztam Caroline-t. Tudtam, hogy cselekednem kell, és féltettem Caroline-t. Magamtól. Ha sosem mentem volna el, lehet, hogy Care már nem élne köztünk. Vagy Matt, vagy Jeremy. Bármelyik ismerősöm, jó barátom, mert muszáj volt engedelmeskednem Klaus szavainak. Ők nem mentek keresztül azon, amin én! Miért nem fogják már fel? Nekik kellett havonta egyszer egy állattá átváltozniuk, és utána nem emlékezni arra, hogy mik történtek vele? Nem hiszem. Ráadásul sosem fogják megtudni, hogy milyen érzés, amikor az ember szó szerint késztetve van a cselekvésre. És nem tudsz uralkodni az érzés felett, nem tudsz semmit se csinálni, mert muszáj! Könnyű volt menekülni? Dehogyis! Erősen át kellett gondolnom, megfontolnom, hogy mik lesznek a cselekedeteim következményei. Nem volt könnyű magam mögött hagyni Caroline-t, anyukámat, a barátaimat, ráadásul az egész életemet, hogy egy ismeretlen megoldás után kutassak. Mindig én voltam a rossz fiú, egészen kölyök koromtól kezdve. Helyesen próbálok cselekedni, de még így is a rosszat látják meg bennem. - Elnézést Caroline, hogy nem avattalak bele minden egyes apró részletbe. Tudtommal nem vagyunk összenőve. – nem tudok uralkodni a felgyülemlett düh felett. Túl erős, és a hatalom már nála van. Meggondolatlanul cselekedek, és már most megbántam, amit mondtam. - Sajnálom. – túrok bele rövid hajamba. – Azt hittem örülni fogsz, amiért már nem kell Klaus-nak minden egyes parancsát teljesítenem. Hayley pedig egy jó barát, neki köszönhetek mindent. – állom tekintetét, és érzem állkapcsom feszülését. A nézése, a beállása.. mind nem jót sugallnak. Megbántottam, teljes mértékben tisztába vagyok vele, de legalább él. És ez a lényeg.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bejárat és előszoba Csüt. Dec. 27, 2012 2:07 am
Tyler & Hayley & Klaus
Nem tetszik neki a lány stílusa. Amit megenged magának hangnemet, arra készteti, hogy felvonja szemöldökét és előrébb lépjen egyel. Persze nem vesz fel támadó pozíciót de most valóban érezni lehet a feszültséget. Nem kerüli el a figyelmét az sem, ahogy Tyler bemutatja... igen, érzi a határozatlanságot és a hezitálást és egy cseppet sem értékeli. Tyler eltűnt, ő pedig magára maradt de gondolkodás nélkül kitartott a fiú mellett aki végre itt volt és mégis kétségekkel ejti ki, hogy a barátnője? Mégis mi a fene történt a hegyekben, mi történt a lány és Tyler között? Miért nem tudott Hayleyről, miért kellett a lányt eltitkolni ha nem történt köztük semmi? Ajkai ingerülten nyílnak. - Tyler, miért is nem voltam veled? Áh, igen, mert csak úgy eltűntél! – vált élessé a hangja ahogy megadva a magyarázatot fordult Hayley felé. – S miért nem tudtam, hogy visszajöttél egy vérfarkassal akivel együtt töltötted az időd az Appalache-hegységben? – pillantása most Tylerre esett. Keresztbe fonta karjait és úgy fordult testével a férfi felé akit szeretett és aki nélkül a hónapok nem csak pokoli lassan de magányosan is teltek, nem beszélve arról, hogy hányszor mondott nemet Klausnak és hányszor kérte a férfit, hogy eressze el Tylert, adja neki vissza a régi életét. Úgy érezte elárulták és hogy feleslegesen küzdött valakiért aki hónapokig nem adott jelet magáról, nem tudta él-e vagy hal. Mégis itt állt, a nyakába ugrott, hiányzott neki és ami fogadta... keserűség járja át. Keresztbefont karjai megfeszülnek és meg kell erőltetnie magát, hogy ne kezdjen el kiabálni a szerelmével. Arról nem is beszélve, hogy Tyler megtörte a köteléket. Más helyzetben újra a nyakába ugrott volna örömében de így, ezt az örömöt elnyomta a csalódottság és a keserűség. A pillanat tovább szállt és nem is akarta már elkapni. Válaszokat akart, ráadásul a lehető leghamarabb. - Szóval? – pillantott végig Tyleren és felvonva szemöldökét várt.
A hozzászólást Caroline Forbes összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 30, 2012 1:15 pm-kor.
Megforgattam a szemeimet. Még hogy nem árulta el... ez sürgős megtorlásért kiált, ki is kell találnom valamit. Na jó, csak viccelek, igazából nem is csodálkoztam azon, hogy életének eme részébe nem avatott be. Amúgy sem számított volna, hiszen egy olyan játékban, amit azért játszunk, hogy megtörjük a csúnya és rossz hidbridfőnökhöz fűződő kötelékét, nem a pénz számít. Éppen ellenkezőleg, teljesen mindegy, hogy ki honnan jött, a lényeg, hogy mindenki a maga ura lehessen és saját maga hozhassa a döntéseit. Milyen helyzet már az, ha nem igazgathatjuk úgy az életünket, ahogy mi szeretnénk? Ebből kiindulva természetes és magától adódó dolog volt, hogy segítsek Tyler-nek, elvégre mindenkinek joga van a szabadsághoz. Az már egy másik téma, hogy nem csak ezért figyeltem fel a farkasfiúra... - A hálószobád? Egyre kíváncsibbá teszel, Lockwood. - Álltam a tekintetét, a sajátom pedig nem éppen árulkodott, hogy angyalka lennék. Nem, sokkal inkább ravasz volt és pajkos, de cseppet sem jókislányos. De hát nem lehet mindenki Barbie-típusú lányka. - Állok elébe. - A számhoz emeltem az általa kitöltött és kezembe adott italomat és belekortyoltam. Hmm... ízletes volt. Más aromájú, mint amiket eddig ittam. Oké, máshogy fogalmazok: finomabb, mint amiket eddig ittam. Ty nem is nagyon vacakolt, egyenesen az üveget húzta meg, a látvány miatt pedig mosolyra húzódtak az ajkaim. Ez a pasi...! Bár talán inkább még bele sem kellene gondolnom abba, amire éppen gondoltam. Várjunk csak! Miért is ne? Az idő alatt, míg mellette voltam eléggé szép meg és kiismertem, így pedig rá kellett jönnöm, hogy igenis az esetem. Eléggé, vagyis ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon az a típus, aki bejön nekem. Hirtelenjében nyílt a hatalmas bejárati ajtó, Tyler pedig utasított, hogy maradjak a helyemen és várjam meg. Ez egy olyan dolog volt, amit hiába kérnek tőlem, soha nem tudom végrehajtani. Túlságosan érdekelt, hogy mi folyik körülöttem és ha valaki bejött abba a házba, ahol én tartózkodtam, akkor tudnom kellett, hogy ki az. Ilyen vagyok és szerintem ez amúgy is csak egészséges kíváncsiság. Kortyoltam még egyet az italomba és Tyler után mentem. Valami miatt úgy gondoltam, hogy az a bizonyos Klaus lesz a látogató, mivel állítólag ő mindig mindenről tud, de aztán arra jutottam, hogy a Tyler által elmeséltek alapján 1. őhibridége biztosan nem állt volna meg az ajtófélfánál és a második, szemmel látható ok az volt, hogy Klaus minden bizonnyal nem egy szőke, göndör hajú lány. Azért nem kicsit meglepődtem volna, ha ez így lenne. A lány bemutatkozott, Tyler pedig kis kiegészítéssel ismét bemutatta nekem őt. Caroline, Tyler barátnője. Nagyon szép lány volt és a szavai kedvességet sugároztak, de a szeme nem engedett sok jóra következtetni. Furcsán nézett rám.. Az első gondolatom ez volt: lehet, hogy féltékeny a kicsike. Ugye nem kezd el drámázni? - Hayley vagyok. - Mutatkoztam be én is, bár Tyler már ezt is elmondta. - Örülök, hogy megismerhetlek. - Én magam is apró mosolyra húztam az ajkaimat, nehogy azt mondják, hogy túlzottan udvariatlan vagyok. - Az Appalache igazán szép hely. Hogyhogy nem tartottál Ty-al? - Ha már a barátnője, akkor az lett volna a minimum, hogy segít neki a megtörősdiben. Vagy ezt csak én látom így? Mindenesetre hangom picit gúnyosabbá váltott, de nem maróan. Mindössze egy csöppnyit lehetett rajta érezni.
- P ontosan ezért nem árultam el. – egy gúnyos vigyorral céloztam meg Hayley-t, és miután végre elkaptam tekintetét rákacsintottam. Ami köztünk van az bonyolult. Haverok vagyunk, képesek vagyunk órákon át nevetni valamilyen hülyeségen, megért engem, de nem vagyok belé szerelmes. Persze, csinos lány, a testem bizonyos egy része többet is akar, de az önuralom segít kordában tartani ezt az érzést. Még, ha megfojt is. Kibírtam másfél hónapon át, most is sikerülni fog. Akkor nehezebb esetben találtam magamat. Egy csodálatos lány tanít engem nappal, és éjszaka, én pedig férfiból vagyok, tehát egyben kanos, de mégsem értem hozzá. Egyetlen egy ujjal sem. Vagy talán mégis? Az maradjon inkább az én titkom. - A fajtám? – felszaladt a szemöldököm, majd megvontam a vállamat, és viccre vontam ezt az egészet. Tényleg az életem eme részét sikerült nagyon átugornom. Egy öreg mahagóni szekrényhez sétáltam, ami valószínűleg egy vagyonba kerülhetett még anno. Bár egy régiség elárverezésen szerintem jó sokat tudnék belőle kasszálni. Egyszer felvetettem az ötletet anyámnál, és aztán napokig hallgathattam a rikácsolását. Valami olyasmiről hadovált, hogy ez a bútor a családban öröklődik nemzedékről, nemzedékre és, hogy eszem ágában se legyen eladnom, mert majd én adom tovább a gyerekeimnek. Na persze. Egész életemben majd egy szekrényt fogok cipelni magammal, ráadásul, mint hibrid nem is vagyok képes az utód nemzésre. Bár nem mintha szeretnék kölyköket, így tizenkilenc éves fejjel nagyon ellene vagyok a gyerekeknek. Egy évvel ezelőtt ugyanezen az állásponton vélekedtem a megállapodásról, de hova sodort a víz.. Kikötöttem Caroline Forbes mellett, kivel a kapcsolatom még kuszáltabb, mint ami Hayley és köztem van. Kikaptam a jó öreg Jack Daniels-t a szekrényből, vele együtt két pohárral. Mindkettőt teleöntöttem, és egy kézben vittem a két poharat. Nem akkora tehetség, de szeretek felvágni mások előtt. Főleg az ilyen szép lányoknál. - Hölgyem, íme az itala.. a fajtámból. – tettem hozzá, és rávicsorítottam. A számhoz emeltem az üveget, és egy húzásra a felét kiittam. Az alkohol kellemesen marta a torkomat, viszont már hozzá szoktam az érzéshez. - Akkor mehet egy Lockwood féle körbevezetés? Hol szeretnél kezdeni a földszinten, vagy esetleg menjünk fel a szobámba? – vonogattam a szemöldökömet. – Viszont ott eléggé el lehet tévedni. – húztam az agyát, és kiittam a maradék italt is a poharamból. Épp készültem letenni mikor az ajtó nyikorgására lettem figyelmes. Egy érdekes arckifejezéssel pillantottam Hayley-re. Elvileg senki sem tud arról, hogy én visszajöttem a városba, ráadásul egy farkassal. Anyukámnak is meglepetést szeretnék okozni, Hayley-t pedig Klaus elől meg kell óvnom. Nem akarom, hogy neki is át kelljen majd azt vészelnie, mint nekem. Borzalmas. Ennyit tudok mondani a kötelék megtöréséről, de megérte. - Várj meg itt. – tátogtam feléje, és már készültem leütni a betörőt. Ehelyett egy szőke fürtös, kerek arcú szépség vetette a nyakamba magát. Selymes ajkait megéreztem a sajátomon, és egy pillanatra megfeledkeztem a külvilágról. Átkaroltam az illetőt a derekánál, és szorosabban magamhoz vontam őt. Keményen csókoltam, és éhesen. Mintha a sivatagban kószáltam volna az elmúlt hónapokban, és bármit megtennék egy korty vízért. És ő számomra a víz. - Helló. – húzódott egy széles vigyorra a szám, mikor Caroline elszakadt tőlem. Kezeimmel még mindig ott tartottam magamhoz közel. De elhátrált, és élettelenül estek vissza a derekam mellé. Valamit nézett, arrafelé fordítottam nyakamat. Vagyis inkább valakit. Hayley jelent meg az ajtófélfánál. Mondtam neki, hogy ne mozduljon ennyire nehéz ezt megértenie? És ha Klaus nyitott volna be? Nem tudnám megvédeni őt, ezért kell bujkálnia. Tudom, hogy nem szeret gyengének mutatkozni, de néha muszáj. A túlélés érdekében. - Caroline, őt itt Hayley egy barátom az Appalache-hegységből. Hayley ő itt Caroline, a.. – haboztam egy pár másodpercig. -, a barátnőm. – nyögtem ki végre, de ha jól odafigyelt, némi bizonytalanságot vélhetett felfedezni a hangomban. – Hayley segített megtörni a köteléket. Többé már nem kell követnem Klaus utasításait. – vándorolt vissza a tekintetem Caroline-ra, de ő még mindig nem engem nézett. Hanem Hayley-t, és ekkor fedeztem fel a feszültséget köztük, ami szinte körbehálózta már a szobát.
A mai napom nagyon zűrős és most például, azt sem tudom, hogy hova kapjam a fejem. El kéne mennem venni, valami ruhát a bálra, de mivel jól ismerem magam, ez nem lesz egy könnyű menet és segítő is kéne hozzá nekem. Majd beszélek Bonnieval, vagy Elenával, vagy mindkettőjükkel és akkor elmegyünk vásárolni. Akkor ha azt vesszük, egy gond le van tudva. Na, de itt a másik gond, ami ennél sokkal nagyobb. Az igazat megvallva nem is gond, de nekem mégis megfájdult miatta a fejem. Tyler visszajött a városba, amiatt vagyok most szétesve, bár mondjuk mikor lelépett, akkor jobban szétestem. Nem tudom, hogy most mit kezdjek ezzel a dologgal. Úgy érzem, hogy haragudnom kéne rá, amiatt, hogy csak úgy itt hagyott engem, de valami azt súgja, hogy nem haragudnom kéne, hanem örülnöm neki, hogy visszajött. Komolyan tanácstalan vagyok most, de mondjuk mindig ilyen, mikor a szív és az agy összekap. Legszívesebben a szívemre hallgatnék, de nem tudom, hogy az nekem most jó lenne vagy sem. El sem hiszem, hogy ennyire összezavart engem, hogy itt van Tyler. Úgy döntöttem, hogy átmegyek hozzá és, majd lesz ami lesz, de remélem nem lesz ebből semmi gond. Ha valamit spontán csinálok, nem mindig a legjobb dolgok történnek. Gyorsan összekaptam magam otthon és, el indultam Tylerhez, addig amíg meg nem gondolom magam. Persze egész úton azon gondolkoztam, hogy visszaforduljak-e, vagy sem. A szándék erre meg volt, mert vagy háromszor fordultam meg, hogy inkább hazamegyek, de mégis mentem tovább Tyler háza felé. Mindig megnézem ezt a házat és, sokszor gondolok arra, hogy Tylernek mennyire jó lehet ebben lakni. Szeretem ha egy házban sok szoba van és ráadásul, még nagyok is azok a szobák. Az ajtóhoz léptem, de nem kopogtam be. Még meg tudom magam gondolni, még van időm arra, hogy inkább megforduljak és gyorsan hazamenjek, de most a szívemre hallgatok, így bekopogok. Mikor az ajtó nyílik és Tylert látom meg ott, az első gondolatom, hogy fel kéne pofoznom, de ehelyett a nyakába ugrom és megcsókolom. Hiányzott, minden egyes porcikája, ezt nem tagadhatom, még akkor sem, hogyha haragszom rá. Nem kellett volna így itt hagynia, de ez ellen már semmit nem tudok tenni, így csak örülök annak, hogy itt van. -Szia! Hiányoztál.-mondtam halkan miután elváltak ajkaink. Tényleg nagyon hiányzott és kezdek kevésbé mérges lenni rá. Egy lépést arrébb léptem Tylertől és akkor megláttam egy lányt, akiről fogalmam sem volt, hogy ki. Egy ideig csak néztem a lányt, hátha ismerem mégis, de nem jött a nagy felismerés, így végül egy kisebb mosolyt erőltettem az arcomra és a lányhoz intéztem szavaimat. -Szia. azt hiszem még mi nem ismerjük egymást. Én Caroline vagyok. És te?-próbáltam kedves lenni, de akkor sem volt arról fogalmam, hogy ki ez a lány és, hogy mit keres itt Tylernél. Nem akarok rosszra gondolni, vagy félre érteni semmit sem, így most még nem is teszem, de kitudja meddig tudom magam kordában tartani.
Hosszú volt az út idefelé, de már hozzászoktam ezekhez a "fogd a bőröndöt és nyomás" stílusú kiruccanásokhoz. Így éltem, nem került különösebben nagy erőfeszítésembe, hogy Ty-al karöltve kocsiba pattanjak és elhúzzak az Appalache-hegységből. Így is sokat tartózkodtam már ott, hiába volt gyönyörű hely, jólesik néha a környezetváltozás. Na meg persze az is közrejátszott ebben a hatalmas buzgóságban, hogy végre megleshetem, hol lakik az én kis barátocskám, mivel erről eddig nem nagyon csiripelt. Én, mint kíváncsi természet naphosszat el tudtam volna kérdezősködni a lakhelyéről, a családjáról és az ehhez kapcsolódó dolgokról, de ő sohasem mesélt, így mielőtt még kérdéseim sokasága kihallgatássá fajult volna, inkább összeszorítottam a számat és nem faggattam tovább. Egyszer így is, úgy is megtudtam volna, hol lakott azelőtt, mielőtt megjelent a hegyekben, hogy ő márpedig megtöri a fő-főhibridhez fűződő kötelékét. Ezzel rögtön felkeltette a figyelmemet, akárhányszor ránéztem, szinte villogott a feje fölött a"kihívás" felirat. Én pedig odavagyok a feladatokért. Meg sem kellett kérdeznem, hogy mikor érünk oda, Tyler szinte már a gondolatom előtt válaszolt. Jaj, de szerettem ezt benne! Nyugodt kis helynek tűnt ez a Mystic Falls, az emberek átlagosan sétálgattak az utcákon, az egyik parkban még gyerekek is fogócskáztak. Hát...más volt, mint amihez én hozzászoktam, de sebaj, nem a változásokért élünk? Dehogynem! Aztán egy újabb utca, újabb kanyar, újabb hát. Vagyis inkább egy hatalmas villa. Ekkor pedig Tyler leállította a kocsit, én pedig azt hittem, hogy csak kifogyott a benzin. Ismét vetettem egy hosszú pillantást az impozáns épületre, mert nem nagyon akaródzott elhinnem, hogy farkaspajtásom itt él. Itt? Komolyan? Ezt nem akarta elmesélni? Ez a srác nem normális! - Ha ezt elmeséled, akkor hét szentség, hogy a képedbe röhögök. - Eltátott szájjal szálltam ki a kocsiból, aminek ajtaját becsaptam magam után. Nem tudtam nem észrevenni, hogy Ty milyen jól szórakozott az arckifejezésemen. Ezért még kapni fog a szemtelen! De még mennyire! Olyan gazdag, mint maga az ördög és erről nem volt képes szólni nekem? Nem mintha ez akármit megváltoztatna, de azért ott volt maga a tudat, hogy elmondhatta volna. Most már mindegy. Fellépdeltem a lépcsőkön, körbehordoztam a tekintetemet és meg kellett állapítanom, hogy hiába puccos, eléggé szép ez a ház. Azért ízlésem nekem is volt, hogy észrevegyem az ilyeneket. - A kettőt egyszerre. Önthetnél nekem egy pohárral a fajtád whiskyjéből, utána pedig körbevezethetnél. Bár ahogy elnézem, az el fog tartani egy darabig. - Összehúztam a szemöldökömet és olyasfajta grimaszt küldtem felé, ami azt üzente, hogy "te álszent". Persze csak viccelődve.
M ystic Falls.. Ahol minden elkezdődött. Sosem hittem volna, hogy ilyen hamar viszont fogom látni szülőhazámat, de mégis így történt. Sikerült megtörnöm a köteléket egy kedves barát segítségével. Többé már nem függök Klaus-tól, sőt nem is kell teljesítenem minden egyes kimondott parancsát. Nem fogom bántalmazni kedvesemet, Caroline-t. Feltéve, ha hajlandó lesz beszélni velem, miután itt hagytam őt. Az én feladatom, hogy védelmezzem őt, ehelyett elmenekültem. Rohantam, de ha jobban belenézünk az ügybe, akkor kiderül, hogy csakis az Ő érdekében tettem. Minden cselekedetem miatta van, minden egyes döntésem is. Ha továbbá a városban tartózkodtam volna, ki tudja, hogy Klaus mire akart volna engem kényszeríteni? Esetleg tépjem ki a szívét, vagy kínozzam meg? Evvel a tudattal nem tudnék élni az életem végéig. Főleg úgy, hogy hallhatatlan vagyok. Persze, könnyen el tudják venni az életemet. Elég eltávolítani a fejemet a testemtől, vagy éppen kitépni dobogó szívemet. Erősebben megragadtam a kormányt, és szemem sarkából a mellettem ülő hölgyre pillantottam. Hayley Yates egy tünemény. Rémülten bujdostam, és a falka befogadott engem, ő pedig egyből kiszemelt magának. Naphosszakig gyakoroltunk, rengeteget kellet szenvednem, de megérte. Alig telt el egy hónap – talán másfél – és együttesen megtörtük. Nem is lehet szavakba önteni, hogy mennyi kínt éltem át ebben az egy hónapban, de meg lett az eredménye. Jó végre szabad lenni, legalább nyugodtan fellélegezhetek. - Mindjárt ott vagyunk. – dörmögtem alig hallhatóan, és befordultam a már ismerős utcába. Alig várom már Hayley arckifejezését mikor meglátja a házat, vagyis inkább villát. Bármikor, amikor a családomra terelődött a szó mindig felhoztam valami más témát. Nem akartam elmondani a származásomat, egyedül azt tudja, hogy apukám életét vesztette egy balesetben. Azt se mondtam el neki, hogy milyenben. Leparkoltam a házam előtt, és mélyen beszívtam a káros anyagokkal teli levegőt. Leállítottam a motort, és kiszálltam a kocsiból. Ujjaimat megroppantottam, jó ismét két lábon lenni, elég fárasztó órákon át vezetni. Hayley-re pillantottam és öröm volt nézni meglepettségét. Egy halk kacaj feltört belőlem, megfogtam mindkettőnk bőröndjét, és bekísértem őt. - Itt nőttem fel, remélem most már érted, miért nem akartam róla beszélni. – forgattam meg a szemeimet, és letettem a lépcső mellé a dolgainkat. A falnak támasztottam a hátamat, és a mellkasom alatt keresztbe fontam karjaimat. - Kérsz valami frissítőt, vagy először körbe szeretnél nézni? – villantottam ki fehér fogaimat rá. A sok öblítő, és fogfehérítő megtette a hatását.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bejárat és előszoba Vas. Ápr. 29, 2012 12:25 am
Hazaértem. Végre a jó öreg Mystic Falls illatát szívhatom be, amikor lélegzek, és ennél nincs jobb. A ház semmit sem változott, minden pont ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt. Gyorsan felvettem egy sportos atlétát meg egy rövid gatyát, és felhívtam. Felhívtam Car-t, mert már akkora üresség volt az életemben nélküle, mint egy kutyának a csontja nélkül. Úgy éreztem, hogy megszakadok, ha még egy napot várnom kell rá. Látni akartam. Látni akartam a szőke haját, a csillogó, ezüstkék szemeit, ahogyan rám néznek. Mert az maga volt a mennyország. Olyan vidámság és szeretet lakozott bennük, mint senki máséban. Ha meglátom... Az olyan, mintha ezer kést döfnének belém ugyan abban a pillanatban. A szívem ötször akkora sebességgel dobog mint általában, és ráfagy a mosoly az arcomra. Olyan fajta, amit semmivel sem lehet lehervasztani. Nem vette fel a telefonját - biztos valami fontos dolga akadt. Ahogyan ismerem, vagy otthon hagyta és éppen a manikűrösnél csücsül, vagy pedig fürdik. Szerintem nem is sejti, hogy ma már itthon vagyok. Hagytam neki egy sms-t. "Szia, édesem. Na ki van itt? Na ki? Már alig várlak! Siess! " Ettem valamit, és azon gondolkoztam, hogy mindjárt itt a telihold. Visszaemlékeztem arra az időkre, amikor még ez gondot okozott nekem. Az egyetlen jó dolog a hibriddé válásomban az, hogy nem kell minden hónapban túlesnem azon a szörnyű átváltozáson. Olyan volt, mintha az Ördög akarna kibújni belőlem, de én minden erőmmel megpróbálom magamban tartani. Mint egy süllyedő hajó vízzel teli kabinja, aminek bármelyik másodpercben kirepedhetnek az ablakai, és elárasztani mindent. Merengésemből egy kocsi fékezése keltett fel. Automatikusan mosolyra húzódott a szám. Végre eljött a pillanat. Szerettem volna már az ajtóban állni, mikor jön fel a verandán, de tervem megbukott, amikor kopogást hallottam. Kocogó sebességben mentem el a konyhától az ajtóig, felvettem legdögösebb nézésem és kinyitottam az ajtót. Pár másodpercig csak néztük egymást. Gyönyörködtünk egymásban, aztán Car megszólalt. Csak annyit mondott: "Visszajöttél." Még szélesebb mosolyra húztam a számat. - Hát persze, hogy vissza. - bólintottam, és egyre közelebb léptem hozzá. Körbefogtam a derekát, magamhoz húztam, olyan közel, hogy éreztük egymás szívdobogását. A mellkasomra borította fejét, én pedig egy puszit nyomtam rá. Aztán megcsókoltuk egymást, egyre hevesebben. Behúztam az ajtón. Levette dzsekijét, majd tovább folytattuk, fel a lépcsőn, egészen a szobám ajtajáig. Ott megállt, rám nézett és mosolygott. Mint egy tökéletes pár. Már-már erőszakosan körbefogtam a derekát ismét, felkaptam az ölembe, és becsaptam az ajtót.
A hozzászólást Tyler Lockwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 29, 2012 10:05 am-kor.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Bejárat és előszoba 
