Mikor tükörbe nézek, akkor szinte magamra sem ismerek. Emberek halálát okoztam én, mert megakartam mutatni, hogy következményei vannak azoknak a dolgoknak, amiket ezek a boszorkányok csinálnak. Rendet akartam teremteni, de még is ártatlan emberek vére tapad az én kezemre... Igaz, nem közvetlenül, de még is csak én tehetek róla, és mardos a bűntudat, főleg, hogy ennek következményében még több ellenséget sikerült szereznem magamnak. Nem tudom, hogy mit tudnék tenni, teljesen tanácstalan vagyok, az erőmet nehezen tudom uralni, sosem éreztem még ekkora erőt, nem képviseltem még ilyet. Régensnek lenni hatalmas felelősség, amit Vincent rám ruházott át, még csak most kezdem igazán felfogni, hogy milyen vezetőnek lenni, milyen az, amikor minden tettedért vállalnod kell a felelősséget, milyen az, amikor az ellenségeid száma egyre csak növekszik. Csak most kezdem belátni, hogy nem volt túl jó ötlet elvállalni ezt a "szerepet", mert nem hiszem, hogy tudnám képviselni normálisan ezt a kovent, nem vagyok rá alkalmas, kihátrálni viszont nem akarok, nem akarom, hogy gyávának tituláljanak, valahogy, - nem tudom hogyan - de felfogok nőni ehhez a feladathoz, és nem fogom engedni, hogy az ellenségek nyerjenek.
Freya felbukkanása csak azt jelentheti, hogy Klaus mesélt nekik a múltkori kis találkozásunkról, vagy Freya valahonnan megtudta. Azt sem tudom, hogy Klaus honnan szerzett erről tudomást, hiszen Marcel sem tudja még biztosan azt, hogy én ki ellen s mit forralok, meg tudom, hogy ő nem mártana be Klausnál. Nem tenne velem ilyet. Camille... Ő a legbiztosabb a terveimben, de ő a barátom, ő sem tenné meg azt, hogy elmondja bárkinek a tervemet, főleg nem Klausnak. Más meg... másnak nem mondtam el. Senki sem tud arról, hogy Kollal létrehoztunk egy tőrt, ami segíthet a tervünk elérésében. Szóval igazából fogalmam sincs róla, hogy a Mikaelson család honnan szerzett tudomást a Klaus-elleni tervemről. Vagy szimplán túlságosan is nyilvánvaló, hogy én bármit megtennék azért, hogy Klaust holtan lássam.
- Nem túl sok mindent tudsz rólam, Freya. - nézek a nő szemeibe, miközben gondosan átgondolom a mondanivalómat. - Nem tudhatod, hogy miken mentem keresztül, nem tudod, hogy Klaus miket tett, és azt sem tudhatod, hogy én most miken megyek keresztül. - közlöm, majd újra az egyik tárgy felé fordulok amit felveszek az asztalról és gondosan szemügyre veszem.
- Az életem fenekestül felfordult, egy ellenséggel több, vagy kevesebb, nem hiszem, hogy nagyon számítana. - mondom, miközben még mindig a kezemben lévő tárgyat nézem.

©

Camillel való találkozásom kicsit elgondolkodtatott, persze nem tettem le a tervemről, csak kicsit jobban belegondoltam ebbe az egészbe. Az már nem meglepő dolog, hogy az életemet a teljes zűrzavar jellemzi, sosem voltak körülöttem nyugodtak a történések, mindig volt valami. Először az Aratás, majd a padlástérbe "bezárás", utána jött egy kis szünet, mikor tudtam kicsit élvezni az életet, akkor kezdtem el megismerkedni másokkal is. Camille, Hayley és a többiek akikkel még jó viszonyt ápolok a mai napig is. Aztán olyan gyorsan történt minden, hogy szinte felfogni sem volt időm és most itt állok egy koven vezetőjeként akire hatalmas teher nehezedik úgyszintén hatalmas erővel, amit még nem tanultam meg használni, még az Aratás előtt sem volt ilyen nagy erőm, teljesen idegen számomra, az emberek felé viszont természetesen azt mutatom, hogy nagyon is ura vagyok a kialakult helyzetnek, tudom kezelni az embereket, a felkeléseket, viszályokat, és tudom használni az erőmet. Ami persze nem teljes mértékben igaz, de jobb, ha erről csak én tudok, és senki más. Még Hayley sem, pedig ő az az ember az életemben akinek tényleg, de tényleg mindent elmondok. Határok nélkül megbízok benne, és tudom, hogy ő sosem árulna el. Pont azért, mert őt is, mint engem; sokat bántották, sok fájdalmon kellett keresztül mennie.
A Francia negyedbe megyek, ott is az Üstbe, ahol egy régiség kereskedés található meg, mert az egyik varázslatomhoz szükségem van egy-két dologra, amit szerintem itt megtalálhatok.
Épp egy régi tárgyat nézek meg, amikor egy nő oda lép hozzám és megszólít. A fejemet felemelem és a tekintetét vizslatom, miközben az emlékeim között kutatok, hogy találkoztunk-e valaha. Valami rémlik, de nem túl világosan és nem túl biztosan.
- Jelen pillanatban elég sok dologra koncentrálok, melyikre gondolsz éppenséggel? - teszem fel neki a kérdésemet, miközben a tekintetemet nem veszem le az övéről, végig a szemeibe nézek. Ahaa, Freya Mikaelson, ő lesz az. A Mikaelsonok boszija, minő meglepetés, hogy mikor a legkevésbé akarok hallani arról a családról, akkor épp belebotlok az egyikőjükbe...

©