Még a gyász közepette is félig teli van a poharam. Abszolút nyugodt vagyok, és nem zavar engem semmi sem, holott igazán volna mitől félnem, mégpedig attól, hogy eltűnt az a bűvös tárgy, ami megtud engem ölni, és rajtam kívül a többi testvéremet. Ami azt illeti, ők hidegen hagynak, de előbb érdekel az én életem, és persze a lányomé, és az anyjáé. Ők a családom, még ha Hayley mindig a pokolba küldött, ahányszor csak meglátott. Sajnálom, de meg volt a lehetőség neki, hogy velünk marad, vagy elmegy a gyerek nélkül innét új életet kezdeni. Hát persze, hiába fáj neki a jelen, de anya létére kötelessége kiállni a gyerekünkért! Mint ahogyan azt én is teszem most azzal, hogy újabb bajtársakat toborzok. Elijah inkább Marcel csapatát erősíti, holott tudhatná, pár emberkorú vámpírral nem lehet túl sok mindent kezdeni. De egy vérfarkassal, akinek ráadásul a harapása is halálos, pluszba ha átváltoztatom hibriddé, mekkora családi perpatvar lenne abból, gyerekek! Marcel, és a többiek pedig mind elbújhatnak valamelyik bokor sarkába, mert tudják, ellenem mind gyengék! A boszorkányok, a vámpírok, a vérfarkasok, egyik faj sem tud ellenemre tenni igazán, különben annak igen fájdalmas vége lesz, aminek a végén én fogok nevetni. A mocsár felé vettem az irányt, hogy megtaláljam a kisfarkast, aki egész idejét ott tölti még akkor is, hogyha már nem vérfarkas, hanem hibrid. Mindazonáltal, kénytelen hozzánk visszajönni, ugyanis egykor hőn szeretett falkája mostanra már nem szolgálja ki őt. Mily kár. Miközben a rét fele tértem ki, jobban eloszlott a bűz, ami a vérfarkasokból áradt, miközben a mocsáron át sétáltam. Hm, mennyire bűzlik az ellenség, és az áruló! Aztán egy fán, valami különös mozgást észleltem. Talpam gyökeret vert a homokos földön, majd arcomat a fa tetejére szegezem, s halványan elmosolyodom, amiben csakugyan nem volt semmilyen humor, hanem inkább csak kérdőnézés. - Van egy olyan állat, ami nagyon szeret a fára mászni. Csak nem egy olyan példánnyal van most dolgom? - kérdezem az ismeretlentől, akinek a sötétbarna, hosszú haja könnyedén omlik le vállára. Egy lány, de csak ugyan, mit keres itt a mocsárban? Vérfarkasnak biztos nem az, különben megérezném. Ha az volna, akkor bizony szerencsés lenne, mert most helyben átváltoztatnám, és hűséget fogadna nekem! De sajnos nem az, így ez az esélyem is egyaránt elfutott. Azonban, még nem késő bajtársakat fogadni akkor sem, hogy ha az nem vérfarkas.
▼378▼ ▼nincs zene▼ ▼kedvesem▼
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Tisztás Szer. Dec. 17, 2014 8:52 pm
Klaus & Echo
- Gyere már! - nevetve kiáltok Mayanak, aki túlságosan is lemaradt. Azon kevés pillanatok egyike ez, mikor úgy is lóghatunk kicsit kint, távolabb a biztonságtól, hogy az engedélyezve van. - Megőrültél? Nem megyek a négylábúak közelébe - torpan meg, és elhűlve néz hol rám, hol abba az irányba, ahová készülök. Én csak vigyorgok, mást nem is tudok, hisz én annyira szeretek a mocsár környékén lógni, kivéve akkor, mikor megéreznek, és akkor kezdhetek szaladni, de ezen esetek elenyészőek, most már okosabb vagyok, pontosan tudom, meddig szabad merészkednem, hogy ne történjen baj. - Ne már May, tiszta érdekesek, és ígérem, egy hajad szála se görbül - és tényleg, eszem ágában sincs veszélybe sodorni magunkat, az már megint más kérdés, hogy sokszor... rengetegszer sikerül, de esküszöm, sose állt nekem szándékomban. Sybelle szerint a vérem a ludas, valamiért nagyon ki vannak rá élezve azok, akiknek pont nem kéne, sose fogom mondjuk megérteni ezt. Mayat nem tudom rávenni, így egyedül folytatom utam, egészen a nagy fáig, aztán olyan könnyedén tornászom fel magam egy vastagabb ágára, mintha csak erre születtem volna. Mondjuk nem tudom, mire vélni ezt a fára mászós dolgot, mégse vagyok majom, sem vad ember, hiába lakok itt kint, de hát... innen szép a kilátás, látok is pár farkast, bőven olyan messze, hogy ők ne tudjanak kiszúrni, csak akkor, ha szirénekre van beállítva a radarjuk, bár... ebben azért kételkedek, sokan még mindig úgy tudják, nem is létezünk.