Élvezettel metszettem át a puha bőrt a nyakán, ahogy végre nem a vacsorán kavarogtak a gondolataim. Egyedül a vér íze számított, ami lassan csordogált le a torkomon, kihasználva minden cseppjének ízét. Az agresszív ripper táplálkozás és mohóság értelmetlen volt. Sokkal élvezetesebb, hogyha nem csak a táplálék szerzés ösztönének honolsz, hanem kiélvezed az ízt is ami vele jár. Igaz hogy a végeredmény ugyanaz, de sokkal kellemesebben lehet visszagondolni rá, hogyha nem csak kielégíted magad, hanem kihasználod, ahogy az alany behódol neked és a vérét különleges módon, teszed magadévá. Így kevésbé is fájt nekik, de ez nem igazán számított. A puszta agresszió, még ha nem is unalmas annyira, egy idő után túl monotonná válik. Na meg, hullát takarítani sem túl kellemes, de már eléggé kitanultam ennek a fortélyait. Ha egyszerűen szárazra szívott embereket hagyok magam után, felhívom mások figyelmét. Mikor idejöttem, élveztem és kihasználtam ezt, de most nem túl jó húzás mások figyelmét magadra terelni. Az ősi család és Mikael sok mindenkit ide vonzott, tulajdonképpen rég voltam tanúja hogy valahol így hemzsegtek volna a vadászok, de talán az én emlékeimben ilyen nem is kapott helyet. Ha tudnak rólam és azt is, tudják, hogy ilyen szokásaim vannak, nem sokáig tűrnek meg, lebecsülni őket, pedig hatalmas ostobaság. Hitegethetném magam, azzal hogy esélyük sincs, ha Klaus nem volt még képes megölni, de a bennük lobogó emberi tűz szikrája és féktelen gyűlöletük mindent megtagadva fajtám iránt erőssé teszi őket. Félnek tőlünk, mert azt hiszik hatalmasak vagyunk hozzájuk képest, de ha ismernék, hogyan használhatják ki emberségüket, eltörpülnék mellettük és már nem szörnyeteg, volnék a szemükben, hanem egy egyszerű állat, akit le kell vadászni. Elégedetten végeztem a táplálkozással ahogy a tükörbe néztem hogy letisztázzam megfelelő e az öltönyöm. Nyugodtnak néztem ki és nem volt semmi probléma, mi közben bennem akkora láng lobogott, amit képtelenség felfogni. Gyűlölet, harag és vágy az agresszióra. De túl egyszerű volna, ha engednék neki, az estének más körülmények között kel lefolynia. Tulajdonképpen magam sem voltam tisztában, azzal hogy milyenek között is, de engedtem a csábításnak. Tudtam, hogy ha eljön a pillanat, akkor tudni fogom, hogy mit is kell tennem, nincs szükség bonyolult gondolatmenetre, az csupán rontana a helyzeten. Lehet, hogy másnak a logika adja a kezébe a lehetőséget a győzelemre, a hűvösség és valódi nyugalom de számomra nem. A hűvösség, nyugalom és minden ilyesfajta érzelem eltaszítása, kizárása és megszüntetése adja a kezembe a hatalmat, amivel mások felet győzedelmeskedhetek. Tulajdonképpen, függök a győzelemtől, a bennem lapuló akaratosság miatt mindig le kell, hogy tisztázzam magamban, hogy nincs két lehetőség, csak, az hogy nyerek. Ez az egyetlen megoldás. Miután helyet foglaltam a kocsiban és elindultam a gondolataim, az öcsém irányába terelődtek, akivel nem volt teljesen letisztázott hogyan is fogunk érkezni. Elvileg, egyszerre egymás oldalán kell, hogy megjelenjünk, de ez az eshetőség csak akkor fog megtörténni, hogyha épp az ajtóban várva csönget, amikor én megérkezek. Erre, pedig kicsi az esély és a remény szikrái jelentek meg bennem, hogy ő ott lesz, amikor megérkezem, és nem kell egyedül bemerészkednem a hibridek közé, valamint két ősi mellet, helyet foglalnom. Nem féltem tőlük. Egyetlen hibridtől vagy más hasonló lénytől sem féltem. Egyedül a halál, a vég gondolata izgatott, bár még talán az sem félelemnek nevezhető érzés volt. Az izgalom égetett belülről, a türelmem végső elvesztését kezdtem érezni. Az ősök és a Salvatoreok történetében pontot kell végre tenni, nem egy újabb vesszőt. Ahogy a kocsival leparkoltam, rögtön több hibridet is kiszúrtam, akik állomásoztak vagy mi a francot tettek. A hely tökéletesen biztosítva volt és gyakorlatilag egy csapdába léptem be önszántamból, ahogy megközelítettem az ajtót. Bármelyik pillanatban, ha rossz lépést teszek, akkor rögtön összeszorul körülöttem és egy pillanat alatt darabokra tör. De mégis, ahogy az ajtó előtt álltam, éreztem hogy a magamra erőltetett nyugalom és hidegség okai mind más-más irányokba indultak el. Értelmetlennek tűntek és ahogy távolodtak tőlem, félővé vált, hogy abban a pillanatban hogy meglátom Klaust vagy Elijaht szétszakad az erőltetett nyugalmam és egy őrjöngő fenevaddá változok.
Tényleg sikerült? Klaus tényleg hajlott a békére tett kísérletemre? Bár nem volt más választása, hiszen megfenyegettem. Azokhoz az eszközökhöz folyamodtam, melyeket Ő előszeretettel használ, és fejet hajtott, de még meddig? Hiszen annyiszor vert már át. Hihetek neki, vagy mégsem? A gyanakvásom oly erős lett amióta hibriddé vált, hogy nem hagy nyugodni a tudat, hogy bármikor megszegheti adott szavát. De miért ez a kételkedés? Miért nem tudok megbízni a saját fivéremben? Talán a múltkori hazugsága gátol, mikor hátba szúrt? Vagy a régmúltban történtek? Persze én sem vagyok szent, tudom nagyon jól, hisz keresztbe húztam a számításait azzal, hogy segédkeztem Katerina megszöktetésében, de a nagy része Trevor műve volt. Hiszen én csak elárultam az igazat Katerinának. De törődtem vele, s azt hiszem éreztem is iránta valamit. De mára már csak gyűlölöm, hiszen a legnagyobb összetűzés miatta volt köztem és Niklaus között. Bár hazugság lenne ezt állítanom, hogy minden Katerina miatt van. Hiszen tényleg nem akartam, hogy Niklaus egy olyan lény legyen, amely felborítja a természet egyensúlyát. És Niklaus annyira megszállott lett, hogy már rám sem figyelt oda, és arra a viszonyra, mely köztünk volt. Igen, a megszállottsága volt az egyik legnyomósabb ok, amiért nyugodt szívvel segítettem Katerinának. Hiszen a beszélgetéseink csak a szertartás körül folytak, és semmi másról. Igen, akkoriban besokalltam Nik beteges vágyától, hogy hibrid legyen. Jobban ragaszkodott ehhez, mint a saját családjához. Jobban akarta, hogy hibrideket gyárthasson, mint bármit ezen a földön. Meg kellett tennem, habár tudtam, hogy ezzel veszélyeztetem a már így is labilis kapcsolatunkat. De nem ez volt az egyetlen okom, hiszen az akkori világ nem bírt volna el ekkora erőt. Túl nagy erőfölénye lett volna Klaus-nak. Hosszú éjszakákon át rágódtam, mire meghoztam a döntést, melyről tudtam, hogy Klaus elvesztésével járhat. De még legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy megfenyeget majd engem, és szinte már-már le is tagadja, hogy testvérek vagyunk. És ez fájt a legjobban. Ezért hagytam el, s nem azért, hogy Katerinát felkutassam. Persze kutattam, de egy idő után már csak kedvtelésből. Az igazi bosszúállást Klausra bíztam. Utána szinte nem is találkoztam fivéremmel, pedig régen elválaszthatatlanok voltunk, de rá kellett jönnöm, hogy ami minket leginkább összetartott, a hasonmás fellelése. Hiszen én találtam rá Katerinára egy kis segítséggel, de végül én adtam Klaus kezére. Megrázom a fejem, hiszen most ugyanazt a hibát követtem el. Akkor törődtem Katerinával, ahogy most törődöm Elena sorsával is. Sőt, talán többet is érzek iránta, és ez meggátol sok mindenben. Nem akartam, mégis fontossá vált, és tudom, ha baja esik, akkor felkutatom a tettest. Ezért figyelik az embereim, hiszen nekem is vannak. Nem hiába vettem bele az alkuba azt a pontot is, hogy az én - ha úgy tetszik - talpnyalóim figyeljék Elenát, és ne a korcs hibridek. Tudnom kell mit csinál. Elgondolkodva veszek elő egy inget, majd visszasétálok a nagy tükör elé, majd az ing alá rejtem felsőtestem, s lassan gombolom be az ingem gombjait. A saját házamban vagyok, a saját szobámban, ráérek még. Egy mélykék nyakkendőt veszek elő, majd azt is felveszem. Alig 10 perc alatt készülök el, s a konyhába érve Alyssat látom. Még mindig itt van, de hiszen még délután 5 van csak. A vacsora még később lesz. De miért is éri meg nekem ez a vacsora? Nem is az én ötletem volt, hanem a Salvatore fivéreké. De persze egy békének nem vagyok az elrontója azt hiszem. Bár valahogy az a gyanúm, hogy készülnek valamire, tehát nagyon oda kell figyelnem. Egy tasak vér kerül erő, mivel van egy olyan érzésem, hogy szükségem lesz az erőmre és az összes képességre, melyet a vámpírlét adott nekem. Bár néha már túlzásba viszem a gyanakvást, de bizalmatlanságom érthető szerintem. A teraszra sétálok, s onnan figyelem némán a tájat, míg az engem éltető vörös folyadékot kortyolgatom. Nem foglalkozom semmivel, de gondolataim a vacsora körül forognak. Nem tudom kiverni a fejemből például az első vacsorát, melyet még Damon szervezett, és kaptam egy csinos kis tőrt a hátamba. Bár olyan tőr nincs a birtokukba tudomásom szerint. Lépések. Megfordulok, és az egyik emberem egy hibriddel. Megforgatom a szemeim. Gyűlölöm a hibrideket, de nem ölhetem meg. Bár most mégis az én emberem kapta el. - A kertben ólálkodott! - mondja gyűlölettől fröcsögő hangon, majd leintem, hogy elmehet. Nem szólok semmit, csak várom az üzenetét. Hiszen nyilván azért merészkedett ide, mert Klaus vele üzent valamit. - Klaus üzeni, hogy várja az otthonában - Adja át az üzenetet, és érzem, hogy tart tőlem. Talán hallották, hogy én öltem meg társaikat önös érdekből. - Köszönöm, elmehetsz! - Mondom neki, majd szólok a házvezetőnek, hogy mennem kell, amit egy bólintással nyugtáz. Kimegyek a kocsimhoz, és elindulok Klaus felé. Mármint ahol lakik, közben a vér maradékát iszogatom. Hamar megérkezem, de Damon és Stefan még sehol sincs. Csak egy pár hibrid, de kevesebben a megszokottnál. Fel is vonom a szemöldököm, majd kiszállok, és némán sétálok be a házba. Kitárom a hatalmas ajtót. Hamar megtalálom Niket. - Niklaus. Örülök, hogy újra látlak... Beszélnünk kell előtte! - Jelentem ki, és a testvéri ölelés sem marad el. De most nem színészkedés, hanem igazi, őszinte ölelés volt. Nik láthatja arcomon az aggodalom jeleit, de nem szól semmit, gy bele is kezdek. - A vacsorát eredetileg a Salvatorék akarták, és én belementem. De van egy olyan érzésem, hogy terveznek valamit... - Mondom, de hangom rideg és nyugodt. Igazán meglepett már maga az ötlet is, hogy közös vacsorát akarnak, nemhogy az, hogy Damon közölte ezt velem. Messziről egy autó motorja bődül fel, vagyis Damonék már úton vannak...
Samantha Reynolds
welcome to my world
► Residence :
richmond ☄
► Age :
36
► Total posts :
1233
SOUL MANIPULATOR ♆
Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Csüt. Jún. 28, 2012 1:09 am
SALVATORES && MIKAELSONS
B
éke. Elijah így nevezi azt, ami épp közöttünk van. Én egyelőre nem tudom, hogyan vélekedjek erről az egészről. Talán tűzszünetnek mondanám a jelenlegi állapotot. Egy íratlan szerződésnek, amit írott szavak nélkül írtunk alá. Hogy lehet-e megint olyan, mint régen, amikor igazi testvérekként vállvetve álltunk ki apánk, Mikael ellen, és óvtuk egymást és a húgunkat? Nem tudom. Az önzőség és a hataloméhség azt hiszem, összeforrt a Mikaelson névvel. Akkoriban azonban még akár az életünket is adtuk volna a másikért. Akkor még volt köztünk egy erős, eltéphetetlennek tűnő kötelék, amely azóta szétmorzsolódott, hamuvá lett. Felégette egy lángra lobbanó, tiltott szerelem, mely a fivérem szívében keletkezett. Pedig mondtam neki. Figyelmeztettem. Mint testvér, óva intettem. Majd fenyegettem, amikor ráébredtem, hogy a tervezett szertartást kockáztatja azzal, hogy értelem helyett az érzelmek vezérelik a cselekedeteit. Ott ment tökre minden. Ott tört apró, összeforraszthatatlan szilánkokra a testvériségünk alapja. Ott kezdődött minden, amikor elárult egy nőért, egy halandóért, aki nem érdemelt volna mást, mint amit valóban szántam neki. De Katerina természetesen felültette Elijaht is. Kihasználta, majd faképnél hagyta. Utána már késő volt ráébrednie testvéremnek, hogy nem cselekedett helyesen. Ha egyáltalán belátta ezt valaha. Mert soha nem is próbált elnézést kérni azért, hogy elárult, keresztül húzta a számításaimat, és ötszáz év munkáját, keresgélését, tervezgetését döntötte romba egyetlen nap alatt. Pedig Tatia után megfogadtuk: nem hagyjuk többé, hogy nő álljon közénk. Soha többé. Aztán mégis ez lett belőle. Az egész viszálykodás, ami közénk állt, valójában tőle származik. Elijahtól. Ő indította el az árulásával. De sorban minden testvérem elárult. Mind. A legtovább Rebekah hűségében bízhattam, de végül ő is hátat fordított nekem egy kölyökképű vámpírért. Az más kérdés, hogy én is kedveltem Stefant, akár egy testvért. De a kapcsolatuk Mikael miatt mindkettejük vesztét jelentette hosszútávon, és ezt csak én láttam be. És végül egyedül maradtam. Teljesen. Az elmúlt közel egy évszázadot már olyanok társaságában voltam kénytelen tölteni, akiknek hűségét és megbízhatóságát kieszközöltem valamiképp. Akiknél tennem kellett azért, hogy tiszteljenek. Csoda hát ha ragaszkodom a hibridjeimhez, és a közöttünk levő erős kötelékhez? Bennük legalább nem kell csalatkoznom. Második családom lettek, miközben a testvéreimben már nem tudtam megbízni. Most sem tudok teljesen. Egyikben sem. A sors úgy hozta, hogy újra mind együtt legyünk, közel egymáshoz. Kaptunk egy esélyt, hogy felépítsük, amit hagytunk leomlani. És szeretném, hogy ez sikerüljön, de ahhoz egy évezred szennyét kell eltakarítanunk. Elijah téved, ha azt gondolja, hogy nekem minden vágyam volt eddig keresztbe tenni neki, és megkeseríteni az életét. És elfelejti, mennyit ártott már ő is nekem. Nem beszélve arról, hogy az átváltozásomkor is majdnem kitépte a szívem. Az én kezem sem tiszta, nem is mondtam ilyet soha. De ő sem most először mocskolta be a sajátját. Nem a hibridjeim vére az első, mely hozzátapadt az évek során, melyet csatározással töltöttünk. A fenyegetőzése, amivel sarokba szorított, hogy kieszközölje a békéjét, egyszerre bosszant... és bevallom őszintén, valahol legbelül örömmel is tölt el. Bosszant azért, mert ennyire fölényeskedő velem szemben. Holott - bár a hibridjeim által engem meg lehet fogni - kettőnk közül valójában ő a sebezhetőbb. Hibridként erősebb, és halhatatlanabb vagyok nála. Lehet, hogy Elena a gyenge pontom, de a lányra leselkedő veszély, életének megrövidítése sem lenne elég ok arra, hogy mindent feladjak, és behúzott farkú kiskutyaként hódoljak be a bátyám előtt, ha nem hajlanék magamtól is a békére. És ez az, ami miatt a fenyegetőzés amellett, hogy bosszúságot okoz, egyben szórakoztat is, és örömmel tölt el, mert ha kissé kacifántos úton-módon is, nagy kerülőkkel, de ugyanoda tartunk, ugyanazt akarjuk. Én is akarom ezt a békét. Akarok családot. Ezer éve másra se vágyom - az átok megtörését leszámítva. De a békéért túl nagy ár megalázkodni, és Elijah kezébe adni a gyeplőt. Ezt viszont meg is fogom tárgyalni vele, amint eljön az ideje. Természetesen nem ma este. A megkötött békénknek egyenes következménye - valamilyen érthetetlen módon - Elijah fejében, hogy a Salvatore fivérekkel is egyezséget kössünk. A logikát végül is értem benne. Mind a négyünknek ugyanaz a célja: életben tartani Elenát. Akkor miért ne foghatnánk össze? De a helyzetet bonyolító tényezők azt súgják, hogy ez a vacsora, amit négyünknek szervezünk, mégsem lesz zökkenőmentes. Damon sosem volt igazán szimpatikus nekem. Stefan pedig... a '20-as évek ma annyira réginek tűnnek, mintha meg sem történtek volna. Pár hónappal ezelőtt még valahol legbelül reméltem, hogy végre visszakaphatom a régi barátomat. De szerelme Elena iránt minden más fölé kerekedett, és a tény, hogy a hasonmás áldozata szükséges volt a szertartásomhoz, azt hiszem, örökre elvágta a kötelékünket. Hmm... röviden összefoglalva érdekes este elébe nézünk.
Az ingem ujjait gombolgatva-igazgatva sétálok le a lépcsőn, és a tekintetemmel hibridjeim után kutatok, de egyik sincs a közelben, amikor szükségem lenne rájuk. Jellemző. Az ebédlő felé menet még egy pillanatra megállok a folyosó falára függesztett hatalmas tükör előtt, hogy megszemléljem, vajon minden elfogadható e már a külsőmön. Úgy ítélem meg, hogy szalonképes vagyok, indulok is tovább. - Daniel - szólalok meg fennhangon közben, és rövidesen egy hibridem jelenik meg az egyik mellékszárny bejáratánál. Csak ha előkerült! - Előkészítettél mindent, amit kértem? - A srác szaporán bólogatva nyugtat meg, hogy minden rendben. - Szólj még kérlek Elijahak, hogy most már igyekezzen, mert a vendégeink perceken belül megérkezhetnek! Aztán küldd be az ebédlőbe Emmát egy pohár vérrel... - A mondat végére már hátat is fordítok, hogy folytassam utamat. A pár korty, vörös éltető nedű most úgy érzem, jót fog tenni az idegrendszeremnek. Az ebéd valahogy kimaradt, túlságosan lefoglaltak az ügyes bajos dolgaim, és mostanra már porzik a torkom.
|| Megjelenés:ilyesmi; || Megjegyzés: ezer bocsi a sok rizsáért, de még bele kell rázódnom a kari itteni helyzetébe, a többi karakterrel való viszonyába, és ez ezzel jár...^^ ||
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Konyha és ebédlő Csüt. Feb. 23, 2012 6:45 pm
Kezdőlap
Tárgy: Re: Konyha és ebédlő 
