A rémálmok folyamatosan gyötörtek engem. Sosem telt úgy el egy éjszakám, hogy izzadva ne riadtam volna fel. És ez már hónapok óta így van. Azt hinné az ember a józan paraszt eszével, hogy nekünk, vérszívóknak semmivel nem kell foglalkoznia, minden az ölünkbe hull. Ez egy tévhit, drágáim. A valóság.. sokkal, de sokkal kegyetlenebb.
Idegesen szeltem felfelé a lépcsőfokokat, kettőt egyszerre. Pár másodperc alatt fent lehetnék, de nem mindig jó a könnyebb utat választani.
- Maria! - üvöltöm házvezetőnőm nevét, és amint felértem az előszobába, máris előttem állt. - Mire hazaérek, tüntesd el a hullát. - dünnyögtem, és végigpillantottam rajta. Testét egy falatnyi vörös ruha takarta, mely kiemelte sötétbarna szemeit. Meg kell hagyni, hogy egy igazán dögös nő állt velem szemben. - És öltözz át. Az állapotok lent.. - csökkentettem a köztünk lévő távolságot, és lehajoltam hozzá. - eléggé tragikusak. - súgtam pár centire az ajkaitól, és éreztem, hogy belé szorult a levegő. Egy gunyoros mosolyt megeresztettem felé, majd avval a mozdulattal el is léptem tőle, s kisétáltam az ajtón.

A belvárosban kabátom zsebéből előkaptam a cigaretta dobozt, és mindenféle előkészületek után rágyújtottam a káros anyagra. Nekem úgyse tud semmit se ártani, hisz lelkem már halott, a rák már rég nem veszélyeztet engem. Mélyen beszívtam, és hagytam, hogy a füst egészen a tüdőmig kússzon le, majd kifújtam, mint egy éhes, felbosszantott sárkány. A nap kezdett nyugovóra térni, a horizontot enyhén rózsaszínűre festette be. Alkonyodik. Hirtelen szemem sarkából, egy szőke hajú nő fordult be az egyik utcába. Anastasia neve ugrott be legelőször, és elkezdtem követni őt. A gyors léptek során beledobtam a csatornába a cigarettámat, most sokkal fontosabb dolgokkal kell törődnöm.
Befordultam és a Jackson téren találtam magamat. Hogy a fenébe..? Azt se tudtam, hogy így is meg lehetett közelíteni.
És ott volt. Ott mendegélt egymagában, és most hogy már tisztábban láttam, egyből megtudtam állapítani, hogy Scarlett-el hozott össze a sors. Azt a hátsót ezer közül is meg tudom állapítani.
Kikerültem őt, és az egyik utca sarkán bújtam meg. Kihegyezett fülekkel hallgattam minden egyes lépését, és magamban kikalkuláltam, hogy mikor fog hozzám érni. Mikor úgy gondoltam, hogy itt az idő, kiléptem, egyenesen belébotlottam.
- Scarlett. - fújtam ki a levegőt, és nem léptem hátrébb. Tudom, hogy ő is ugyanazt érzi. A kémia még mindig nem szűnt meg közöttünk. Mindig is ott volt, és bonyolult múltunk után, meg is maradt. - Nem félsz ilyen későn egyedül botorkálni a vámpírok városában? - biccentettem oldalra a fejemet, és tekintetem pár másodperc erejéig az ajkain állapodtak le. - Tudod itt.. - simítottam el egy tincset az arcáról. - Nem csak tőlem kell félni.