Ugyan gyors mérlegelés után úgy döntöttem jobb, ha csupán csendes megfigyelőként vagyok jelen, első ránézésre a férfi, akire a vámpírok meredtek igencsak magabiztosnak tűnt, ám ez eredhet puszta ostobaságból, mintsem igazi erőből, bár valamiért az utóbbira tippeltem. Nem sok boszorkánnyal találkoztam eddigi életem során a nagymamámon kívül, így még szoknom kell egy másik hozzám hasonló személy közelségét, de valami megmagyarázatlan módon éreztem, hogy rengeteg erő lakozik a varázslóban. Igen, határozottan tudtam, hogy a vérszívókkal szembekerülő személy hozzám hasonló erő birtokosa. Ugyan a ragadozókhoz intézett szavait nem igazán értettem a köztünk lévő távolság miatt, de a hangnem igencsak erős jellemről árulkodott, a félelem szikrája sem érződött belőle. Hogy miért említem éppen a félelmet? Mert ugyan egy kis kalandra vágytam, de tekintve, hogy még egy természetfeletti összecsapásban sem volt részem, többször is végigfutott a hideg a hátamon, ám ez nem biztos, hogy a hőmérsékletnek volt betudható.
Mikor azonban megláttam, hogy az egyik vámpír aljas mód hátulról készül lecsapni a férfira, egy óriási adrenalin löket áradt szét a testemben, ám mikor éppen ordítani akartam, hogy jelezzem a veszélyt, a kezem hamar a szám elé kaptam, mielőtt egy hang is kijöhetett volna a torkomon. Így csak fölhívnám magamra a figyelmet, azzal sem a varázslót, sem magam nem segíteném. Hirtelen állt el a lélegzetem mikor megláttam, hogy a vérszívó mit sem tétovázva belemélyeszti a fogát áldozatába, hiszen még sohasem láttam ilyet ezelőtt. Ahogy átfutott az élvezet az arcvonásain, amikor az erőszakkal elvett folyadék lefolyt a torán... hatalmas undort éreztem, de cselekednem kellett. A természetfeletti lényeket összezavaró, migrénhez hasonló fájdalmat keltő trükköt az elsőként tanultam meg, és minden lélekjelenlétemre szükségem volt, hogy sikerrel vigyem véghez ennyi ragadozóval szemben. Lesütött szemekkel kezdtem koncentrálni, majd kezeim lassan a támadók irányába emeltem. Mikor újfent fölnéztem már a férfi csuklójából kezdtek lakmározni, ám a közbelépésemnek hála hirtelen rántották ki éles szemfogaikat áldozatukból, és fájdalmas tekintettel kapták kezeiket a fejükhöz. Sikerült. Ahogy egyre közelebb haladtam, még jobban áramlott szét a testemben a diadal adta öröm, és ez csak még több energiát adott tettem véghezviteléhez.
Kissé ijedten tekintettem a földre, ahol a támadást elszenvedő személy feküdt, de mikor láttam hogy éber megnyugodtam.
- Mondd azt, hogy rendben vagy. Elkéne egy kis segítség. – szóltam végül hozzá, nem akartam a vérszívók előtt kimondani, hogy semmi egyéb varázslatot nem tudok velük szemben, ám az előbb tanúsított magabiztosság miatt biztos voltam benne, hogy a másiknak van pár trükk a tarsolyába.

Az elmúlt napokban nem igazán voltam magamnál. Muszáj valamit tennem, hogy feltöltődjek, csak az a kérdés, hogy mit. Ki kell szabadulnom itthonról, valahová el kell mennem. Most nem igazán szeretnék varázsolni, más kikapcsolódásra van szükségem, de akkor is olyanra, ahol egyedül vagyok és nem pazarolom másokra az energiámat - amit ezen a héten igazán feléltem. Szinte már semmihez semmi kedvem...
Erőt kell vennem magamon és elmenni futni, az mindig segít, bármi történt eddig. A legjobb megoldás. Elfelejtek minden problémát, ami pedig még jobb, hogy futás után tele leszek erővel.
Sosem szerettem emberek között futni, mindig is jobban szerettem, ha senki sem lát akkor. Nekem a futás egy olyan dolog, ahol szeretek magam lenni. Egy gyönyörű tájon, ahol a lépteim alatt ropog a talaj.
Hosszas gondolkodás után végre eldöntöttem, hogy hová is menjek. Igaz ez már elsőre világos lehetett volna. Az erdő a legtökéletesebb hely, nem is értem, hogy hogy nem gondoltam rá rögtön..
Kiérve az erdőhöz rögtön futni is kezdtem, ahogy sejtettem is a problémák, gondolatok rögtön elhagyták fejemet, így már mondhatni csak az üresség volt benne. Bámultam a tájat, hallgattam a zenét, lépéseimet pedig stabilizáltam, hogy a tökéletes tempó végig megmaradjon. Hosszú percek után először álltam meg, ilyet nem igazán szoktam csinálni, de most muszáj. Egy elég érdekes helyre érkeztem, ha jól gondolom az a farm, ahol 12 ember robbant fel, ami állítólag hibás gázvezetékek miatt történt. Mystic Falls-ban ez csak egy jó fedősztori, nagyon érdekelne, hogy valójában mi történt. Mindenfelé fekete hamu, nagyon sok törmelék az egykori házból. Kíváncsi természetem miatt nem igazán tudom türtőztetni magam, muszáj kutakodnom egy kicsit. Persze csak óvatosan, mert nem tudhatom, hogy még ki fog ide visszajönni. Leginkább az a rész érdekel, ahol a rendőrség elkerítette a már mindenki által jól ismert sárga szalaggal, melyen a fekete betű szöveget olvashatjuk.
Természetesen mielőtt átléphettem volna, észrevettem, hogy három vámpír közelít felém. Nem adom meg nekik azt a lehetőséget, hogy váratlanul támadjanak, így kilépek a látókörükbe, s egyenesen a fenevadak szemébe nézek. Hát most igazán sajnálom őket, mert nem tudják kivel is állnak szembe. Egy vámpírtól sem ijedek meg, sosem féltem tőlük, legyenek bármennyien is. Kimért léptekkel közelebb lépek - szerintem semmi keresnivalótok errefelé - mondom fenyegetően. Nem igazán szeretnék most harcba bonyolódni, így még a lehető legkedvesebb formámat vettem elő. - Éppenséggel van.. - hallok egy hangot a hátam mögül, de mire megfordulhatnék már a vámpír szemfogait érzem a nyakamban...


Δ 390 Δ Lola Δ - Δ

Még hogy híztam. A szüleim elmennek a fenébe. Nem látnak több mint egy hónapig és az első amit megjegyeznek szeretett lányukat viszont látva az az, hogy felszedett pár kilót. Lehet van benne valami, de akkor is, nem ezt várná az ember a felmenőitől. A nagymamám igen ferdén nézett rám, bizonyára tudja, hogy még semmit nem tettem a bájitallal, ami rendezné azt a sok, hivatásommal ellentétes gondolatot a fejemben Liam-el kapcsolatban, de egyszerűen még nem állok készen rá hogy felhasználjam, és ezt meg kell értenie. Nem is igen szóltunk egymáshoz többet pár általános mondatnál, csak csöndben hallgatta ahogyan a többieknek mesélem, hogy milyen is az élet ebben a különös hangzású Mystic Falls-ban. Egyébként bármennyire is próbáltam színezni a történetet, nem tudtam. Nagy meglepetésemre amilyen nagy visszhangja van a természetfeletti világban a helynek, engem olyannyira hagytak ki az ottani ragadozók a buliból.
Visszatérve kis lakásomba, ami mára azt kell hogy mondjam egész otthonos lett, a pár utcával arrébb lévő kávézóból vett lattét iszogatva lapozgattam azt a könyvet, amit a nagyi ímmel-ámmal nyomott a kezembe közvetlenül azelőtt, hogy eljöttem. Vagyis először azt hittem, hogy egy könyvről van szó, ám ez egy kicsit több annál; az ükmamám naplója. Kissé kérkedve kezdtem olvasgatni a régies szavakkal teletűzdelt művet, ám egyre tágabbra nyílt a szemem, ahogyan a gyöngybetűkkel írt sorokat olvastam. Mit ne mondjak, az öreg tudott élni, vagyis, amikor még fiatal volt tudott. Megannyi harcról, szerelemről, furmányról és bizony mágiáról ad élethű képet a kissé már molyette iromány. Egész sokáig jutottam az olvasással, és bizony kissé irigy lettem a felmenőmre; én is ilyen kalandokat akarok az életembe! Nos, mivel ismeretes a mondás, hogy ha a hegy nem megy hozzá, akkor bizony Mohamed kel útra feléje, így gyorsan valami kényelmes öltözékbe bújtam, felhúztam a sportcipőm, fogtam a táskám, és tudatosan a bajt keresve indultam az éjszaka közepén a kisváros határán lévő erdőbe.
Kissé hűvös volt, még szerencse, hogy az utolsó pillanatban visszanyúltam a kényelmes bőrkabátomért, így nem kell vacogva végigjárnom az erdőt, habár ha harcra kerül sor - amit nagyon remélek - akkor úgyis felpezsdül a vérem, és a vacogásnak egy-kettőre vége szakadna. Nem sokáig kellett az ellenséges erők után kutatni, hamar 3 vámpír harcra kész ábrázatát pillantottam meg a távolban. Egészen sokáig úgy tűnt, hogy észrevettek, mivel határozottan az irányomba néztek, ám rá kellett jönnöm, hogy habár egy óriás törzsű fa elrejtette őt előlem, egy férfi bújt meg előtte, aki most határozottan elő lépett, s rá kellett jönnöm, hogy az éjszaka lényei nem velem, hanem mindvégig vele néztek farkasszemet.