world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

Sétány

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
New Orleans
► Age :
26
► Total posts :
18

WATER MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Vas. Dec. 11, 2016 3:31 pm


Leslie && Emma

A tavasz a kedvenc évszakom, de nagyon szeretem a telet is. A pihenő, alvó természet mindig nyugalommal tölt el. Persze a természet minden évszakban gyönyörű. Szeretek elvonulni, élvezni a szellőt, még ha ilyenkor már kicsit csípős is, különösen vízközelben. Mindig meg is ihlet. Épp ezért, ezen a mai szép vasárnapon is fogom a vázlatfüzetemet és néhány rajzeszközömet és a közeli park felé veszem az irányt.
Ma, hétvége révén iskolai elfoglaltságom nincs és kiállítás megnyitón sem kell szerencsére megjelennem. Nyugodtan, ráérősen sétálgatok hát a folyó menti sétányon, az emberekre inkább csak futó pillantásokat vetve. Mindig is egyedül éreztem a legjobban magam, elvonultan. Valahogy tartottam az emberektől. Különösen kislánykoromban. Néha még ma is kényelmetlenül érzem magam a közelükben, de mára megtanultam ezt elrejteni, vannak begyakorolt viselkedésmintáim, amik segítenek ebben. Kell is, hogy így legyen, mivel manapság egyre felfokozottabb érdeklődés övez. Elsősorban annak tudom ezt be, hogy a kiállításokon a képeim fogják meg az embereket. Mert a személyemben ugyan mi érdekes is lenne? Visszahúzódó, félénk természetem lehetett az oka annak is, hogy az árvaházból engem soha nem fogadtak örökbe. Még ha olykor meg is néztek, mondván, milyen szép kislány vagyok. Én azonban inkább elbújtam a kíváncsi tekintetek elől, a menekülőutat kerestem. Valószínűleg ezért választottak mindig inkább mást. Nem bánom, megszoktam az életet így, bár néha azért elszomorít, hogy sosem tapasztalhattam meg, milyen érzés egy családba tartozni. Egyáltalán, tartozni valakihez, szeretve lenni.
De nem panaszkodom, az életem úgy érzem, jól alakul. Egyetemre járok és a képeim is egyre kelendőbbek. Csak ez a furcsa dolog a vízzel... Az utóbbi időben nyugtalanít kicsit. Mert határozottan képes vagyok megváltoztatni a hőmérsékletét, pusztán az akaratommal. Őrültségnek hangzik, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy így van. Még ha magam sem értem, mi ez.
Lábaim most is ösztönösen a sétány mentén futó folyó felé visznek. Szeretek vizet festeni. Mostanában különösen. Mindig is az egyik kedvenc témám volt. Valahogy megihlet.
Ahogy odaérek a partra, megállok és egy csak nézem a befagyott vizet. Rá is léphetnék, nekem azonban más jut eszembe. Körbepillantok, de éppen nem látok senkit. Kockázatos, amire készülök, de mindenképp szeretném kipróbálni. Eddig csak a lakásom falai között kísérleteztem és ebből kifolyólag egy kádnyi víznél soha nem nagyobbal. Talán valahol reménykedem is, hogy nem fog sikerülni. Kapnék rá egy bizonyosságot, hogy csak kitaláció lehet az egész. Vagy legalábbis könnyebb lenne elhitetnem magammal a dolgot. Meredten nézek a jégre és koncentrálok. Hosszabb ideig semmi sem történik. Talán komikus is lehet valahol a jelenet, ahogyan csak ott állok és a mozdulatlan jéghártyára meredek. Ám mikor már épp elkönyvelném magamban, hogy lám, nekem ez mégsem megy, egy halvány repedés jelenik meg a jég felszínén. Először csak egészen apó, keskeny kis csík, ami azonban idővel, diszkrét ropogás keretében kicsit kiszélesedik és a folyó széltében a part felé kezd terjedni.

Kings and queens | Bocsi a késésért! | Clothes




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Residence :
☭ richmond
► Age :
25
► Total posts :
9

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Szer. Nov. 16, 2016 7:23 pm




Emma & Leslie

Does the future scare you?


Ha valaki azt mondta volna nekem, mondjuk úgy egy évvel ezelőtt, hogy mára már házas leszek, egy olyan férfival akivel életemben csak egyszer találkoztam, nagy valószínűséggel én csak jól a képébe röhögtem volna. Hát igen... A szüleim azt hiszem ezzel már túl messzire mentek, de persze én ez ellen nem tehettem semmit, legfeljebb csak akkor ha otthagyom a házat, a családomat és hajléktalanként élem tovább az életem. Valljuk be ez nem túl könnyű egy olyan nőnek, akinek világ életében meg volt mindene, nem kellett étel miatt aggódni, ahogy amiatt sem, hogy nincs hol aludnia. Tulajdonképpen ezzel most sincs semmi baj. Talán még a családi házunknál is hatalmasabb és drágább villában lakom, bár azt nem mondanám, hogy ez nagy öröm számomra, elvégre egy olyan férfivel az oldalamon, akit nem is ismerek, de mégis vele kell majd leélnem az életem. Legtöbbször próbálok arra gondolni, hogy a szüleim mellett sem volt sokkal fényesebb az életem, de azért ez nehéznek bizonyul, lévén, hogy ezzel tökretették az egész jövőmet. Vagy legalábbis a boldogságomat biztos.
Ezekkel a gondolatokkal hagyom el a házat, eszemben sincs szólni a senkinek, hogy hová megyek, vagy egyáltalán, hogy elmegyek itthonról. Bár ha jól sejtem őket sem túlzottan érdekli az, hogy mit csinálok, vagy hová megyek. Tulajdonképpen engem sem izgat, szóval nekem aztán tökéletesen mindegy, hogy mit gondol a családom. Mindenesetre bedugom a fülhallgatókat, elindítok egy zenét a telefonomról, majd futni indulok a folyó felé. A futás az egyetlen dolog ami még soha életemben nem hagyott cserben, mindig segít rajtam. Segít, hogy húzzam az időmet, hogy tudjak gondolkozni, hogy felfrissüljek, hogy éljek... Szóval tulajdonképpen mindenben. A villa amiben lakunk szerencsére nem a város központjában található, így nincs nagy nyüzsgés erre, nem kell attól tartanom, hogy mikor rohanok bele valakibe, ha éppen túlzottan elkalandoznak a gondolataim. Az időjárás nem a legjobb, épphogycsak nem esik az eső, így egyébként sincs túl sok ember idekint, elvégre félnek attól, hogy majd eláznak. Hát én egyenesen szarok arra, hogy elázom-e, elvégre ha jól sejtem van nekem elég bajom, szóval egy kis víz a legkevesebb lenne már. Mikor megérkezem a folyóhoz, csak pihenek egy kicsit, bár nem túl sokáig, éppen annyi ideig, hogy igyak egy kicsit, majd a folyómenti sétányon folytatom is az utam.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Szer. Márc. 04, 2015 6:05 pm

Folytatás: ❂ ❂ ❂
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Szer. Márc. 04, 2015 4:40 pm


Daud & Ezra
Nem osztottam meg vele – valószínűleg soha nem is fogom – és pláne nem fogom hangoztatni, hogy számomra apa is példakép, nem csak anyu, akivel leéltem az életem. Ettől persze azért nem leszek érzelgősebb – na még csak az kéne! – elég, ha magamban könyvelem el a vele kapcsolatos gondolataimat. Roppantul nem hat meg, hogy esetleg belegyalogoltam a büszkeségébe. Ő ahhoz képest túl sok mindenbe gyalogol bele nagyjából kettő perc alatt, hogy esetleg rosszul érezzem magam a viselkedésem miatt. Ennyi, és nem több. Ám, ő mégis kinyög 2 mondatot, amolyan hogyan gondok zavarják fel tudatalattiját. Csend áll be az elmémben, és hagyom ránk telepedni ezt a némaságot. Néhány hosszú, elnyújtott lélegzetvétellel később úgy döntök, hogy illő lenne válaszolni neki.
- 200 éves sztori és ne azt hidd, hogy itt fogok belekezdeni.
Csupán egyetlen pillanatom marad arra, hogy felmérjem, pontosan mi fog következni. A vállamra helyezi a kezét, majd vissza fogja magát. A kérdése kalapács súlyként vágódott hozzám. Még visszhangot vert fejemben a saját gondolatom utolsó taktusa, amikor a dühöm lázas felháborodással hasítottak léket ép eszem falai közé. Mindennel, ami él bennem, úgy tiltakozom a kéretlen élmény ellen, ám mielőtt elmerülhetnék ebben a dacos ellenállásban, már nem vagyok. Nincs én, nincs mi, nincs semmi. A kérdésére pedig kedvem lenne arcon kacagni csak úgy, diszkréten.
- Azért jöttem, hogy taníts! - Nem kérdezek, kijelentem. Nem vagyok nyugodt lélek, sosem voltam az, noha most nem én tenyerelek azonnal a dolgok közepébe. Vagyis de, részletkérdés. A kezem ismét ökölbe szorul és egy hirtelen jól irányzott mozdulattal, a képébe verek - ha nem védi ki - akkor hátra csúszik, vagy a feje tekeredik.
- Ezt azért, mert kurvára kiérdemelted! – köpöm felé a szavakat, anyától több mindent kapna, elégedjen meg ennyivel és nincs gond. Velem még jól is jár, csak úgy nem fogom kiütni, majd az edzéseinken. Mert kötelessége! És ha nem vállalja, hát abból piszok nagy bajok lesznek.


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Kedd Márc. 03, 2015 9:58 pm


Ezra & Daud
Minden úgy történik, ahogy lennie kell – már ha használható ez a kifejezés, egy ilyen abszurd, ésszerűtlen helyzetben. Határozottan tartom a fiú kezét, ha akarná sem tudná elhúzni, de az együttműködése megkönnyíti a dolgot, már nem mintha szükség lenne rá és nem tudnám elvenni, amit akarok. Az első korttyal lassan telik meg a szám, halk morgást hallatok, de ez csak a bennem élő ösztön miatt van, teljesen ura vagyok a helyzetnek. Megízlelem és lenyelem a vérét, érzem, ahogy végig égeti a nyelőcsövem, majd a gyomrom is, mint egy jó fokos konyak, de a savként maró verbénánál van egy dolog, ami sokkal erősebben ízlelhető. A vérem. Mármint ő. Az én… vérem.
A második korty is folyni kezd a számba, de itt már ellököm a kezét, a vért pedig fájdalmasan köpöm magunk mellett a földre, szinte hallani a húsom sistergését. Ez a gyerek verbénát eszik müzli helyett? Jól felkészült, mielőtt elém állt. Megtörlöm a szám és a szemöldököm erősen összevonva, tekintélyesen nézek rá, de az első körben érzett harag hamar tompulni kezd, az arcvonásaim enyhülnek, én pedig lassan teszek egy lépést hátrafelé, továbbra is őt figyelve, méregetve, mintha nem jutnék szóhoz. Amúgy sem vagyok túl beszédes, egy ilyen helyzetben meg… mit mondhatna bárki? Miért? Hogyan? Mikor? És a hasonló bugyuta sablonos kérdések. De hamar összekapom magam.
- Kétszáz éve nem tudok nemzeni. Te pedig ember vagy. – Na, bölcs megállapítás. De így talán könnyebb feldolgozni az információkat. És azt hiszem… lassan tényleg kezdek hinni benne, hogy a leszármazottam. Hisz… éreztem a vére ízét a számban, ezt a tényt nem tagadhatom le. Ez a két mondat viszont azt hiszem betudható a „hogyan” kérdésnek.
Ahogy kezdem feldolgozni, hogy van egy élő rokonom, még a szám is résnyire tátom és szinte megbabonázva figyelem a fiút. Önkéntelenül is lassan közelebb lépek, emelem a kezem és a vállára teszem, úgy nézek tovább a szemeibe.
Persze, az kell még nekem, hogy meghatódjak! El is engedem, komoran, elzárkózva, mintha nem akarnám, hogy bármi közöm legyen hozzá és szigorúbban szólalok meg. Nem az érdekel, hogy hogy talált meg, miért pont most, vagy hasonlók. Valami sokkal egyszerűbb dolog. Meg amúgy is lényegre törő típus vagyok.
- Miért kell a segítségem? – Nem vagyok hülye, elég nyilvánvaló, hogy akar tőlem valamit. Ha nem így lenne, nem tett volna ennyi erőfeszítést, hogy ma itt állhasson előttem.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Kedd Márc. 03, 2015 6:18 pm


Daud & Ezra
Semmit sem teszek ok nélkül. Minden cselekedetemnek megvan a mozgatórugója, az a része, amitől értelmet nyernek a tetteim. Ha úgy tetszik, igen, rendelkezem irányításmániával, kedvelem a kontrollt. A lényegtelen és értelmetlen dolgokat nem szeretem és nem is szokásom meglépni semmit csakúgy. Nem tart soká ugyan, de ettől még megtörténik. Mondtam már, nem óhajtok nagyobb felhajtást magam körül, mint amennyit én magam kreálok. Nem látok értelmet abban, hogy hazudjak neki. Mindenki maradjon a maga kaptafájánál, nem igaz?! De. Ami azt illeti valóban igaz volt, hogy tervek ide vagy oda, azokat nagyon könnyen felülírhatja bármi. Vagy egy másik szereplő vagy maguk az Istenek, szóval igen… régóta élünk úgy, hogy terveinket folyamatosan átírják a körülmények. Némaságunkat csak az éjszaka zajai és neszezései törik meg, mintegy aláfestő zeneként. Nem vagyok sem türelmes, sem lélekápoló fajta és nagyon nem csípem, amikor valaki nem képes felfogni a tök egyszerű lényeget. Pedig én aztán kibaszottul nem vagyok egy rejtélyes alkat. Nincs olyan összetett és réteges lelkivilágom, mint egyeseknek. Vagy csak képes vagyok arra, hogy kezeljem magamat, mert enélkül, hogyan akarnék bármit is irányítani? Számomra az unalom a halál, nem bírom ki. Mondjuk sokáig egy helyben sem.  A megfelelő adrenalin löketről, meg gondoskodom valamiféleképpen mindennap. Anélkül azt hiszem el is veszíteném önmagamat. Nem hazudok, de kikerülöm a tényleges válaszadást. Még nem tartunk ott, hogy felfedjem apám előtt magam, de tény, hogy becsapni sem szándékozom. Csupán hagyom, hogy higgyen, amit szeretne. A kettőnk közt feszülő alig valami magasságkülönbség, hogy őszinte legyek, kurvára nem érdekel. Micsoda meglepetés és fordulat. Amúgy nem, de az most mellékes.  Ez egy olyan téma, amit nem tudok vele úgy megvitatni, hogy ne kelljen vagy az igazságot felfednem előtte vagy hazudnom neki. És mivel egyik sem áll egyelőre szándékomban, jobbnak találom kikerülni a témát. Ez ilyen egyszerű. Számomra. Hagyom,  hogy el vegye amit őt illet, ami vérem szívását jelenti. Tetteimért felelősséggel tartozok, a döntéseket meghozom és számolok az előre nem látott következményekkel is. Pontosabban így kellene lennie. És akkor nincs bűntudat.  Felkészültem rá és a fájdalom pedig már rég nem félemlít meg vagy akadályoz abban, hogy valami nagyobb célért bevállaljam, ha ez kell. És ilyenkor jön a szokásos hosszú pillanat, amikor mindketten döbbenten nézzük egymást és az elménk zugában ott tornyosulnak a Miértek és a hogyanok? Hogyan tovább? Én is pont ezt kérdezem.


Big bad Family

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Kedd Márc. 03, 2015 1:08 pm

Ezra & Daud
Türelmesen, a szokásos acélidegekkel várok, amíg a fiú lefejti magáról a felső réteget és lassan feltűri a pólója ujját, majd elém tárul az ismerős jegy. Itt már azért én sem tudok teljesen közömbös maradni. Érdeklődve, gyanakodva, furcsálló grimasszal borzolom össze a szemöldököm, fel sem tűnik, de még a fejem is oldalra biccentem, ahogy lassan elindulok felé. Mikor odaérek, erősen ragadom meg a karját – az én szemszögemből nézve, igazából csak megfogom és kicsit magam felé húzom, hogy jobban lássam, nem tehetek róla, hogy erős vagyok és nincs megszokva, hogy bárkivel gyengéden kellene bánnom, mert összetörik. Na meg a fiún elég szép adag izomzat van, nem hiszem, hogy félteni kellene a kis lelkét.
Hosszú másodpercekig figyelem, méregetem, majd hanyagul engedem el és felnézek a szemeibe. Különös. Épp olyan, mint az enyém. A jellegzetes vonalú, velem született jegy, ami mégis úgy néz ki, mintha halvány forradás lenne egy régi vágásból hátramaradva. Hogyan is tudhatná bárki, még ha ismeri is a testem, hogy az ott a karomon nem sebhely?
- Ez nem bizonyíték semmire. – Lököm oda rövid gondolkodás után, majd kis szünet következik, időt adok, hogy gondolatban ő is hozzászokhasson ahhoz, ami most fog következni.– Add a kezed. – Nyújtom felé az enyémet. Ha olyan nagy okos, mint amilyennek hiszi magát, nem lepődhet meg, tudnia kell, most mi jön. Jelenleg az egyetlen kézenfekvő mód, amivel kideríthetem, hogy a szerencsétlent megigézték, megbízást teljesít, vagy az élet torz gúnya, hogy tényleg a leszármazottam, még pedig az, hogy megkóstolom a vérét. Bár ha az utóbbi igaz… hát, nem tudom az hogy lehetséges, mikor életemben nem nemzettem, vámpírként pedig nem vagyok rá képes.
De minden hamarosan kiderül. Ha hagyja, megfogom az alkarját, a szemfogaim előbújnak, tekintetem kieresedik és a csuklójától alig húsz centire belémélyesztem éles fogaimat. Csak két korty. A másodikat már köpöm is ki, érzem, ahogy éget a verbéna.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Hétf. Márc. 02, 2015 6:31 pm


Daud & Ezra
Miért? Hova megy? Mire készül? Meg a rengeteg, még több ezekhez hasonló kérdés tömeg. Mit tettem? Mit vártam? Semmit, mindent és túl sokat.   Idő... idő, idő. Majd pont én leszek az, akit el lehet zavarni a picsába. Hohó, azért álljon meg az a bizonyos nászmenet. Önteltebb és arrogánsabb vagyok annál, hogy ezt megengedjem neki – vagy bárki másnak – még akkor is, ha valahol mélyen, azért felgyúlt bennem a büszkeség szikrája. A belőle áradó gőgös, arrogáns és undok magabiztosság felkavarja a gyomromat, de egyre csak arra ösztönöz, hogy szétverjem. Vagy laposra. Mindegy, egyre megy. És én még kezdeményeztem. De ezennel visszavonom. Dühöm, csalódottságom, bizonyítási vágyam egyre csak lángol. Gyűlölöm, ahogy szórakozik velem. Megsértett. Pusztán a viselkedésével. Nem lenne hozzám méltó, ha a lábai elé köpnék, de, esküszöm, hogy megtenném. És ez a tudat megőrjít. Talán nem ártott volna mégis csak átgondolni ezt a dolgot. Mondjuk, mielőtt véletlenül megesik az elkerülhetetlen. Mármint... véletlenül? Megesik? Hagyjuk.
Játssza a tudatlant. Hogy ez milyen idegesítő, te jó ég.. Tudom én, hogy érti, mire céloztam, magyarázni nem fogom, nem hülye, és én sem vagyok az, hogy benyeljem minden szavát. Elég erőteljesen feszegeti a határaimat a kérdés, mégsem méltatom többre némi szájrándulásnál. Hogy mi a probléma ezzel? Hát, ezt nem lehet szavakba önteni. Jól el kellene verni, aztán leesne neki a tantusz. Felé fordulok, ahogyan visszasétál elém.  Ezután az idő, olyan mintha… megszűnne létezni. Piszokszar... ebből sem csinálok rendszert sűrűn.
Tisztában vagyok azzal, hogy rendelkezem egyfajta fura világnézettel, ettől függetlenül vallom, hogy épp eleget láttam már ahhoz, hogy pontosan tudjam, milyen helyek és lehetőségek vannak a világban. Persze ilyenkor mindig mindenki magából indul ki, én is belekezdhetnék egy jó pár éves történet meséjébe, mégsem teszem.  Éles helyzetben, nyomás alatt úgy is mindig jobban teljesít az ember, nem feltétlen kell neki tudnia arról, hogy épp ki, merre hol eszi vagy épp issza azt a bizonyost. … Hogy mivel tudnám bizonyítani? Úgy nézek ki, mint a kedvesség mintapéldánya? Ha erről van szó, akkor lehet még érthetőbbnek kellene lennem. Na csak hogy tisztázzuk: messze állok én a jótól. Szívem szerint belökném egy verembe, hogy kussoljon végre, a probléma pedig kapásból meg lenne oldva. De nem. Leveszem a kapucnis pulcsim és a pólóm ujját felhúzom a vállamig, hogy tisztán látszódjon az  anyajegyem. Nem hétköznapi. Anya mondta, hogy neki is ugyan ilyen van, megörököltem tőle, afféle örökség, vagy mi fene. Egy kis ideig azt figyelem, majd rá tekintek.

Like This XD


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Hétf. Márc. 02, 2015 3:38 pm

Ezra & Daud
Drusilla? Máskor fel sem tűnne ez a név, hisz mit jelent nekem? Semmit. De ebben a kontextusban, az akaratomon kívül is megtorpanok egy másodpercre és zavartan bámulok magam elé a semmibe. Még mielőtt elkezdhetne kattogni az agyam olyan ostobaságokon, mint hogy tudtam én, hogy emlékeztet valakire, megrázom a fejem és tovább haladok. Néhány lépésre futja, mielőtt újra megállok és lassan hátrafordulok, egyenest a fiú szemeibe nézve. Érdektelenség, közöny tükröződik az hangomon. Ha valami nagyon megy, hát az ez.
- Mégis ki az a Drusilla? – Az arcomon átfutó apró, önkéntelen rándulás viszont könnyen elárulhatja, hogy nagyon is sejtem, ki az a Drusilla. Egészen sötét van, az utca lámpái már égnek, de így is teljesen jól látom a fiú arcát, minden apró részletet rajta, ám hogy egyenlő legyen a dolog, úgy döntök, néhány méterrel közelebb megyek hozzá, hogy ő is láthasson.
- Mondd, kölyök, - biccentek felé a fejemmel – mit akarsz valójában? – Másodpercekkel később, a szemezés közepette halvány, felsőbbrendű félmosolyra húzódik a szám. – És mivel bizonyítanád az igazad a termeteden kívül? – Jó nagyra nőtt, nem mondom, pár centivel nálam is magasabb lehet, a vállai is szélesek, de ezzel kapcsolatban persze semmit nem gondolok komolyan, csak viccnek szántam. Azt meg ugye tudjuk, hogy az én humorérzékem és a humoros humorérzék között azért van egy kis szakadék.
Drusilla neve elfeledve porosodik valahol a múltamban, így ha van olyan személy, aki ezt a nevet előásta, sőt, egyáltalán meglelte, csalódást okozna, ha csak egy magas, szőke fiú lenne a tarsolyában, akár megbízta, akár megigézte a kölyköt. Meg egyáltalán kinek jut ilyen ostobaság az eszébe, hogy átverhet? Elég lenne belekóstolnom a vérébe és érezném, hogy az én ivadékom-e, vagy sem.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Vas. Márc. 01, 2015 7:47 pm


Daud & Ezra
Halálosan hidegen hagy, hogy ezzel mennyire paprikázom fel majd a kis viráglelkét, tudomásul kell venni, hogy közel sem lehet mindenki jóindulatú, mindenki felé nyitó, elviselhető egyed. Én örvendek ama ténynek, hogy ilyen vagyok, nekem ezért senki ne akarjon beolvasni, bűntudatot kelteni, célt nem fog érni. Esetleg kiröhögöm. Mint ahogy ő is pontosan azt teszi. Kiröhög. Még magamnak is meglepetést okozok a hangulatváltozásokkal, a változó viselkedéssel. Az egyik pillanatban dühöngök, a másikban groteszk vigyorba fordult fej kap el, és itt van a következő, melyben olyan segítőkész vagyok, hogy csak nah.... Sokkoló. De az még inkább meghökkentő mennyire természetesnek tűnik mindez. Az, hogy elmegy mellettem és én hagyom. Leeresztem a fegyvert, majd ridegen meredek magam elé. Nem tagadom, az elején kusza őrült gondolataim között kétségbeesésemben gondoltam rá, de nem tudnám kitörölni legfőbb múltam! Gyűlölöm.
- Drusilla csalódott benned. – préselem végül ki a rövidke kis mondatot az alábbi szösszenete hallatán, ennyivel reagálva le ezt az egészet. Mégis minden benne van ebben az egy mondatban. Közel sincsen vége és nem fogok ilyen könnyen túllendülni ezen az egészen. Megsértett és egy cseppet sem érdekel, hogy kicsoda ő. És hogy az anyámat miért a nevén szólítom? Mert 200 évvel ezelőtt ismerték egymást és most itt vagyunk a jelenben. Arrogáns lennék? Természetesen – de vajon ki nem? Olyan erősen préselem össze az állkapcsomat, hogy félő, kitörnek a fogaim. Ökölbe szorítom a kezemet, a bütykeim egészen elfehérednek. Legszívesebben itt és most nekiesnék, elegem van ebből az egészből és igen, belőle is!


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Vas. Márc. 01, 2015 5:44 pm

Ezra & Daud - like father like son
Amikor hirtelen előkerül egy újabb fegyver – immár olyan, ami akár árthatna is nekem, nem mintha számítana – legszívesebben megfáradtan temetném egyik kezembe az arcom, a fejem csóválva. Tényleg kell ez nekem ma estére, egy vadászat után?
- Hát persze, hogy nem tudok. – Nézek fel rá olyan nyugalommal és unottan, mint aki épp a halálán van, enyhe iróniával fűszerezve persze, de a következő szavaira önkéntelenül is megemelkedik a szemöldököm, igen érdekes ívben. Apám? Kínosan nevetek fel, nem lehet eldönteni, hogy szórakoztatónak és röhejesnek találom a helyzetet, vagy csak az időt húzom a kis hahotázással. Talán mindkettő, de akkor inkább már az előbbi.
Nem tudom, a városban melyik vámpír érzi magát ennyire poénosnak, de lassan kezdem szánni a kölyköt. Vagyis szánnám, ha éreznék olyat. Egy olyan figura, akit még sosem láttam – mondjuk ő, aki itt áll most előttem – kétlem, hogy ilyesmit találna ki, talán valamelyik vérszívó igézte meg, hogy… miért is? Szórakozzon? Lefoglaljon, elterelje a figyelmem? De mivel épp nem veszek részt semmilyen említésre méltóbb ügyben, csak random vadászgatok, csak az előbbi jöhet szóba, hogy valaki viccesnek gondolja magát.
Bevallom, egy másodperc töredékére azért visszatekintek a múltba – amit egyébként soha nem szoktam – és még emlékeztet is az egykori önmagamra, bár ezt valószínűleg csak bebeszélem magamnak. Ebben a helyzetben, valószínűleg az is fiatal énemre emlékeztetne, ha egy kecske legelne előttem.
Egyébként megtehetném, hogy megkóstolom a vérét, hogy van-e benne verbéna, ha van, akkor előbb kivéreztetem, ha nincs, akkor anélkül igézem meg. Hisz a megfelelő kérdésekkel megtudhatnám, mi folyik itt, ehelyett teljesen másképp döntök.
- Aludj egyet, kölyök. – Veregetem meg a vállát, ahogy a fegyverről tudomást sem véve megyek el mellette, s folytatom az utam, lassú léptekkel, ahogy eddig tettem. Erre mit lépsz?
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Vas. Márc. 01, 2015 4:54 pm


Daud & Ezra
A következő percben röviden lezajló farok méregetés és feszült szóváltás után indulnak be igazán az események kettőnk közt. Gondoljon gyereknek. Őrültnek, vagy bárminek...de gyengének? Nem! Azt nem akarom, hogy azt gondolja, gyenge vagyok. A bennem élő harcos büszkesége nem engedi. De él bennem valóban még valaki. A gyermek(e). Aki viszont most, ebben a percben nem akar mást, csak egy kis megértést, csak azt, hogy ez a tapló tanítson neki. Valóban jó. Ahogy azt anyu is mondta. Meg fél füllel máshonnan. Hülyeséget csináltál? Oké, megesik, akarva vagy akaratlan, figyelmetlenségből, vagy csak mert azt hitted, épp megúszhatod a dolgot. Megúsztam, a fegyverem a fában köt ki, engem pedig elhajít kicsit messzebbre. Ezt a faszt. Mikor volt ez nővel utoljára? De mindegy is. Ha már egyszer az Istenségek úgy döntöttek, hogy bizony pellengérre állítanak, ilyen vagy olyan formában, hát viselem a büntetést emelt fővel, gerincesen. Hát én viselem! Mert Rhoud vagyok! Nem fogok itt kiscserkészesdit játszani az egyszer már biztos, de ha már ennyire belefolytunk…Kérdésére aprón felvonom a szemöldököm. Majd előkapok még egy fegyvert és megpörgetem azt.
- Semmit nem tudsz! Az ég világon semmit sem! – szünet, végül felé nyújtom a fegyverem és folytatom.
- Kettőnk közül, pontosan te vagy tudatlan. Apám.- az utolsó szócskát némi undorral meg is toldom...
De azt hiszem, most eleget mondtam ahhoz, hogy felkelthessem a figyelmét .
Mindjárt egyszerűbb a dolog, ha nem hadonászunk fegyverekkel és nem dagadnak az erek. Nem de? Ó…igen. Valami hasonló. Persze ettől még nem leszek sokkal nyugodtabb, hisz mi a garancia arra, hogy tényleg felfogta és elfogadta azt, amit mondtam neki? Lehet, hogy semmi.


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Vas. Márc. 01, 2015 3:49 pm

Ezra & Daud - like father like son
Nem vámpír, ez szinte már biztos, hisz hiába lazítok a penge szorításán, nem gyógyul a nyakán ejtett apró vágás. Egy fajt kizárhatok, nagy ügy, ettől még nem lesz a kölyök jobb helyzetben. Az egyetlen szerencséje, hogy sok más vadásszal szemben tapasztalt és intelligens vagyok, vagyis tudok gondolkodni, mielőtt cselekednék. Nem úgy, mint az a fiatal vadászlány a színházban, aki rám támadt. A fiú szavaiból ítélve viszont talán mégis épp annyira gyerek, mint amennyire látszik. Egy apró, lélegzetvételnyi mosoly fut át az arcomon, pillanatok alatt emelem a dobócsillagot, ami hamarosan a fiú feje mellett fúródik mélyen a fa kérgébe. Majd elengedem. Illetve megmarkolom a dzsekije nyakát és egy határozott rántással lököm a fától a sétálóút felé, ahol jobban ér minket az utcai lámpából jövő fény.
Nem áll szándékomban komolyabban bántani, amíg meg nem tudom, mit akar. Ész nélkül még az orgyilkos időkben sem öltem. Ha valamit tudnak rólam az ellenségeim és az ellenfeleim, hát az az, hogy hidegvérrel veszem bárki életét, de soha nem ösztönből, vagy megfontolatlanul.
S most, hogy jobban szemügyre veszem a fiút, tényleg nem tudom, mit akarhat. Tüzesnek tűnik, de nem látom a szemeiben azt a szikrát, ami azt sugallaná, hogy veszélyt jelenthet rám. Na, nem azért, mert gyengének tartom, hanem azért mert tényleg nincs ott a valós fenyegetés. Inkább tűnik egy akaratos gyereknek.
- Azzal, ha megütnél, nem érnél el semmit. – Jelzem teljes közönnyel a nyilvánvalót. – De ezt te is tudod, nem igaz? – Bár elgondolkodtató, hogy vajon mennyire van tisztában az erőviszonyokkal, ha képes volt fémmel rám támadni. Azt meg ha fel is tennénk, hogy csak valami suhanc, zsebtolvaj, vagy ki tudja mi, aki most akarja megszerezni a holnapi adagjára valót, szerintem ki is zárhatjuk. A dobócsillaga még ha hasztalan is, jó minőségű fegyver, a kölyök jól van öltözve, nem büdös, mint egy utcagyerek, a szemein sem látni jelét semmi ilyesminek. De ha már a tekintetéről van szó, az azért hagy némi kivetni valót. Miért ilyen indulatos? Csak nem valami kóbor farkas, akinek valamelyik rokonának a vére a kezemen szárad? Vagy tanulni vágyó vadászpalánta, aki hallott rólam? Ki tudja.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Vas. Márc. 01, 2015 2:46 pm


Daud & Ezra
Nyugtalanító ez a csend. Ami a támadásom után beállt. A csend csak olyan helyeken van, ahol nincs senki, vagy ahol van valaki. Valaki olyan, aki csak arra vár, hogy lecsaphasson az emberre és nyugodt szívvel kibelezhesse. Vagy még rosszabb. Így természetes, hogy résen vagyok. Eléggé groteszk, hogy éppen itt és most fogunk beszélünk erről. Legalábbis én.  Az egyetlen szerencsém az, hogy kurva nagy az önkontrollom, és még egy ilyen  közelében is képes vagyok uralkodni magamon. Látszólag rohadt jól adom a higgadtat, mint amúgy mindig. Mondjuk ez egy, jó tulajdonságaim közül. Nem vagyok ijedős típus, sem pedig egy kapkodó idegbeteg. Nyugodt vagyok és megfontolt, tipikusan az az ember, aki csak azért, mert a legnagyobb zűrzavarban is képes megőrizni a hidegvérét, rögtön azt gondolják, az egészet leszarja. Pedig ez koránt sincs így, egyszerűen nem látom annak értelmét, hogy felfedjem, hogy valójában én is mennyire ki vagyok borulva. Egyszerűen megpróbálok én lenni a nyugalom szigete. Önmagamat mégsem hazudtolhatom meg... ez vagyok én! Az egyik fegyverem a lábaim előtt köt ki, míg a tekintetemmel az arca vonásain függök, keresem az árulkodó jeleket. Bármit. Bár hirtelen a hátam a hideg fával találkozik, közel van. Túl közel. Erre nem rám fogja a fegyvert? Annyira elveszítem az időérzékem, hogy még soha nem álltam ennyire közel valamiféle "transzállapothoz", bár ezt most nem a végtelen nyugalom, hanem a teljes elmeblokk okozza azt hiszem. Valahol persze el kell kezdeni, legalább legközelebb tudni fogom, hogy pontosan mit is kellene elérnem. Tökéletes faarccal vettem tudomásul, hogy minden bizonnyal ki leszek osztva, legalábbis bizonyos dolgokat illetően, de nem zavartatom magam túlságosan emiatt. Majd később ráérek ezzel foglalkozni. Most csak azt a rusnya képét kellene kicsinosítanom neki pár öklössel. Miután befejezte az első hullámot, részemről rövid csend következik. Úgy tűnhet, hogy válaszra sem méltatom, de valójában ez csak az arcomon nem tükröződő döbbenet.
- Először is beverni azt a rusnya képed! Utána ráérünk foglalkozni a folytatással. - hát igen, rúgjuk csak fel a fontossági sorrendet. Anya büszke lenne rám....
Egy pillanat műve az egész, elkaptam a fegyverem tartó kezét, alkarja felé, majd egy erőteljesebb rúgást próbáltam mérni térde felé. Hogy távolodjon el a közelemből, bántja a picike aurámat. Oda meg senki se tolakodjon be. Ő meg kerülje el! Sürgősen.


[
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Sétány Vas. Márc. 01, 2015 10:53 am


Ezra & Daud - like father like son
Vadászatból tartok haza. Illetve az átmeneti lakásomra. Még mindig abban a zsúfolt lakónegyedben tartózkodom, ahol az az asszony lakik, így a munkám biztonságban tudhatom a külvilág elől. Szegényes bérházak tornyosulnak egymáson, szűkös betondzsungelt alkotva, így ember – vagy bármi más – legyen a talpán, aki ott megtalál. És ha valami mégis balul sülne el, teszem azt az asszony bele is hal, fájó szívvel, de mondható járulékos veszteségnek, hisz nincs neki senkije és semmije a tartozásain kívül, amiket természetesen már kiegyenlítettem, én sem vagyok szívtelen, még ha úgy is tűnik.
A város azon része innen még vagy fél óra gyalog, de most valahogy vágyom egy sétára a folyóparton, távol a nyüzsgéstől és a problémáktól. S mivel ez a rész épp útba esik, ki is használom a lehetőséget, úgysem sietek sehova. Egy jól megérdemelt, sikerrel zárult vadászat után mindig könnyedebbnek érzem magam egy kevéssel, ezzel más is így van. Ilyenkor egy rövid ideig úgy érzem, a vezeklésem nem hiába való. Másrészt, lassan talán ideje lesz felkészülnöm egy nagyobb csapásra, hisz a vámpírok egyre agresszívabbak, legalábbis velem szemben. A hírem elterjedt, a rettegett Daud a városban van és vámpírokra vadászik, kipécézte őket, jaj mindenkinek. Gondolják ezt ők persze. Nem szúrtam én ki egy fajt sem, pusztán megszabadítom a világot attól, aki ész nélkül lakmározik és öl. Igazán nem az én hibám, hogy ezek többnyire vámpírok. Ha vérfarkas kezd ámokfutásba, értelemszerűen ő a célpont, volt már rá példa az itt tartózkodásom óta.
Most viszont úgy tűnik, sokkal aktuálisabb gondom akad, ennyit a munka utáni kellemes csendről. Kettő… nem, három éles fegyver felém tartó suhanásának hangjára kapom fel a fejem, a következő pillanatban pedig már elég közel ér, hogy láthassam mi az és védekezhessek ellene, hála az emberfeletti képességeimnek. Vadászként nem mondom, hogy nem jön jól. Egy-egy kezemmel kettőt elkapok még röptében, a harmadik elől pedig kitérek, remélve, hogy nem jön mögöttem egy járókelő sem, s elsuhanhat a messzeségbe, amíg a lendület viszi. Szerencsére így is történik. Mindössze egy másodperc kell, hogy szemügyre vegyem mivel támadtak rám. Fémből van és nem hiszem, hogy elátkozott tárgy lenne, így valaki vagy nagyon ostoba, vagy nem akar megölni. Hát derítsük ki.
Az egyik csillagot a távolban álló alak felé hajítom, mélyen fúródik a földbe, mintha csak ágyúból lőtték volna ki, épp az ismeretlen lábai előtt. De nem adok neki esélyt a feleszmélésre, azonnal ott termek előtte, megragadom az állát és újabb suhanással erősen egy közeli fának nyomom, a korzótól néhány méterre. Csak ekkor látom, hogy mennyire fiatal is, szinte még gyerek. Persze ettől függetlenül ő is lehet akár több száz éves is, de egy ilyen fiatal arc, első ránézésre mindig meglepetésre ad okot. Mélyen és tekintélyesen nézek a szemeibe, a közeli lámpa fénye elér idáig, a kezem leengedem, nem szorítom tovább az állkapcsát, helyette emelem a másikat és a dobócsillagot tartom a nyakához. Nem túl erősen, épp csak felsértheti a bőrét, ha elég éles – és úgy tűnik az.
- Szeretnél valamit, kölyök? – Hangzik el a sablonos, de elengedhetetlen kérdés.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Daud & Ezra Vas. Márc. 01, 2015 9:43 am


Daud & Ezra

The family can not beat the ...

Még jó hogy nem kirándulásos kiruccanásra jöttem ide. Nem lesz hosszú, gyanítom, hogy nagyjából pár nap sem kell majd.  Mind ostobák vagyunk. Ki ezért, ki azért, akad olyan, aki csupán azért, mert azt meri remélni, hogy a holnap majd jobb lesz. A holnap soha nem lesz jobb! A holnap csak egy illúzió! Délibáb! Olyan ma, amit soha nem érhetsz el. Mert mindig ma van. Ma van most és ma van aznap. Ez épp csak annyira kellemetlen, mint tovább vagdalni egy végtelenül felnyílt sebet. Ma este már nem fáj jobban, mint fájt volna napokkal, évekkel ezelőtt.
Jó döntés? Helyes cselekedet?  Nem léteznek ilyenek.   Vannak helyzetek, amikre egész egyszerűen nem lehet felkészülni. Mert annyira abszurd már az elgondolásuk is, hogy bele sem gondolok abba, hogy egyáltalán megtörténhet. Félek. Hogy pontosan mitől, azt nehéz lenne szavakba önteni. A gondolat futótűzként suhan végig a gerincemen, és úgy érzem, hogy totálisan biztos, hogy elmebajos vagyok. Hihetetlen, egyetlen perc alatt úgy összekutyul, mint egy betonkeverő.
Megfeszült állkapoccsal meredek az úttestre az út hátralévő részén. Olaj a tűzre. Félelem, dac, harag és büszkeség keveredik bennem, s szakítja szét a bensőmet. Félek? Igen. Nyugodt vagyok? Igen. Felkészültem? Erre ki tud felkészülni? Nem gondolkodom, nem keresem a miérteket. Csak megakarom találni.
Néha engedhetem, hogy az a felem is érvényesüljön, amelyik csak nagyon ritkán kap jogot a felszólaláshoz. De ennek se most van itt az ideje. Egy Rhodes, viselkedjen Vadászként. Nem szeretem a talánokat, a majdnemet, meg a nemhez közelítő dolgokat. Mindig kimondom, amit gondolok, és tudom, hogy egyszer emiatt nagyon meg fogom járni, de hogy őszinte legyek, nem érdekel túlzottan, ha valaki nem viseli el az igazságot, vagy az én szerény véleményem, az már az ő baja, a kezébe van adva a lehetőség, hogy megingasson benne, hogy megmutassa, én is tévedhetek, de ha hisztizve pufog, vagy épp lepereg róla, azzal sem tudok mit kezdeni, hát Istenem.   Ez a rugalmasságomnak alapja, erőmnek egyik fő forrása. Persze csatlósokra lenne szükségem, így a válasz kézenfekvő, azonban nem ennyire egyszerű. Mert nem szimpla csatlósokra, hanem hűséges és képzett rabszolgákra van szükségem. Ez az igény pedig nem egy könnyen teljesíthető, azonban talán megvan rá a lehetőség. Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, hogy a jövőben majd hasznát veszem ennek az ötletnek, ha pedig mégsem, akkor pár hullával több lesz az út szélén. Kinek tűnne fel? Nem vagyok az a fajta, aki szeret másoknak magyarázkodni, vagy felelni. Minden ilyesfajta szituációt kínosan kerülök. Ez az új gondolat azonban nem fog elveszni, mélyen elraktározom elmémben. Tervektől zsong a fejem, de még egyiknek sem jött el az ideje. Előbb... de erről később! Előbb az apámat kellene megkeresnem. Nem tudom, hogy néz ki, de anyu párszor elkotyogta a nevét. Ebben a rohadt feszült pillanatban azon gondolkodom, miért érzem ennyire... természetellenesnek a pillanatot. Vajon hol csúszott ez félre? Ez azért idegesítő és senki se gondolná mennyire. Szar ügy, de nem ettől fog a világ megállni. Néha azt kívánom, bárcsak a jövőbe láthatnék. A feszültség ugyanis vibrációt kelt még a csontjaimban is. Idegesít. Kétségnek viszont nincs helye, így ösztönösen bízom meg saját képességeimben, még akkor is, ha egyszerűen fogalmam sincs róla, hogy mióta vagy éppen honnan erednek. Nyugtalan és ideges vagyok emiatt. Mindebből csak annyi látható, hogy teljesen merev és kifejezéstelen az arcom, levegőt is épp csak veszek. Mit is mondhatnék majd neki? Hazudni nem fogok, na nem azért, mert szent lennék, egyszerűen csak nem akarom valami légből kapott mendemondával elkapni. Kedvem lenne majd ordibálni vele, és esküszöm mindenre ami szent, hogy még jól is esne, de nem teszem. Elodázó, gyors sóhajjal próbálom elillantatni a témát. De nem megy. Meg kell különböztessem az apát a férfitől. Azt hiszem, hogy a különbséget már tudom. Csak azt nem mindig, hogy kit pontosan melyik kategóriába kellene besorolnom. Annyi de annyi képet láttam már róla, hogy kívülről fújom a paramétereit. Ez valami berögzített fos. Meglehet, hogy hibáztam, és most azt kell megtanulnom ebből az egészből, hogy bármennyire szeretném őt többre tartani, talán mégsem kellene elhamarkodottan ilyen minőségű döntést hoznom. Persze megfordul a fejemben, hogy én szúrom el. Talán ez az én leckém is.
Ahogy a partra értem, meg kellett néznem van e valaki a közelben. Közel s' távol sehol senki, vagyis de...egy fickó. Magasság stim, mackós stílus...ezt anyu jobban megtudná mondani, na de ugorjunk. A kinézettel semmi gondom. Ő az, biztosan. Az járás...azt anyu is elmutatta. Hm. Pár dobófegyver kerül elő, majd egy jól irányzott dobással megindítom felé azokat. Lássuk mennyire is vagy jó...

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
ԅ new orleans
► Age :
28
► Total posts :
431

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Sétány Szomb. Feb. 28, 2015 9:24 pm

***




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Sétány

Vissza az elejére Go down

Sétány

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Folyómente-