- Kár lenne érte... - csendül fel Zhydrun hűvös hangja a telefon egyik végén. Egy-egy szavát heves szélzúgás zavarja meg, hiszen a kúria nyílt udvarán halad keresztül, épp egy közelgő vihar elől sietve. - Mégis mit tehetnék, pont én? - halkan fordul a kulcs a zárban, s hamarosan hosszú perceket átölelő csend következik, ahogy lakásának rejtekébe ér. - Kétlem, hogy ebből bármi jó fog kisülni. Ha egy holttest a fő forrás, annak sosem lesz jó vége... - sóhajt egy nagyot, majd megdörzsöli szemeit, s közben a telefon túloldaláról heves zokogás moraja szökik fel. - Rendben. Legyen. Meglátom, mit tehetek. De ha ennek az egésznek vége... Örökre eltűntök innen. Már így is nagy bajban vagytok. - s ez nem kérés volt, hanem kijelentés. A vonal pedig ezzel az ütemmel meg is szakad. Már megint egy újabb eset, amit messze el akart kerülni! Hiába próbálja kivonni magát a közösségi életből, hiába él egyedül a világtól messze, mégis mindig van valami. Szívesség szívességet szül, s Zhydrun egy nagy problémája, hogy az őszinte, tisztességes embereket, kik önzetlenül voltak a segítségére, képtelen faképnél hagyni. S hogy most mit is kellene tennie? Egy viszonylag friss holttestet kellene szereznie, ami legalább egy hetes, de nem öregebb egy hónapnál. Ez viszonylag egyszerű, azonban valahogy a mai estére egy kis borozgatást, szivarozást, s hasonló dolgokat tervezett. Nem pedig azt, hogy hullákat kaparjon ki... Hogy a történet kerekebb legyen, egy idős hölgyről van szó, aki történetesen boszorkány, s akinek az egyetlen fia haldoklik. Zhydrun nem ért a boszorkánysághoz, így nem is kérdőjelezi meg, hogy egy halottra van szüksége az asszonynak, hogy a fián segíthessen. Amikor a vámpírnak szüksége volt rá, akkor ott volt. S egy ilyen helyzetben viszonozni kell a szívességet... Így egy fájó mozdulattal odébb tolja az üveg bort, majd útja a pincébe vezet, ahonnan egy ásóval, s egy zsákkal tér vissza. Mindent behajít a négykerekű csomagtartójába, majd megindul az éj leple alatt egy jóval távolabb eső temető felé, melyet az asszony ajánlott, aki pontosan meg is jelölt egy kriptát odabent. Az idő dermesztő, s útközben olykor az ablaktörlő is megmozdul, hiszen a csillagos eget gomolygó felhők fosztják meg látásuktól, kik apró könnyekkel szórják a világot. A motor halkan zúg, s az utakon is talán három autó mellett haladhat el, míg elérkezik a holtak birodalmába. Az est leple alatt nem oly' könnyű a tájékozódás egy ember számára, így szerencse, hogy Zhydrunnak azért fejlettebb képességei vannak... Így odaérvén az öreg, kovácsoltvas kapuról egy mozdulattal letépi a láncot, majd lassan behajt autójával, s a kijelölt kriptáig meg sem áll, csupán tőle pár méterre halkul el a motor. Már messziről látszik, hogy a szertartás nem lehetett olyan régen, hiszen a kriptát ölelő virágok épp hogy csak kezdenek hervadni. Az autóból kiszállván annyira elkalandoznak gondolatai, hogy az sem jut eszébe, hogy leellenőrizze a helyet, mind a temetőt, mind magát a kriptát. Elvégre bár nem túl gyakori, de megfordulhat itt őr, vagy épp pár félelemre áhítozó suhanc, így nem lenne túl célszerű, ha egy ásóval s egy zsákkal kapnák rajta, miközben egy kripta ajtaját töri fel. Mindenesetre ez így történik, pontosabban "majdnem" így történik, hiszen a békés zárfeltörés helyett most az egyszerűbb, ám gyorsabb módszert választja, s ha semmi sem akadályozza meg ebben, egy könnyed mozdulattal rúgja be az ajtót...