world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (64 fő) Vas. Aug. 14, 2022 11:44 pm-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Megosztás

Utcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptyCsüt. Márc. 05, 2015 8:25 pm





Lavinia & Summer
Oh God! Begin the show!

Elveszett voltam. Életemben most először jutott eszembe, hogy talán hülyeséget csináltam és talán... De csak talán! Bántam is egy kicsit. Furcsa érzés gyűlt a gyomromban, igazából rossz érzés. Olyan, amit a kisgyerekek éreznek,  miután a szüleik rajtakapták őket valami huncutság után. Szar érzés, annyi szent.
Ezúttal sajnos nem egyedül voltam benne nyakig a dologban, ez volt az, ami igazán zavart. Ha egyedül lettem volna, talán megúszhattam volna az egészet, nem kellett volna azzal törődnöm, hogy elkapnak és összevernek, így viszont felelős voltam a lányért is. Rám pedig köztudottan igaz volt a felelőtlenség. Mondhatni ez egy szinonima volt rám, és az életstílusomra. Majdnem olyan jellemzően, mint a baj. Hiszen a baj és én jegyben jártunk, a felelőtlenséggel pedig szeretők voltunk.
Figyelmen kívül hagytam Lavinia terveimre vonatkozó kérdését. Jelenleg nem állt módomban azzal foglalkozni, hogy felvilágosítsam őt. Sokkal jobban aggasztott a három üldözőnk, akik túlzás nélkül mondhatom,  hogy a vérünkre szomjaztak.
- Egy százasba, hogy sikerül kiütnöm legalább az egyik agyarát. - Ahhoz képes,  hogy halálos veszélyben forgott az életünk én elég vidámság vettem a figurát és poénkodni is maradt elég energiám. Három ilyen pióca nem elég ahhoz, hogy tönkre vágja a jókedvem. Különben is mindig úgy képzeltem, hogyha meghalok, akkor azt hatalmas vigyorral az arcomon fogom megtenni. Félre ne értsétek, semmi kedvem nincs a halálhoz, túl jó lennék én neki, nekem pedig ő nem lenne elég jó. Persze látok ám tengernyi színes lehetőséget a halálban, hiszem Casper-nek is milyen jó élete van már! Én tuti biztos visszajárnék kísérteni az embereket. És nem azért, amiért gondoljátok. Nem akarnék bosszút állni senkin, egyszerűen csak látni akarnám, hogy csinálják össze magukat félelmükben. Végtére is... hogy ölsz meg valakit, aki már eleve halott? De miért is beszélek én a halálról?! Jó, hogy még nem adtam el magam...
Szedd össze magad Summer! Tedd félre kicsit a poénjaidat!
Egy pillanatra komolyságot vettem magamra, egy következőben pedig...
Hé, ezt komolyan én mondtam? Vagy van itt valaki más is?! Nem. Csak szimplán kezdek megbolondulni. Azt hallottam egyesekből ezt hozzá ki a stressz... Szerencsétlenek. Még szerencse, hogy én nem stresszelek. Merthogy, ez ki van zárva. Ugye? Ugye?!
Vettem egy mély lélegzetet és higgadtságot erőtettem magamra. A külvilág felé semmi sem látszódott abból, ami éppen az imént zajlott le bennem. Nyugodtnak tűnhettem, rezzenéstelennek, mint mindig. A legrosszabb helyzetekben is nyugodt tudok maradni, kívülről legalábbis.
- Add ide a gyűrűket. – suttogtam oda Lavinia-nak. Nagyon jól tudtam, hogy nem lehetek elég halk ahhoz, hogy a fogas szörnyek meg ne hallják, de nagyon reménykedtem benne, hogy eléggé el van szállva az agyuk ahhoz, hogy ne figyeljenek erre. Természetesen, a szemem le nem vettem az előttem ácsorgó bengáról, ahogy füleimre hagyatkozva arra is figyeltem, hogy a hátunk mögött ácsorgó kettő se kezdjen támadásba lendülni.
Óvatosan Lavinia felé nyújtottam a kezem, hogy belenyomhassa a gyűrűket, ezzel legalább megszabadítom valamennyire őt is a „tehertől”, amit a vállára helyeztem. – Na, mit gondolsz? Megmutatjuk nekik, milyen a farkas harapás? – vigyorogtam rá a lányra, hátha sikerül átsugároznom belé némi pozitív energiát. Elvégre, mi farkasok tartsunk össze. Nem igaz? Ha nem lesz más lehetőség, akkor verekednünk kell. Szóval fel kell készülnünk lélekben minden eshetőségre, nehogy a végén váratlanul érjen minket a támadás.
- Hé, te! – szólítottam meg azt a nagydarab szemfogast előttünk. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok neki mondani, csak időt akartam nyerni magunknak, hátha eszembe jut valami, vagy Lavinia rukkol elő hirtelen valamivel.
Ahogy a vámpíri rám figyelt, kihúztam magam és előre léptem. Nem voltam bolond – annyira – szóval nem mentem hozzá túl közel, csak pár lépésnyire. Jól láthatóan végignéztem rajta, próbáltam eldönteni vajon szerencsés lenne-e ha humorizálni kezdenék-e vele. Hát… próba szerencse, nem?
- Jó kondiban vagy, azt látom. Azok a karizmok… - elhallgattam egy pillanatra – Igazán megoszthatnád velem az edzésterved. – vigyorodtam el elbűvölően, persze majdnem száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez sem segít rajtunk. Jöhet a B terv. Vagy ez már a D?
- Üzletet ajánlok nektek. – jelentettem ki és kíváncsian vártam a reakciót. A vállam fölött visszapillantottam Lavinia-ra. Kérdő pillantást vetettem rá, amolyan „Van valami ötleted? jelentéssel.



▼ note: Bocsi, hogy késtem, remélem nem lett rémes Very Happy ▼ words: 661 ▼

¤¤¤



[/quote]
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptyPént. Feb. 27, 2015 12:28 pm

Summer & Nia



Kicsit szkeptikusan rántom felfelé a szemöldökömet - Azt hiszem az én szótáramban a túlélés mellett szerepel az is, hogy ne veszítsd szem elől az üldözőidet… ha már egyszer volt annyi eszed, hogy üldözőket szerezz magadnak – sóhajtom szinte némi lemondással. Még csak nem is ismerem ezt a lányt, de meggyőződésem, hogy két pillanat alatt felismerek egy bajkeverőt, ha megpillantok egyet. Róla, és erről a jókedvű kis mosolyáról is csak úgy süt, hogy kimondottan elemében érzi magát, és ez is csak egy remek, forgalmas nap, amikor véletlenül sem unatkozhat. Mit ne mondjak, jó emberbe futottam bele. Én magam is gyakran kerülök kalamajkába, bár teljesen más okok miatt igazából. Én akkor szoktam sikeresen beletenyerelni valamibe, amikor önzetlenül, az átkozott jó szívem minden kis csücskével megpróbálok segíteni valakinek, és beleütöm az orromat olyasmibe, amibe nem kellett volna. Ehhez tehetségem van. Hasonló mondjuk a felállás most is, épp csak annyiban különbözik, hogy nem én ajánlottam fel a lánynak a segítségemet. Ha úgy vesszük még csak ő sem kérte, de ha kérte volna, még az is lehet, hogy vagyok olyan hülye és kötélnek állok. Persze most már nem igazán számít. Bele lettem rángatva ebbe az akármibe, és kész; akár tetszik, akár nem. Csak azt remélem, hogy ép bőrrel meg is úszom a dolgot.
- Részemről a szerencse – mormogom vissza, bár szerintem érezhető, hogy elsősorban az irónia diktálta a szavaimat, nem pedig az őszinte öröm. Türelmetlenül szusszanok is egyet, hallva az egyértelmű terelését. Még hogy ez bonyolult! Hát dobjak esetleg még egy hátast is? Mintha nem ismerném a bonyolultat én is. Alapvetően minden helyzetet fel lehet vázolni három tőmondatban, aztán ha a beszélgetőtársunk nem érti, úgyis egyenes kérdéseket fog feltenni, amire szintén lehet válaszolni három tőmondatban… és így tovább, tovább és tovább. Semmi sem lehet annyira bonyolult, hogy azt ne tudnánk szavakba önteni, különben nem lenne lehetséges az sem, hogy felfogjuk. Fú, de marha filozofikus lettem. Csakhogy ez jelen pillanatban legkevésbé sem segít nekem. Vagy nekünk.
Magam sem tudom, hogy megkönnyebbüljek, vagy még idegesebb legyek azt a feleletet hallva, hogy nem helyi bandaháború közepébe trappoltam. De azt hiszem, ennek talán örülnöm kellene, így még esetleg meg is úszhatom, hogy minden helyi vérszívó karón akarja látni a fejemet. Mit ne mondjak, az marhára nem lenne kellemes, úgyhogy ha sikerül elvegyülnöm, és időben eltűnnöm majd innen… igen, asszem ez lesz a terv, már ha egyáltalán van okom ilyen nagyon előre bármit is eltervezni. Mint valami engedelmes jó gyerek, indulok Summer után, amikor mozdulni akar, és bár nem vagyok oda ettől a felállástól, éppenséggel nekem sincs túlságosan ínyemre, hogy egy helyben ácsorogva várjuk be az üldözőket, de sajnos hamar felfedezem én is, hogy ezen gondolkodni… már finoman szólva is túlságosan késő. Itt vannak. Innentől kezdve az a nagy büdös helyzet, hogy szerintem nem fogjuk megúszni a dolgokat bunyó nélkül, de azért látom Summer még reménykedik, hogy a futás megint hasznos lesz. Sietősen sarkon fordulva az ellenkező irányba fordulunk, de ott sincs szerencsénk… - Nem megmondtam? Sose téveszd szem elől… - de végül nem fejezem be az „én megmondtam”- fajta okoskodást, mert nem épp bizalom gerjesztően villan rám egy csinos pár szemfog. A jó nénikéteket, azt…!
- Asszem itt az ideje, hogy közöld mi a terved. Ezekkel… meg úgy amúgy is – részben persze az érdekel, hogy mit akar a gyűrűkkel, hiszen azok még mindig rohadtul az én markomban lapulnak, és ha csak nem ad valami jó választ arra, miért nem kéne ezekkel mentenem a bőrömet, hát isten lássa lelkemet, én ugyan előbb mentem magamat, mint hogy az ő gondján aggódjak. Utálnám magam érte, de… bah, utálok sarokba szorítva lenni!
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptyVas. Feb. 15, 2015 4:37 pm





Lavinia & Summer
Oh God! Begin the show!

Senki se értsen félre, jó dolog a futkosás, az utcákon való keresztülszáguldás, míg valaki, vagy valakik üldöznek, s ez az egész olyan, mintha egy kicseszett akció filmbe keveredtem volna, de mind ez sajnos esetünkben nem csak film és nem csak móka. Ezúttal lehet, hogy túl messzire mentem és az életemmel, sőt, a lány életével is meg fogok fizetni azért, mert elcsórtam azokat a gyűrűket. S hogy aggasztott-e, hogy az a két bunkó már nem volt a nyomunkban? Naná! Ugyanis kizártnak tartottam, hogy leráztuk volna őket, annyira nem voltak hülyék, hogy szem elől tévesszenek bennünket. Bár talán én lettem volna a legboldogabb a világon, ha mégis idióták lettek volna és felesleges lenne az aggodalmam, de ahogy magamat és a szerencsémet ismerem, szinte száz százalék, hogy nem úsztuk meg ezt a futamot.
- Én meg nem figyeltem rájuk. – vallottam be. -  A túlélés első szabálya, hogy ne nézz vissza, csak rohanj. – Jókedv érződött ki a hangomból, s valóban jó kedvem is volt. Annak ellenére, hogy úgy éreztem ma már lefutottam a maratont, a jókedvemet sikerült megőriznem és az sem tudta volna eltüntetni a vigyort a képemről, ha hirtelen vagy húsz vámpír vett volna körül bennünket. Na jó… húsz vámpírnál lehet hogy azért visszább vettem volna a mosolyomból, de a lényeg ugyanaz. A jókedv marad. Még ez a rossz előérzet sem rombolja a kedvem, pedig ezekre általában figyelnem kellene, mert olyan még nem volt, hogy feleslegesen sipákolt volna a belső vészjelzőm.
- Hát, Lavinia… nem mondom, hogy örülök a találkozásnak, mert elhiheted nem így terveztem, de azért egy picit mégiscsak örvendek. – mosolyogtam rá kedvesen, nem is foglalkoztam azzal, hogy ő minden bizonnyal a fenébe kívánta az egész helyzetet, aminek hangot is adott.
Most erre mit kellene mondanom? Azt csak nem felelhetem, hogy puszta szórakozásból kötöttem bele öt vámpírba, vettem el két gyűrűt, s ezért kergettek végig a városon. Oké… igaz, hogy ez lenne az igazság, de ha ebből a szögből néznénk, az azt jelentené, hogy szörnyű ember vagyok.
- Ez bonyolult. – szögezem le neki, de tudom, hogy ennyivel nem úszom meg. A lány válaszokat akart és, ha meg akarom őt védeni a vérszívó dögök elől, akkor bizony beszélnem kell, nehogy sarkon forduljon és elrohanjon valamerre. – De ez nem helyi acsarkodás. Valójában még én is új vagyok errefelé, most se nagyon tudom, hogy merre vagyunk, csak úgy kábé. – vallottam be neki. Ahogy elnéztem őt, nem nézett ki ő sem idevalósinak, és ahogyan beszélt a „helyi acsarkodásról”, arra merek következtetni, hogy ő is mostanában érkezett ide.
- Induljunk, nem akarom, hogy utolérjen az a kettő – Miközben beszéltem elindultam előre, de meg kellett torpannom, ahogy megláttam az utca végénél álló két alakot, akik minket figyeltek. - …idióta. – fejeztem be csendesen a mondatot. – Csessze meg! – szakad fel belőlem ez a roppant nőies megjegyzés. Még mindig egy helyben álltam és figyeltem az előttünk ácsorgó két alakot, míg jobb kezemet a hátam mögé rejtve, elkezdtem mutogatni Lavinia-nak, hogy kezdjen el futni a másik irányba. Nem is értem, hogy nem vettem észre őket? Pedig azért elég jó a hallásom.
Megpördültem és futni kezdtem Lavinia után, ha ő már közben elindult volna. Gyorsan szedtem a lábam, hogy mindenképpen Lavinia elé érjek és vezessem. De pár méterre az utca szájától megint csak le kellett fékezzek és kiraktam oldalra a kezem, hogy a befutó lányt is megállítsam még időben.
- A rohadt életbe! – még egy szitkozódás. Remekül csinálod Summer, ez ma csak a harmincadik szép kifejezés, ami elhagyta azt a csodaszép szádat. Így tovább, hátha napnyugtáig eléred a százat is!
A vállam fölött hátranéztem és mögöttünk azt a két fickót láttam egyre közeledni felénk, akik eddig is üldöztek minket.
Hárman vannak?!
- Ti útközben szaporodtatok?! – szóltam oda a fogasnak, aki előttünk ácsorgott tökéletesen elállva az utat. Hogy én mekkora hülye vagyok! Megfeledkeztem róla, hogy eleinte hárman indultak utánam.  Hát ez csodás, igazán csodás. Csak sikerült megint remekül összehoznom…


▼ note: Kezdődjön az akció!  malacka     ▼ words: 640 ▼

¤¤¤



Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptySzomb. Feb. 14, 2015 10:54 am

Summer & Nia



Talán boldogabb lennék, ha nem fedeztem volna fel magamnak azt a két alakot, aki szinte már a nyakunkon volt, mielőtt futásnak eredtünk volna. Akkor talán el tudnám hinni, hogy ez csak valami öncélű fejvesztett futam, és nem pedig… menekülés. Komolyan megfordul a fejemben, hogy a gyűrűket elhajítva én köszönöm szépen, de megállok, és kivonom magam ebből a fogócskából, ugyanis egyértelmű,  hogy ez nem az én ügyem, nem az én dolgom, még csak nem is az én városom, szóval ha biztosra akarnék menni, akkor most vonnám ki magam a forgalomból. Akkor talán ép bőrrel megúszhatom ezt a mókát, akármiről van is szó, de ha nem csinálok semmit, akkor elég kevés az esélye annak, hogy kihúzom valakinél a gyufát. De így…? Így fogalmam sincs, kinek, vagy kiknek török borsot az orra alá, de mit ne mondjak, nem valami bizalomgerjesztő,  hogy pillanatokon belül szem elől tévesztem az üldözőimet. A gyanakvástól szinte a hideg szaladgál a tarkómon, és egyre biztosabb vagyok a saját koholt teóriámban – hogy napfény-gyűrűket szorongatok a markomban, és ugye mindenki tudja, hogy milyen lényeknek van szüksége védelemre a nap ellen. Hogy szúrnák magukat szíven egy karóval és hagynának engem békén…! Már csak az a kérdés, ez a lány kicsoda, de mit ne mondjak, miközben készülök kiköpni a tüdőmet, örülök, hogy egy lényeges kérdést sikerült kinyögnöm. De az biztos, hogy arra valami jó válasszal kell előrukkolnia, hogy ne hagyjam itt magára a bajban. Bár lehet, ahhoz már késő… láttak vele elrohanni, vagyis nem leszek valami meggyőző attól tartok, ha azt állítom, most láttam életemben először… fenébe, fenébe, fenébe!
Szerencséje, hogy rohanunk, így nem igen van érkezésem arra, hogy szkeptikus kis horkantással reagáljak a válaszára. Mindent elmond, mi? Miért van olyan érzésem, hogy amikor az emberek ezt mondják, valójában ugyanúgy hajlamosak elsikálni a kellemetlen részeket, és visszatartani bizonyos lényeges információkat? Szerencsére ezen való elmélkedésem nem gátolja a reflexeim működését, így sikeresen beveszem a lány után a hirtelen kanyart, és akkor sem megyek neki, amikor megtorpanok, noha számomra kevésbé okoz fejtörést a fennálló helyzet. Sajnos pont erre számítottam - Már két sarokkal korábban szem elől vesztettem őket, lekanyarodhattak valahol – közlöm tárgyilagosan, mintha ez hordozna magában némi fenyegetést ránk nézve, és mintha ezzel nem árultam volna el, hogy köszönöm szépen, azóta ha nem is teljesen, de legalább részben sikerült átlátnom a helyzetet, és azzal sincsenek problémáim, hogy jobban szemmel tudjam tartani a környezetemet, mint ahogy azt az átlag halandók teszik… legyen szó szuper gyors vámpírokról, vagy egyszerű halandókról. De azt hiszem, ez nem az a helyzet, amikor van helye a finomkodásnak. Ha így, hát akkor csapjunk a lecsóba. Most már tök mindegy, mit mondok, nem ezen fog állni vagy bukni az életem… sajnos.
- Lavinia – szusszanom a nevemet némi levegő-kapkodás közepette, de nem bajlódok olyasmivel, mint hogy kezet fogjunk, és udvariaskodni kezdjünk egymással. Ez nem éppen megfelelő idő rá, és éppenséggel azt sem tudnám őszintén kimondani, hogy „helló, Summer, örvendek a találkozásnak”. Rosszabbkor nem is keveredhetnék ilyesmibe - Hát ez pompás – rántom aztán felfele élesen a jobb szemöldökömet, és vegyen ki ebből azt, amit akar – hogy vettem-e a lapot a vérszívókkal kapcsolatban, vagy nem, bár szerintem éppen elég világosan fogalmazott ahhoz, hogy még a hülyének is leessen, miről beszél, vagy ha nem, akkor visszakapjon egy afféle „miféle vérről beszélsz te?”-fajta kérdést - És minek is kellett neked lenyúlni ezeket? Most szólok, hogy nem vagyok hajlandó semmi helyi acsarkodásba belefolyni. Érted? – mondom igyekezvén visszafogni az indulatomat, de hát a fajtámnak ez nem az erőssége, úgyhogy szerintem becsülendő már az is, hogy próbálkozok. Mennék igazából tovább én is, ez túlságosan nyílt terep, akár a nyakunkba is ugorhatnak szó szerint, de előbb jó lenne, ha kicsit többet megtudnék még erről a hülye szituációról.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptyVas. Feb. 08, 2015 2:24 am





Lavinia & Summer
Are you ready? RUN!

Szép volt Summer! Gratulálok! Már megint sikerült megcsinálnod!
Szerettem volna simán hátba veregetni magam, talán még kezet is fogtam volna önmagammal, de utcán voltam, vámpírok üldöztek és még itt volt ez a lány is, akinek a hátsóját szintén meg kellett valahogy óvnom attól, hogy a vámpírok fogpiszkálónak használják a törékeny kis csontjait. S ezt az egészet még tetőzte az is, hogy itt sipítozott, ujján a gyűrűket mutogatva, hátha erre jár az egyik vérszívó és leszedi róla a gyűrűket az ujjaival együtt.  Szóval az öndicséret számomra most valahogy nem volt éppen aktuális.
Hála az égnek sikerült a lányt elhallgattatnom és suttogásra vette ő is a hangerőt, nekem még mindig bántotta a kissé ideges hangocskája a füleimet. Reménykedtem benne, hogy a kettőnk kis jelenete nem lesz feltűnő senki – és főleg nem a vámpírocskák számára, de hát azok a szemfüles, vagyis inkább szemfogas(?) dögök mindent és mindenkit kiszúrnak. C’est la vie, ilyen az én szerencsém.
Már pedig az én szerencsémmel elég nagy bajba kerülhetünk mind a ketten, ha nem húzzuk el innen gyorsan a csíkot mielőtt az üldözőim észrevesznek. Csakhogy már késő, kiszúrtak minket. Eleinte lassan indultak el felénk a tömegen keresztül, aztán mikor futásra kényszerítettem a lányt és hátra-hátra tekingettem, hogy követnek-e minket, már nem láttam őket. Nagyon gyorsak voltak és sajnos több eszük volt annál, mint hogy a többi emberen átvergődve iramodjanak utánunk. Kár, pedig ha agyatlan hústornyok lettek volna, még talán képes lettem volna elbánni velük anélkül, hogy a lánynak vagy nekem bajom esett volna. Így azonban, legjobb esetben is összegyűjtünk majd pár lila, kék és zöld foltot, valamint néhány törött csontot. Már, ha, ismétlem HA szerencsénk van.
Gyorsan szedtem a lábam, néha hátra-hátra kellett pillantanom, hogy leellenőrizzem a lány meg van-e még, illetve néha visszavettem a tempóból, hogy ne maradjon le tőlem. A véremben volt a futás, s nemcsak azért mert farkas gének voltak belém kódolva. Az évek alatt megtanultam gyorsan futni jó, sokszor kerültem olyan helyzetbe, ahonnan ez volt az egyetlen út a túléléshez. Azóta pedig úgy látszik egyik hobbimmá változott a folytonos menekülés.
Pozitívumként könyveltem el hogy a lány elég jól bírja és tudta tartani az iramot. Pedig azért elég jó tempót diktáltam, ami annyit jelentett, hogy a lány vagy futó vagy, ő sem éppen átlagember. Akár melyik is, most roppant jól jött, hogy nem valami ügyetlen leányzót fogtam ki magam mellé. Az viszont már kevésbé tetszett, hogy magyarázatot kért tőlem erre a kis fut túrára. Hát, eddig sem nagyon tudtam, hogy mit kellene neki mondanom, most sem lettem okosabb.
- Oké, mindent elmondok! – egyeztem bele abba, hogy beszélek. Ugyan még nem tudtam, hogy mit mondok vagy hogy egyáltalán hogy kezdek bele, de az majd csak kialakul, nem?
Hirtelen ragadtam meg megint a karját és egy éles kanyarral fordultam be vele egy szűk és tökéletesen üres sikátorszerűségbe. Ha itt végig loholunk, akkor néhány utcával lejjebb visszatérhetünk az emberáradatba, ahol több esélyünk lenne lerázni a behemótokat.  Már a sikátor felénél jártuk, amikor hirtelen megtorpantam, s reméltem, hogy a lány nem fog teljes gázzal belém rohanni. Valami nem volt rendben. Rossz előérzetem volt és túl nagy csend.
- Csak halkan, gyanús nekem, hogy az a két bunkó nem liheg a nyakunkba… - jegyeztem meg neki, aztán hátra fordulva, hogy végre szemtől szembe kerüljek vele, rámosolyogtam. – Summer vagyok, hivatásos bajkeverő. – azt hiszem, ez sok mindenre adhat számára már így önmagában is magyarázatot, többek között a kérdésére, amit még loholás közben tett fel nekem. - Azok pedig, akik utánam loholtak… nos, ők azok a piócák, akiknek a véremre és most már a te véredre is fáj a foguk. Igazi kis vérszívó dögök. – jól megnyomtam a „vérszívó” szócskát, és jókedvűen elvigyorodtam. Igen, nekem ez a kis kergetőzés önmagában is jó móka volt, bár kétlem, hogy a lány annyira élvezte volna. A hab a tortán pedig az, hogy ennek a menetnek még nem volt vége. Lassan tovább kell mennünk, nem maradhatunk itt egy helyben.


▼ note: Ne haragudj, hogy ennyit késtem vele  zacskó   ▼ words: 640 ▼

¤¤¤





A hozzászólást Summer Simpson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 16, 2015 5:25 pm-kor.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptyKedd Feb. 03, 2015 6:59 pm

Summer & Nia



- Te csak ne pisszegj itt nekem! – szisszenek fel türelmetlenül, noha azon kapom magam, hogy a lány pusmogása rám is rám ragad, és automatikusan lejjebb veszem a hangom. Ami még igazán nem jelenti azt, hogy az indulat is elpárologna belőle, mert az bizony nem megy ilyen egyszerűen. Épp ellenkezőleg. Azzal, hogy nem veszi el tőlem azonnal a titokzatos gyűrűket (bár sajnos, ahogy jobban megnézem őket, lenne tippem, hogy mik ezek és mire valók, bár ne lenne…), és megy tovább a dolgára, mérhetetlenül felbosszant. Na nem úgy, hogy azonnal le akarnám harapni a fejét, veszek gyorsan egy nagy levegőt, hogy lehiggadjak, de nem tudom lerázni magamról annak gondolatát, hogy itt valamibe engem most akaratom ellenére akarnak belerángatni. Mit ne mondjak, ez nem olyasmi, ami rettentő nagy örömmel töltene el, szóval úgy vélem, a haragom nagyon is jogos. Azért ott még szerencsére nem tartok, hogy le akarjam szedni bárkinek is a fejét. Ennyit már én is sikeresen tanultam önfegyelmezésből, de azért úgy érzem, ha nem lesz vége hamar ennek a kis intermezzónak, még könnyen robbanás-közeli állapotba kerülhetek.
- Hogy mi van?! – ennyit sikerül kinyögnöm a lány következő kérdésére, és szavaira. Még hogy én ne mutogassam a gyűrűket? Hiszen én nem is akarok semmit ezektől a vackoktól, azt leszámítva, hogy sürgősen megszabadulnék tőlük, de hiába tartom őket a markomban a lány orra alatt, az istenért sem akarja őket elvenni tőlem. Ha elhajítanám őket, vajon mit szólna? Eléggé csábít ez a gondolat, de annyiban igaza van az idegennek, hogy semmi, de semmi kedvem bajba keveredni, és amíg nem tudom pontosan, hogy mi a sztorija a gyűrűknek, lehet, hogy csak a fát vágnám magam alatt akkor, ha hirtelen elhajítanám őket valami tetszőleges irányba. Azért azt a szívességet nem teszem meg neki, hogy összeszorítom az ékszerek körül az ujjaimat, úgyhogy egyelőre még boldog-boldogtalan láthatja, hogy mi van nálam. Nem kell ahhoz sem nagy észlénynek lenni, hogy lássam, a lány is némileg felfokozott érzelmi állapotban van. Hogy ez félelem, vagy épp ellenkezőleg, valami izgatottság-féle, azt nem tudtam eldönteni, de az biztos, hogy túlságosan is figyel a környezetére, és túlságosan is szaporán szedi a levegőt ahhoz, hogy csak szórakozásból ténferegne erre, és húzná az én idegeimet is…
Megint majdnem kicsúszik a számon valami „mi van?”-hoz hasonló értelmes kérdés, de még arra sincs időm. Ezúttal kénytelen vagyok szorosan az ujjaim közé zárni a gyűrűket, ha nem akarom, hogy lepotyogjanak, a lány ugyanis megragad, maga után ránt, és egyértelmű, hogy futásra akar kényszeríteni. Egyelőre jobb híján, eleget teszek a kérésnek, hiszen hasra esnék, ha tovább húzna, én viszont a lábamat sem mozdítanám. Még szerencséje, hogy jó kondiban vagyok, és különösebb probléma nélkül tudom tartani a tempóját, ami egyébként némi gyanakvásra ad okot, ugyanis… eléggé gyors. Meg különben is: holmi gyűrűk, egy ideges lány, egy természetfelettitől tébolyult város, nem csoda, hogy arra gondolok, valami olyasmibe csöppentem én bele, amit nem halandók indítottak el. A rohadt életbe is! Hátra pillantok a vállam felett és nem ér meglepetés, amikor azt látom, hogy két alak roham tempóban közelít felénk…
- Itt lenne az ideje, hogy beavass abba, mi folyik itt, vagy szélnek eresztem az átkozott gyűrűidet! – nem állok meg, de fontosnak érzem, hogy közöljem ezt a lánnyal, némi lihegés közepette.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptyKedd Jan. 27, 2015 12:02 am





Lavinia & Summer
Are you ready? RUN!

Nem azt mondom, hogy életem legjobb döntése volt felhúzni pár vérszívót, ráadásul fényes nappal és keresztülrohanni a városon úgy, hogy azok végig a nyakamban loholtak, de azért határozottan megérte. Izgalmas volt, adrenalintól dús és határozottan jól szórakoztam. Nem úgy, mint a vámpírok, akiknek még csak egy cseppet sem volt humorérzékük és nem díjazták, hogy elvettem a napfénygyűrűket tőlük. Pedig csak kettőt csentem el, az még nem is lett volna a világ vége számukra. Vagy talán mégis, ha elég pechesek és valaki szélesre tárja az ajtót, amin épp besüt a napocska és hát, ezzel együtt kicsit megpirítja szemfogas barátaimat. Ebbe még belegondolni is mókás. Már csak ezért is úgy gondolom, hogy teljességgel megérte vállalni a kockázatot. Na jó… leszámítva talán azt, hogy ezt a szerencsétlen lányt is bele akartam rángatni, akit egy véletlen eltarolás következtében megnyíló alkalommal azonnal bele is vontam a dologba. A gyűrűk már nála voltak, nekem már csak loholnom kellett volna. De neeem, mert hát ez a lány nem képes megtenni egy aprócska szívességet egy vadidegennek, ugyan dehogy. Ő inkább visszaadná a gyűrűket, amiket én ugyan vissza nem veszek.
- Ssss! Csendesebben! – csitítgattam a lányt, kezeimmel, hatalmas mozdulatokkal imitálva, hogy vegye lejjebb a hangerőt, holott egy normál ember számára ez közel sem volt hangos. Semmi szükségem nem volt rá, hogy felfigyeljenek ránk mások. Így is elég nagy feltűnést okoztam a rohangálásommal, nem csoda, hogy azok az átokverte vérszívók nem koptak le rólam. – Bajba akarsz kerülni talán? – kis hatásszünet után folytattam, esélyt sem adva a lánynak, hogy egyáltalán megszólaljon. - Nem?! Akkor ne mutogasd azokat a gyűrűket! – böktem az ujjai között tartott ékszerekre. Tudom, teljesen értelmetlen, amit mondtam, hiszen én sóztam rá azokat a vackokat, így teljesen jogos, hogy vissza akarta őket adni, pláne úgy, hogy harapós bestiák loholtak érte a nyomomban.  Azonban az én cseppet sem logikus gondolatmenetemnek köszönhetően. kitaláltam, hogy a lány is, a gyűrűk is és én is nagyobb biztonságban leszünk, ha ő most szépen tovább sétál azokkal a vackokkal, én pedig futok még egy kört itt. Igaz, hogy majd kiköptem a tüdőmet és ölni tudtam volna egy pohár vízért, de nem panaszkodhattam. Magamnak kevertem a bajt, hát magamnak is kellett valahogyan kimásznom belőle.
Feltűnés nélkül körbepillantottam, hegyeztem a füleimet hátha meghallok valamit, ami jelezné, hogy futnom kellene. S ha a lány figyelt rám, neki feltűnhetett különös viselkedésem. Ideges voltam, de az is lehet, hogy inkább izgatott. Pörögtem az üldözés okozta adrenalintól és majd kiugrottam a bőrömből örömömben, amiért ilyen szórakozást találtam magamnak. Igen-igen, ez elág furcsa lehet, de nálam a fura volt a megszokott, ha pedig valami éppen véletlenül normálisan zajlott, az már régen rosszat jelentett.
Elsőre nem láttam semmi szokatlant az egyszerű járókelőkön kívül, aztán megláttam őket. Az utca két oldalán támaszkodtak a falnak dőlve, szúrós tekintetünkkel engem és a lányt vizslatták. Remek!
- Már késő… - suttogtam és egy szó nélkül megragadtam a lány karját, futva indultam el vele abba az irányba, amelyikből épp érkezett. – Futás! – sürgettem meg őt, miközben elengedtem a karját és toltam rajta egy kicsit gyorsabb tempóra ösztönözve. Istenem… mintha egy James Bond filmbe csöppentünk volna, abban van mindenféle üldözés és futás meg robbantgatás. Bár, nagyon merem remélni, hogy ez utóbbi itt nem fog előfordulni és nekünk sem kell majd ninjákat megszégyenítő mozdulatokkal leteperni az ellenséget.
Azt ugyan még nem tudom, mit fogok mondani a lánynak, hogyan magyarázom meg mind ezt, amibe belekevertem, de nagyon reméltem, hogy nem az a félős fajta és nem fog egy kis vér látványától sokkot kapni, ha esetleg arra kerülne sor.


▼ note: Ne haragudj, hogy ennyit késtem vele  zacskó   ▼ words: nem tudom >< ▼

¤¤¤





A hozzászólást Summer Simpson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 16, 2015 5:25 pm-kor.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptySzomb. Jan. 10, 2015 2:36 pm

Summer & Nia



Nem lennék itt, ha nem lenne muszáj. Noha nem egyeztünk meg ebben hangosan kimondva, de úgy gondoltam a bátyám számára is egyértelmű, ahogy nekem is az, hogy New Orleanst egyelőre messze elkerüljük, mert semmi értelme belefolyni abba, ami itt történik. Ami egyszerre meglehetősen sok minden, ha a híreknek akár csak a fele is igaz, és most, hogy végre úgy érzem, hogy elindulhatok a világban, elkezdhetem a saját, a saját valóságos életemet, ott és úgy, ahogy én szeretném, nem az lenne az első általam választott napirendi pont, hogy holmi hatalmi harcokba keveredve esetleg fűbe harapjak. Nem sok kedvem lenne ehhez. Nem mintha nem érdekelne egy kicsit, hogy mi ez a nagy felhajtás ebben a jelek szerint elátkozott városban, de ha elkapna az öt perc, és hirtelen azt hinném, jó ötlet ide költözni, akkor előtte mondjuk még utazgatnék egy kicsit, és kihúznék pár dolgot a bakancslistámról. De neeem! A dolgok nem lehetnek ilyen egyszerűek. A bátyámnak fel kell keresnie valakit a folyó ezen oldalán, és nagyon remélem, hogy semmi balhés ügyről nincs szó, mert tényleg nem akarok belekeveredni. A férfiembert ismerve mondjuk semmi ilyesmi nem jöhet számításba, mert ha valamelyikünk után takarítani kell, az inkább én szoktam lenni, én vagyok hajlamosabb hirtelen jött, ostoba döntéseket hozni, nem pedig ő, ezért is tartom különösnek, hogy itt vagyunk… ugyanakkor valószínűleg kicsit túlzásba is viszem az idegeskedést, nem kellene ennyi mindent belelátnom egy gyors vizitbe. Ha minden jól megy, estére már el is húzhatunk innen, én meg megígértem magamnak, hogy ennél közelebb nem megyek a város központjához. Sőt, feltett szándékom a folyó ezen oldalán maradni, és a mocsarat is messze elkerülöm, hogy semmilyen farkasnak ne kelljen magyarázkodnom…
Így jobbára teljesen céltalanul járom a környéket. Mérsékelt érdeklődéssel. A környék ugyan tetszik, de valahogy nehezemre esik levakarni magamról azt az érzést, hogy nem kellene itt lennem, és sokkal jobb dologgal is elüthetném az időmet. Már ha nem egy ketyegő bomba lenne ez a város, meg a környéke, mert a bombák, azok nem a barátaim. Mintha csak a gondolataimmal játszana a valóság – a következő pillanatban mintha minden reménykedésem ellenére tényleg eltalálna egy bomba. A reflexeim persze azonnal kapcsolnak, ösztönösen lököm magamtól távolabb a becsapódás tárgyát, de hogy ettől végzi a lány – mert hogy az én bombám a jelek szerint egy dolgát sietősen végezni akaró leányzó – a földön, vagy a lendülettől, az kevésbé érdekel, mint az, hogy én meg a szomszédos ház falának vágódok, amit az oldalam legkevésbé sem értékel. Épp hogy meg tudom vetni magam az épület falán, és nem csorgok le szépen a talajra én is, a szívverésem meg szerintem most hagyott ki éppen pár ütemet - Az,  basszus – morgom vissza nem különösebben szívélyesen, indokolatlanul felmegy bennem a pumpa, de hát ez az én fajtámnál már igazán megszokott. Felegyenesedve veszek pár mély levegőt, csukott szemmel, hogy kordában tartsam az indulataimat, és emlékeztessem magam, hogy ez még igazán nem a világ vége, amilyen híreket hallani erről a helyről, rosszabbul is járhattam volna, mint hogy valaki fel akar lökni. Vélhetőleg nem is szándékosan. Legalábbis remélem, hogy nem szándékosan.
A kis valóság-szünetem bőven ad lehetőséget a lánynak arra, hogy megragadja a kezemet, és valamit a tenyerembe nyomjon, mielőtt még annyit mondhatnék, hogy „ukkmukkfukk”. Hogy mi van? Nagyjából tökéletesen értetlen arccal meredhetek rá, de azt azért nem mondanám, hogy nem vagyok teljesen bizalmatlan is ugyanakkor. Ez nem az én terepem, ezt nem tudom letagadni sem, és nincs sok kedvem úgy tenni, mintha ennek az ellenkezője lenne igaz. Mintha pont most határoztam volna el, hogy nem keveredek bele semmibe a mai napon. Erre nem megtalál a „szerencse”?
- Na nem. Nem, nem, nem, nem! Mik ezek egyáltalán? Itt ne hagyj ezekkel, nem viccelek, vedd el szépen! – erőltetek nyugalmat a hangomra, ellököm magam a faltól, és nagyon is feltett szándékom kinyújtott ujjaimon egyensúlyozva a fura gyűrűket, hogy visszatestáljam őket a gazdájukhoz. Miért mindig én? A bátyám meg fog ölni.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák EmptyVas. Jan. 04, 2015 1:47 am





Lavinia & Summer
Do you wanna play with me?!

Van az embereknek az a furcsa, ösztöneikből eredendő szokásuk, hogy próbálják elkerülni a bajt. Nos, úgy néz ki, az én ösztöneim kicsit más milyenek, mint az övék, mert a mi a baj és az én kapcsolatomat illeti… eléggé szoros, majdhogynem párosával járunk mindenhova. S ha akarnám, ezen akkor sem tudnék változtatni, de meglepetés! Nem is akarok. Én szeretem a bajt, ez legalább felpörgeti a mindennapos életemet és ad egy kis pluszt, egy apró löketet, mitől úgy gondolom érdemes még tovább élnem és nem kell beledöglenem a semmittevés gyilkos unalmába.
Ma is ezt a kis pluszt kajtattam egész álló nap. Bent mászkáltam a városban, idegenekkel kezdtem ki, kötözködtem a menő üzletemberekkel és igen, csak a bajt és a feszültséget gyártottam magam körül. Ahhoz képest pedig, hogy néhányszor azt hittem eltörik az orrom, egész jó buli volt, ráadásul épp bőrrel megúsztam. Ettől valamiért igazi superwoman-nek éreztem magam, ami olyan érzésekkel ruházott fel, hogy úgy éreztem folytatnom kell és tovább kell a baj nyomában járnom. Erre pedig mi lenne alkalmasabb, mint fényes nappal belekötni néhány fogas szörnybe, és letörni a kis szemfogacskáikat? Igen, azt gondoltam jó móka lenne és az is volt! Csak azzal nem számoltam, hogy ezek a vérszívó dögök, képesek egész a folyó túlpartjáig üldözni és még ott sem akarnak felhagyni a hajkurászással. Persze, lehet már rég lógva hagytak volna, ha nem lopom el tőlük a gyűrűket, ami megóvta volna a seggüket a leégéstől. Összetartó népség, meg kell hagyni! Két gyűrűt csórtam és az ötből hárman a nyomomban loholtak miatta. Pech. De el kell keserítenem őket, voltam már ennél nagyobb katyvaszban is, szóval ebből is kimászom valahogyan. Azt ugyan még nem tudom, hogy pontosan hogy, de rá fogok jönni és meg fogom oldani! Nincs az, az isten, hogy én járjak pórul!
Futottam, rohantam, repültem… szinte a lábam sem érintette a földet. A szívem a torkomban dobogott, fülemben hallottam minden egyes dobbanását. A légzés nehéz volt, a tüdőm már majdhogynem sípolt, a mellkasom hiper gyorsan emelkedett és süllyedt. Talán jobb lett volna megállni pár percre és megbújni valahol, de az nem én lettem volna. Én nem pihentem, nem pihenhettem. Hiszen ez volt a lényege az egésznek, a pörgés és az adrenalin. Erre volt szükségem.
Befordultam a sarkon, keresztülrohantam az utcán, hogy egy kis sikátoron keresztül egy másikban kössek ki. Már azt sem tudtam hol vagyok, merre kéne tovább mennem, vagy hol lenne érdemes megállnom, míg mindenre választ kapok. Tökéletesen el voltam veszve, ennél elveszettebb már aligha lehettem volna. Egy idegen városban, idegen helyen, tök egyedül, vámpírokkal a hátsómban… Szuper vagy, Summer! Kellett neked a baj? Hát tessék, ezt megcsináltad, már megint…
Nem álltam meg, csupán egyetlen pillanat erejéig, míg legalább egy utca nevet látok, de nem láttam. Ráadásul a vámpírokat sem hallottam, nem beszéltek, de az ösztöneim azt súgták, hogy még nem mentek el. Nem is fognak, amíg a gyűrűk nálam vannak. Nekem pedig eszem ágában sem volt vissza adni őket nekik. Perzselődjenek csak egy kicsit a napon, hiszen megérdemlik. Az sem érdekelt, hogy e miatt a kis „üldözési jelenet” miatt vagy egy millióan néztek ám hülyének a városban, de senki sem volt olyan merész, hogy a közelembe jöjjön és megkérdezze, mi a fene bajom van. Lehet jobb is. Ha megállítottak volna, valószínűleg kiabálva adtam volna az illető tudtára, hogy szakadjon le rólam. De mit lehetne tenni? Ez voltam én, csupa báj és kellem.
Tovább loholtam az ismeretlen terepen, ugyan nem tudtam merre megyek, de nem is az volt lényeg. Mozgásban kellett maradnom, nem szabadott - a következő lépésemnél megbotlottam és zavaros bizonytalan léptekkel haladtam tovább, talán pár lépés erejéig, míg nem végül sikerült elütnöm valakit, egy lányt. -… elesnem.
- Basszus! – szalad ki a számon, miközben eltaknyoltam a földön. Magamban megszámolhatatlan szitkozódás fordult meg, ebből legalább nyolcféle módon szidtam a hirtelen felbukkant lányt, aki minden bizonnyal egész végig az utcán volt a többi járókelővel együtt, csak én voltam az a hülye, aki nem szúrta ki őt időben, holott, egész biztos, hogy az orrom előtt volt.
Gyorsan pattantam fel, s ha kellett, akkor a leányzónak is segítettem. Más esetben hagytam volna a csudába, de most figyeltek, nem csak az a két kezemen megszámolható létszámú járókelő, de a nyomomban lihegő vámpírok is.
- Ne haragudj. – kértem tőle elnézést, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a kezét, a zsebemből előhalásztam a lopott gyűrűket, és a lány kezébe nyomtam. – Megtennéd, hogy vigyáznál ezekre egy kicsit, míg futok itt egy kört? – kérdeztem és próbáltam barátságos lenni, még egy mosolyt is az arcomra eresztettem. Persze, ő talán észrevehette, hogy valami nincs rendben, de ha így is volt, nem nagyon foglalkoztam ezzel. – Nehogy oda add őket valakinek. Senkinek! Ne is mondd senkinek, hogy nálad vannak, ha kérdezik, akkor pedig hazudj! Oké? – mosolyogtam még mindig, próbáltam úgy csinálni, mintha egy nyugodt, teljesen hétköznapi beszélgetést folytatnék le a lánnyal. Holott, a valóságban pörögtem, kicsit talán még izgultam és féltem is, hogy mi lesz velem, ha a fogas-szörnyek elkapnak, de az mondjuk meg sem fordult a fejemben, hogy a lányt ezzel bajba keverem. Á, dehogy! Úgy gondoltam, csak megfogja a gyűrűimet, sétálgat velük, én meg majd megtalálom őt és visszaveszem az ékszereket. Elvégre ez nem nagy dolog… Nincs igazam?
A lány most biztosan őrültnek nézhetett, de ez volt az, ami most a legkevésbé sem érdekelt. Kisebb gondom is nagyobb volt most annál, hogy ez érdeklődést váltson ki belőlem.


▼ note: Nem a legjobb, de az őrület majd csak eztán következik Very Happy  ▼ words: 877 ▼

¤¤¤





A hozzászólást Summer Simpson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 16, 2015 5:26 pm-kor.
Vissza az elejére Go down



Admin
welcome to my world
Admin

► Residence :
♔ Depends...
► Age :
12
► Total posts :
182

ADMINISTRATOR ♔


TémanyitásTárgy: Utcák Utcák EmptyPént. Dec. 12, 2014 11:55 pm

***
Vissza az elejére Go down
https://world-of-mysteries.hungarianforum.com



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Utcák Utcák Empty

Vissza az elejére Go down

Utcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Utcák
» Utcák/bérlakások

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Folyómente-