world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

Raktárépület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
● everywhere in the world
► Age :
402
► Total posts :
139

FIRE MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Raktárépület Kedd Márc. 10, 2015 8:19 pm



Scarlett & Kol

† R.I.P. 1000-2015 †

Az éjszaka uralkodik a táj felett, így véve el mindenféle fényforrást az emberi szemek elől, így rejtve el mindent a feketeség leplébe zártan, így juttatva mindent a fátylába, melyből kiszabadulni szinte lehetetlenség lenne. A Hold ezüstös fénye foglal helyet az égbolton, és milliónyi apró csillag tündököl sárgásan ékes fénnyel mellette, de a Hold méretét egyik sem érheti fel, hisz ezerszer kisebbek tőle eme fénypontok, eme ámulatba ejtő, és csillogó égitestek. Csendes magány fogadja a kilépő embert, és azt aki ide merészkedik, szinte már-már dermesztő hatást vált ki az elhagyatott épület látványképe, és a hideg borzongat meg tőle, de csupán képletesen, hisz nem félek igazság szerint mindezen ténytől. Számomra ennél jóval több kellene ahhoz, hogy megijedjek, hogy rettegjek, és hogy valamilyen szinten ledermedve bámuljak magam elé. Mélyen szívom magamba a levegőt, és elhatározott szándékom, hogy ma este végzek azzal a nyomorult vámpírral, aki csak úgy jókedvéből azt hitte szórakozhat velem.. minden ilyen dög halálra jut, hisz megmondtam bosszút állok azokon, akik ellenem merészelnek fellépni. Kezdem a családom felsorolásától egészen a Gilbert testvérekig bezárólag. Azt hihetik halott vagyok, mint ahogy mindenki eme tudatban élt egy ideig, de még vannak olyanok, akik szentül hiszik, hogy eltemetve rothadok a föld alatt mélyen.. Elégettek, porrá, hamuvá.. azért még a testem egy kis tört hulla maradványa megmaradt, de nem szép látvány.. főleg úgy, hogy koromfekete egyes helyeken, míg máshol teljesen leégett a hús, és a szívem.. kiégett a bensőmből. Helyre hozni kissé bonyolult lenne, de hát minden lehetséges, viszont mégsem ez érdekel jelen esetben, hanem az, hogy erre a bizonyos a Frederick nevű vámpírra lecsapjak, aki egyrészt Marcel emberre, másrészt meg a bátyám vérvonalába sorolható bele.. milyen erkölcsösen szép utóélete lehet, és milyen szép lesz, amikor végérvényesen megdöglik örökre.. végleg.. végérvényesen. Nevetni fogok, és elégedett leszek, mert velem se szórakozni nem lehet, és se játszani, hisz nem olyas valaki vagyok, aki mindezt csak úgy minden szó nélkül eltűri. Vagy talán nem ismerném eléggé magam? Ugyan már, az lehetetlen, hisz pontosan tisztában vagyok a tökéletes személyiség jegyeimmel, amikkel valljuk be nincs gond, csak egyesek nem képesek belátni, hogy mennyire jó is vagyok.. mármint mennyire velejéig romlottat akartam mondani, nem?
-Rendben, kedves, ez nem fog nehezemre esni.-Mosolygok rá vissza pimaszul, hisz őszintén szólva a legkevésbé érdekel jelen esetben ő. Ugyan a hasznomra van azzal, hogy ő is meg akarja ölni azt a nyomorult vámpírt, de ettől eltekintve semmi közös pont nincs bennünk. Csupán annyi egyezik, hogy vadász, én meg boszi, aki nem mellesleg exvámpír.. ilyen szó létezik? Miket ki nem bírok gondolni, és találni, miközben teljesen máshová kellene koncentrálnom.. kezdek nem normális lenni - úgy érzem.-Amúgy is már nagy lány vagy, és szerintem nem kell neked megmondani mit csinálj.-Teszem még hozzá félszegen, aztán ezzel le is tudtam a témát, hisz ezen már nem tudok mit ragozni. Órákat meg nem éri meg erről csevegni, amikor voltaképpen jobb dolgom, azaz dolgunk is akadna.. mondjuk kinyírni azt a Frederick nevű vámpírt, aki természetesen veszélyes, és mégis a saját halálát írta elő eme este záloga alatt.
-Hmm..-Szólalok meg hosszas elgondolás után, ahogy magam sem tudom hirtelen mivel is kezdjem a dolgokat.-Nem biztos, hogy a verbéna hatásos rá.-Jegyzem meg plusz infóként, hisz vegyük Katherine vámpíri énjét, és akkor meg is van a képlet, hogy a vámpíri szervezet is megszokhatja a vasfüvet. Engem kissé talán még marna, ha ősi vámpír lennék, de nem vagyok..-Másrészt ez túl egyszerű, és úgy gondolom a leendő halotti jelöltünk nem ennyire ostoba, tekintve hogy Marcel egyik vámpírja.-Mondom válaszként, ahogy a kezembe fogom a karót.. van nekem egyáltalán erre szükségem? Majd meglátjuk, és ahogy megindul, én hirtelen csak egyszerűen követni kezdem őt.-Remélem kitaláltad, hogy hogyan tüntessük el a hullát végül.-Sétálok mellé, és úgy megyek laza léptekkel egyre előrébb haladva, ahogy a szavaimat hülyéskedésnek szánom. Egy kis jókedv is kell, hisz úgy érzem túl drámai a hangulat, ami valljuk be már nekem fáj.. oh, valami tényleg fájna pont nekem?

note:  nááá   ४ music: Uptown Funk ४ words: Nem számolom

✖ By My Star ✖

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Raktárépület Vas. Márc. 08, 2015 11:35 pm


Kol & Scarlett

Sokszor volt már dolgom vámpírokkal. Többször a kelleténél. Lényegében egész életemben. Amióta a húgomat elrabolták, azóta üldöztem egy vámpír, még ha eleinte nem is tudtam róla, hogy micsoda. Már akkor is életem része volt a természetfeletti világ, mikor megkezdtem Emma keresését, csupán én ezzel még nem voltam tisztában. Ahogyan sok dologgal nem voltam akkor még tisztában. Később derült csak ki, hogy Alex volt az a bizonyos vámpír, aki magával ragadta sok-sok évvel ezelőtt az én egyetlen kishúgomat. Vadászság ide vagy oda, megbíztam Alexben. Nem szabadott volna, egy vámpír sosem lehet elég szavahihető, én viszont elhittem mindent neki. Tudta, hogy keresem a vámpírt, aki elrabolta Emmát. Így pedig, mivel a közelemben volt, tudta, mi lesz a következő lépésem és nem derült fény a titkára. Legalábbis egy pontig nem. Ahelyett, hogy végeztem volna vele és fogtam volna a húgom, majd hazamentem volna apánkhoz, megfutamodtam. Gyáva voltam, képtelen lettem volna egy karót állítani Alex szívébe. Pedig az lett volna a helyes. Pláne, mivel vadásznak mondom magam. A fajtám, ha lehetősége nyílik rá, végez egy vámpírral, nem pedig elfut, mert gyengéd érzelmek fűzték az adott vérszívóhoz, aki aztán összetörte a szívét. De nem csak hogy a fajtámra nem vall ez. Rám se. Azt hiszem, elgyengültem. Kellett egy kis idő, amíg összeszedem magam, de végül sikerült. A húgommal való találkozó nem úgy sült el, mint azt szerettem volna. Alig ismert meg. Az évek során az emlékek megfakultak. Ez normális, nem? Állítólag az ember hét évig képes pontosan emlékezni valamire, viszont már több mint tíz éve annak, hogy utoljára találkoztam volna vele. Akkor még én is más voltam, szóval… azt hiszem, normális, hogy nem emlékezett tisztán. De attól még csalódott voltam. Mindezért pedig egyetlen személyt tudtam hibáztatni: Alexet. Az ő hibája volt az egész. Ha azon a napon nem viszi magával Emmát, talán még ma is átlagos életet élnénk. De nem hogy átlagos életem nem lehet már, egyetlen átlagos nap sincs a kilátások között. Nem olyan rég egy boszorkány akart megölni. Most itt volt ez a vámpír, aki azt hitte, belőlem majd jóllakhat. Nem terveztem a mai estére semmit, ennek ellenére mégis akadt egy kis dolgom: karót kellett állítanom egy vámpír szívébe. Eszem ágában sem volt futni hagyni a vérszívót. Könnyedén követtem a nyomokat. Sikerült megsebeznem, úgyhogy csak mennem kellett a vérfoltok után. Arra viszont nem számítottam, hogy más is a fickó után ered valamilyen okból kifolyólag. Összeráncolt homlokkal néztem rá, miközben válaszolt. Egy korabeli srác nem szokott így beszélni, ilyen választékosan, szóval okkal, gondoltam úgy, hogy ő is valami természetfeletti csodabogár lehet. Viszont eszem ágában sem volt „anyáskodni” felette. Nem is értem, ezt honnan vette.
-Egyezzünk meg abban, hogy te sem mondod meg nekem, mit csináljak, oké? – félrebiccentett fejjel pillantottam rá és ironikusan mosolyogtam. Pimasz volt és látszólag az arca sem volt kicsi. Ez annyira nem érdekelt, volt már dolgom egoista fazonokkal, de sosem viseltem jól, ha megpróbálják  megmondani, mit csináljak. Hirtelen elém állt, így én is megállni kényszerültem. Egy lépést hátráltam a távolság fenntartása érdekében.
-Hát, figyelj, Columbo… – elnéztem a srác mellett a raktár irányába, majd vissza az előttem állóra – Valamennyi verbéna van a szervezetében. Nesze, fogd ezt – a kezébe nyomtam a karót, amit magammal hoztam. Erre még szüksége lehet. – Egyszerű a képlet. Bekerítjük, kilyuggatom kicsit – meglengettem a pisztolyomat az orra előtt, ami fagolyókkal volt töltve – te pedig leszúrod – fejeztem be végül. Nem is tűnik olyan bonyolultnak, ugye?
-Na gyere – kikerültem az alakot és elindultam a raktár felé. Pisztolyomat magam előtt tartottam, hogy bármikor tudjak lőni, ha éppen szükség lenne rá. A vámpírok elég kiszámíthatatlanok, sosem lehet tudni, mikor bukkannak fel az ember előtt.
 


words: xxx ••• music: September ••• note: ide írj valami rövidet

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
● everywhere in the world
► Age :
402
► Total posts :
139

FIRE MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Raktárépület Vas. Feb. 15, 2015 6:27 pm





Scarlett & Kol



"My name is.. Revenge!"


Semmi, és senki nem állhat immár az utamba, hisz nem fogok megállni, nem fogok hátat fordítani, és nem fogok kegyelmezni sem. Oly sok idő után végre bosszút akarok, egy jogos elégtételt, amely kielégíti a számlát, és amely végre megnyugtatja a lelkem. Ha azt képzelték, hogy irányíthatnak, s szórakozhatnak velem, mint egy bábbal, akkor tévedtek, hisz erre nemhogy alkalmuk, de lehetőségük sem igen lesz. Vártam, vártam kerek ezer évet, s az eredmény semmi! Számba sem vettek, és a család, amelynek oly becsesnek kellene lennie a süllyesztőbe veszett el. Ahogy anno ők sem foglalkoztak velem, úgy én sem fogok velük immáron. Én voltam a drága elfelejthetőség, én voltam a kivétel, s a család, amelyet mindig is akartam, nos.. sohasem létezett, hisz ha létezne, akkor nem itt tartanánk, nem de? Úgy tudják halott vagyok, s épp ezért is lesz ideje felfednem magamat előttük, hogy mielőbb szembesüljenek a bosszú tényével, mint mondanám; 'A Jó Isten sem állítja meg sem a dühöm, és sem a bosszúm, amely immár végérvényesen lecsap azokra, akiken számot kell vennem.. rettegj, New Orleans, rettegj..!'
A fekete lepel palástja mindent magába zár, így az éjszaka rabjává válik minden, s még én magam is. Emberi szemmel tekintve a dolgot, nos nem sokat érek egy természetfelettivel szemben, akinek a látása vagy tízszer jobb, mint az enyém eme éjjelen. Ezenfelül pedig mégis megkíséreltem azt, hogy ide jövők, és végzek Frederickkel, azaz Marcel vámpírjával. Sohasem voltam jó viszonyban Klaus kicsi fiacskájával, s mindennek meg van a maga oka, sőt története. Mindössze csupán azért, mert egy dacos kölyök vagyok, aki sohasem tudta elfogadni, hogy a fivére többe nézte eme személyt, mint engemet a testvérét bármikor is. Régi sérelmek, régi történések, ezer év az, amely magába foglal oly sok eseményt. Kezdve a családi drámáktól, egészen a néhai jó pillanatokig, bár nekem akkor volt valami tökéletesen kielégítő, ha nem a fránya családom társaságában voltam, hanem vagy jó pár ezer kilométerrel arrébb tőlük. Gyerekes lennék? Tényleg az lennék, mert mindig is egy kis szeretetre vágytam, egy igazi családra, sőt arra, hogy legalább egyetlen alkalommal számba vegyenek, s tudják azt, hogy létezem? Oh, ugyan, kérem.. még maga egy felnőtt személy is erre vágyik; szeretetre, s törődésre, persze a családjától várná el az ember jobbik esetben, de amikor hátat fordít mindenki, akkor nem marad semmi, ami tarthatná benned a reményt, amely arra szólíthatna fel, hogy nem vagy egyedül. Magány.. ezt éreztem mindig is, és mostan is, ahogy egy szánalmas vámpírral kell szembe néznem, s ez is miért van? Mert valaki bosszút akart állni rajtam, és azon, hogy létezem, de nem.. ez nem ilyen egyszerű az Istenért..! Nem hagyom magam, s áldás helyet átok leszek az egész Mikaelson családban. Veszek egy mély levegőt, és szinte már ütemesen megyek egyre közelebb az épület felé, ahogy a gondolataim egyféle keserűségébe zárkózom. Ettől csak egyre elszántabb leszek, és dühösebb. Egyrészt megpróbált megölni, és most pedig belőlem akart táplálkozni.. ezt nem hagyhatom annyiban. Bárki, aki csak keresztezi az utamat, vagy éppenséggel ellenem lép fel megbánja még azt is, hogy megszületett. Nem viccelek, ezentúl teljesítem azt, ami éltetően hat rám, s amely előrébb való bárminél. Persze az életem.. az életem még ennél is fontosabb, épp ezért is kell jobban vigyáznom magamra. Gondolataimból az zökkent ki, hogy hirtelen a semmiből felbukkan egy nő. Mellém szegődik, és a hangja az, amely csak igazán ébresztően hat rám, bár nem mintha aludtam volna, csupán.. gondolkoztam az illúzióim egyfajta hevébe zártan.
-A halálba menetelnem?-Pillantok rá félszegen, és elröhögöm magamat ezáltal.-Hidd el megtudom magamat védeni, és nem pont egy nő segítségére leszek rászorulva, aki hirtelen előugrik a semmiből, és előadja nekem, hogy mit tegyek. Tudod volt anyám egykoron, aki megtanította mit lehet, és mit nem.. mára viszont szeretnék az önmagam úrra lenni, amennyiben az anyámnak képzeled magad, nos sajnálom a pozícióról lekéstél. Jelentkezésedet pár méterrel arrébb gyakorold egy elhagyott nincstelen ember lelke mellett, aki fázik, éhezik, és tán holnapra megdöglik..-Szavaim néholi kegyetlensége, és egyben játékossága utal a nem tetszésemre, mégis némileg egy kis gúny is felfedezhető mindebben.-Viszont amennyiben úgy gondolod, hogy velem tartasz, akkor ne mond meg, kérlek, hogy mit is lehet nekem, és mit nem. Köszöntem. Panasz esetén pedig élhetsz a kuka opcióval.. leírhatod egy lapra, amit gondolsz, aztán pedig kidobhatod postázás gyanánt, és majd valamikor megkapom biztosan..-Pimasz vagyok, és ezt maguk a mozdulataim is bizonyítják, persze nem lehet csodával határos módon mindez meglepő, hisz jelenleg oly ideges vagyok, hogy az szinte felemésztő.
-Tehát..-Állok meg hirtelen a nő előtt, és ezáltal arra késztettem, hogy ő is megálljon, ha csak nem akar belém ütközni.-..hogyan kapjuk el?-Vonom fel a szemöldökömet kérdően tekintve rá, ahogy várom a válaszát.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Raktárépület Vas. Feb. 15, 2015 12:44 pm


Kol & Scarlett

Cipőm halk kopogása csapott csak tompa, alig hallható zajt, ahogy ütemes léptekkel lépkedtem a betonon. Némaság volt ezen a részen, alig volt egy-két ember az utcákon, akik nézelődtek, bámészkodtak vagy éppen próbálták megfejteni, merre lehetnek. Turisták lehettek nagy valószínűséggel. Helyi lakosról elég nehezen tudnám elképzelni, hogy tétlenül vakargatva a fejét próbálja megfejteni, vajon merre is van észak vagy merre van arccal. Egy-egy arcon elidőztem séta közben, de nem túl sokáig. Nem állt szándékomban szociális segélyt játszani, nem tört rám semmilyen szociális roham, ha annyira elveszettek lettek volna, maguk is kérhettek volna segítséget. Céltudatosan sétáltam a kocsimhoz. Volt néhány elintéznivalóm a belvárosban, de erre az estére még én is úgy döntöttem, felhagyok mindenféle hajszával, félreteszem a karót meg az egyéb kis kedves eszközöket és reménykedem, hogy éjszaka nem okoznak semmilyen zűrt a várost lakó lények. Ha mégis, akkor semmiből sem tart összekapnom magam és néhány segget szétrúgni.
Az általában forgalmas főutcáról egy csöndes, szűk kis utca felé vettem az irányt, ahol leparkoltam a kocsimmal. Menet közben összehúztam magamon a kabátomat. A félreeső helyre érve zsebemből előkaptam a kocsi kulcsot és az autómhoz lépve a kulcslyukba illesztettem a kulcsot, elfordítottam azt és már nyitottam volna ki az ajtót, amikor neszt hallottam meg a közelből. Hirtelen mozdulatlanná dermedtem, aztán lassan körbenéztem, de nem láttam semmit. Nem lepődtem meg különösebben, ez ebben a városban elég sokszor megtörténik. Ha valaki olyan helyre jön, ahol a természetfelettiek ennyien vannak, akkor számoljon vele, hogy esténként meglephetik. Vámpírra számítottam, úgyhogy hátrasétáltam a csomagtartóhoz, ahol mindig is tartottam a fegyvereimet. Épphogy csak kiemeltem egy karót, valaki mögém lopózott, megragadta vállamat és a derekamat és a nyakamba harapott. A sejtésem ezek szerint bejött, tényleg egy vámpírral volt dolgom. Halkan felsikkantottam, de amilyen gyorsan jött a támadóm, olyan gyorsan le is szakadt rólam. Nem gondolt rá valószínűleg, hogy verbéna lehet a szervezetemben. Utána fordultam azzal a céllal, hogy kidíszítsem a mellkasát egy karóval, de csak megsebezni tudtam vele, mert elmenekült. Viszont én nem vagyok az a fajta ember, aki az ilyet annyiban hagyja. A verbéna valamennyire lelassíthatta, ami megadta a lehetőséget, hogy kövessem. Vérző nyakamhoz nyúltam egy pillanatra. Nem volt annyira vészes, voltam már ennél sokkal rosszabb állapotban is. Visszadobtam a karót, lecsuktam a csomagtartót és beültem az autóba. Elindultam arra, amerre elmenekült a vámpír. Útközben észrevettem a vérnyomokat, amiket maga után hagyott, illetve egy-két véres kéznyomot a falakon. Az út egészen a folyóig, egészen pontosan a raktárépületekig vezetett. Elővettem a kesztyűtartóból egy pisztolyt, megtöltöttem fagolyókkal, magamhoz vettem a már korábban használt karót és elindultam körbejárni a helyet. Egy férfi hangjára lettem figyelmes. A hang irányába mentem, de csak fokozott óvatossággal. Pisztolyomat készenlétben tartottam, ujjam a ravaszon volt, karóm jó helyen a dzsekim ujjában. A vámpír, akivel korábban összeakadtam most egy másik áldozatot szemelt ki magának. Rávetette magát, de a másik fickó a hátába szúrt egy karót, a vérszívó meg azonnal el is tűnt az épületben. Vadász lenne akit vacsorának nézett a pióca? Sietős léptekkel utána mentem, mielőtt még szem elől tévesztettem volna.
-Hé! – kiáltottam utána, mielőtt még utolértem. – Nem kéne egyedül a halálba menetelnie – végül pár nagyobb lépéssel behoztam a lemaradásom és a fickó mellé értem. Még így a sötétben is láttam rajta a dühöt és az elszántságot, de tekintve, hogy a karóját nemrég szúrta bele a vámpírba, magyarán ott díszelgett benne, ő pedig itt volt fegyvertelenül… sok esélye nem lett volna egyedül.  


words: xxx ••• music: September ••• note: ide írj valami rövidet

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
● everywhere in the world
► Age :
402
► Total posts :
139

FIRE MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Raktárépület Vas. Feb. 08, 2015 5:48 pm





Scarlett & Kol



"My name is.. Revenge!"


Az idő immár estébe nyúló, s így a világosságnak hűlt nyoma sincs, csupán a sötétség lep be mindent, mi eme környéken fellelhető. A fekete valóság bántó a szemeimnek, de ahogy minél jobban telnek a percek úgy válnak egészen megszokottá számomra az esetleges környéken látható tárgyak, fák, és az emberek néhai felbukkanásai, amik igen csekély számúak. Hisz ki azaz őrült alak, ki estei tájékon rohangászik? Maximum az olyan személy teszi ezt meg, aki vámpír eledel akar lenni. Mily naiv az emberi világ; elhiszik, hogy ők maguk az uralkodók eme világon, a tápláléklánc csúcsai, holott ez koránt, s messzi távon sincs így. Ha tudnának a vámpírok létéről, akkor abból rettegés lenne a tetőfokon, s mindenki az önön maga házába zárkózna be, miközben senki mást nem engedne be magán kívül ama épületbe. Viszont minden kis egyedi természetfeletti lény féltve őrzi a titkát, s csak a hozzá közel állóknak enged betekintést, így azon emberek száma, akik nem vadászok, s tudnak is eme dologról ritka számba mennek. Halotti csend lengi körbe a környéket, holott halál biztos vagyok benne, hogy a vámpírnak itt kell valahol lennie. A Hold ezüstös palástja, és a csillagok sárgás feltűnése jelent némi láthatóságot eme időszakban, eme estén, eme körzetben, mégis a vakító feketeség annyira eltakarja a szem elől a látnivalót, hogy az már külön meg ér egy misét. Lépteim egyre lassabbá válnak, és óvatosan közelítem meg az 'elhagyatott' gyárépületet, mely azért a maga módján tényleg üresen állhat, ha figyelembe vesszük, hogy mindez a városon kívül van, sőt.. nos igen, nem láttam nappal sem erre felé annyira nagy mozgást. A vámpír pedig a kutatásaim alapján itt rejtőzik, s hogy mindezzel miért foglalkoztam ennyit? Meg akart ölni, mert anyám, vagy Finn felrendelte, avagy lehet más volt.. nem tudom, de akinek közvetlen érdeke megfenyegetni engem az maga; a két családtagom. Nem igazán készültem semmilyen eszközzel arra tekintve, hogy varázserőt birtoklok, de azért mégis van nálam a vicc kedvéért egy karó, amelyet a szívébe kívánok szúrni. Meglapulok egy fa mögött, és körül nézek a terepen végezetül, hogy meggyőződjek róla, hogy senki nem vett észre, és senki sem jár erre felé ilyen tájt. Olyan egyszerűnek tűnik ez.. egy vámpír nem ennyire kiszámítható, nem ennyire logikus. Nekem ez már gyanús, és van is rá okom, hisz ezer év alatt egy eredeti vámpír sok mindent megtanul, persze mostan egy sima kis ember vagyok, némi boszorkány erővel megáldottan, de ennél nincs több bennem, csupán épp annyi, ami a túléléshez kell, míg rendelkezem némi gondolattal is, ami valljuk be sok év alatt sokat nyomott. Az évek oktatják az embert.. igen, ez pontosan így igaz. Épp ezért is számítok mindig több opcióra, több lehetőségre, és a gyanúra, hogy semmi sem oly könnyed, mint amilyennek elsőre tűnik. Veszek végül egy mély levegőt, és mint aki teljesen őrült kilépek a fa mögül, ahogy elindulok a holt sötétben, a nyugalmas csend közepébe nyúlóan az épület felé, ezzel kockáztatva az életem, amely persze így is, úgy is.. megmarad.
-Gyere elő, Fred, vagy mi az nincsenek veled a haverjaid?-Szólalok meg gúnyos, és egyben mégis megemelt hangszínen, ahogy egyre közelebb megyek a vesztem felé. Oh, még hogy a vesztem.. Kol Mikaelson vagyok, kérem, sőt egyszer már meghaltam, de lám csak; élek! Úgy gondolom az idő már megadta neki a végkielégítést, és élhetett eleget, én pedig szeretném most ettől az élettől megfosztani, hogy a halálába mehessen véglegesen.-Ne mond már azt, hogy félsz.. ne hívjuk fel a bátyámat esetleg, hogy megóvjon?-Hangom kellő mértékben cinikus, már-már nevetséges. Nem is értem mit vártam egy olyantól, aki Klaus leszármazottja, bár nem pont Klaus tette azzá, ami, hanem Marcel, de ez lényegtelen is.-Nem.. igazad van őt nem kell felhívni, hisz a drága Marcellusa tett vámpírrá. Hogy is mondta mindig? Marcel a családja, Marcel a fia, és mindenek előtt Marcelt nézzük, mert ha baja esik, azzal mi is aláírtuk a végítéletet. Ilyenkor hol van Marcel, és hol van Klaus? Sehol, mi? Anno csak azért leszúrt, mert megunta a létezésemet, helyette a drága fiacskáját választotta..-Rázom meg a fejem rosszallóan, ahogy az adott vámpír íme elő is áll, de ahelyett, hogy engedelmes lenne hirtelen nekem támad, így terítve le a földre. Erősen tolom el magamtól, mert nagyon a nyaki ütőeremre specializálta rá magát. A karót egy pillanat alatt sikerül a hátába szúrnom, de mire többet tehetnék elsuhan..-Csak ennyit tudsz?-Üvöltök fel, ahogy felállva szándékos dühvel immár nem foglalkozva a következményekkel a raktárhoz indulok, és minden szándékom az, hogy belépve megöljem azt a nyomorultat.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Residence :
♔ Depends...
► Age :
7
► Total posts :
182

ADMINISTRATOR ♔


TémanyitásTárgy: Raktárépület Pént. Dec. 12, 2014 11:55 pm

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://world-of-mysteries.hungarianforum.com



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Raktárépület

Vissza az elejére Go down

Raktárépület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Folyómente-