world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (64 fő) Vas. Aug. 14, 2022 11:44 pm-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Megosztás

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Nappali EmptyVas. Júl. 27, 2014 2:54 am

Moira & Scarlett


Álmom olyan hatással volt rám, egész testemre, elmémre, amit eddig nem tapasztaltam. Tagjaim remegtek, a fegyverem görcsösen szorítottam, fejem pedig zakatolt. Azzal nyugtattam magam, hogy ez csak egy rossz álom volt, semmi több. Mellkasom minden egyes lélegzetvételnél látványosan emelkedett, a levegőt élesen szívtam be. Tekintetem üres volt, lelki szemeim előtt továbbra is elmém zavaros szüleménye lebegett. Magam elé bámulva azon gondolkodtam, vajon mitől keletkezhettek ilyen képzeteim? Rögtön eszembe jutott a tegnap esti kalandunk a vámpírokkal. Valószínűleg a méreg válthatott ki ilyen hatást a szervezetemből. Jobban örültem volna fizikai tüneteknek, mintsem egy ilyen rémálomnak. Ez ki tudja meddig kísérteni fog, más azonban egyszerűbb lenne talán kiheverni. Sosem akartam ilyen dolgokra gondolni. Még csak el sem akartam képzelni azt, amit az előbb oly valóságosnak éltem meg. Kézzel tapinthatóak voltak a tárgyak, a csípős hideget is éreztem bőrömön, akárcsak a való életben. Egészen amíg fel nem ébredtem, mindent elhittem. Elhittem és féltem. Tudtam, miért mentem abba a házba, tudtam, hogy Emmát kerestem, de végül olyan dologra bukkantam, amire nem számítottam. És annyira… valóságosnak tűnt. Azt mondják, az álmok jelentenek valamit. De ez mégis mit jelenthetett? Mielőtt tovább gondolkodtam volna tekintetemet lassan Moirára fordítottam és leeresztettem a pisztolyt tartó kezemet. Ujjaim, melyek bilincsként szorultak a pisztoly köré lassan ellazultak, de nem engedték el. Biztonságérzetet adott, hogy magamnál tartottam, még akkor is, ha semmi szükség nem volt rá. Nem olyan helyen voltam, ahol bármi hasznát vettem volna. Ráadásul jó emberekkel voltam körülvéve, akik ellen még csak használnom sem kellett volna. Az évek során azonban annyira hozzám nőtt, hogy már csak megszokásból is magamnál akartam tartani. Rossz berögződés, de ez történik, ha az ember rákényszerül arra, hogy megvédje magát valahogy. Pláne, ha vadász az illető.
Egy szót sem tudtam szólni. Egyetlen hang sem jött ki ajkaimon. Még mindig a képsorok hatása alatt voltam. Észre sem vettem, hogy Wargas magunkra hagyott, csak mikor visszaért. Kérdésére szintén nem válaszoltam, csak aprót bólintottam, ezzel jelezve, hogy minden rendben. Persze semmi sem volt rendben. Hogy is lett volna minden rendben? Évek óta semmi sem volt rendben, miért pont most lett volna? De nem volt kedvem az orvosi okosságai hallgatni. Csak azt éretem, ki kell tisztítanom a fejem minél előbb, különben megőrülök. A javaslat ellenére sem ettem meg a tányérra készített ételt. Úgy éreztem, egy falat sem menne le a torkomon, úgyhogy inkább nem is erőlködtem. Egy darabig szemeztem ugyan vele, de nem fogtam hozzá. Kirázott a hideg, ahogy az evésre gondoltam.
Szemeimmel követtem barátnőmet, amint elhagyta a szobát, majd ismét magam elé néztem. Kimerültnek éreztem magam, hiába aludtam egy kicsit. Fáradt voltam és legszívesebben egész nap csak aludtam volna, de még akadt elintézni valóm. Miután Moira visszatért és mellém guggolt, egy hálás mosollyal megköszöntem a figyelmességét, de nem tudtam élni az ajánlatával. – Azt hiszem, jobb, ha én most megyek. El kell intéznem egy-két dolgot – kibújtam a pokróc alól és felkaptam a dzsekimet. Hajamba túrtam és megigazítottam azt, hogy legalább egy kicsit is hasonlítsak egy emberre, majd a nő és a férfi felé fordultam. Odaléptem Moirához és kezemet a vállára helyzetem. – Pihend ki magad és hívj, ha bármi van – pár másodpercre átöleltem, majd Wargasra néztem. – Vigyázzon rá és ne hagyja, hogy hülyeséget csináljon – kérleltem a férfit s az ajtó felé mentem, amit magam mögött becsuktam. Amint kiléptem a friss levegőre máris jobban éreztem magam kicsit. Szóval ideje hazamenni… már, ha egy hotelszobára lehet azt mondani, hogy haza…  


×× words: 556 ×× notes: köszönöm a játékot, egy élmény volt  i will burn the hear  ×× zene ××
Vissza az elejére Go down



Simon Devaouire
welcome to my world
Simon Devaouire

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
34
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Nappali EmptyKedd Jún. 17, 2014 1:41 pm

† You are my family
Scarlett & Moira

Egyetlen emberrel sem találkoztam még ki ne a múlt démonai miatt állt volna a vadászok sorába, ki ne szembesült volna talán túl korán azzal a ténnyel, hogy szörnyetegek léteznek és van, hogy az ágyunk alá bújva várnak bennünket. Annyi bizonyos, hogy álmainkba fészkelik magukat és vaskarmaikkal űznek, hajtanak minket egyik sötét farkaserdőből a másikba, agyarak és halál közé. Árnyakként furakodnak szívünkbe és egyre fojtogatóbban szorítják azt, hogy aztán álmainkból kiáltva, reszketve ébredjünk. Figyelem a nőt, akiről tudom, hogy szenved, akit saját démonai kergetnek és aki ösztönösen nyúl fegyvere után mikor végre képes olyan gyorsan futni, hogy felébredhessen. Wargas megköszörülve torkát emelkedik fel és hagy magunkra bennünket. Én a nő felé nyúlok, ujjaim határozottan de szelíden simulnak karjára, hogy aztán szépen leeresszük a fegyvert, mire úgy fonódnak ujjai, mintha élete függne rajta. - Túl vagy rajta. - suttogom rezignáltan hiszen pontosan tudom mit érez. Mind tudjuk. Wargasban van annyi tapintat, hogy hosszú percekre lefoglalja magát, még én Scarlett pillantását figyelem és nem vagyok hajlandó elszakítani az enyémet. - Köszönöm. - kacsintok rá mikor hosszú percek után végre normalizálódik a légzése, mikor már a bizonyosság, hogy biztonságban van teljesen feloldja a megfeszült izmokat a testében.   - Hallottam megmakacsoltad magad az éjjel. - húzom mosolyra ajkaimat majd hátradőlve nyúlok ismét tányérom után és folytatom a reggeli bekebelezését. Közben Wargas is visszatér közénk. - Hogy érzi magát? - kérdi azonnal a nőtől, miközben zavartalanul bújik vissza mellém a takaró alá. Képzelem, hogy mennyire furcsa lehet Scar számára ilyen helyzetben látni engem... hiszen soha nem engedem magamhoz senkit közel, nem szeretem ha férfiak érintenek, nem tudom elviselni őket és vissza is utasítom az ilyen alkalmakat. Most viszont olyan könnyedén simulok Wargas mellé, mintha nem is lenne más természetesebb ennél. Sosem történt köztünk semmi, mégis igénylem a közelségét, az érintését. Megnyugtat, bizonyosságot ad számomra. Az első ember volt aki képes volt elűzni a végtelen fájdalmat mi méregként folyt ereimben a nap minden percében, aki képes volt talpra állítani és értelmet adni annak, hogy továbbra is kalapáljon a szívem. S a bosszú, ami vezérelt, szépen megszelídült. Wargas visszahozott az életbe és ezért örökre hálás leszek neki. - Egyen valamit. Jót fog tenni. - biztatja a férfi barátnőmet és én csak egyetértően bólintok a javaslatra, miközben az utolsó falatot kanalazom magamba. A már üres tányért az asztalra csúsztatom s megemelkedve hagyom magukra őket. A fürdőbe sietek s negyed óra múlva már felfrissülten térek vissza. Farmert viselek s egy egyszerű, sötét topot. - Előkészítettem neked pár ruhát, a vendégszobában várnak. - guggolok Scar mellé – plusz törülközőt is ha le akarnál tusolni. - Érzem feszültségét és ettől én is zaklatott leszek. Nem tudom mi üldözte álmában a nőt de szeretném kitépni elméjéből és eltaposni, hogy nyugtot hozzon végre. Fájó de tudom ez sajnos nem így működik.

† music: come away † note: - † words: 457

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Nappali EmptyHétf. Jún. 09, 2014 2:56 am

Moira & Scarlett


Nem kellett sokat várni, amíg megérkezett a fickó, akinek a száma a papíron állt. Mikor csöngetett gyorsan ajtót nyitottam és kanapén fekvő társamhoz vezettem. Elnézve őket az jött le rögtön, hogy már régebb óta ismerik egymást. A férfi szavaiból leszűrve volt már pár alkalom, amikor Moira a segítségét kérte.
Mikor arra utasított, hogy hozzak egy pohár vizet, azonnal a konyha felé indultam, kinyitottam találomra egy szekrényt, ami tele volt szabályosan egymás mellé pakolt poharakkal. Lekaptam egyet, a mosogatóba tartottam, megnyitottam a csapot és teleengedtem. Visszasiettem a teli pohárral, majd a kancsóval is véghezvittem az előbb megtett művelet sort s azzal is visszatértem a nappaliba. Leraktam az asztalra és figyelemmel követtem a számomra idegen pasas minden mozdulatát. Nem ismertem, ezért ne bíztam benne. Szótlanul követtem nyomon, hogy mit tesz. Úgy tűnt, érti a dolgát, de ez még nem kötelezett arra, hogy bizalmat tápláljak irányába. Első találkozás alkalmával mindig szkeptikus vagyok az emberekkel szemben. Sokszor megbántam már, hogy naivan azt hiszem, nincs semmi rossz szándékuk az embereknek, ezért inkább mindig tartom azt a bizonyos három lépés távolságot. Akkor bajom nem lehet.
Finoman lefektette Moira-t a kanapára, hadd pihenjen, majd mellém léptett és egyből a karom felé nyúlt. Reflexszerűen rántottam volna el, amiben csak az akadályozott meg, hogy egy barátom, akit megmérgeztek ott feküdt a szemem előtt, ráadásul ő bízott a férfiban. Úgy gondoltam, ha neki nem ártott, akkor talán nekem sem fog, így csak bólintottam, hogy nyugodtan vizsgáljon át. Szerencsére semmi komolyabb bajom nem esett, ami fizikai tüneteket mutatott volna, így megkönnyebbülten erőltettem magamra egy hálamosolyszerűséget. Mikor a bemutatkozásra került a sor, elfogadtam kézét, majd azt finoman megráztam. – Scarlett Montgomery – alaposan kifaggattam a férfit, hogy mi lehet Moira baja, de a mérgezésen kívül ő sem tudott semmi konkrétat mondani. Azt mondta, rendbe fog jönni, ha kiürült a szervezetéből, amit kapott. Csak egy kis pihenésre lesz szüksége.
Nem hagytam, hogy egyedül felügyelje társamat, így ragaszkodtam hozzá, hogy én is figyelni fogok rá. Nem csak bizalmatlanságomból kifolyólag, de mivel én voltam vele, mikor az eset történt, ezért kötelességemnek éreztem, hogy vigyázzak rá. A fél lakást felkutattam egy pokrócért, majd befészkeltem magam egy kényelmesnek tűnő fotelbe és le sem vettem szemem barátnőmről, aki időközben elaludt. Dzsekimet és fegyveremet a fotel karfájára helyeztem, hogy elérhető közelségbe legyenek, ha szükségem lenne rájuk.
Az órára hajnali négy után néztem rá utoljára, utána teljes kép- és hangszakadás következett részemről…
Annyit vártam már erre a napra. Évek teltek el. A szüleim már teljesen feladták, bennük nem élt semmi remény, de én továbbra is hittem, hogy Emma életben lehet. Tudtam, hogy erős lány és ki fog tartani. Bíztam benne, hogy épségben rátalálok majd. Majdnem a fél életemet a kutatásával töltöttem… eredménytelenül. Minden forrás, minden egyes információmorzsa, amit róla szereztem hasztalan volt és felesleges. Egyik sem ért semmit. Néhányan csak azért mondtak valamit, mert ígértem érte fizetséget. Ez csábította őket, amiért bármilyen hazugságot képesek lettek volna kitalálni. Én pedig amilyen elvakult voltam a húgom ügyével szemben… elhittem. Nem tudtam józanul gondolkodni, ami Emmát illeti. A nyilvánvaló téveszméket is képes voltam bevenni csak azért, hogy egy kis jó érzéssel töltődjek fel vele kapcsolatban. Mikor valaki azt mondta nekem, hogy látta és tudja, hogy hol van, már azt hittem, talán végre rálelhetek. Persze csak hazugság volt az egész.
Kaptam egy címet, amire úgy döntöttem, el kell mennem. Furcsa érzésem volt az egésszel kapcsolatban, de minden szálat meg akartam mozgatni, hogy közelebb kerüljek rég elvesztett húgomhoz. Benne volt a pakliban, hogy egy újabb kitaláció az egész, de már ez sem érdekelt volna.
Autómmal a sebességhatárokat bőven átlépve közlekedtem az éjszaka leple alatt, míg nem csak a címhez értem. Egy hatalmas birtokon egy hatalmas ház állt, ahol azt reméltem, a húgomat találhatom. Felfegyverkezve indultam el a bejárat felé. Az ajtó nyitva állt, mintha csak várták volna, hogy megérkezzek. Minden sötét volt és rothadó szag járta át az összes helyiséget. A nappali kihalt volt, poros bútorokkal és szakadt képekkel a falon. Ez ám a díszítés… A padló végig nyikorgott, hogy még véletlen se tudjak csöndben közlekedni. Egy hatalmas lépcső vezetett az emeletre. Minden szobába benyitottam, de mind üres volt egyet kivéve. A folyosó végén lévő utolsó szoba más volt, mint a többi. Az ajtó tiszta volt, szépen faragott fából készült, pont olyan volt, mint a régi gyerekszobánk ajtaja. A kilincset lenyomva nem nyílt az ajtó. Hiába rángattam, nem történt semmi. Körbenéztem, hátha találok egy kulcsot, mire a szemem megakadt egy, apró bemélyedésen a falon. Ujjamat épphogy csak hozzá érintettem, az apró kis retesz kinyílt, amiben benne feküdt egy kulcs. Felvettem azt, az ajtóhoz sétáltam és beleillesztettem a zárba. Pont beleillett. Fordítottam egyet rajta és az ajtó zokszó nélkül nyílt már ki. Ez a szoba tényleg más volt, mint a többi. A régi gyerekszobánk volt. Mikor még kicsik voltunk, közös szobánk volt, mivel nem telt olyan házra, ahol külön szobánk lehetett volna. A helyiséget bearanyozta a nap, mi pedig ott ültünk a földön és játszottunk. Azt hittem, csak kápráznak a szemeink, de nem. Olyan valóságosnak tűntek az egész. Ott ültünk a szőnyegen és játszottunk. Tisztán emlékeztem arra, mikor ez történt. Emma babázni akart, de én már úgy gondoltam, hogy kinőttem belőle, de addig piszkált, míg belementem. Hogy én mennyire nem akartam játszani vele, de aztán mégis milyen jól elszórakoztunk…
Ahogy átléptem a küszöböt valami megváltozott. A gyerekkori énjeink hirtelen abbahagyták a játékot és rám meredtek. A korábbi mosoly eltűnt arcukról, a szobát ellepte a sötétség, a meleg helyébe hideg lépett, a gyermeki nevetés helyét a néma csönd vette át. Egy erős fuvallat pedig mindent eltűntetett. Ami korábban szemem előtt volt semmivé lett. Egy hatalmas szekrény jelent meg a szoba közepén. Egy pillanattal ezelőtt még nem volt ott, de mire kettő pislogtam, ott termett. Félve léptem oda hozzá. Kezemet a nadrágomra csatolt pisztolyomra helyeztem, hogy ha a helyzet úgy kívánja, azonnal elő tudjam rántani. Nem tudtam mire számíthatok. Egy újabb lidérc vagy esetleg van is benne valami? Pulzusom hamar felszökött, légzésem akadozóvá vált. Féltem. Rég éreztem ilyet, de most elöntötte testem egészét a félelem. Pisztolyomon lévő kezem is enyhe remegésbe kezdett, amit igyekeztem csillapítani kisebb nagyobb sikerrel. Kezemet az ajtó fogantyújára helyeztem, vettem egy mély levegőt, majd egy határozott mozdulattal kinyitottam azt. Denevérek sokasága áradt ki egy szempillantás alatt. Automatikusan lehajoltam, hogy elkerüljem a velük való érintkezést. Kezeim az eddiginél jobban remegtek. Szívem, mintha ki akarta volna szakítani bordáimat, hogy legyen helye rendesen dobogni. Mikor a fekete kis lények elrepültek lassan felegyenesedtem és kezemet a mellkasomra helyezve nyugtatgattam magam. Vettem pár mély levegőt, légzésem és pulzusom pedig nagyjából a helyére állt. Úgy döntöttem, ideje lenne innen távozni, hiszen semmi jó nem történt ebben a házban eddig. Sarkon fordultam és a kijáratot kerestem, ezzel szemben olyan látvány tárult elém, amire nem számítottam. Húgom élettelen teste lógott a plafonról egy hajókötéllel fellógatva, a falra pedig vérrel volt festve a következő felirat: ELKÉSTÉL. Hatalmas sikítás hagyta el a számat abban a pillanatban, mikor tudatosult bennem, hogy kinek a teste lógott előttem.

Testem aprókat rezzent álmom vége felé, amiből egy külső szemlélő alig vehetett észre valami. Homlokomon izzadtságcseppek gyöngyöződtek, amik utat törve maguknak folytak le arcomon, amit a pokróc által árasztott melegre is lehetett volna fogni. Mikor a legmegrázóbb részhez értem, szemeim hirtelen kipattantak, kezem automatikusan a pisztolyomért nyúlt, én hatalmasakat szippantottam a levegőből. A takaróként funkcionáló pokrócot azonnal ledobtam magamról és riadt tekintettel néztem körül. Mellkasom szörnyen nehéznek tűnt, kellett pár másodperc, mire rájöttem, hogy ez csak egy rossz álom volt. Zihálva néztem végig a velem szemben ülőket, akik éppen falatoztak. Nyeltem egy nagyot, fegyveremet elengedtem, loknijaimat pedig fülem mögé tűztem, de nem szóltam semmit. Az elém helyezett tányérra siklott tekintetem, de semmi étvágyam nem volt. Az álom utolsó képei lebegtek szemem előtt végig, amitől gyomrom felfordult. Még csak gondolni sem bírtam az ételre…


×× words: 1272 ×× notes: - ×× zene ××
Vissza az elejére Go down



Simon Devaouire
welcome to my world
Simon Devaouire

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
34
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Nappali EmptySzomb. Jún. 07, 2014 7:16 pm

† You are my family
Scarlett & Moira

Scarlett a kanapéra fektet és én hálásan mosolyodok el. A remegés nem erősödött csak a hideg ráz veszettül. Nem tudom mi lehetett a cél, hiszen csak annyit érzek, hogy belázasodtam, nem többet. A hányinger egyre erősebben lüktet és ahogy megérkezik a lavór, már használatba is veszem. Mire Wargas megjön, már nincs bennem semmi amit kihányhatnék. Megméri a lázam és felmorran. Nem mond semmit, magához ragad két fiolát, mixet készít és már döfi is karomba a tűt. - Mi lenne ha nem keverednél folyton bajba? - kérdi morogva és még hosszú percekig vizsgál, mintát vesz, újabb adag injekciót vág belém. - Hozzon egy pohár vizet. - utasítja társamat még én perceken alatt kerülök a fájdalomcsillapítók hatása alá. Ahogy megérkezik a víz, felültet és kényszerít, hogy igyam ki. - Töltse meg azt a kancsót. - int Scarlettnek a konyhaasztal felé. Láthatólag jártas a lakásomban, nem most van itt először. Gyengéden simít ki pár tincset arcomból. Tekintetemet kutatja, majd mikor megtalálja amit keres, újabb pohár vizet kényszerít belém, majd még egyet. A harmadik után már nyöszörögve rázom meg a fejemet és hagyom, had fektessen el. Nincs még egy olyan ember, akiben Scarlett után annyira megbíznék, mint benne. Lecsukom pilláim. Wargas társam mellé lép és karja után nyúl. - Szabad? - Ha Scarlett bólint, őt is alaposan megvizsgálja. - Látom, maga megúszta. Almer Wargas vagyok. - nyújtja kezét a nőnek a férfi de én már csak zihálva figyelem az eseményeket. Wargas volt az első vadász, akit megismertem. Sok mindent tanultam tőle. Mondhatni, ő vezetett be ebbe a világba, neki köszönhetem, hogy ma annyi mindent tudok. Jó tanár. A harmincas éveinek végén járó, magas, fekete, rövid tincsekkel megáldott alak. Hosszú-hosszú éjszakákat töltöttem a lakásán annak idején, mikor a rémálmok minden éjjel lázba kergettek, mikor fájt az érintés, fájt a szó. Mikor teljesen magam alá kerültem. Ő volt velem mikor kivégeztem az első vámpírt. Valóságos őrangyal számomra. S egyedül benne bízok ha a testemről van szó.
A reggel a kanapémon ébresztett. A napsugarak arcomat simogatták. Ahogy végre képes voltam felnyitni szemeimet, Scarlettet pillantottam meg a fotelben, látszólag mélyen aludt. Tojásrántotta illata csapta meg az orromat és fejemet kissé megemelve és elfordítva pillantok meg Wargast a konyhában. - Jó reggelt. - kacsint rám és én kinyújtóztatva elmacskásodott végtagjaim mosolygok rá. - Én mondtam, hogy vigyázok rád de ragaszkodott hozzá, hogy felügyeljen téged. Három órája sincs, hogy kidőlt. - int Scar felé még beszél és nekem hirtelen belesajog a szívem a tudatba, hogy a nő így gondoskodott rólam, azok után, hogy elmondtam, tudtam, hogy a húga él. - Mi történt? - kérdem még kábán a tegnaptól és Wargas megkeverve a serpenyőben sülő zöldségeket a tojáshoz köszörüli meg a torkát. - Jól sejtetted, méreg de nem halálos... legalábbis az adag, amit kaptál, nem az. Már küldtem mintát, hogy vizsgálják meg. - mondja egyszerűen és lehúzva a lángról a reggelit, porciókat készít hármunknak. Amint elkészül, két tányérral és villával lép elém. Máris arrébb kucorodom és úgy kezdek enni, mint aki még soha nem evett. A másik tányért Scar elé rakja az asztalra, ahogy egy pohár vizet is odakészít a nőnek, ha az ébredne, legyen, mi fogadja. Aztán meghozza saját adagját is, plusz én is kapok egy nagy pohár vizet, amire szintén, azonnal rávetem magam.

† music: run, daddy, run † note: - † words: 538

Vissza az elejére Go down



Simon Devaouire
welcome to my world
Simon Devaouire

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
34
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Nappali Nappali EmptyVas. Feb. 16, 2014 11:33 pm

Nappali F7e17139301e151de7eac714cfe9ec85
Vissza az elejére Go down



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Nappali Nappali Empty

Vissza az elejére Go down

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Nappali
» Nappali
» Nappali
» Nappali
» Nappali

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Memories :: Moira Berkowitz lakása-