world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Vas. Márc. 02, 2014 7:31 pm


We will be together, forever.


Megcsóválom fejemet de mosolyom mit sem változik. Annyira gyönyörű ez a törékeny szépség, aki azt meri gondolni, képtelen annyit adni nekem mint én neki. - Nekem te vagy minden, Amara. Hát nem látod? - kérdem és lebiggyesztem ajkakkal lépek be a kádba. Megmosolyogtat zavara de egyben ellenállhatatlanul is vonzóvá varázsolja őt kipirult arca, hevesen megemelkedő mellkasa. Nézem a hosszú tincseket melyeket kisimítok arcából de hagyom, had takarják el kebleit. Tekintetem követi mozdulatát és elkapva csuklóját lehelek csókot kacsójára. - Amara... a férjed vagyok és nem az urad. Te pedig a feleségem... - csibészes vigyor ül ki arcomra – Engedd meg, hogy én gondoskodjak rólad. - búgom halkan és elkobozva a szivacsot mártom a forró vízbe, hogy aztán gyöngéden húzzam magamhoz a nőt és cirógassam végig bőrét. Nekem nem kell más ha ő velem van. Persze, Qetsiyah szíve el fog férni még a falon, ez nem vitás, egy szép keretben, valami minimál stílusra gondoltam de az még odébb van. Most csak arra vagyok hajlandó koncentrálni, hogy itt ez a törékeny szépség, akihez kétezer év várakozás után, úgy érek, mintha bármelyik pillanatban tova tűnhetne, összetörhetne. Eszem ágában sincs újra elveszteni és ezt ő is tudja. Ahogy azt is tudnia kell, hogy nekem nem kell bizonyítania. Velem lehet gyenge, nekem megmutathatja a fájdalmát, velem önmaga lehet. Nincs még a földön egy ilyen szelíd teremtés. A feleségem. Derűs mosollyal csókolok vállára, kulcscsontjára még a szivacs gerince mentén siklik végig, hogy ismét elvesszen a habok között. Csókjaim puha bőrére ejtem, miközben érintésem gyöngéden cirógatja végig alakját. Telhetetlenül tapadok ajkaira, miközben ügyelek rá, hogy mohóságom össze ne törje. A legszebb éjszakát akarom megadni neki. A legszebb nászt amit a kezeim között tartott angyal megkaphat a világon. A legígéretesebb szerelmet melyet ember adhat. S miközben csókjaimmal halmozom, érintésével ajándékoz és úgy érzem, kétezer év távollét a semmibe röppen. Úgy érzem minden pillanat amit távol töltöttünk egymástól csak megerősített bennünket... hogy csókjaink még édesebbek lettek a várakozástól, hogy érintéseinkkel felperzseljük egymást. Az én ártatlan angyalom ismét az enyém... és ezzel a tudattal csókolom, hajtom testét egyesülésünk és az éjszakai álmok felé.



•• Words: 343 •• Music: Poetry •• Note: Köszönöm te csodálatos <3 •• ©


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Kedd Feb. 11, 2014 7:52 pm


to Silas


Silas egyetlen pillantásából leveszem, hogy tetszik neki az a ruhadarab, amit választottam. Azt hiszem, eléggé hozzám illő, és ezek a virágok rajta… Szeretem a liliomokat, és a lila szín minden árnyalatát. Szerintem jól áll nekem, és úgy érzem, neki is tetszik rajtam, amitől csak még jobban szeretem. Nem haboztam hát, hogy felpróbáljam, majd elégedetten méregetem magam a szekrényajtón található tükörben. Ám igazán csak akkor nyugszom meg a választásomat illetően, amikor a tükörben megpillantom Silas rám szegeződő elégedett, szinte simogató tekintetét. A tetszését szavakba is önti, miközben közelebb lép, és magához húz. Hálásan és kissé kipirulva mosolygok rá. Igen, azt hiszem, képes leszek megszokni a mai divatot, és a modern világ minden furcsaságát, főleg ha ilyen segítségem lesz ebben. Lábujjhegyre emelkedve egy apró, szűzies csókot készülök szerelmem ajkaira lehelni, de ő valami sokkal szenvedélyesebbet és követelőzőbbet tervezett adni nekem, amitől halk, elfojtott nyögés szakad fel belőlem. Most eszmélek rá, hogy mennyi visszafogott, eltemetett, leláncolt vágy rejtőzik mindkettőnkben már kétezer éve. Elválasztottak bennünket, végtelen szenvedésre ítélve, és sosem volt alkalmunk igazi házastársként köszöntenünk egymást. De ha a dolgok most már tényleg oly módon jobbra változnak, ahogy azt Silas ígéri nekem, akkor szerencsére még nagyon sok időnk lesz mindent bepótolni.
Mérhetetlenül hálás vagyok az állandóan kísértő szellemeknek, hogy most tapintatosan magunkra hagytak bennünket. Talán ők is érzik és értik, hogy ezek milyen fontos pillanatok a számunkra. A remény és az izgatottság érdekes elegye telepszik teljes súlyával le a hasamban, mégis mosolygok, és hagyom, hogy a közeli fürdőbe vezessen. Egy pillantást vetek a kádra, szép, modern ez is, és terebélyes, bár nem annyira, mint amilyeneket régen használtak a görögök, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy kényelmesen elférhetünk benne ketten is. A gyomromba költözött izgatottság mintha növekedésnek indulna, és a szívem egyenesen a torkomban dobog Silas szavaitól, a ruhák pedig egyesével kerülnek le rólunk. Annyira vártam és vágytam már erre, de nem tehetek róla, most kicsit félek is, hogy elég jó leszek-e neki, hogy olyan leszek-e, amilyennek ő elképzelt.
- Én is szeretnék megadni neked mindent – mondom egy szégyenlős mosollyal. Ugyanaz az érzés kerít hatalmába, ami korábban kint is, hogy ő mennyi mindent képes nyújtani nekem, már a puszta létezésével is boldoggá tesz, és azzal, hogy itt van velem. De mivel tudom én ezt neki viszonozni, amikor az egyszerűségemmel a közelébe sem érhetek az ő tökéletességének? Egy ügyes mozdulattal kibontja a korábban összefogott hajamat, mely hátamra és a vállaimra bomlik. Élvezem ajkait a bőrömön, közben a fürdőszoba megtelik párával, és a hangulat is azonnal forróbb lesz. Ujjaimat kicsit bátortalanul emelem, de a vágy és a kíváncsiság erősebben hajt, mikor Silas mellkasán, hasán, csípőjén végigsimítok, ezen az úton jutva el az oldalához, és mellette a kezéhez. Összefűzöm ujjainkat, és így lépek bele kellemesen melengető vízbe, őt is magammal húzva. Ahogy leereszkedek, a hajam úgy terül szét körülöttem itt-ott eltakarva a testemet, aminek, azt hiszem, kicsit örülök, mert enyhe szégyenlősség lesz úrrá rajtam, de igyekszem leküzdeni. A kád széléről egy szivacsot veszek kézbe.
- Szabad? – kérdezem Silastól. Szeretném megmosni őt, de a régi berögződések nehezen múlnak, ahhoz vagyok szokva, hogy engedélyt kell kérnem nagyjából mindenhez, és csalódást sem szeretnék okozni neki.




© Vampsitewords: 514 ♠ music: this
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Pént. Feb. 07, 2014 8:03 pm


We will be together, forever.


Néztem a nőt, akiért ezerszer is megjárnám a poklot. Néztem a nőt, aki kétezer év szenvedését söpörte el egyetlen mosollyal. A nőt, aki ma épp úgy tündöklött, mint amikor összekötöttük az életünket. A hasonmások, akik jöttek s mentek az évek során, a nyomába sem értek. Tatia, Katerina, Elena... nem volt meg bennük az ami Amarában. Lehettek úgynevezett hasonmások, de a fény, mely Amara lelkében lakozott, nem volt meg bennük. Külsőre talán ugyan úgy néztek ki, én mégis csak satnya árnyékát láttam bennük a kedvesemnek. Amara egy angyal volt számomra. Egy végtelenül tiszta teremtés, aki jobb sorsot érdemel mint, ami neki jutott. Én pedig megadom neki a jövőt, amelyben végre szabad lehet Qetsiyah átkától. Meg fogom ölni azt a nőt és teszek róla, hogy a poklot poklát járja át, amiért elvette tőlem szerelmemet. Érintésére lehunyom tekintetem, arcvonásaim megenyhülnek. - Elhagyni? - vonom fel szemöldököm és kapom el kecses ujjait – Valóban megbolondultál? - kérdem gyöngéden – Soha, nem hagylak el, Amara. Soha többet nem választ el bennünket senki. - csókolok rá vékony kacsójára majd a szobába vezetem. S ismét csak nézem a nőt, ki zavartan hajlítja el tincseit, és kipirult arccal bújik meg a szekrény ajtaja mögött. Ellenállhatatlanul vonzó volt a szememben, még a kócos tincseivel, kétezer éves ruháival együtt is. A kétezer éves boszorkány, egykor az első hallhatatlan, a kíméletlen és meggondolt gyilkos, most az ágy szélén ülve csodálta a nőt, aki képes volt megnyerni a szívét. S nos... a testét is.
A liliomok és rózsák díszítette, visszafogott, halványlila darab tökéletesen mutatott rajta. Nem hiába na, egy természetfeletti Madonnának, jobb ha van némi fogalma a divathoz és érzéke a ruhákhoz. Megemelkedek és elé lépek. Derekára csúsztatom kezem és közel vontam magamhoz. - Gyönyörű vagy. - suttogom ajkaira s újra megcsókolom... ezúttal azonban csókom már nem finomkodik. Magabiztos léptekkel indulok meg a fürdő felé. A csap anélkül fordul, hogy hozzáérnék. A víz hevesebben tör elő mint egy normális kád esetében. Forró gőz fedi el a tükröket. Közben persze, egyetlen pillanat erejéig sem eresztem el magam mellől a nőt, sőt, ajkaimat sem szakítom el tőle. Tincseit kibontom és hagyom, hogy vállaira hulljanak. Tekintetemmel követem a hullámos tincsek vonalát és ajkaim vállára vándorolnak. Mielőtt azonban tovább mennék, megállok. - Ez ma a mi éjszakánk. S meg fogok neked adni mindent, amit a nászéjszakánkra terveztem. - mondom ellentmondást nem tűrve és a kád felé intek mely időközben félig megtelt. - Kezdjük egy kellemes fürdővel. - mosolyodom el cinkosan és ledobva ruháim mérem őt végig. - Nem kell félned. - lágyul meg hangom és megcsókolva kezdem lebontani ruháit.



•• Words: 423 •• Music: Poetry •• Note: - •• ©


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Vas. Jan. 12, 2014 10:20 pm


to Silas


A pizzának nevezett vacsoránk elfogyasztása közben még a korábbi szavai járnak a fejemben. A heves tiltakozása arra, hogy segítenék neki. Persze megértem. Nem sok hasznomat vehetné, hisz nem vagyok gyors és erős, mint egy vámpír, nem vagyok már halhatatlan, varázserőm sincs. Csak hátráltatnám, és a felettem érzett aggodalma őt is sebezhetőbbé tenné, azt pedig semmiképpen nem szeretném. Megadóan sóhajtok. Igaza van, a világ a mai formájában rám vár, hogy felfedezzem. Bár azt aligha hiszem, hogy „minden az enyém lehet”, mégis megmosolyogtat ez a kis túlzás. Tudom, hogy Silas szeretne tényleg mindent megadni nekem, csak az szomorít el, hogy én olyan keveset tudok neki adni. Nincs semmim, ráadásul tudatlan vagyok, de azon leszek, hogy ezen mielőbb változtassak, és megismerjem a világot, már csak az ő kedvéért is. Érzem magamon a pillantását, miközben a különféle zöldségekkel és egyébbel gazdagított tésztát lassan teljesen elpusztítom. Jól esik a teltség a hasamban, amit olyan régen éreztem utoljára. Aztán magához húz, én pedig élvezettel fészkelek el a karjában. A mennyországban érzem magam, a kétezer éves álmodozásaim váltak valóra.  
- Alig várom, hogy láthassam mindazt, amit mutatni szeretnél – suttogom magam elé, majd lehunyom a szemeimet, és úgy élvezem rövid ideig a kényeztetését. – Csak soha ne hagyj el – kérem elhalón, közben a szemeibe pillantok, és ujjaim végigsimítanak az arcán. Aztán kicsit megemelem a fejemet, amikor a ruhákat említi. Most először gondolok bele, hogy mennyire elhanyagoltan, ápolatlanul nézhetek ki a régi gönceimben, a kócos hajammal. Kicsit elszégyellem magamat, és érzem, hogy a pír is elfutja az arcom. Aztán hamar maga után húz, és bevezet egy nagy szobába. A szám egyszerűen tátva marad, és elképedve nézek körül. Ez a helyiség korábban elkerülte a figyelmemet, vagy Silas szándékosan takargatta előlem, a megfelelő pillanatot várva.
- Ez… ez… - hebegem beljebb és beljebb lépkedve. Szinte a teljes mása annak, ami a miénk lett volna egykor, ha a szerencsétlenségek akkor nem követik úgy egymást. Ez tényleg egyre álomszerűbbnek tűnik. – Ez csodálatos, Silas – a legragyogóbb mosolyommal pillantok rá, amely nagyon régen tündökölt az arcomon utoljára. Ebben a kicsit otthonosabb környezetben mindaz a zavarom és szorongásom elpárolog, amit eddig éreztem, sokkal felszabadultabban nézek körül, majd lépek a már emlegetett szekrény elé. Sok számomra bonyolult ruhadarab található benne, de aztán felfedezem, hogy a modern divatnak akadnak olyan megnyilvánulásai is, amelyek emlékeztetnek a régi korokra. Tunikák, stólák különféle színekben, kissé eltérő stílusban, de ezeket bátrabban veszem kézbe, és szívesebben ölteném magamra. A szekrény belső oldalán egy tükröt is felfedezek, azon pedig a kócos tincseimet. Hmm… Egy-két ügyes mozdulattal sebesen tűzöm fel a hajamat, és máris kevésbé látszom elhanyagoltnak. Hálásan pillantok Silas felé, mindez, a ruhák, a szoba. De még mindig alig merek bármihez is érni, nehogy az legyen a következménye, hogy egyszerűen felébredek ebből az álomból. A levegő egy pillanatra bennem akad, amikor a nyakamba csókol, keze a derekamon, átölelve simítok végig a hátán. Ő várakozásteljesen néz rám, amiből nem nehéz kitalálnom, hogy mit szeretne.
- Próbáljam fel őket? Mármint azonnal? – még én is hallom a saját hangomból a kis zavartságot. Aztán riadtan kapok a vállamhoz, amikor a ruhám pántja hirtelen megadja magát, és elszakadva csúszik le rólam. Persze hamar rájövök, hogy ez nem a véletlen műve, és a bőröm alatt mintha lángra lobbannék attól, ahogy Silas néz rám. Végül megadom magamat a játékának, szégyenlősen, mégis sejtelmesen elmosolyodom, és a másik oldalról is letolom a pántot, egészen addig, amíg a ruha a földre nem hullik. Már csak a vékony, gyapjú alsóruhám takarja a testem egy részét. Picit izgulva pillantok még egyszer Silas szemeibe, mielőtt azt is leoldanám magamról, és aztán már ott állok teljesen ruhátlanul. A szekrény csak egy karnyújtásnyira, így nemigen kell elmozdulnom, de hamar kiemelek belőle egy számomra tetszetős, virágmintás darabot. Magam elé teszem, kettőnk közé, és ártatlanul pislogok fel Silasra.
- Ez? – kérem ki a véleményét, ajkaim szélén már ott bujkál egy huncut mosoly. Tényleg kezdek egyre inkább felengedni, és élvezni a helyzetet, a kettesben töltött időt.




© Vampsitewords: 643 ♠ music: these
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Hétf. Jan. 06, 2014 6:13 pm


We will be together, forever.


Nyugtalanul szorulnak kezeim ökölbe. – Nem, Amara. – jelentem ki határozottan majd még egyértelműbben folytatom. – Nem folyhatsz ebbe bele. Olyan távol maradsz tőle, amennyire csak lehet. – Húzom magamhoz szavaim éle ellenére gyöngéden és megcsókolva homlokát hunyom le tekintetem. – Úgyis bőven lesz mi pótolnod. Hidd el, el fog szaladni az idő, úgy, hogy észre sem veszed. Többé nem kell várnod Amara. Most már terád vár a világ. Ez az új, hatalmas világ és bármi amit csak szeretnél, a tiéd lehet benne. – könnyed szavaimat játékos csók kíséri, majd eltűnök a konyhába, hogy a pizzával térhessek vissza. Aprólékos odaadással figyelem, ahogy a szeletet a szájához emeli és beleharap. Elégedettség tölt el. Itt van velem és most már senki, nem veheti el tőlem. Persze, megpróbálni meg lehet de aki van olyan bolond, hogy szembeszálljon velem… nos, ki tudja melyik szervével kezdem. Úgyis szeretem azt a twister nevű játékot, miért ne lehetne egy kicsit változtatni a játékszabályokon? Nekem, pedig ugyebár, nincs szükségem szabályokra. – Pizza. A neve pizza. Elkészítik a tésztát, megnyújtják, majd rápakolják, amit kívánnak és megsütik. Ezen, kukorica van, sonka, paradicsom, sajt és olíva bogyó. – felelem egyszerűen. Élvezettel figyelem, ahogy méricskéli a következő falatot és a rajta sült feltétet. – Oly sok mindent kell megmutatnom Amara… - suttogom és ölembe húzva, tincseivel becézve bőrét rajzolok apró, alaktalan formákat. – Kezdetnek… vettem nekem pár új ruhát. Nem akarjuk, hogy valaki rossz szemmel nézzen rád, igaz? Az egy újabb halált jelentene. – rántom meg vállamat könnyedén. Kétezer év alvás után, gyilkos haraggal ébredtem és senkit nem kíméltem meg tőle. Elvették azt amit a legjobban szeretek a világon és ezzel a tudattal éltem kétezer évet. Ez mardosott minden átkozott nap és ennek a bosszúja tartott életben. Most azonban új álmom volt. Végezni a boszorkánnyal, aki duplán átkozta meg igaz szerelmemet. Senki, nem bánthatja Amarat anélkül, hogy utána ne halna meg a kezeim között. – Gyere velem… - emelkedem meg és összekulcsolva ujjainkat viszem be a háló felé melyet neki teremtettem. Minden úgy nézett ki, mint kétezer évvel ezelőtt, az esküvőnk napján. Nem mondom túl romantikus fickónak magam, inkább egy természetfeletti Madonnának. Stílusérzés és veszély. Na meg az ellenállhatatlan sármomról ne is beszéljünk. Mindenki beállhat a sorba, köszöntem. Tenyerem derekára csúszik, nyakára lehelt csókom pedig épp olyan ősi mint a hangulat a szobában. – A szekrényben vannak a ruhák. Nem akartam megtörni a varázst, mikor belépsz ide. – suttogom majd elégedett képet vágva foglalok helyet az ágyon és a szekrény felé intek, jelezve, hogy én ugyan el nem mozdulok még át nem öltözik és a szemem sem fogom eltakarni… ami azt illeti, még egy kicsit rá is segítek. Erőm segítségével a ruha egyik pántja véletlen elszakad és szerelmem keblére hullik.



•• Words: 434 •• Music: Come on! •• Note: - •• ©



Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Vas. Jan. 05, 2014 11:42 pm


to Silas


Körüljárom a házat, és bár nem várom Silastól, hogy velem tartson, mégis megteszi, aminek tiszta szívből örülök. Épp annyira vágyom a közelségére, amennyire láthatóan ő az enyémre. Amikor épp nem foglalja le mindkét kezemet valami apróság megvizsgálása, amit a szobák rejtenek, akkor összefonom ujjaimat Silasével, csak hogy érinthessem, hogy érezhessem. Kétezer éve vártam már erre, szinte reménytelenül, és most itt van. De annyi minden van mögöttünk – harc, tehetetlenség, fájdalom – és sok minden előttünk, a sok bizonytalanság, további küzdés. Szükségem van pár percnyi néma nézelődésre. Ez a világ olyan nagy és olyan nagyot fordult az évezredek alatt, hogy teljesen beleszédülök. Talán szó szerint is elkábulnék, ha nem foghatnám az Ő kezét. Ha nem lenne most itt velem. De itt van, és most már itt is lesz, bármi várjon is ránk. A következő lépéseket együtt tehetjük meg, amitől úgy érzem, bármilyen további kínnak és fájdalomnak bátran vágok neki. Minden szenvedés megéri, amíg vele lehetek. Többé nem akarom elengedni.
- Igen, ez elfogadható ötletnek tűnik – bólintok kissé elgondolkodva. Valaki, aki segít beilleszkedni a mai világba. Kivitelezhető. Ha valaki megértéssel fordul felém, és magyaráz el minden apróságot, mint egy gyereknek… Még így is kínos a gondolat, de hát nem ugorhatok azonnal a mély vízbe, ha egyszer nem tudok úszni. – De tudod… nem kell ebben egyedül lenned – emlékeztetem, miután közli velem, hogy maga akarja megoldani az összes problémát. Tudom, hogy én nem vagyok erős boszorkány, velük ellentétben, de attól még segíteni akarok neki, amiben csak tudok. – Itt vagyok veled. Szeretném én is hasznossá tenni magam. – Egy bizakodó mosolyt küldök felé, és élvezem, ahogy gyengéden játszadozik a hajammal. Aztán figyelem minden rezdülését, látom, amint megfeszül az idegtől, és tudom, hogy mire, illetve kire gondol. Eljött az ideje, hogy beavassam, mi is az, amivel Qetsiyah sújtott, mi is volt a büntetésem azért, amiért bele szerettem. A vallomásom őt is őszinteségre sarkallja, és előadja az ő történetét. A szívem szorul össze a szomorúságtól. Élhettem meg akármennyi halált hosszú életem során, egyik sem érne fel azzal, ha őt láttam volna vérben ázva, vagy éltem volna át azt a jelenetet, amit ő. A haragom Tessa felé újult erővel lobban fel bennem, de a bűntudatom is. Viszont Silasnak igaza van. Az egyetlen bűnünk az volt, hogy szerettük egymást. Szeretjük még most is, és ha ez vétek, akkor szívesen kárhozunk el érte. Megadóan bólintok a terveire. Meg akarja leckéztetni Qetsiyaht, és én teljesen megértem.
Értetlenül nézek utána, mikor elhagyja a szobát, homlokomon apró ráncokkal, de legyűröm a vágyat, és nem megyek utána. Türelmesen várok rá, és egy különös kis csilingelés után vissza is érkezik, kezében nagy, lapos papírdoboz. A teteje felnyílik, és kíváncsian lesek bele.
- Ez mi? – pislogok gyanakodva Silasra. Ha már éhségről beszélünk, csak valamilyen étel lehet, így hát felbátorodok, és kiemelek egy szeletet. Egy-két újabb bizonytalan pillantás után ráveszem magam, hogy bele is harapjak, és csak amint lenyelem az első falatokat, akkor jövök rá, hogy tényleg mardosott már az éhség. – Hmm… finom – adom meg magam az újabb falatoknak, és közben ajkaim szélén mosoly bujkál. Valahogy olyan különös, mégis szórakoztató ez a helyzet.




© Vampsitewords: 503 ♠ music: these
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Vas. Dec. 29, 2013 10:46 pm


We will be together, forever.


Kétezer éves álmomból kelve, rá kellett jöjjek, hogy az a világ, amiben mi születtünk, aminek minden négyzetcentiméterét ismertem, teljesen eltűnt a föld színéről. Helyette újabb és újabb ostoba elvek születtek, háborúk robbantak ki, a mágiát pedig eltűntette a tudomány. Ami számomra egyértelmű volt, az elfeledett elmék lett a korral, szégyellni való titokká zsugorodott. Ebben a kicsinyes, elanyagisodott világban pedig, hamar meg kellett találnom a helyemet ahhoz, hogy átvehessem felette az uralmat. Kétezer év alvás után, pedig úgy tűnt, ebben a mai korban semmire nincs idő. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy alkalmazkodjak… francokat. Idősebb voltam, mint ez a város, majd még én fogok könyörögni a modern, mai embernek, hogy avasson be a titkokba. Nem is tettem semmit, csupán megparancsoltam, hogy szolgáljon vérével kényemre-kedvemre és mikor ez megtörtént, egyetlen könnyed pislantással törtem meg elméjét és tudtam meg mindent, amire szükségem lehet. Nem volt túl nagy feladat. Amara viszont ember, aki kétezer évig szenvedett kővé dermesztve az én őrült exem miatt. Ezért hát, bőven hagytam neki időt felfedezni az autót majd később a házat miközben egyetlen centimétert sem voltam hajlandó mozdulni mellőle. Kétezer évet töltöttünk külön miközben semmi másra nem vágytunk, csak egymásra. Biztos, hogy nem most fogok vele elkezdeni beszélgetni arról, mennyi teret kell hagyni egy párkapcsolatban, főleg azért nem, mert jelenleg, semennyit nem voltam hajlandó adni neki, talán csak addig még a fürdőben volt. Amint visszatér, már vonom is óvó ölelésembe, amiből nem szakíthatja ki az az átkozott nő, soha többé. Tincseivel játszok amikor beszélni kezd és én legszívesebben csak csókolnám édes ajkait. Most azonban tudom, hogy türelemmel kell lennem, hagynom, hogy megeméssze mindazt, ami történt. – Segítséggel. – csókolok homlokára – szerzünk melléd valakit, ami megmutatja neked ezt a világot. Valakit, akiben eléggé megbízom ahhoz, hogy el merjelek elengedni, ameddig én megoldom az összes problémát. – futtatom ujjaim orrnyergemre, miközben azon gondolkodok, hogy még Tessa életben van, addig ki sem kellene engednem a házból Amarat de majd kitalálok egy olyan varázslatot, amivel megóvom őt, életem legnagyobb ellenfelétől. Úgy is mondhatnám, hogy egyetlen, hiszen mások nem érnek fel a hatalmammal, még akkor sem ha már nem vagyok hallhatatlan. Hallgatom szavait amelyekbe oly sok fájdalom vegyül és még közelebb vonom magamhoz. Bűnösnek érzem magam, amiért ilyen kínokat kellett megélnie szerelmünk miatt és tudom, ő úgy gondolja, hogy ezt megérdemli. Álla alá nyúlva emelem meg gyöngéden fejét és megcsókolva suttogom ajkaira – Eszed ágába se jusson azt gondolni, hogy ez egy olyan teher amit megérdemeltél. Mi a bűnünk Amara? – kérdem élesen – Szerelem? Mert akkor pokolian bűnös vagyok. – húzom kissé el tőle a fejemet – Amikor visszatértem érted, az a bestia, elhitette velem, hogy halott vagy… egy vérben tocsogó szív várt rám a markában. Felajánlotta, hogy öljem meg magam és legyek vele együtt a túlvilágon… - elvigyorodva csóváltam meg a fejem – én a másik lehetőséget választottam. Épp olyan szoborrá váltam, mint te, kedvesem. – simítottam végig törékeny arcán – Ne aggódj. El fogom törölni az átkod. Együtt leszünk s nem  büntethet minket soha többé senki. Főleg nem az a boszorkány. Ő lesz az átjáró. Ígérem. Szenvedni fog azért amit veled tett még te és én, végre boldogan egyesülessünk. – a szenvedély lángja lobog tekintetemben még akkor is mikor felpattanok mellőle, a konyhába indulok és aztán pár perc után vissza is térek. – Biztosan farkas éhes vagy. – mondom gyöngéden – Ezt pedig, mindenképp meg kell kóstolnod. – rakok elé egy doboz pizzát mi ugyan már nem volt friss de pár perc a mikróban is megtette a hatását.



•• Words: 565 •• Music: Come on! •• Note: - •• ©


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nappali Kedd Dec. 24, 2013 1:49 am


to Silas


Nevezhetjük rohamnak, rosszullétnek, bár attól tartok, egyik sem írhatná körül teljesen, amit át kell élnem minden egyes alkalommal immár kétezer éve, mikor újabb átkelő érkezik a túlvilágra. Mindegyik halálát át kell élnem, és úgy érzem, mintha minden egyes alkalommal millió darabra szakadna a lelkem is, hogy aztán lassan összeforrjon, de a hegek soha nem múlnak el. Megmaradnak örök emlékeztetőül, hogy miért is kell ezeket a kínzásokat elviselnem. Qetsiyah a történelem legkegyetlenebb bosszúálló szerelmes nője.
A Salvatore testvérek házából Silas a karjaiban visz ki, miután Damon nyakát kitekerte. Kissé rémülten néztem az összecsukló testet, de hamar megnyugtatott, hogy ez nála csak átmeneti állapot. Lassan kezdem megérteni a vámpírok mechanikáját. Tudok már róluk egy s mást, de csak amennyi rajtam ragadt a túlvilággal érintkezés közben.  Elhagyjuk az épületet, és olyan jó érzés újra Silas közelében lenni, csak a vállára hajtani a fejemet, kapaszkodni a nyakában, érezni az illatát, és ezúttal kicsit átadni magamat a gyengeségnek, mely a kínokat követi. Kétezer évig tartották bennem a reményt ezek az apró álmodozások, hogy egyszer lesz alkalmam újra Silasszal lenni. Csak ezek miatt tudtam megtartani a józan eszemet… illetve abból valamicskét, hisz egyesek így is őrültnek tartanak. A modern világ egy újabb különös járművével szembesülök, amivel elhagyjuk a helyszínt, majd új, átmeneti otthonunkba térünk. Egy kis időt kérek, amíg körüljárom a szobákat, és próbálok rájönni a kisebb-nagyobb tárgyak miértjére. Minden annyira… fényes és furcsa. Ez a sok csillogó apróság, érhetetlen kütyük. A legtöbbről csak sejtésem van, mire szolgálhat.
- Silas… megértettem, hogy vannak terveid még mielőtt elhagynánk ezt a világot – térek vissza hozzá a nappaliba egy frissítő mosdás után, majd leülök a kanapéra. Sokkal kényelmesebb, mint a pince, amiben eddig tartottak. – Csak… be kell vallanom, kicsit félek. Hogyan fogok addig is boldogulni itt? – pillantok rá kérdőn, és láthatja az aggodalmat a szemeimben. De ami jobban kétségbe ejt, az továbbra is a szellemek, akiktől már soha nem szabadulhatok ebben az életben. Korábban nem válaszolhattam meg Silas kérdését, amikor a gyötrelmeimet figyelte, de talán most itt a jó alkalom. Akkor talán majd megérteni, miért támadtam rá, miért akartam olyan meggondolatlanul végezni magammal. Nem, még nem ment el teljesen a józan eszem, csak a többiek nem tudják, hogy miken megyek keresztül nap mint nap.
- Horgonynak lennem nem csak annyit jelent, hogy tartom a túlvilág falát… - kezdek bele bizonytalanul, és igyekszem összeszedni a gondolataimat. – A két világ között vagyok, mint egy oszlop, bár a kapu talán jobb megközelítés. Látom az élőket, és a holtakat is. Minden természetfeletti, akinek eljön az ideje, hogy átlépjen a másvilágra, tulajdonképpen rajtam kel át. Megérintenek, majd keresztüláramlanak rajtam, magukkal hozva a haláltusájukat. Átélem, amit ők. Kétezer éve hal meg a lelkem újra és újra, miközben eddig szoborként megmozdulni sem lehettem képes – sütöm le a mondandóm végén a szemeimet, és remélem, hogy nem panaszkodásnak veszi. Én már megértettem: bűnhődnöm kellett amiatt, hogy szerelembe estem, és olyanokat tettem, amiket sosem lett volna szabad. Ha nem választom őt el Tessától, mindez sosem történik meg. Mégis örülnék, ha végre megszabadulhatnék egyszer és mindenkorra ettől a tehertől. Én már csak békét szeretnék.



© Vampsitewords: 504 ♠ music: these
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Nappali Hétf. Dec. 23, 2013 11:33 pm

***
Vissza az elejére Go down



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Nappali

Vissza az elejére Go down

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Memories :: Silas és Amara otthona-