world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

Pult

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Szer. Ápr. 09, 2014 4:51 pm

Klaus & Victor

- Ha jól tudom, akkor igen, így szokás mondani.- régebben annyira egyszerű volt. Mindenki érthetően beszélt, a lényegre törekedtek, nem pedig a manapság használt… valami szle… nevezetű nyelven beszélnek. Érthetetlen sokasága az érthetetlen szavaknak.
- Igen-igen, értek valamennyire hozzájuk. Bár mire meg tanultam használni a gombosokat, addigra olyan jött ki, aminek csak a vásznát kell fogdosni. Nem nagyon nyerte el a tetszésemet. Mire hozzászoktam, addigra egy párat darabokra törtem. De ami igazán lenyűgöz, az internet. Csodálatos dolog, csak beírok valamit, és már is olvashatok róla. Bár felháborít az a sok nőszemély, akik mutogatják a bájaikat. Ez kissé szokatlan.- jó, talán még se annyira zavarja. Új idők, amihez alkalmazkodnia is kell, és hát férfi, aki szereti a nőket, a csinosakat kifejezetten, és hát így legalább tudja, mire is számíthat.
Töprengve nézi, ahogy a királya vért szerez. Ám hamar átvált a töprengés csodálatba. Élvezettel nézi Klaust, miközben megszerzi a betevőjét. Erre szinte minden vámpír képes, és mégis mennyivel másabb, ha a legnagyobb Ős teszi ezt. Eleganciával telítet tett, hiába látta már számtalanszor, újra és újra le tudja nyűgözni. S’ csak az rángatja ki ebből, hogy megszólítja a királya. A kérés pedig… kicsit meglepi, de uralkodik magán, és nem kérdez vissza. Mindent nem foghat a bezártságra.
- Igen is… Klaus. Mindegy hogy kell hívjalak, az nem változtat semmin.- lehet akár Király, Gróf, Úrnő, vagy Klaus. Victor mindvégig hűséges lesz hozzá, a végsőkig. S’ csak akkor akad a torkán a szó, amikor megtdja azt is, hogy Mikaelnek is vége, és ez ismét egy olyan tett volt, aminek egyszerre örül, és dühöngene miatta.
- Ez örvendetes hír Kir… Klaus. Sajnálom, hogy nem lehettem ott a diadalodnál. Még valami, amit elvett tőlem az a nőszemély.- meg-megránduló szemöldökkel mondta ezt. Ismét kezd haragra gyúlni a szíve, de nyugalmat erőltet magára. - Természetesen. Visszatérek oda, és hamar elrendezem azt, amit el kell. Utána pedig haladéktalanul visszatérek, hogy ismételten a szolgálatodba álljak, és levadásszam az ellenségeidet, hogy mindenki megtudja, kinek is kell hűséggel és alázattal tartozni. Engedelmeddel, hozzá is látnék minél hamarabb, hogy a lehető leggyorsabban vissza is térjek hozzád.


//Gondoltam írok egy amolyan előzárót, úgyis sokan zargatnak téged játékkal, szabaduljon a helyed Very Happy //
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
richmond ☄
► Age :
31
► Total posts :
1233

SOUL MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Pult Csüt. Ápr. 03, 2014 4:51 pm

Victor & Klaus

A homlokomon összeszaladnak a ráncok az ajánlatra. Természetesen nem az az egyetlen oka a Salvatore testvérek pártolásának, hogy információkkal tudnak szolgálni nekem, ez csupán egy ok volt, amit érdemesnek tartottam kiemelni. De innentől nem érdekelnek Victor kifogásai vagy zsörtölődése, az ő problémája nem az enyém. Már a tudtára adtam, amit akartam, és szerintem azzal is tisztában van, hogy ha mégis baja esne a fivéreknek, nem fogja megköszönni nekem azt, amit ezért cserébe tőlem kap. Az ajánlkozására viszont végül mégis csak bólintok.
- Hogy is szokták mondani? – teszem fel a költői kérdést nehézkesen fókuszálva a kezemben tartott pohárra, miközben koncentrálok. – Több szem többet lát. Ha már úgyis mindenképpen visszatérsz Mystic Fallsba, nem árthat, ha van ott még egy személy, aki figyelemmel kíséri az eseményeket nekem – vonok vállat, és ismét kiürítem a poharamat egy nagyobb kortyolással. Talán épp itt az ideje valami olyan ital után nézni, amiben kevesebb az alkohol, és több a tápanyag. Na nem vitaminokra gondolok, sokkal inkább valami olyanra, amit a magamfajta iszik.
- Telefonon kapcsolatban tudunk maradni. Ugye tudod, hogy működnek ezek a modern kütyük? Okos kis készülékek. Amint eligazodsz rajtuk, hasznosnak fogod találni – beszélek leginkább magam elé, aztán behajolok egy kicsit a pulton, és elkapom a csapos lány kezét. – Nyugalom, kedves! Csak egy kis szívességet szeretnék kérni – mondom, miközben kicsit előrébb tolom a poharamat, ami közöttünk hever. – Fogd ezt, és töltsd tele a véreddel. A legegyszerűbb, ha a csuklódat vágod fel – igézem meg, aztán elengedem. – Csak óvatosan! – teszem hozzá szélesen vigyorogva, aztán a leányzó után nézek, aki visszavonul, hogy teljesítse a kérésemet. Muszáj kicsit odafigyelnem, hogy ne keltsek itt nagy feltűnést. A környék tele van boszorkányokkal, nem akarok felesleges, nehéz pillanatokat szerezni magamnak.
Amíg a friss „energiaitalomra” várok, ismét Victor felé fordulok, és szemöldökeim magasba szöknek a kifakadását hallgatva. Tudtam én, hogy megártott neki a „Száz év magány”. Az utolsó szavait hallva egy pillanatra égnek emelem a tekintetemet.
- Mit szólnál, ha első feladatként leszoknál arról, hogy a királyodnak nevezz? – ingatom a fejemet. Valahányszor így szólít, az az érzésem támad, hogy a sors űz belőlem gúnyt, és így akar emlékeztetni New Orleans jelenlegi helyzetére. Ha nem lenne bennem megfelelő mennyiségű ital, és mellékesen nem lennék egy halhatatlan vámpír, már agyvérzést kaptam volna ettől a megszólítástól. – Félre ne értsd, értékelem a töretlen hűséged, de a mai, modern világban már a Klaust preferálom inkább, úgyhogy maradjunk csak annál. – A pultos lány ebben a pillanatban érkezik vissza, kissé kába tekintettel, a poharammal, amit elém is tesz.
Köszönöm, kedvesem – küldök felé egy bátorító mosolyt, mehet is a dolgára. Én pedig megízlelem a vérét. Hmm… Kellemes. Igazából az sosem szokott zavarni, ha ilyen formában iszom, amíg friss. A kórházi, tartósított változatról már más a véleményem, de végszükségben az is jól tud jönni, és néha nagyon kényelmes megoldás.
- Nos… csak hogy egy-két szó erejéig még visszatérjünk a korábbi problémáidhoz: miattam nem kell aggódnod. Magad is jól tudod, hogy a Salvatore pároshoz hasonló fiatal vámpírok, és mindenféle egyéb lények már ezer éve vannak a nyomomban, és próbálnak megölni, apámmal az élen. De akármi is van, végül én nyerek, a többiek pedig vagy behódolnak, hasznossá válnak a számomra, vagy fejek hullnak. A fivéreknek végül megjött az esze és jól döntöttek. Ugyanez nem mondható el Mikaelről… akinek viszont egy évezrednyi kellemetlenség után végül én vettem életét. Ha vele el tudtam bánni, más sem jelent problémát, efelől ne legyen kétséged – vonok vállat, és remélem, ezzel tiszta vizet öntöttem az ő poharába is. Az igazat megvallva valahol sértőnek találom tőle még a feltételezést is, hogy azok a Mystic Falls-iak legyőztek engem. Nem így volt, koránt sem, és ez nem is történhet meg soha. Ami Kolt illeti… Ő figyelmetlen volt, és ellenünk szegült, a családja ellen, egy dajkamese miatt. Pedig ha hagyta volna, meg tudtam volna őt is védeni.
- Amennyiben szeretnéd véghezvinni a bosszúdat, nyugodtan térj vissza abba a kis porfészekbe. A korábbi feltételeim mellett azt teszel, amit akarsz. Ha viszont ott kiélted magad, talán itt is hasznodat tudom még venni. Nem árt, ha van itt mellettem valaki, aki segít ráébreszteni a helyi vámpírokat, hogy kihez kellene hűnek lenniük – keményedik meg a tekintetem, és összeszorítom a fogaimat. Igazából csak idő kérdése, hogy rendbe tegyem itt a dolgokat. De attól még hasznomra válhat, ha van valaki, akiről tudom, hogy maradéktalanul megbízható, és kéznél van, amikor szükségem lehet rá.

zene: Bartholomew | szavak száma: 710
▲ ▲ ▲
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Csüt. Ápr. 03, 2014 3:19 pm

Klaus & Victor

- Ahogy gondolod, nem ellenkezem.
- de attól még nem érti, és hiába nem ölheti meg őket, még meg fogja látogatni azt a két fivért, és kihasználva az éveket, és a testi erejének nagyságát, biztosan megfogja büntetni azt a két vámpírt azért, amit tettek, sőt, ha jól tudja, minden bajnak a forrásai ők ketten. Talán némi verés helyrerakja őket. Bár nem remél sok sikert, nem hiszi, hogy célt érne. A hallottak alapján túlságosan beképzeltek lehetnek. Sok sikert elértek már, ezért elbízták magukat, de ez a gyengéjük is egyben.
- Ezt a szerepet én is el tudnám látni. Talán sokáig kimaradtam a dolgokból, de a képességeim még mindig nem csökkentek. Bár remélem, hogy valami komolyabb feladattal tudsz ellátni. Itt vagyok, készen, hogy tovább szolgáljalak.
- mondta, miközben a pohara tartalmát nézte, és lassan mozgatni kezdte a poharát, körbe-körbe, apró kis tölcsért teremtve, majd egy húzásra megissza a pohár tartalmát. S’ utána érdeklődve hallgatja a gyógyszerről elhangzottakat, bár annak annyira nem örül, hogy Katherina kapta meg végül. Nem élvezheti a kínzását évekig Victor, helyette csak egy rövid emberéletnyi ideje van hátra, és kész. Kegyetlenség. Utolsó reménye a boszorkány, akiről ismét csak megtud pár dolgot, ami kifejezetten nem tetszenek neki. A tarkóját kezdi vakargatni, majd fájdalmasan felsóhajt, tekintetét a plafonra emeli, és olyat tesz, amit nagyon rég nem.
- Eööh már. Több mint száz évég sorvadtam és száradtam, távol mindentől, ami fontos volt. Mikor kiszabadulok, megtudtam, hogy két ostoba, semmirekellő vámpír majdnem meg tudott ölni téged, sőt, egy testvéreddel végeztek is, utána kiderül, hogy Katherina ember lett, nem tölthetem ki rajta a dühömet egymásután többször, végül mi a helyzet? A banya egyik leszármazottja meghalt, a másik vámpír lett. A vámpírral már nincs dolgom, a természet megtagadja, több gyermeke nem lehet, nem lenne igazi a megtorlásom. Francba! S’ elnézést a kirohanásomért, legközelebb nem fordul elő. De akkor, mivel a bosszúmnak vége, várom a feladatot, Királyom.

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
richmond ☄
► Age :
31
► Total posts :
1233

SOUL MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Pult Szomb. Márc. 22, 2014 1:18 am

Victor & Klaus

Arcomon sötét árny suhan át, és elkomorulva, elvékonyodó ajkakkal fordulok újra Victor felé. Nem tetszik, hogy megkérdőjelezi a döntésemet, hogy azt sugallja, hogy talán elpuhultam, hogy rossz lépéseket teszek. Nem ezt szoktam meg tőle, és múlhattak évszázadok, az emlékeim nem koptak az engedelmességével és lojalitásával kapcsolatban. Azonban ezt most annak tudom be, hogy alaposan rájárt a rúd ebben az időben, nem lehetett valami kellemes egy barlangban rohadni hosszú-hosszú évekig, a helyében én is kegyetlenül megtorolnám ezt azon, akin csak lehet.
- Megvannak az okaim, hogy miért akarom őket életben hagyni – jegyzem meg végül tömören, komolyan nézve a férfira. Majd az üvegemért nyúlok, hogy immár sokadszorra újratöltsem a poharamat. Ezt teszem Victoréval is. Aztán kortyolok. Már nem is érzem a kellemesen égető érzést, ahogy a whisky végigmarja a nyelőcsövemet. Ilyen mennyiségű alkohol mellett nem csoda, hogy kezdek immunis lenni. De annyi hatása mégis van, hogy lecsillapodok, a feszültség elszáll, egykedvűen könyökölök fel a pultra, és a szemben levő tükörképeinket mustrálom.
Hasznosak a számomra. Időnként informálni szoktak a Mystic Falls-i eseményekről, és szeretek folyamatosan képben lenni – adok választ végül megengesztelődve. A második korty után szórakozottan lötyögtetni kezdem az italt a poharamban, és azon kapom magam, hogy már nem először pillantok fel a Rousseau's ajtajának nyitódására. Lopva odalesek, figyelemmel kísérve ki jön, ki megy. Most eszmélek csak rá, hogy még mindig Camit várom. Magam sem tudom miért. Fene se érti ezt. Egy átlagos halandó, miért is érdekelne? Mégis... csípős nyelve, őszintesége felkeltette az érdeklődésemet, de az sem utolsó, hogy vág az esze… Szeretem az okos nőket. Aztán ott vannak azok a nagy, őszintén csillogó szemek, bájos arc, és az azt keretező szőke fürtök.
Be kell vallanom, hogy vonzódom hozzá, de ez igazából nem jelent semmit. Nem kellene. Ha csak egy lépést is tennék felé, belerángatnám ebbe az őrületbe, a természetfeletti háborúba, veszélybe sodornám az életét. Nem akarom kitenni ennek. Sőt! Inkább meg kellene igéznem, hogy távozzon, hagyja el a várost örökre. Hmm… mostanában nincs szerencsém a nőkkel. Gréta szinte értem áldozta az életét, Caroline kezdettől kemény dió és Hayley… A gyerekem anyja, és gyűlöl engem. Önkéntelenül elnevetem magam ezen a leltáron. A nagy, veszedelmes hibrid magányos iszogatásba fojtja női problémáit. Nem, igazából nem a nők az én bajom ezekben az időkben, ők csak a hab a tortán, a jéghegy csúcsa. És egyébként sem vagyok már egyedül, másodmagammal ücsörgök itt, és Victor jó bajtárshoz méltón el is tereli a figyelmemet a saját, enyhén mámoros, kitekert gondolatmenetemről.
- Gyógyír – bólintok egyszerűen. – Létezett egy kétezer éve teremtett gyógyír a halhatatlanságra. Az 1100-as években, Itáliában hallottam róla először. Ám mint kiderült, ez az elixír a ravasz Petrova lány életútját törte ketté. Jobb célt aligha szolgálhatott volna – görbülnek gonoszul felfelé ajkaim, és újra a férfi felé fordulok koccintásra emelt poharammal, mintha tósztot mondtam volna. – Hmm… Katerina boszorkánya? – Rövid ideig kell csak tűnődnöm, hogy felidézhessem a nevet, mert biztos vagyok benne, hogy hallottam már erről is egy-két történetet. – Emily Bennett. Ayana egyik leszármazottja volt… - az utóbbit csak félhangosan, enyhén merengőn teszem hozzá. Hisz ugyan, mit tudhat öreg barátom a családom egykori fekete sarlatánjáról? Ez is csak egy régi história.
- Ismételten le kell, hogy lombozzalak, drága barátom. Az informátoraim szerint a Bennett vérvonal utolsó tagjai is kimúltak már. Illetve… a legifjabbik, Bonnie, néhány hónapja hunyt el. Az anyja azonban még él. Vámpírként – elevenedik fel lelki szemeim előtt az éjszaka, amikor Elijah arra kényszerítette a Salvatore testvéreket, hogy akadályozzák meg anyánk tervét az elpusztításunkra. Ezt pedig csak úgy tudták megvalósítani, hogy vámpírrá tették azt a nőt, ezzel megszakítva a kapcsolatot Esther és a túlvilági segítői között.

zene: Bartholomew | szavak száma: 587
▲ ▲ ▲
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Szer. Márc. 12, 2014 6:24 pm

Klaus & Victor

Engedelmes alattvalóként nem áll ellen, és a pult felé lép. Most már nagyjából biztos abban, hogy nem fog meghalni, legalábbis nem most.
- Köszönöm.- s miután megköszönte az italt helyet is foglal. Pár pillanatig csak nézi a pohárban lévő alkoholt, majd egyszerre kiissza azt, és belekezd a történetébe, mikor pedig a végére ért, meglepettem nézi királyára. Nem érti, hogy miért maradhatnak életben a Salvatore fiúk. Majdnem megölték Klaust, és mégse kívánja a halálukat? Fura egy világ lett ez. De ha ki nem is olthatja az életüket, attól még a megengedett kereteken belül cselekedni fog, és némi büntetést fog kiróni rájuk. Már csak azt kell eldöntenie, hogy fizikailag vagy némi lelki megtorlást foganatosítson.
- Ahogy kívánod, életben hagyom őket. Bár az okát nem értem, de gondolom az évek teltével nem csak a Világ változott.- bár kicsit nehéz elhinnie, hogy Klaus is így változik, de lehet, hogy csak Victor emlékei változtak meg a királyáról, és rosszul emlékszik arra, hogy egy olyan tett, amit a két vámpír követett el, halált érdemel.
- Gyógyír?- meglepetten hallja a szavakat. Volt ellenszere az állapotuknak? De ha tényleg volt, és Katerina tényleg lenyelte, márpedig miért kételkedne Klausban, akkor ez bizony tényleg nagyon jó hír. Végig fogja nézni annak a nőszemélynek a halálát, sőt, meg is fogja látogatni. Nem szép dolog a kárörvendés, de mindenképpen kellemes.
- Fájdalmasabb halált érdemelt volna, de azt kell mondanom, ez kegyetlenebb. De akkor már csak egy valakit, vagy valakiket kell megtalálnom. A boszorkánya leszármazottjait. Ha nincs az a fekete nő, akkor én se leszek bezárva, és akkor nem kell elszakadnom tőled, akkor pedig nem ért volna annyi atrocitás a Salvatora fattyaktól. De ami késik, az nem múlik. Végre itt vagyok, állok a szolgálatodra. Rendelkezz velem, a tudásom ismét a tied.- bár kicsit talán a végét túlságosan is furára vette. Tanulnia kell még egy keveset arról, hogyan is beszélnek manapság. De annyi fura kifejezést használnak, hogy néha legszívesebben visszamászna abba a barlangba, és várna még jó pár évet, hátha ismét visszatér a normális világ. De sajnos ez reménytelen kívánság.
- Amúgy mit keresel ebben a városban? Azt hiszem régen, amikor még veled voltam, nem jártál erre.
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
richmond ☄
► Age :
31
► Total posts :
1233

SOUL MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Pult Vas. Márc. 09, 2014 1:10 am

Victor & Klaus

Ennek a városnak még mindig megvan a maga káprázatos, lenyűgöző varázsa, csodás és borzalmas titkai, apró kis, vagy eget rengető meglepetései. Lássuk csak, mi minden történt, mióta visszatértem New Orleansba száz éves kitérő után? Hány döbbent sóhajt csalt ajkaimra eddigi, egyelőre nem is túl hosszú itt tartózkodásom? Először szembesülnöm kellett vele, hogy a máskor olyan erős boszorkányok jelenleg elnyomásban élnek, akárcsak a vérfarkasok, mind szinte a létezés peremén, az életükért és a nyugalmukért, a jogaikért harcolnak, mert napjainkban vámpírok uralják a környéket. És minő meglepetés volt szembesülni később azzal is, hogy mindez mögött nem más áll, mint az én nevelt fiam, Marcel, akiről egy évszázadnyi gyászolás után kiderül, hogy mégis életben van. Hogy Mikael nem végzett vele az operaházban, ahogy azt gondoltuk, hogy nem maradt kikötözve a színpad közepén, mint a keresztre feszített, nem égett hamuvá a lángok között. Aztán kiderül, hogy van egy titkos fegyvere, egy tini boszorkány, akinek hatalmával senki nem ér fel. Soroljam még a megdöbbentő híreket? Tegyek említést vajon az évezred híréről, hogy képes vagyok gyereket nemzeni, és nem mellékesen apa leszek, röpke pár hónap múlva? És a lány, aki a szíve alatt hordja az örökösömet, nem másnak a leszármazottja és utódja, mint akivel száz évvel ezelőtt szintén ágyba bújtam, majd kínok között kellett meghalnia Mikael kezei által, a kegyetlen bosszújának kiteljesedése érdekében.
Mindezek után már őszintén nem tud megrendíteni a tény, hogy egykori barátom és jobb kezem, hű katonám, vadászom, kétszáz év után visszatért a vélt halálából, és itt áll előttem, hús-vér elevenen. Már amennyire ez egy vámpírról elmondható. New Orleans megismételhetetlen varázsának számlájára írom ezt a csodás "feltámadást" is, és bár a gyanú és bizalmatlanság mélyen belül már ébredezik az örömöm mögött, e két régi ismerős érzésről egyelőre nem veszek tudomást. A belém táplált jó modor erősebb úr. Vállánál fogva a pult felé terelem a férfit, majd intek a csapos lánynak, hogy legyen kedves még egy poharat elénk tenni.
- Had hívjalak meg egy italra, barátom - töltök neki az üveg whiskymből, mielőtt belefoghatna hosszú, magyarázkodó meséjébe. Egy újabb intésemmel szólítom fel, hogy foglaljon helyet, majd én is ezt teszem. A nem kis mennyiségű elfogyasztott alkoholnak is lehet köszönhető, hogy teljes türelemmel és nyugalommal hallgatom őt végig, néha kissé meglepetten emelve meg a szemöldökeimet, vagy gúnyos mosolyra görbítve ajkaimat.
- Felteszem, Katerina emlegetett két ölebe nem más, mint a Salvatore testvérpár - vonom le lassan a következtetéseket. - Nos először is... szögezzük le: nem akarom, hogy annak a kettőnek baja essen. Ha revánsot akarsz venni rajtuk, tedd azt, büntesd meg őket, de nem akarom a halálukat - mondom a férfinak egyenesen. Való igaz, azok ketten elég sok zűrt hoztak már az én életembe is, és fordult már meg párszor a fejemben, hogy véget vetek az életüknek, de mindezek ellenére Stefan mégis csak régi barátom. Damon pedig, aki a bosszantó fivér szerepében tetszeleg, talán a közöttünk lévő hasonlóságoknak köszönhetően, de idővel szintén szimpatikusabb lett. És megnyugtat a tudat, hogy maradt még egy-két informátorom is abban a városban. Egy szó mint száz, egyikük vesztét sem kívánom, és remélem, Victor is megértette, hogy nem venném jó néven, ha levadászná őket.
- Ami pedig a drága Katerinát illeti... - nézek el a férfi válla felett kissé merengve, és ajkaimra gonosz mosoly húzódik. - Az a hír járja, hogy lecsúszott a torkán a rettegett gyógyír, és újra emberré lett. Már nem is tud visszaváltozni. Érhetné annál kegyetlenebb bosszú, mint hogy hagyjuk megöregedni, elgyengülni, és végelgyengülésben kimúlni? - biggyesztem le ajkaimat sajnálkozást színlelve. A Petrova lányt utolérte a végzete. Én sem végezhettem volna be ezt jobban rajta. A gyors halál, még ha kínszenvedéssel teli is, nem olyan kegyetlen a hiú Katerina számára, mint az, ami végül kijárt. Az én részemről az ő története ezzel be is fejeződött. Talán ellátogatnék Mystic Falls-ba megnézni a haláltusáját, ha úgy alakulna... bár magamat ismerve egyéb elfoglaltságokat keresnék, ha egyszer, még a közeljövőben tényleg visszatérnék.

zene: Never Too Late | szavak száma: 640
▲ ▲ ▲
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Szer. Márc. 05, 2014 5:34 pm

Király és alattvalója (Klaus & Victor)

Még mindig a padlót nézi, nincs oka Klaus szemeibe tekinteni, és mersze se sok van. Jó neki a padló, ahol talán a vére is kerülni fog, vagy éppen marad tiszta, és nem kell félnie a büntetéssel együtt járó vérveszteséggel. Enyhén megremeg, amikor megérzi Klaus érintését a vállán, legalább nem a gyomrában az öklét. Összeszedi a bátorságát, és királya szemébe néz, nyel egy nagyot, ideje elkezdeni a történetét.
- Elég nehéz megölni, és sose szegtem meg az eskümet, ami hozzád kötött, sose hagytalak el. Végig hűséges voltam a királyomhoz. Csak éppen… az a kétszáz év némileg leterhelve telt… egy barlangban… némi szikla alatt. Folytattam a vadászatot Katherin után, többször is majdnem sikerült elkapnom, de sikerült megszöknie. Végül megtaláltam egy városban, amit azt hiszem, nem kell hogy bemutassak neked. Ott elcsábított két taknyos embert, akikből végül vámpír lett, és ahogy hallottam neked is keresztbe tettek, amiért garantálom, hogy fizetni fognak. Természetesen, ha engedélyt adsz rá.- az, hogy még mindig él az a két vámpír, jelentheti azt, hogy Klausnak szüksége van rájuk, ebben az esetben pedig, nem szabad Victornak elhamarkodottan cselekednie.- De eltértem a tárgytól, sikerült egy barlangban beérnem, de csapdába csalt, és egy fekete boszorkány segítségével, és néhány emberével elég időre semlegesíteni tudtak ahhoz, hogy végül eltemessenek oda. Sajnos elbíztam magamat, de ez többször nem fog megtörténni. S’ ezért nem tudtam visszatérni hozzád. Csak jó pár hónapja szabadultam ki, hála a sarjamnak, de még nem voltam kész arra, hogy ismét a színed elé járuljak. Bele kellett tanulnom ebbe az új világba, és regenerálódnia kellett az elmémnek.- röviden és tömören elmondta azt, hogyan is járt, miért tűnt el. Most várja, hogy mi is lesz a sorsa. Hiszen nem sikerült királya utasítását végrehajtania, ezért kijárhat egy büntetés, ám ha nem nagyon történik semmi olyan, ami akadályozza a beszédben, folytatja.- Most pedig újra felajánlom a szolgálataimat, ami sose szakadt meg, csak sajnos egy időre szünetelt. Kérlek, enged meg, hogy végezzek Katherin két ölebével, és vele is, hogy bosszút álljak annak a fekete boszorkánynak a leszármazottjain… persze ha végre megtudom, hogy ki is volt Ő. De természetesen első a szolgálat irányodba. Királyom.- lehajtja a fejét, de mellé meg is hajolt, kifejezve a tiszteletét, hűségét.
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
richmond ☄
► Age :
31
► Total posts :
1233

SOUL MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Pult Kedd Márc. 04, 2014 9:02 pm

Victor & Klaus

A dolgok keserű lassúsággal alakulnak a kezeim alatt, vagy én vagyok a szokottnál is türelmetlenebb. Meglehet, hogy mindkettő. De nem a türelmem az egyetlen, ami megnegyedelődött, az utóbbi időben. Mióta megtudtam, hogy hamarosan apa leszek, az időérzékem is oda, legalábbis néha nagyon úgy tűnik. Meg fogom szokni valaha ezt a gondolatot? Nehéz elképzelni magamat, ezer év után, ebben a váratlan szituációban megfelelően helytállni. Két dologban vagyok biztos csupán: az egyik, hogy meg kell védenem Hayley-t és a gyereket, a másik, hogy vissza kell foglalnom a várost, uralmam alá hajtani, és elég biztonságossá tenni ahhoz, hogy az utódom felnőhessen itt. Kár hogy semmi sem olyan egyszerű, mint szeretném.
Olyan, mintha folyton egy helyben toporognék, és onnan próbálnék mindenkit elérni és irányítani, de sehogy nem sikerül A-ból B-felé haladnom. Még mindig Marcel kezében a hatalom, de legalább már a tervem körvonalazódik azzal kapcsolatban, hogy hogyan állíthatnám fel a trónomból. A boszorkányok is napról napra bosszantóbbnak tűnnek, bár a legújabb problémát drága, egyetlen kishúgom jelenti, aki a tornádószerű felbukkanásával, szokásához híven, hatalmas port kavart, és biztos vagyok benne, hogy ez nem fog elülni pár nap alatt. Pedig már úgy éreztem, sikerül megpuhítanom Marcelt, visszanyernem a bizalmát, amiről egyébként nem is sejthetem, mikor veszítettem el, hisz egy normális világban neki kellene éppen kezét-lábát törni azért, hogy elnézzem neki a feltételezett árulását. Vagy legalább megpróbálná elmagyarázni azt, miként lehetséges, hogy míg mi a világ másik felére kényszerültünk menekülni apánk elől, hátra hagyva a lángokban álló várost, és évekig gyászoltuk őt, addig ő maga saját birodalmat épített a mi New Orleansunkból. Vagy azt gondolta talán, hogy soha nem jövünk rá, soha nem térünk vissza már? Időbe telt, annyi biztos. Kerek száz évbe. Sok-sok változásba. Mikael már nem árthat nekünk. Azt azonban valahol ironikusnak találom, hogy ugyanott kell majd megszületnie a lányomnak is, ahol egykor Marcelt neveltem fiamként. Pedig milyen nagy ez a világ.
Fogalmam sincs már hányadik pohár bourbont iszom, a gondolataim elkalandozásából, szövevényes tekervényeiből ítélve mondhatjuk, hogy a sokadikat. De egy ideje már nem számolom, és nem is foglalkozom vele, inkább magamhoz vettem az egész üveget, és így nincs gond. Eredetileg Camille-hez jöttem, látni akartam. Már a jelenléte, nagy, őszinte szemei, szőke tincseinek látványa is megnyugtatóan hat rám. Olykor, amikor a társaságra vágyom, kicsit eltűnődöm, vajon nem mást keresek-e benne. Egy hasonló loknis vámpírlányt, hasonló temperamentummal és nyíltsággal, akit pár hónapja Mystic Falls-ban hagytam. De tulajdonképpen a helyzetemet tekintve ez most teljesen lényegtelen. Egyik hölgyemény sincs itt, aranyló hajkoronájú, eszes nők helyett aranysárga ital a társaságom, és ezzel jelenleg maximálisan meg is elégszem. Ám ekkor valaki megáll mellettem, megszólít. Már maga a megnevezés rövid, keserű nevetést csal ki belőlem. Királyom. Vicces, ha valaki így szólít ebben a városban, ahol Marcel képzeli magáról, hogy ő ajándékozta a világnak a spanyolviaszt is. Érdeklődve fordulok jobban a férfi felé, szemöldökeim ráncba futnak, majd a magasba emelkednek.
- Victor? Victor Wilson – az utóbbi már nem kérdés, inkább egy döbbent kijelentés. Aztán a meglepetés helyét őszinte öröm veszi át, hogy újra láthatok egy nagyon régi barátot. Helyemről felállva lépek hozzá, kezemet a vállára teszem üdvözlésképpen. – Visszatértél? De hát… egyáltalán… Lassan kétszáz éve nem hallottam semmit felőled. Azt hittem, meghaltál – húzom össze szemeimet, és elkomolyodom.
Merre jártál, barátom? – teszem fel a kedvesnek tűnő kérdést, de a hangom legalább annyira számonkérő és gyanakvó, mint barátságos vagy érdeklődő.

zene: Never Too Late | szavak száma: 545
▲ ▲ ▲
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Kedd Márc. 04, 2014 7:39 pm

Király és alattvalója (Klaus & Victor)

Ostobaság volt, hogy eddig hallogatta a látogatás, még azután is, hogy megtudta merre is találhatja meg Klaust. De olyan volt, mint a leány, ki az ártatlanságát készül elveszteni. Izgatót, zavart, a gyomra liftezett, ám végül csak sikerült rávennie magát, hogy ideje megjelenni Királya előtt. Elfogadni a büntetést, vagy a megbocsátást, legyen akármi is a sorsa, tovább nem halogatja. Szerzett egy gépjárművet, amire bár nincs engedélye, de megtanulta elvezetni. Az első napokban fura volt számára, hogy egy egész ménest képesek voltak bezárni a fémtestbe, de csak megértette a működését, legalábbis azután, hogy zabot tömött a benzintankba, étel gyanánt a paripáknak. Manapság pedig úgy vezet, mint aki egész életében ezt csinálta, és ha meg akarnák büntetni, természetesen némi ráhatással elkerüli. Bár néha szükséges a váltás a járművek közt, mivel ha balesetet okoz, akkor sok a felesleges kellemetlenség. Megtakarítani a kocsit, kijavítani az esetleges sérüléseket, és még sorolhatná is, egyszerűbb a cserélés.
S’ végre megérkezett arra a helyre, ahol megtalálhatja Királyát. Gombóccal a torkában, görccsel a gyomrában, enyhe remegéssel a térdeiben. Talán még itt lenne az esély, hogy elszaladjon.
~ Gyerünk már Victor, nem lehetsz ennyire gyáva. Az a pár év a kövek alatt nem csak a tested puhította meg, hanem a férfiasságodat is? Irány befelé!- végül sikerült meggyőznie magát. Lenyomta a kilincset, lassan belépett, és beleszagolt a levegőbe. Rég nem érezte ezt az illatot, de bármikor felismerné, évszázadok alatt már beleégett az orrába. Elindult, követve a szagokat, még oda nem ért a pulthoz, és megpillantotta a Királyát. A szíve hevesebben vert, nagyokat nyelt, majd végül odalépett, szemét lesütve, rá se nézve Királya italára, vagy éppen Rá, hangjában pedig annyi alázat, tisztelet van, amennyit csak képes volt magából kipréselni, nagyon sok.
- Királyom, Klaus, visszatértem.- nem mond többet, csak vár. S' ha életben marad, akkor rátér azokra az okokra is, hogy miért volt távol, és az engedélyt is megkéri arra, hogy megtorolhassa a sérelmeit, és azokat, amik a Királyán estek.
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
28
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Pult Vas. Márc. 02, 2014 3:51 pm

Folytatás: --> Itt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Hétf. Feb. 24, 2014 1:44 am

Moira & Scarlett


Valahogy egy szavát sem akartam elhinni. Miért kérné egy vámpír… két vámpír vadászok segítségét? Tényleg ennyire hülyének néztek minket? Az elejétől biztos voltam benne, hogy hátsó szándékkal kerestek meg minket, csak azt nem tudtam, hogy mivel. Mi vezethet arra vámpírokat, hogy azt higgyék egy pillanatra is, sikerülhet vadászokkal egyezkedniük? Elég nyomós indokuk lehetett hozzá, de mivel nem mondtak semmit, ezért nem állt módomban elhinni semmit sem, amit elhangzott a szájából.
-És ezt el kéne hinnünk? Ugyan már… Nem most jöttünk le a falvédőről – közöltem a fickóval, akit még továbbra sem eresztettem. Kezem erősen markolta haját szüntelenül, ezzel kényszerítve, hogy minden pillanatban ránk kelljen néznie, így nehezebb volt megszüntetnie a szemkontaktust. Azt mondják, a szem mindent elárul. De ez vámpírokra nem vonatkozik. Ha kell, úgy hazudnak, mint a vízfolyás. Képtelen voltam megbízni ilyen lényekben. Az évek során sikerült elveszíteniük a bizalmamat.
Nem kerülte el figyelmemet, hogy szépen lassan magához tért a másik delikvensünk is. Moira automatikusan kezelésbe vette. Cseppnyi orosztudásom arra engedett következtetni, hogy családdal kapcsolatos dologról van szó, de többet nem tudtam kisilabizálni a vérszívó mondandójából. Őszintén szólva nem is akartam. Mindössze válaszokat akartam a kérdéseinkre: Mit akarnak tőlünk és miért? Olyan nehéz lett volna kinyögni a választ? Akkor valószínűleg rég nem itt tartottunk volna már.
Az orosz diskurálást fegyverdördülés követte. Egy, kettő. Mind a ketten kaptak egy-egy golyót a fejükbe, bár nem egészen értettem társam hirtelen cselekedeteit. Kérdőn néztem rá, majd megszólalt végül. A magyarázat egészen elképesztőnek tűnt. Szóval igazából csak Moira után kutattak, én mindössze rosszkor voltam rossz helyen. Végignéztem a két nyomorulton, de kissé még mindig hihetetlennek tűntek a szavai. Nem is a szavai… sokkal inkább, hogy ilyen hidegvérrel képes kiirtani a családjának maradék tagjait. Részben érthető, hiszen egy vadásznak ellenségei a vámpírok, részben viszont megkérdőjeleztem Moira tetteit, hiszen a családja maradékát végezte ki. Én ezt nem tudtam volna megtenni. Nem is tettem...
A húgom… vámpír. De ő a testvérem. Soha még csak kezet sem emelnék rá, nemhogy karót állítsak a szívembe. Eleinte, mikor tudatosult bennem, mivé lett, vadászösztönöm azt sugallta, azonnal kerítsek valami fából készült eszközt és öljem meg, nem tudtam megtenni. Túlságosan dolgozott bennem minden. Tíz évig kutattam utána. Hiába lett egy szörnyeteg, mégiscsak a családomról volt szó. Nem maradt már semmi másom. Nem akartam még tőle is megfosztani saját magam.
Végignéztem a korábban kézbe kapott karón, majd végzetes csapást mértem a férfira. Lehet, hogy rossz vadász vagyok. Nekem is meg kellett volna ölnöm Emmát, mikor kiderült, hogy mivé lett? Kétségek között őrlődve tanulmányoztam a medált, ami egy B betűt ábrázolt. Egyértelmű volt, hogy a családnevük kezdőbetűjét jelentette. Talán… ez a helyes. Nem foglalkozni azzal, hogy valaki családtag, mindössze azt kell szem előtt tartani, hogy miféle lény, aztán ölni. Egy vadász számára ez a helyes.
Megvártam, amíg Moira betolat a kocsival, majd úgy tettem, ahogy mondta. Miután bedobtuk az áldozatokat a csomagtartóba, előrevonszoltam magam az ajtóhoz, majd bekászálódtam az anyósülésre. Fejemet hátradöntve a plafont bámultam. – A húgom vámpír – szaladt ki a számon a mondat, talán kicsit meggondolatlanul. Ki tudja, mit lesz a reakciója erre. Őt ismerve… nem lesz elragadtatva ettől az információtól.



×× words: 507 ×× notes: - ×× zene ××

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
28
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Pult Vas. Feb. 23, 2014 11:19 pm




To: Scarlett
i have no family
words: 396 | note: - | music: born to die


- A segítségüket. - ismétli meg a most már szánalomra sem méltó alak. Tekintetem végigvezetem összegörnyedő alakján. - Mégis mit gondol, mi a véres pokolért jöttük magukhoz egy bárban? - kérdi és én megemelve szemöldököm pillantok társamra. - Ha holtan akarnánk látni magukat, már rég azok lennének. Mi nem ezért jöttünk. A társam viszont nincs annyira hozzászokva az új életmódunkhoz, hogy csillapítani tudja érzéseit. Pánikba esett. - dörzsöli meg térdét a férfi és én továbbra sem mozdulok. - Scarletthez beszél, nem hozzám. Nem tudom miből gondolja, hogy nála több sikere lesz. Az orosz pedig magához tér. Végigmér és elvigyorodik. Leguggolok mellé. - Mi a fene ilyen vicces? - nem mozdul. Pillantása a nyakamban lógó láncra vándorol. - Я показываю мой, если Вы слишком Ваш. - Megdermedek. Látja a tekintetembe költöző lángokat. - Мы принадлежим семье. Сделает все для этого, что мы спрашиваем. - felemelkedek és bordái közé rúgok. - Я надеюсь, что так сказанный до свидания его богам. - hideg szavaimat egy golyó követi a fejébe. Nem magyarázkodok, lelövöm a másikat is, mielőtt újra könyörgésbe kezdene. A bár mögött húzódó sikátor több elnyűtt, törött széknek ad otthont. Az egyik lábát letörve dobom Scarlettnek és egy újabbak kapok a kezembe. - Ők a múltam részei, Scarlett. Ők a férjem elvesztett testvérei. Ők az elveszett fiúk. - nyögöm halkan, ahogy lecsapok a karóval és kivégzem az oroszt. Letépem nyakából a láncot és kinyitom. Üres. A szívem zakatol. Megszédülök és tudom, ezt nem az ital okozza. Rosszul vagyok megint. Úgy érzem, mentem elájulok. Hogy nem jöttem rá eddig? Az elveszett fiúk vámpírok. S vámpírok rabolták el őket azon az éjjelen, amikor férjem örök szerelmet vallott nekem. Azon az éjjelen, amikor megkérte a kezemet. A sikátor hideg falának dőlve dobom társamnak a láncot, mely az én nyakamban is pihen. A B betű, a Berkowitz név monogramjaként díszíti a medaliont. - Ezek ketten azt hitték, segíteni fogunk mert egy családhoz tartozunk. Tévedtek. - rázom meg a fejem és mély levegőt véve húzom elő zsebemből a kocsim kulcsát. - Hozom a kocsit. - jelentem ki mély nyugalommal és ellépve a nő mellett vágok át a báron, hogy alig öt perc múlva már a sikátorba tolassak a jeepel amit megörököltem. Egy 1980 CJ5-ről beszélünk, ami talán öregnek tűnik de tökéletesen megbízható. - Dobjuk be őket és tűnjünk el innen. - vágom be magam mögött az ajtót és az oroszhoz lépve intek Scarnak is.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Kedd Feb. 18, 2014 11:17 pm

Moira & Scarlett


Ha nem lett volna körülöttünk ennyi ember, talán már rég karót döftem volna ennek a két fickónak a szívébe. Nem volt ínyemre, hogy még ők akarták megszabni a játékszabályokat. Nem volt ínyemre az sem, hogy tényleg azt hitték, itt minden úgy fog zajlani, ahogyan azt ők akarták. Tényleg ennyire nincsenek tisztában a vadászokkal? Vagy csak ennyire arrogánsak és önteltek? Képesek voltak azt hinni, csettintenek kettőt és mi rögtön pattanni fogunk? Még a vámpíroknak is nagy arc kell ahhoz, hogy ilyesmi megfoganjon évszázados agyukban. Vagy ennyire lebecsülnének minket, halandókat? Úgy gondolnák, hogy mivel életünk nem örök, ezért elvenni is olyan könnyű lenne? Azt gondolhatják, hogy túlságosan is félünk bemocskolni a kezünket, féltjük a saját életünket, ezért inkább engedelmeskedünk nekik? Biztos nem. Már csak azt kell kitalálni, hogy miként törjük le a szarvaikat. Persze nem ekkora nyilvánosság előtt és nem itt, a bárban.
A cetlit és a rajta álló betűket tanulmányoztam, majd azokról fel sem pillantva követtem Moirát. Mikor kiértünk a mosdóból, csak akkor emeltem tekintetemet a két vámpírra, akik ugyanott voltak, ahol azelőtt. Nyilván komolyan gondolják a dolgot, ha képesek voltak ránk várni ilyen... higgadtan.
Nem volt kétség afelől, hogy ha tényleg a segítségünkre pályáznak, akkor azt csakis a mi szabályaink szerint fogjuk engedni. Persze... nyilván eszünk ágában nem volt erre vetemedni. Nekik pedig nyilván nem az járt a fejükben, hogy két vadász segítségét kérjék. A kicsalogatás könnyen ment, talán még nekik is előnyükre vált, hiszen a sikátorban jóval kötetlenebbül tudnak cselekedni, mintsem egy emberekkel teli bárban. Szigorú tekintetemet egy pillanatra sem vettem le a két vérszívóról. Semmi pénzért nem voltam hajlandó szem elől téveszteni őket. Végezni akartam velük. Mindkettőjükkel. Egyszerre vagy külön. Az már mindegy. Az ilyenektől felfordul a gyomrom, ha csak eszembe jut, miként tették tönkre a családom életét. Illetve... miként tette tönkre Alex a családom életét. De ő... ő más. Azok ellenére sem lennék képes bántani, amiket tett. Amikor évekkel ezelőtt csak úgy otthagytam... talán, ha nem teszem meg, a saját életemet kockáztatva is képes lettem volna nekiesni. De nem akartam. Nem akartam bántani, mert ő volt az egyetlen személy, aki kedves volt nekem. Ő volt az egyetlen, akit közel engedtem akkoriban magamhoz, és nem akartam őt is elveszíteni ilyen módon. Tisztában voltam vele, hogy nem mehet tovább, ami köztünk volt, de legalább az a tudat bennem volt, hogy életben van valahol. Miután New Orleans-be érkeztem, fordult a kocka. Ismét találkoztunk... Ismét szembesültem azzal, hogy tönkretett mindent. De nem is rá voltam igazán mérges, hanem a fajtájára. Az olyanokra, mint ez a kettő is, akiket sikerült kicsalogatnunk a sikátorba.
Az ajtó becsapódott, nem sokkal később fegyver dördült el. Kánonszerű hatást keltett. Miközben Moira az egyikkel foglalkozott, igyekeztem elállni a másik útját, hogy ne tudjon menekülni. Farkasszemet nézve a vérszívóval láttam benne a vadállatot, aki minden percben lesben állva figyeli prédáját. Nem is figyelve a másik párosra próbáltam feltartóztatni a másikat. Nem úgy készültem, hogy ilyesmiben lesz ma részem, úgyhogy puszta kézzel nem tudtam túl sokat tenni az ügy érdekében. A második lövés hallatára a delikvens hirtelen hátrapillantott társára, majd egy szempillantás alatt félrelökött útjából, s elrohant. Kis híján a földön landoltam, de a falban még pont meg tudtam támaszkodni.
Lassú léptekkel közelítettem a megsebzett fenevad felé. Egy jól irányzott rúgással térdre kényszerítettem. Hiába vámpír, férfiból van... Erőteljesen belemarkoltam a hajába, fejét hátrafeszítettem és közelebb hajoltam hozzá. - Kik maguk és mit akartak? - kérdeztem fenyegető éllel a hangomban. Szerencsére néhány lépésre tőlünk feküdt pár kupac raklap, szóval arra is volt ötletem, hogyan játszadozhatnánk el vele, ha esetleg nem készséges a vérszívó.


×× words: 583 ×× notes: bocsánat a késésért és a minőségért Sad×× zene ××

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
28
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Pult Vas. Feb. 02, 2014 11:15 pm




To: Scarlett
let the party started
words: 388 | note: - | music: born to die


A célom a józanság visszaszerzése volt. Mielőtt Scarlett megjelent, már elfogyott egy pohár bor. Ki kellett adjam magamból, hogy teljes józansággal mérlegeljem a helyzetet és tudtam, ha lehúzom a teli poharat, elérem a célom. Miután rendbe szedtem magamat, kivettem Scarlett kezéből a cetlit és ráírtam amit a nőnek tudnia kellett. Én sem vagyok hajlandó segíteni ezeknek a szörnyetegeknek, akár segítségért jöttek, akár nem. Keresztbe fontam karomat mellkasom előtt. Ahogy Scarlett kérdése elhangzik, ismét oroszra váltok. - Menjünk. - A terv része, hogy kicsalogassuk őket innen, méghozzá a sikátorba. Épp ezért a fejemmel intek a hátsó bejárat felé. - Ha kell a segítségünk – mondom ezúttal angolul, hogy a másik is értse – a mi szabályaink szerint játszunk. - mondom és még egyszer egyértelműsítem akaratomat. A vámpírok pedig elindulnak. Ahogy hátat fordítanak, bólintok elégedetten Scarnak. A kicsalogatás az ő ötlete volt. S eddig remekül haladunk. A bár magánya kíséri lépteinket, miközben halandók nevetése, ártatlan fiatalok mosolya és vigyora társul mellénk. Ahogy kilépünk, megcsap a hideg és tudom, hogy nincs idő hezitálni. Nem mintha egy pillanatnyi időre is sajnálnám ezeket a mocskokat. Képtelen voltam szimpátiát táplálni olyan szörnyetegek felé, akik képesek darabokra szaggatni egy másfél éves kislányt. Sajnálat? Szemernyi sem volt bennem. Kötelességtudat, bosszúvágy, annál inkább. Nem bizonytalanodom el. Tudom, hogy amit teszünk az helyes. Az ilyen rühes dögöknek pusztulniuk kell. Ennek megfelelően rántok fegyvert, ahogy becsapódik mögöttünk az ajtó. - Meg se próbálják. - késő. Az orosz nekem támad és a falnak taszít. Erejével könnyedén fölém kerekedik. Nem kell őt félteni. - Mi csak beszélni akarunk. - ismétli meg de hidegen hagy. Lövök. Nem kell hozzá akcentus, hogy a másik megértse a golyó üzenetét, ami ezúttal célt téveszt, így maximum csak fájdalmat okoz. Eltűnik és a diplomata magára marad. - Nem mondanám, hogy meg vagyok lepve. - jelentem ki egy újabb golyó kíséretében majd megemelve tenyereim pillantok társamra. - Átadom. - jelentem ki egyszerűen mert így működtünk. Leszedáltuk az áldozatot majd kikérdeztük. Példának okáért, honnan tudják a nevünket és ha ismernek bennünket, honnan a fészkes fenéből veszik, hogy segíteni fogunk... vagy persze, az ügyről is kérdezhetünk. Miben kellene a segítség. Aztán ölünk. Ezt tesszük mert ők ezt tették velünk. Megbocsáthatatlan erőszakot vettek életünkön és ezért fizetniük kell. Nincs kivétel. A vámpírok lelketlen szörnyek. Az összes. S a mi feladatunk kiirtani őket, megszabadítani az embereket a létüktől.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Vas. Feb. 02, 2014 1:43 am

Moira & Scarlett


Ha az életem múlt volna rajta, akkor sem mentem volna ezekkel az alakokkal. Ha valaki olyan élete múlt volna rajta, aki közel áll hozzám… akkor talán. De jelen esetben nem ilyesmiről volt szó, szóval kizárt dolog volt, hogy elhagyjam ezt a széket az ő társaságukban. Nem azért jöttem ide, hogy vámpírok fenyegessenek. Azért jöttem, mert a barátnőm idehívott.
A két fickó a legkevésbé sem volt szimpatikusnak és megbízhatónak mondható. Hogy is lehettek volna azok? Hisz… vámpírok?! Lehet, hogy nem minden vámpírral viselkedem úgy, ahogy kéne, lehet, hogy nem minden vámpírnak döfök a szívébe csuklómozdulatból karót, de ezek nem változtatnak azon, hogy vadász vagyok. Akik tudnának Alexről és a húgomról, csapnivalónak tartanának. Lehet, hogy az vagyok, de jelen pillanatban ők ketten fontosak az életemben. Ők állnak a szívemhez a legközelebb, hiába vámpírok mindketten.
Moira erős orosz akcentussal ejtette ki a nevem, ami arra utalt, hogy ideges. Körbenéztem az embereken, akik körülöttünk voltak. Mind ártatlanok, valószínűleg mit sem tudnak a két pasas kilétéről, valószínűleg mit sem tudva az egész természetfeletti világ létezéséről. Nem azért jöttek ide ma este, hogy meghaljanak. Nem ezt tervezték életük utolsó napjának, ahogyan én sem és feltehetőleg Moira sem. Ha el akartuk kerülni a balhét, akkor viszont jobb lett volna azt tenni, amit a vérszívók mondanak. Az önbecsülésem szabott mindössze gátat ennek. Soha nem volt meg bennem a hajlam, hogy vámpíroknak engedelmeskedjek és nem ma akartam ezt elkezdeni.
Barátnőm oroszra váltott, ami számomra hátrány volt, hiszen soha nem volt erősségem ez a nyelv. Kicsit értettem belőle, de nem voltam benne biztos, hogy miről beszélnek. A magasabbik fickó valami segítségről hadovált, de nem értettem pontosan, hogy mit is akar.
Meglepően néztem Moira felé, ahogyan leöntötte magába a két pohár bort. Egyik szemöldökömet felvonva tanulmányoztam cselekedetét. Biztos, hogy jó ötlet volt ennyit inni? Én nem lennék benne olyan biztos.
Karomat megragadva vonszolt maga után, én pedig engedelmesen lépkedtem mögötte a női mosdó irányába. Mellkasom előtt összefonva karomat állok meg a lány előtt, majd hallgatom, amit mond. A segítségünket? Ugyan minek? És tényleg azt hiszik, hogy akármiben is segíteni fogunk nekik? Ha ebben olyan biztosak, akkor meg vannak zakkanva, vagy napszúrást kaptak és félrebeszélnek. Átvettem a cetlit, amit kaptam, de különösebben nem foglalkoztam vele. Moira után indulok, amint a wc felé dől, haját hátrafogom, hogy ne legyen dzsuvás. Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, de szerintem pont annyi, hogy minden kijöjjön belőle. – Jól vagy? – kérdeztem lehajolva, hogy arcára pillanthassak. Csak remélni tudtam, hogy már elég időt görnyedt a wc fölött ahhoz, hogy jobban legyen, mert a két férfi valószínűleg nem a türelmes kategóriába tartozott. Megvártam, míg Moira teljesen összeszedi magát, majd kinyitottam a mosdó ajtaját, hogy visszamehessünk a pulthoz, ahol a két fickónak is lennie kellett. Hát persze, hogy ott voltak.
-Mit akarnak, miben segítsünk? – kérdeztem. Hangom azt sugallta, hogy teljesen segítőkész vagyok velük szemben, de egy percig sem állt módomban őket segíteni. Az első adandó alkalommal karót akartam döfni a szívükbe. Eszem ágában sem állt kímélni őket. Vámpírok tették tönkre az életemet, én pedig elveszem az övéket. Azt hiszem, érthető.



×× words: 502 ×× notes: - ×× zene ××

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
28
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Pult Pént. Jan. 31, 2014 9:58 pm




To: Scarlett
let the party started
words:
326 | note: bocsi Sad nem lett jó.| music: born to die


Épp annyira irtózom a gondolattól, hogy velük tartsunk mint Scarlett. Én azonban rendőr vagyok. Nyomozó. Tekintetem azonnal körbejár a báron és annak vendégein. Hétköznap este van így nincsenek zsúfolásig de húsz-harminc ember így is akad itt. Túlságosan jelentős kockázat ahhoz, hogy, emeljek a téten. Megcsóválom a fejemet. Nekem sem tetszik a dolog, de nem tudok nemet mondani. Nem kockáztathatok ennyi életet. - Scarlett... - ejtem ki nevét kissé erősebb orosszal mint szándékozom. Idegesen olykor elfelejtem, hogy az amerikaiak számára nem olyan könnyű megérteni az akcentusom ha nem figyelek oda. A fiatal pár felé intettem fejemmel Scarnak. A fiú, már sokadjára lapogatta meg mellkasát, egyértelművé téve számomra, hogy ma éjszaka fogja megkérni barátnője kezét. Ott volt az öreg veterán, a fiatal banda és még egy tucat ember, akik szórakozni jöttek ma ide és nem meghalni. - Mit akarnak? - teszem fel a kérdést, ezúttal már oroszul. A magasabbik alak felvonja szemöldökét és oroszra kapcsol. - A segítségüket szeretnénk kérni. - felszalad szemöldököm és megcsóválom a fejemet. Azonnal italom után nyúlok és a pohár, egész tartalma lefolyik torkomon. Rögtön intek a pultosnak, hogy töltsön újat és azt is lehúzom. Segíteni? Vámpíroknak? Akkor sem ha az életemmel fizetek érte. Karon ragadon társam és a női mosdó felé kezdem vonszolni, miközben egyértelmű mozdulattal paskolom meg a fegyverem, a vámpírok számára. Ahogy beérünk, a falnak dőlök. A bor, azonnal dolgozni kezd és én megszédülök. - A segítségünket akarják. - Zsebembe nyúlok és a zsebkendő helyett, egy cetlit húzok elő. - Tessék. - nyújtom oda Scarnak, mert én érzem, hogy elkap a hányinger. Eszem ágában sincs segíteni azoknak, akik leölték a családomat. Nem. Meg fogom ölni ezt a kettőt, hogy lássák; itt vagyok és nem nyugszom addig, még el nem kapom a rohadékot, aki bevégezte lányom sorsát. - Akármi is legyen ez Scarlett... - szólalok meg, még a wc felé indulok – Meg fognak halni. - tátogom, jól ismerve már a természetfeletti erőket majd a wc felé borulok, hogy kiokádjam magamból undoromat.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Vas. Jan. 26, 2014 10:12 pm

Moira & Scarlett


Nem is emlékszem, hogy mikor jártam ilyen helyen. Pontosabban arra nem emlékeztem, hogy mikor jártam ilyen helyen anélkül, hogy annak nem lenne köze valamilyen vámpírhoz. Elég sokszor kellett ilyen helyeken informálódnom az évek során, sokszor megesett, hogy azért tévedtem be bárokba, hogy minél többet megtudjak a kiszemelt prédámról. Rengetegszer akadt, hogy nehezemre esett betérni ilyen helyekre, mert tudtam, hogy tele lesz részeges fazonokkal, ellenszenves alakokkal, de olykor mégis tőlük tudtam meg lényeges információkat. Józan állapotban lehet, hogy el sem árulták volna, amire kíváncsi voltam, de sikerült őket ittas állapotban szóra bírni. Végül is... igaz, mi szerint az ember részegen a legőszintébb. Nem ez volt az indok, ami miatt irtóztam ettől az állapottól, de jobban belegondolva ezért is jó, hogy nem szoktam odáig elmenni, hogy azt sem tudom, mit beszélek. Nem szeretek megnyílni az emberek előtt, már pedig, ha jön belőlem az őszinteség, mint a vízfolyás, akkor az azt jelenti, hogy felfedem igazi énem minden egyes kis részletét. Elárulnám magamról ellenkezés nélkül, amit csak tudni akarnak, nem tudnám befolyásolni a gondolataimat, a cselekedeteimet... semmit. Képtelen lennék irányítani önmagam. Nem tudom, hogy ki használná ki az ilyen alkalmakat, hogy ki használna ki engem. Néhány halott vámpír hozzátartozója, akik esetleg életben maradtak az évek során nyilván szívesen kapnának az alkalmon és egy laza mozdulattal véget vetnének az életemnek, de szerencsére mindig is próbáltam bebiztosítani magam annyira, hogy ilyen eset még véletlenül se forduljon elő.
A lányon gondolkodtam, akiről Moira az imént mesélt. Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet, amikor az elveszett emlékeket hirtelen előhozzák és minden bevillan. Minden, amiről nem is tudtad, hogy létezik, minden, amiről nem is tudtad, hogy te hozzád tartozik. Minden aprócska részlet, amiről nem szabadna tudnod, mégis tudatosul benned, amikor lepereg a lelki szemeid előtt. Az összes elveszett emlék, amikről talán még álmaidban sem gondoltad volna, hogy létezhet. Mintha egy másik ember elméjét kaptad volna meg, hiszen elég nehéz lehet elhinni, hogy mindez a tied. Nem is tudsz róla, hogy ilyen emlékeid vannak, tévhitben éled az életed, aztán egyszer csak szembesítenek az igazsággal. Rémisztő lehet. Nem is akarom átélni. Fogalmam sincs, hogy mit érezhet ilyenkor az ember, de a húgom valószínűleg nemrég hasonlón ment keresztül. Nem tudta, hogy ki vagyok. Idegenként álltam előtte. Kicsit én is idegennek éreztem őt, de felismertem. Hogy is felejthettem volna el őt? Vonásai nem változtak túl sokat az évek során. Ő viszont elfelejtett. Kikopott a benne élő képem, amiért nem is hibáztattam egy percig sem. Valamilyen szinten magamat tartottam felelősnek érte, sőt, m ég mindig úgy gondolom, hogy én tehetek róla. Soha nem fogom megbocsájtani magamnak, ami tíz évvel ezelőtt történt és a következményeit sem. Ha akkor jobban figyelek rá, akkor most nem így állnánk. Lehet, hogy tudatlanságban élnénk az átlagos életünket. Talán jobb is lenne. A valóság tudata eleinte megrémisztett. Mindig is azt hittem, hogy vámpírok csak a mesékben léteznek, a való életben pedig csak a fanatikusok hisznek bennük. De egy percig sem volt kitaláció a létezésük. Mindenhol ott vannak, minden sarokban ott lesnek az emberekre. Várnak az áldozataikra, hogy lecsaphassanak. Ha alkalmuk adódik, nem haboznak, de ezzel én is így vagyok. Ha alkalmam adódik, hogy végezhessek egy vérszívóval, egy pillanatig sem gondolkozom el azon, hogy esetleg életben hagyjam... kivéve Alexet, de... ő más. Ő kivétel. Még azok után is, amiket tett.
Szemem sarkából figyeltem a felénk közeledő alakokat. Arcom megkeményedett, ahogy láttam, eszük ágában sincs irányt váltani. Tekintetemet Moirára emeltem, majd belekortyoltam a boromba, leraktam a poharat és ahogy mellénk ért a két fickó, ujjaimat összefonva fordultam feléjük. Lepleztem, hogy kissé megrémisztett, mi szerint tudták kilétünket és nevünket.
Eszem ágában sem volt velük menni. Én? Vámpírokkal? El? Biztos nem.
- Nem megyünk sehova - jelentettem ki határozottan. Kezemmel megragadtam barátnőm csuklóját, hogy nehogy felálljon és velük menjen. - Ha annyira fontos, akkor itt is mondhatják - hangom határozottan csengett, bár nem tudhattam előre, hogy ez ilyen alakoknál mennyire lehet hatásos. Még nem támadtak meg vámpírok, nem most szerettem volna elkezdeni ezt a sorozatot.



×× words: 651 ;; notes: elsüllyedek szégyenemben a késés miatt ×× zene ××

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
28
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Pult Kedd Jan. 21, 2014 10:20 pm




To: Scarlett
let the party started
words: 380 | note: - | music: born to die


Elképzelhetetlennek tartottam, hogy bárkit is közel engedjek magamhoz. Lehetett bármennyire is vonzó a férfi, egyszerűen undorodtam volna magamtól ha engedem, hogy a testem, bűnös gyönyörben részesüljön. Egy évvel ezelőtt elvesztettem a férfit, aki uralta a testem és nem voltam kész arra, hogy bárki is megérintsen. Elzárkóztam gyászomban. Néztem barátnőm undort öltő tekintetét és hirtelen ismét egy család nappalijában találtam magamat. „A nő zokogott, férje pedig súlyos erővel ölelte, hogy ne zuhanjon össze. - Nézzék, tudom, hogy ez mennyire pokoli de muszáj válaszolniuk néhány kérdésre... - nem tudtam befejezni mondatomat, mert a férfi közbevágott. - Magának fogalma sincs min megyünk keresztül. Takarodjon. Nem akarunk beszélni senkivel. - Nem voltam hajlandó mozdulni. - Tudom, min mennek keresztül. - ismételtem meg magam – az én lányom másfél éves volt, amikor meggyilkolták. - nekem nem csuklott el a hangom. Nem engedhettem meg magamnak a szentimentalizmust, amikor dolgoztam. Tekintetemben olyankor a gyász helyett, csak az együttérzést láthatták. - Kérem... üljenek le. Engedjenek segíteni, mert csak így tudom elkapni a rohadékot, aki ezt tette.” Megráztam magam. Ismét a pultnál ültem és megmosolyogtam Scarlett döntését.Nem lepett meg, hogy ő is nemet intett de az a hév, amivel ezt tette, annál inkább. Szóvá ugyan nem tettem de éreztem, hogy másfele járnak a gondolatai. Csalódottan sóhajtottam fel. - Nem. Még nincs nyoma. S őszintén szólva, most nem is szívesen zaklatom szegény lányt. Teljesen összetört... pánikrohamot kapott, miután a felszínre húztam azt a nyavalyás emléket. - mondtam csöndesen és boromba kortyolva húztam ki magam feszülten, ahogy a két, elutasított férfi, felénk indult. Könnyű volt felmérni az erejüket. Az egyik egy kilencven körül, a másik, alig pár centivel alacsonyabb. Nem igazán a kigyúrt fazonok közül voltak de szikár alkatuk nem hagyott kétséget afelől, hogy ők bizony, karban vannak tartva. Ahogy mellénk értek, a pultra hajoltak és átvéve a nekünk szánt italokat, léptek vissza elénk. - Moira Berkowitz... és Scarlett Montgomery. Beszélnünk kell önökkel. - mondta a magasabbik, mire könnyedén tűrtem oldalra blézeremet, hogy megmutassam a jelvényt, mely övemen feszült. - Miben segíthetek uraim?- kérdeztem de láthatólag, semmit nem jelentett számukra a tény, hogy nyomozó vagyok.. - Ígérem hölgyem, nem érkeztünk ártó szándékkal. Most pedig... jöjjenek. - Scarlettre néztem. Nem örültem, hogy mindkettőnk kilétét ismerik, a megérzésemnek meg pláne nem, mi csak úgy sikított, hogy jelezze; ez a kettő, nem ember.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Kedd Jan. 21, 2014 9:07 pm

Moira & Scarlett


Talán Moira volt az egyetlen személy, akire azt mondhattam, hogy a barátom. Hosszú évek óta nem barátkoztam senkivel, senkire sem mondtam azt, hogy a barátom, csak Moirára. Egyedül szeretek mindent csinálni, független vagyok mindentől és mindenkitől. Ha valakihez kötődni kezdek egy kicsit is, mindig félek, hogy csalódás lesz a vége. Egyszer már belesétáltam ebbe a csapdába, még egyszer nem akartam. Inkább falat építettem saját magam köré. Áttörhetetlennek tűnő falat, ami az évek alatt annyira megszilárdult, hogy néha azt hiszem, tényleg soha senki nem fogja áttörni. Moira volt az első, akit beengedtem a magam köré felhúzott várfal mögé.
Egy darabig úgy éreztem, minden rendben van. Nem tűnt fel, hogy teljesen egyedül vagyok. Az egyetlen fix társam a saját árnyékom volt. Az életemet a vadászatra és a bosszúra áldoztam, miközben észre sem vettem, hogy szinte magamra maradtam. A családom is ezért fordult el tőlem. Azt mondták, őrültség, amit csinálok. A bosszúvágy hajtott előre az évek során, és az, hogy megtaláljam a húgom elrablóját. A szüleim megszállottnak neveztek, és igazuk is volt. Mindig azt tartottam szem előtt, hogy megkapja az a rohadék, amit érdemel. Nem érdekelt, hogy mit kell tennem, minden áron azt akartam, hogy végre elnyerje méltó büntetését. Nehéz volt úgy, hogy nem is láttam, ki ragadta el mellőlem a testvéremet. Nehéz volt úgy akármit is lépni az ügyben, hogy azt sem tudtam, merre szimatoljak, vagy egyáltalán mit keressek. Aztán a sors úgy hozta, hogy felfedte előttem saját magát. Bíztam benne. Mindenemet odaadtam neki. Megnyíltam előtte, ő pedig végig hazudott. Az egész egy nagy hazugság volt. Érezni kezdtem iránta, ő pedig semmibe vett. Legalábbis hosszú ideig ez volt a meggyőződésem. Gyűlöltem azért, amit tett. Gyűlöltem, hogy képes volt ennyi időn keresztül hazudni nekem. Undorodtam a titkától. Undorodtam magamtól, hogy képes voltam egy ilyen alakban bízni. Egy vámpírban ráadásul. Az első adandó alkalommal végeznem kellett volna vele, de nem tettem. Nem döftem tőrt a szívébe, pedig az lett volna a helyes. Vadászként szégyen, hogy nem cselekedtem azonnal, ahogy megláttam. Az meg, hogy azután sem tettem semmit, miután kiderült, mit is rejtegetett előlem évekig, és én még így sem végeztem vele, csak rátett a dologra egy lapáttal.
Alex miatt végül úgy éreztem, nem is olyan rossz dolog ez a pajzs a külvilág ellen. De most, hogy itt vagyok New Orleans-ban, erősítenem kell a védelmemen, hiszen szépen lassan kezdi porrá zúzni pont az a személy, aki ellen a legnagyobb védelmet kéne, hogy nyújtsa. Alex kezdi lerombolni ezt a falat… ismét.
Rajta kívül Moira volt az egyetlen, aki előtt nem próbáltam másnak látszani, mint amilyen valójában is vagyok.
Mosollyal nyugtáztam, ahogy arrébb tolta a már üres kávés csészét. Nem értem, hogy lehet ebből ennyit meginni. Én mindig csak álmosabb leszek tőle.
-Jó lesz a bor – ajánlatát elfogadtam, majd bal lábamat keresztbe tettem a másikon, majd figyelni kezdtem az üggyel kapcsolatos információkra.
A pultos kitöltötte a boromat, amit közelebb húztam magamhoz. Egy darabig a vörös nedűt figyeltem, majd tekintetemet ismét Moirára emeltem. Sosem értettem, hogyan képes akárki is gyerekeket bántani. Bár… ha belegondolok, Alex is ezt tette. Majd megkérdezem tőle, hogy ugyan, miért is volt neki ez olyan jó…
A tényeket hallva elhúztam a számat. Undorítónak találtam mindig is, ha valaki kiskorúakat bántalmaz. Poharamat megemeltem, beleszagoltam az italba, majd megemeltem a nő felé és aprókat kortyolni kezdtem. Nem akartam az egészet egyszerre meginni. Nem terveztem leinni magam a sárga földig az este folyamán. Sosem csináltam még olyat. Már volt, hogy becsiccsentettem kicsit, de soha nem volt rám jellemző a mértéktelen ivás.
Határozottnak látszott, amikor mondta, mindenképpen elkapja azt a szemétládát, akinek köszönhetően családok gyászolnak most. Én pedig meg voltam róla győződve, hogy el fogja őt kapni.
-Ebben biztos vagyok.
Már akkor sejtettem, hogy nincsen köze a dolognak a vérszívókhoz, amikor említette, hogy vérbe fagyva találták meg a testeket. Az ismeretlen nevet hallva csak megcsóváltam a fejem. Még soha nem hallottam a lányról, de amit most megtudtam róla, az igenis érdekesnek tűnt. Visszanyerte a hallását? Egy vámpír elfeledtetett vele dolgokat? Elég jelentékeny dolognak lehetett a tanúja akkor, ha ilyesmin ment keresztül.
Tekintetemet a pultosra fordítottam, amint hozzánk szólt, majd abba az irányba néztem, amerre mutatott. Két férfi nézett minket, de amilyen gyorsan végigvezettem rajtuk a tekintetemet, olyan gyorsan fordultam is vissza a pulthoz. Kissé felemeltem a kezemet jelezve, hogy nem kérem az italt. Maradtam a saját boromnál, ami még amúgy is majdnem tele volt.
Igyekeztem nem foglalkozni azzal a két fickóval, ezért gyorsan vissza is kanyarintottam a témát a számomra ismeretlen lánnyal kapcsolatos ügyre. Ha vámpírról van szó… akkor érdekel a dolog. – Tudni a vámpírról valamit? Vagy még semmi nyom?



×× words: 752 ;; notes: - ×× zene ××

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
28
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Pult Kedd Jan. 21, 2014 12:35 am




To: Scarlett
let the party started
words: 530 | note: - | music: born to die


Mikor ideköltöztem, nem volt bennem más csak fékezhetetlen harag és kiírhatatlan, éjsötét gyász. Hosszú hónapok teltek el, mire a gyászt is dühbe fojtottam és ezt a haragot felhasználva kezdtem el vadászni. A rendőrörs apró irodájában töltött hétköznapokat, olyan későig húztam amennyire lehet s majd miután már kénytelen voltam elhagyni a biztonságos menedéket, hol mindenki más halálával kellett foglalkoznom és nem pedig gyermekem és férjem elvesztésével, megkezdődött a vadászat. Kíméletlen voltam és alig akadt olyan aki élve megúszta. Nem érdekelt a könyörgés. Rossz füleknek szólt. Az én fülemben egy kisgyermek sikolya ismétlődött kegyetlen és fájdalmas ritmusban. Mondhatni, Scarlett pofozott helyre. A végtelen éjszakák miatt egyre fáradtabb, lassabb lettem. Éjjelente, vadászataim során, mondhatni arra vártam, hogy jöjjön egy elég erős vámpír és végezzen velem. Akkor megszűnt volna a hasogató fájdalom. Scarlett azonban kirázott ebből az állapotból és én megértettem, az egyetlen lehetséges mód, hogy enyhet találjak bánatomra, az a véget nem érő bosszú. Ezután már rövidültek a vadászattal töltött éjjelek de továbbra sem találtam meg az egyensúlyt, hiszen nyomozóként, sokszor került olyan ügy a kezembe, aminek vámpírokhoz volt köze. - Rendben... - emeltem meg két tenyerem ártatlanul és el is toltam magam elől az üres csészét. - Mit szólsz a borhoz? - kérdeztem tőle, rámutatva a csupán harminc centire levő poharamra, melyből látszólag egyáltalán nem kortyoltam. - Garantált minőség. - mondom mosolyogva de kérdésére kénytelen vagyok elhúzni a számat. Azonnal rendezgetni kezdem a vaskos aktát, miközben megcsóválva fejem, sóhajtok fel. - Mocskos ügy. - halkítom le hangom, miközben Gerard tölt egy pohár vöröset Scarlettnek is. - Sorozatgyilkos. Két gyerek tűnt el a városban és került elő napokkal később vérbe fagyva. Másik három áldozat is előkerült már, a város határain túl. - Túl sokat persze nem mondhattam, hiszen Scarlett civil volt. Én pedig, vele ellentétben, nagyon is a szabályokhoz kötöttem az életemet. A szabályok tartottak egyben. Nélkülük  nem biztos, hogy meg tudnám őrizni egy egyszerű halandó életét. Hiszen olykor mindenkit elkap a vágy, hogy a tenyerébe köpjön, felhúzza a fekete lobogót és gyilkolni kezdjen. A különbség csak az, hogy az én gondolataim között ez, mindig ott lüktetett. - El fogom kapni ezt a mocsadékot, mielőtt még egy gyermekre rátehetné a kezét Scar. - mondom némiképp feszülten, de minden okom meg van rá. Számomra mindig is a gyermekeket bántalmazó bűnözők uralták az első helyet. Eddig egyetlen megoldatlan ügyem sem volt és ez a fickó sem fog rajtam. - Drága barátainknak, nincs köze ehhez az ügyhöz. - rántom meg vállam és nem hezitálok egy másik esetre térni, amihez viszont nagyon is van közük. - Hallottál Chantal Frostról? - kérdem hirtelen s meg sem várva válaszát, folytatom. - A lány, aki egész életében süket volt, majd egyik napról a másikra, visszatért a hallása. Egy másik gyilkossági ügyben is dolgozom, aminek ő az egyik tanúja. Előhoztam az emlékeit... amiket egy vámpír felejtetett el vele, ebben biztos vagyok. - Gerard megköszörüli a torkát. - Még véletlenül sem akarom megzavarni a passzívan szórakozó hölgyeket de ezeket önöknek küldik. - Int a pultos a bár másik felébe, ahol két, látszólag magas és láthatóan európai férfi figyel minket. Én, azonnal nemet intek a fejemmel s bár értem Gerard célzását, azt illetően, hogy ismét dolgozom, egyszerűen nem tudom megengedni magamnak, hogy ellazuljak.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Pult Hétf. Jan. 20, 2014 11:55 pm

Moira & Scarlett


Nem vagyok az a bulizós fajta. Egyáltalán nem tartozom ebbe a kategóriába. Ha megkérdezik az embereket, hogy én milyen vagyok, akkor a bulizós valahogy mindig kimarad a felhozatalból. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor jártam életemben szórakozóhelyeken. Valahogy… nem e körül forog az életem. Sokkal fontosabb feladatom van, mint sem az időmet rengeteg idegen, az izzadtságszagtól bűzlő ember között tölteni és heringpartisat játszani. Az valahogy nem az én stílusom. Ha normális életem lenne, még akkor sem lenne rám jellemző.
Normális élet… régen egy elérhetetlen álomnak tűnt, ma meg már szinte nem is vágyom rá. A normális élet… átlagos. Nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy veszélymentesen éljek. Nekem az a normális, ha természetfelettiket ölhetek, ha megtisztíthatom a terepet és a saját kezemmel tehetek valamit az emberek biztonságáért. Nem szoktam biztonságban lenni. Inkább én próbálok másnak veszélymentes terepet létrehozni, de ez nem mindig sikerül. Hiába űzöm az ipart már sok éve, egy vámpír mégiscsak vámpír. Ha úgy tartja kedve, a kisujját is elég lenne megmozdítania ahhoz, hogy holtan feküdjek a földön. Néha viszont könnyebb dolgom van és egy határozott mozdulattal véget vethetek az ámokfutásának. Minden egyes életért megfizet, amit eddig kioltott és a többi tervben lévő öldöklését magával viszi a túlvilágra.
Számomra ez volt mindennapos. Nem a családdal való foglalkozás, házimunka végzése vagy a jövő tervezgetése. A jövő… eléggé kiszámíthatatlan. Lehet, hogy az egyik percben még autóban ülök, aztán összefutok egy vámpírral, aki egy pillanat töredéke alatt töri ki a nyakam, és onnantól kezdve nincs jövőm. Nem is szeretek azon gondolkodni, hogy mi lesz pár nap, hét, hónap vagy esetleg év múlva. Hiába is, mindig megteszem, de egyik jövőképben sem szerepel egy hétköznapi család formája. Régen amennyire sóvárogtam érte, most olyan jelentéktelennek tűnik. Talán a húgom miatt vágyom egyedül arra, hogy bárcsak újra minden olyan lenne, mint régen. Akkor nem kéne most vámpírként élnie az életét, bár… nem hiszem, hogy túlságosan ellenére lenne. Valószínűleg engem jobban zavar a dolog. De hát miért is ne zavarna?! Hiszen a fajtáját irtom. Igaz, őt sosem lennék képes bántani.
Nem várt nevet jelzett ki telefonom. Moira. A felismerésre, hogy ki is keresett, elmosolyodtam. Ő is vadász. Mellette nem kell megjátszanom magam, ami amúgy is nehezemre esik.
Az ötlet, hogy nézzek be a  Rousseau's bar nevezetű helyre, tetszett. Még nem régóta tartózkodtam New Orleans-ban, szóval figyelnem kellett, nehogy a kiszemelt úti cél helyett például egy meleg bárba tévedjek be. Azt a szívemre vettem volna. Szerencsére ez nem következett be.
Lazán kinyitottam az ajtót, majd becsuktam magam mögött és az ismerős barna fürtök tulajdonosának irányába indultam. Egy pillantást vetettem az órámra. Hmm… negyed óra. Nem is rossz. Kezdem kiismerni magam ebben a városban is.
-Moira – üdvözöltem egy széles mosollyal a velem egykorú nőt és magamhoz öleltem. Nem sokakkal szoktam ezt csinálni… jóformán senkivel. Azt hiszem, ebben nagyon is hasonlítunk egymásra. Nem szoktam megengedni az embereknek, hogy ledöntsék a falat, amit magam köré építettem, de Moira nem az a fajta, aki kihasználná az emberek gyengeségeit. Legalábbis én eddig ezt nem tapasztaltam.
Szóval ki akar ma kapcsolni. Hát, az már rám is rám férne. Amióta a húgomat keresem azt hiszem… kereken egyszer sem lazítottam úgy igazán. Még sosem fordult meg a fejemben, hogy egy kicsit kikapcsolódjak. A normális emberi dolgok hiányoztak belőlem ahhoz, hogy normális embernek tudjam magam érezni. Ez volt a titok nyitja…
-Hmm… - kattogni kezdtek az agykerekeim, miközben kihúztam a mellette lévő széket és leültem rá. Könyökömet felraktam a pultra és azon támaszkodtam. – Először is – egy pillantást vetettem a kávés csészére, ami valószínűleg hozzá tartozott, majd mutatóujjammal felé böktem – ne igyál több kávét. Inkább valamit, ami ellazít. Mit lehet itt kapni? – kérdeztem, majd mielőtt még választ kaptam volna legyintettem. – Tudod mit? – kérdeztem, majd a pultos felé fordultam, aki éppen előttünk tevékenykedett. – Kérnék a barátnőmnek és nekem valamit, ami nem túl erős, de azért hat – adtam le a rendelést a férfinak, majd Moira felé fordultam és nem tudtam nem észrevenni a mellette heverő papírhalmazt. – Miközben megisszuk azt az akármit, elmesélhetnéd, hogy most éppen min dolgozol.



×× words: 657 ;; notes: - ×× zene ××

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✡ New Orleans
► Age :
28
► Total posts :
132

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Pult Hétf. Jan. 20, 2014 9:48 pm




To: Scarlett
let the party started
words: 398 | note: - | music: -


Egykor valóban társasági ember voltam, ám az utóbbi egy évben inkább csak árnyéka önmagamnak. Társamon kívül összesen két ember jelentett jelentősebb változást az életemben, kettőt neveztem családnak. Ám még az egyik, Mystic Falls kisvárosában lakott és New York sztárügyvédje volt, addig a másik, itt élt, ugyanebben a mocsokkal teli, vérgőzös New Orleansban. Nincs túl nyakatekert története találkozásunknak; ő vadászott, én a vadat űztem. Bár egyikünk sem csapatjátékos, hamar rájöttünk, hogy ketten jóval hatékonyabban működünk mint egyedül.
Azon esték egyike volt a mai, amikor egy rohadt hosszú nap állt mögöttem és semmire nem vágytam jobban, mint, hogy megszabaduljak a halott, molesztált gyermekek képeitől. Mégis, a pulton ott hevert a mappa, amiben a feljegyzések voltak a lehetséges elkövetőről. Ez a munka nem olyan volt mint egy szakács állás. Még a chef, a dolga végeztével levetette ruháját, én ugyanezt nem tudtam megtenni. Nem tudtam lehunyni a tekintetem és nem az ártatlan gyermeki arcokra gondolni. Jegyzeteimben szorgosan emeltem ki a fontosabb, aláhúzott vagy karikával jelölt szavakat, mondatokat, azt remélve, hogy most végre majd rátalálok a megoldásra. Mániákus révületemből a pultos hangja ragadott ki. - Újabb kávé? - a törzshelyemen ültem így nem volt meglepő számomra Gerard kérdése. A csokoládébőrrel rendelkező, apró fürtöket birtokló, csodálatosan zöld szempárral megáldott férfi, újra és újra meg akart hívni egy italra de mindig elhárítottam őt. Férjem halála óta, egyetlen férfit sem engedtem közel magamhoz. Nem volt hát túl meglepő, hogy Gerard sem rúgott labdába. - Igen, köszönöm. - feleltem csendesen s újabb egy óra telt el, rémálmoktól nyüzsgő sorokkal, gyomorgörccsel és heves kutatással aminek végén türelmetlenül csaptam össze a fájlt. Nem, ma nem tudtam már folytatni. A mobilom után nyúltam. - Nincs kedved elugrani a Rousseauba? - kérdésem könnyed de kihallani mögüle a kétségbeesést. Fáradt voltam. Intettem a pultosnak, hogy most már jöhet egy kissé komolyabb falat is mint a kávé. Egy pohár vöröset rendeltem, jól tudva, hogy nem szabad kapkodnom mert akkor hamar a fejembe száll az ital. Még csak negyed óra sem telt el, azóta, hogy megindítottam a hívást, már a szőke tincsek után csapódott be a bár ajtaja. Épp egy könyvet olvastam mikor barátnőm megkopogtatta a vállamat. Hálás mosollyal fordultam felé. - Scarlett... - öleltem magamhoz a nőt, pedig ő is jól tudta, milyen ritkán engedek ilyen testi közelségbe valakit, magamhoz. - Ki akarok kapcsolni ma... a kezedben a gyeplő. - eresztettem el végre és mosolyogva húzódtam el. Ha valakire számíthattam, az Scarlett volt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Residence :
richmond ☄
► Age :
31
► Total posts :
1233

SOUL MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Pult Hétf. Dec. 16, 2013 1:26 pm

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Pult

Vissza az elejére Go down

Pult

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Francia negyed :: Rousseau's bar-