world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

St. Peter Street

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
❅ new orleans
► Age :
29
► Total posts :
43

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Szomb. Jan. 30, 2016 7:22 pm




Klaus && Cami

watch out, somebody's behind you!

A támadóm szemeiből pusztán a sötétséget tudtam kiolvasni, s azalatt rettegve vártam a halálra. Nem pörgött le előttem az életem, ahogyan azt a filmekben előszeretettel szokták ábrázolni, helyette csak a félelmet éreztem, de azt nagyon erősen. A szívem szinte a torkomban dobogott, és készen álltam rá. Képes lettem volna meghalni, nem hittem volna, hogy Klaus időben ideérkezik. De mégis megjelent, megmentve engem a gyilkos karmai közül. Hálás voltam, de a félelem mégse múlt el, hisz most csak szerencsén múlt az életem. Mi van, ha legközelebb nem lesz a közelemben, hogy megmentsem? Talán, meg kéne fogadnom nagybátyám tanácsát, s magam mögött kéne hagynom a várost. Új életet kezdhetnék, egy másik városban megvalósíthatnám az álmomat, és ki tudja talán évek múlva sikerül valakit találnom, akivel idővel házasságot kötök és lesz egy pár gyerekünk. Tudom, hogy Kieran ezt akarná, de én vajon mit szerettem volna? Nem bírnám magam mögött hagyni mindazokat az embereket, akikhez közel nőttem. E listába tartozik természetesen Klaus Mikaelson is, az őshibrid, aki megszámlálhatatlan ellenséggel rendelkezik. Számtalan kegyetlen dolgokat művelt, az elején kihasznált engem, megigézett, de valamilyen ok folytán mégis vonzódom hozzá. És a sötétséghez, próbálom megfejteni kusza érzelmeimet, de sajnos még mindig nem találtam meg a választ. Ő sem könnyíti meg a dolgomat, néha olyan rideg, mintha mit sem érne az életem, máskor meg olyan… hát, mint most.
Próbáltam megállni saját lábaimon, de a vérveszteségnek köszönhetően nem éppenséggel voltam a toppon. Nem aggódtam, voltam már rosszabb passzban, és minden bizonnyal, leszek is még. Számos hátulütője van annak, ha természetfelettiekkel barátkozol, ez az egyike annak, az ő ellenségei, a te ellenségeiddé válnak. Egyik kezemmel a hideg falnak támaszkodtam, míg a másikkal Klaus kabátját fogtam. Utáltam ilyen gyengének mutatkozni, de nem tudtam mit tenni ez ellen. Ember voltam, de nem is bántam, nem lennék más. Soha.. Előbb választanám a halált, mintsem az öröklétet. Ezért is szaladt ráncokba a homlokom, amint közölte velem ajánlatát. Egy aggodalommal teli pillantást vetettem Klausra, és egyből elkezdtem tiltakozni.
- Nem hinném, hogy ez egy olyan jó ötlet lenne – néztem rá, majd a csuklójára, melyet saját vérének színe festett be. Igaz, másodpercek alatt visszajönne az erőm, a sebeim is pillanatok alatt begyógyulna, ha innék a véréből, de ugyanakkor vállalnám a kockázatot is, hogy ha a napokban történne velem valami, és esetleg meghalnék, akkor olyanná válnék, mint ő. Ember voltam.. Egy betegség, egy tömegbaleset, egy ügyetlen mozdulat, mindez rosszul végződhet számomra, és most még nem is vettem figyelembe a természetfeletti lényeket. Újból rám tört a szédülés, erősebben kapaszkodtam Klausba, s meghoztam a döntésemet. Úgy látszik az elkövetkezendő napokat inkább a négy fal közt fogom tölteni.
Szó nélkül megfogtam a csuklóját, és a számhoz emelve elkezdtem szívni a vérét. Kegyetlen volt az íze, egy fintor meg is jelent az arcomon, de ahogy többet és többet ittam belőle, megéreztem. Az erőm kezdett visszatérni, ahogyan a fájdalom is elmúlóban volt. Az ízt nem lehetett megszokni, fogalmam sincs, hogyan tudnak ezen élni már több évtizede. Csupán pár másodpercet bírtam ki, elviselhetetlen volt az íze.
- Köszönöm – megtöröltem a szám szélét, és a nyakamhoz nyúlva már csak a ragacsos vért éreztem. A seb eltűnt. Hihetetlen..
Jobbnak láttam nem vitatkozni Klausszal, ráadásul az ő birtokán minden bizonnyal nagyobb biztonságban vagyok, mintsem a saját lakásomban. Szemmel tud tartani, ha esetleg történne valami, de nem hinném, hogy eme eseménydús este után a jövő tartogat még számunkra egyéb meglepetéseket.  
- Rendben – egyeztem bele, majd felemeltem a mutatóujjamat figyelmeztetésképp – De meg kell ígérned, hogy nem teszel vámpírrá – mosolyodtam el, hisz nem is gondoltam komolyan. Bíztam Klausban, ha akart volna már rég elvehette volna az életemet, de nem tette, szóval ezért sem tartottam tőle a ma este sem.
- És kérlek, mondd, hogy van bourbonod, mert igazán rám férne egy pohárral… ha nem is kettővel – löktem el magamat a faltól, s habár még mindig egy kicsit érzékeny volt a testem, de legalább már nem fájt. Elkezdtem megindulni, de mielőtt gyorsabb tempóra váltottam volna, hátrafordultam, az esetleges támadóm után kutatva, de egy lélek sem tartózkodott rajtunk kívül az utcában.

folytatás a Mikaelson birtokon, vagy...?

valamennyi || intoxicated || elsõ játékunk *-*








When you see the good in someone, you don't give up on them;
especially if they don't see it themselves
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Residence :
२ new orleans
► Age :
1019
► Total posts :
36

BLOODY HYBRID ☾


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Szer. Jan. 13, 2016 9:31 pm

Camille & Klaus
What scares you I want to tear apart

Az eddigi ezer évem alatt mindig is a nagy gonosz hibridként éltem mások tudatában, aki rettegésben tart mindenkit, s talán mindezt a mérhetetlen paranoiája miatt. Bármennyire is furcsa lenne másoknak ezt hallani, élveztem a gonoszságot és a hatalmat. Valamilyen beteges oknál fogva abban leltem örömöm, ha megfélemlíthettem másokat és vérfürdőket rendezhettem saját magam szórakoztatására. Ezeknek a tetteimnek azonban előzményei is voltak, amikkel mások nem akartak szembe nézni, vagy csak tényleg ennyire jó színész vagyok, hogy nem vették észre a bennem lakozó fájdalmat, mely napról-napra emészt fel egyre jobban. Senki sem láthatja, mennyire törékeny vagyok valójában leszámítva egyetlen személyt, aki oly elsöprően érkezett az életembe, hogy szinte el is felejtettem a szörnyen végződő kapcsolataimat.
Bár az elején még nem gondoltam volna, hogy ehhez hasonló érzelmek fognak Camille-hez fűzni, vagy hogy olyan érzéseket fog kiváltani belőlem, mely arra ösztönöz, hogy fejvesztve rohanjak, ha azt érzem, hogy egy kicsit is veszélyben van. Nem emlékszem, mikor érhettünk el egyáltalán erre a pontra, de tudtam, hogy ő megért engem, és látja bennem a maradék jóságot. Ez talán ostobaság volt, hisz Elijah is régóta próbálkozik azzal, hogy előcsalogassa belőlem a régi felemet. Bár bátyám részéről kezdtem meginogónak érezni a belém fektetett bizalmat, Cami mindig kihozta belőlem a legjobbat. Talán ezért is szerettem annyira a társaságában lenni.
Ahogy felszakítottam az idegen bőrét éles fogaimmal, megfeledkeztem mindenről, beleértve azt is, hogy jelen van az egyetlen személy, aki előtt nem szabadna ilyet csinálnom. Még ha akartam volna, sem tudtam volna fékezni indulataimat, így hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek, miközben erősen a vámpír kezeibe markoltam és hosszasan ittam a vérét nagy kortyokban, miután megpecsételtem a vérfarkas méreggel. Legszívesebben végignéztem volna szenvedésének minden egyes pillanatát, de más dolgom volt estére.
Gyilkos hangulatomból Camille hangja rángatott vissza a valóságba, ahogy kimondta a nevemet. Bár csak tompán hallottam az amúgy is halk hangját, kissé csalódottan és haragosan csengett számomra az az egyetlen szó is. Lassan az ég felé emeltem tekintetemet, miközben egy elégedett mosolyt engedtem meg magamnak, majd egyszerűen csak elengedtem a férfit, és hagytam, hogy a földre zuhanjon, s szánalmas tekintettel nézhessek le rá.
Miután Camille-hez siettem, hogy szorosan magamhoz öleljem, kezdett kitisztulni az elmém. Szerettem volna hosszú percekig csak állni vele, azonban nem sokkal később kibontakozott ölelésemből, így egyet hátra is léptem, hogy megszüntessem az esetleg zavaró közelséget kettőnk között. Próbáltam ismét felvenni a közömbösebb arcomat, miközben hátul összefogtam a kezeim és kihúztam magam.
- Megérdemelte, amit kapott – vágtam rá szinte rögtön, ezzel alig hagyva, hogy befejezze a mondatot. – Bántani akart téged – tettem hozzá, amit aztán kicsit meg is bántam, hiszen akár félreérthetően is hangozhatott.
Talán mélyen legbelül tényleg azt éreztem, hogy Camille-t mindenkitől meg kell óvnom, valami oknál fogva, sosem vallottam volna be ezeket senkinek, főleg, hogy még magamnak sem mertem. Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy azzal tudnám leginkább megvédeni Cami-t, hogy megszakítok vele mindenféle kapcsolatot, s ezt a felvetésemet ott állva az éjszaka leple alatt ismét fontolóra kezdtem venni. Úgy éreztem, én magam jelentem rá a legnagyobb veszélyt. E gondolataim miatt zavartság tükröződhetett arcomról, mert képtelen voltam leplezni a vívódást, mely épp akkor zajlott lelkemben.
Gondolataim fogságából Camille szavai rántottak vissza a valóságba, amire ismét a szemeibe néztem.
- Persze – válaszoltam, miközben az aggodalom szikrája pattant bennem ismét, ahogy végig mértem a lányt, hisz látszott rajta, hogy nincs túl jól.
A következő kijelentése pedig meg is erősített ebben, de mielőtt válaszoltam volna, fél kézzel belékaroltam valamiféle támaszt nyújtva neki, mert attól féltem, hogy bármelyik pillanatban összeeshet az állapota miatt.
Akárhogy is próbáltam kifejezéstelen arccal figyelni minden mozdulatát, nem voltam benne annyira biztos, hogy ez össze is jött. Vetettem egy újabb pillantást a nyakára.
- Nem. Erre tudok egy sokkal egyszerűbb megoldást.
Mielőtt bármit is mondhatott volna, beleharaptam saját csuklómba megnyúló szemfogaim segítségével, majd Cami elé tartottam a kezem.
- Jobb szeretném, ha elkerülhetnénk a kórházakat, főleg azzal a sebbel a nyakadon – szólaltam meg közben újra, mielőtt még tiltakozni kezdhetett volna. Ő is beláthatta, hogy érdekes kérdéseket vetett volna fel a nővérek számára a harapás nyom a nyakán.
- Camille – kezdtem bele újra, egy rövid csend után. – Nem akarlak ma éjjelre egyedül hagyni. Kérlek, gyere haza velem – néztem rá elszántan, ami jelezte számára, hogy nemleges választ nem fogadok el.
Féltem, hogy ezek után esetleg ismét történne vele valami. Nyugtalanító dolgok történtek a városban az utóbbi napokban, és nem akartam, hogy pont Cami essen áldozatul, főleg az én hibámból ne. Hisz ki tudja, kinek váltam ismét célponttá. Az aggasztóbb tényező azonban az volt, hogyha a felvetéseim igazak, megtalálták az egyik gyenge pontomat. Nem bírnám ki, ha Camille-nek miattam esne bántódása, s legalább ezen az estén akartam magam mellett tudni, amíg ilyen állapotban van. Örültem volna, ha ebből az egy éjszakából többet varázsolunk, de felnőtt nő, és nem kényszeríthetem semmire.
Ambivalens érzéseim támadtak ismét, ahogy befészkelte magát tudatomba az a tény is, hogy el kellene őt engednem, ha ma nem is, holnaptól. A fejembe vettem, hogyha máshogy nem megy, akkor előveszem a durvábbik felem, amely miatt egy életre megutálna. Így talán kevésbé fájna neki, és nem tiltakozna a döntésem ellen.

| ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Residence :
❅ new orleans
► Age :
29
► Total posts :
43

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Vas. Jan. 10, 2016 9:54 pm




Klaus && Cami

watch out, somebody's behind you!


Tisztában voltam vele, hogy New Orleans nem éppenséggel a biztonságáról volt híres. Pár éve, hogy tudok a természetfeletti lények létezéséről, és e rövid idő alatt például azt is megtudtam, hogy az idejövő turistákból táplálkoznak a helyi vámpírok. S ameddig mindezt diszkréten teszik, addig az emberek nem avatkoznak közbe. Ismertem Marcel embereit, de ez a férfi nem közéjük tartozott, egy tapasztalt vámpír okosabb lenne, behurcolt volna egy sötét sikátorba, ahol aztán egy szemetesbe dobhatná az élettelen testemet. Vagy nagyon hanyag volt, vagy pedig egy újonc, aki még nem volt tisztában eme íratlan szabályokkal. Hihetetlen.. Ha nem találok ki valamit nagyon gyors, akkor a vesztemet fogja okozni az ismeretlen vámpír, és ahelyett, hogy lehetséges menekülő útvonalakon agyalnék, őt elemezgetem. A pszichológus sosem alszik..
Küszködtem az életben maradásért, próbáltam levegőhöz jutni, de minél erősebben próbálkoztam, annál erősebben szorította nyakamat. Minden bizonnyal ő is meglepődött azon, hogy nem adom fel egykönnyen, legalább is kívülről ezt mutattam. Legbelül már nagyon elegem volt az egészből, az erőm már fogyatkozóban volt, s úgy éreztem, hogy bármely pillanatban véget érhet ez az egész küszködés. Itt a vég. Szememet egyenesen támadóm szemeibe véstem. Sötét volt, akárcsak most az ég, és csak erőszakot tudtam kiolvasni bennük. Nem hinném, hogy megbánná tetteit, hogy egy ártatlan, magatehetetlen fiatal nő életét elvette, sőt újabb és újabb áldozatokat fog keresni. Ennek él. Próbáltam mást is kiolvasni szemeiből, de nem ment. Mindenképp nézni akartam őt, megmutatni, hogy lehet ezt a csatát ő nyerte, de a háborút én. Egy pillanatig sem adtam fel, nem visszakoztam. Kapkodtam a levegőért, de már alig jutottam hozzá, foltokban kezdtem el látni és minden forgott körülöttem. Nem csak a fájdalom volt elviselhetetlen, de most kezdtem érezni a hatalmas vérveszteségem hatását. Nem csak a nyakamból, hanem a fejemből is szivárgott kifelé a vér.
Ekkor hallottam meg a hangját. Elég ramaty állapotban lehetettem, de mégis képes voltam egy apró mosolyra görbíteni ajkaimat. Tökéletes időzítés. Pár perc, akár másodperc és talán már nem élnék. A férfit bizonyára meglephette Klaus érkezése, enyhített a szorításomon, de még mindig nem engedett el. Legalább egy kis levegőhöz hozzá tudtam jutni. Elvesztettem Klaust, nem láttam hol volt, a következő pillanatban pedig a földre zuhantam. A fájdalom még erősebben hasított belém, túlságosan erőtlen voltam ahhoz, hogy felkeljek a hideg betonról. A szemközti járdán volt immár Klaus és az ismeretlen férfi, nem tudtam kivenni a gyér világítás miatt a történteket. Nagy nehezen felnyomtam magamat a földről, hátha Klausnak szüksége van a segítségemre. De várjunk.. Klaus legyőzhetetlen, ő tőle tart mindenki. Ez még nehezemre esett megszokni. Sikerült a földről is feltápászkodnom, de muszáj volt a falhoz dőlnöm, az szolgált támaszul. Biztos voltam benne, hogy ilyen sebekkel első utam az intenzív osztályra vezet, már így is túl sok vért veszítettem. Pedig én csak nyugodt körülmények közt szerettem volna hazajutni egy fárasztó nap után.
Reméltem, hogy Klaus meg fogja hagyni az életét. Igaz, hogy a férfi szemrebbenés alatt elvette volna az enyémet, de senkit se kívánok holtan. Épp elég volt az, hogy a kezeimet bemocskoltam évekkel ezelőtt. Azóta is próbálom megfejteni az akkori érzelmeimet. Ráadásul, ha Klaus miattam ölné meg, bosszúból, az olyan lenne, mintha én is közrejátszottam volna. Nem szeretném, ha részese lennék egy gyilkosságban. Igyekszem a természetfelettiek e részéből kimaradni. Segítek nekik bármiben, ha kell, szívesen vagyok csali, de amikor az ölésre kerül sor, akkor inkább megbújok a háttérben.
Egy pillanatra sem vettem le róluk szemeimet, s nem kicsit akadtam ki, mikor megláttam, ahogy Klaus a férfi nyakába temette az arcát.
- Klaus! – hörögtem, hangom egy kissé megrongálódhatott hála a fojtogatásnak. Megpróbáltam tenni egy lépést, de ahogy megindultam, úgy kezdett el velem minden forogni. Ismét a falnak döntöttem a hátamat, s valamelyest lecsillapodott ez az érzés. A férfi elhaladó alakját láttam, nem sokkal rá Klaus megjelent előttem. Nem tudtam mit mondani. Egyrészt hálás voltam, amiért megmentette az életemet, de ugyanakkor egy másik személyt ítélt a halálra. Jól tudtam, hogy mit művelt a farkas méreg vámpírokkal. Lassú, kegyetlen halál várt az illetőre. És mindez.. miattam.
Mielőtt bármit is mondhattam volna, magához ölelt. Azon nyomban elillant a haragom, és helyette a megnyugvás vette át az uralmat. Erre igazán szükségem volt. Nehezen vallottam be magamnak, de az igazság az, hogy a végén már nagyon rettegtem, és már-már kezdtem feladni a harcot a vámpír ellen. Bele se mertem gondolni, hogy mi lett volna, ha Klaus nem érkezik meg időben.
- Köszönöm – hangom még mindig rekedt volt, majd kibontakoztam az öleléséből. Egy ideig csak néztem halványkék íriszeit, majd újból szóra nyitottam a számat. – Nem kellett volna megölnöd miattam – automatikusan ráznám meg a fejemet, de ahogy megéreztem a nyakamban lévő fájdalmat, leálltam ennek megkísérlésével.
- Tudom, hogy késő van és bizonyára jobb dolgod is van, mint engem megmenteni, de megkérhetlek még egy szívességre? – kicsit meginogtam, és egy mély levegővétel után folytattam tovább. – Elvinnél a kórházba, szereztem egy-két igazán ronda sebet, amit jobb lenne minél hamarabb orvosolni – nagy nehezen egy fáradt mosolyt varázsoltam az arcomra, s minden erőmmel próbáltam talpon maradni. Nem szeretek a bajbajutott lány szerepébe belebújni, de emberi mivoltomnak köszönhetően hamar bele tudok abba csöppenni.

valamennyi || g o l d || elsõ játékunk *-*








When you see the good in someone, you don't give up on them;
especially if they don't see it themselves
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Residence :
२ new orleans
► Age :
1019
► Total posts :
36

BLOODY HYBRID ☾


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Vas. Jan. 10, 2016 12:42 am

Camille & Klaus
What scares you I want to tear apart

A Hayley-vel való találkozásom után a napom hátralévő részét inkább otthon töltöttem egy üveg whisky társaságában, mintha bármi hatása is lenne rám egy-két pohárnak. Azonban mindenképp kellett valami, amivel elfoglaltam magam, hiszen nem sokon múlt, hogy visszamenjek, és ott helyben végezzek a gyermekem anyjával, amiért elvette tőlem Hope-ot. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy Elijah mély érzelmeket táplál iránta, én pedig nem szerettem volna még jobban magamra haragítani bátyámat, azt hiszem, épp elég volt Gia halála, amiért biztosra vettem, hogy még kapni fogok. Talán jobb is, hogy egyedül voltam otthon, mert nem lett volna jó vége a beszélgetésünknek. Az utóbbi időben nem alakultak túl jól a dolgaim, nem akartam Elijah-t is elveszíteni, így viszont még reménykedtem, hogy megbeszélhetem vele ezt higgadtan.
Sokáig gondolkoztam rajta, hogyan oldhatnám meg a Hope dolgot, végül arra jutottam, hogy muszáj lesz segítséget kérnem valakitől, aki jóban van Hayley-vel. Akiben megbízik, és akire képes lenne rábízni a lányunkat. Egyetlen ilyen név ugrott be szinte azonnal, Rebekah. Nos, eljött az idő, hogy segítséget kérjek a húgomtól, bármit is akar majd cserébe. Bár reményeim szerint nem utál annyira, hogy képes legyen végig nézni a szenvedésem, amit a lányom hiánya okoz. Hiszen bármennyire is próbáltam magamba fojtani az érzéseimet, Hope nélkül teljesen elvesztem. A gondolat pedig egyenesen az őrületbe kergetett, hogy helyettem Jackson tarthatja a karjaiban az én lányomat. Cselekednem kellett.
Gondolataim fogságából az rántott vissza, hogy megcsörrent a telefonom. Először fel sem akartam venni, mert nem voltam túl jó hangulatban, azonban mikor megláttam Camille nevét a kijelzőn, azonnal meggondoltam magam.
Lehúztam a pohár maradék tartalmát, majd letettem az előttem lévő kisasztalra, ezzel párhuzamban pedig felvettem a telefonom.
- Camille – szóltam bele, mielőtt bármit is mondhatott volna.
Hangomon lehetett hallani, ahogy kissé elmosolyodtam elégedetten, miközben kényelmesen hátradőltem a kanapé támlájának. A mosolyom azonban hamar eltűnt az arcomról, ahogy meghallottam, amit mondd, összeszorítottam az állkapcsom és feszültem vártam, hogy befejezze a mondatot, viszont ez nem történt meg.
- Cami? – kérdeztem akkor már kissé aggódva, viszont válasz helyett, csak baljós hangokat hallottam, amik jelezték számomra, hogy ücsörgés helyett indulnom kellene.
A telefonomat ledobtam magam mellé, miközben felálltam és idegesen indultam el az említett helyre. Szuper gyorsaságomat bevetve szeltem az utcákat, hogy még időben odaérjek. Belegondolni sem mertem, mégis mi történhetett. Az időzítés sem lehetett volna ennél alkalmasabb, de nem gondolkozhattam most feleslegesen a problémáimon, mert Camille-re kellett koncentrálnom. A többi várhat.
Mikor a St. Peter közelébe értem, hallottam egy kisebb sikolyt, azonban ez csak a másodperc tört részéig tartott. A szívem hevesebben vert, mint valaha, és egy pillanatra elkapott a félelem érzete, ahogy megfordult a fejemben, hogyha nem teszek semmit, elveszíthetem Cami-t. Ha ez még nem következett be egyáltalán, viszont azt sosem bocsátottam volna meg magamnak.
Ahogy lefordultam a Burgundy utca felé, az a kép tárult elém, hogy egy ismeretlen férfi Camille nyakát fogva szorítja a falhoz. Forrt bennem a düh, és azt hiszem, az arcomra volt írva abban a pillanatban minden érzésem. Haragosan figyeltem a férfit, miközben összevontam a szemöldököm és gyilkos tekintettel néztem rá, miközben ökölbe szorítottam kezeim.
- Azonnal ereszd el! – szólaltam meg indulatosan, mégis egész normális hanglejtéssel, bár nem sok kellett, hogy üvöltözni kezdjek az utcán, ezzel felébresztve mindenkit.
A vér illata megcsapta az orrom, amitől csak még inkább kezdtem elveszíteni a fejem, hiszen egyértelművé vált számomra, hogy nem először nyúlt hozzá Cami-hez. Mikor a férfi felém fordította a fejét, akkorra már elsötétült tekintettel és aranyló íriszekkel néztem rá.
- Lám-lám, a híres hibrid is megérkezett – mosolyodott el gúnyosan, ahogy tekintetét az enyémbe fúrta.
Mindenféle válasz nélkül megjelentem előtte és megragadva a nyakát a szemközti ház falának vágtam a támadót. Elborult elmém miatt képtelen voltam felmérni a helyzetet, nem láttam tisztán, így egy percre azt is elfelejtettem, hogy talán vissza kellene fognom magam. Erre azonban képtelen voltam, hisz a vámpír – akinek akkorra már vörösre változtak szemei – egy olyan személyre emelt kezet, akiért bárkivel szembe néztem volna.
Mire a férfinek sikerült felállnia, már újra ott voltam előtte, mielőtt még el tudott volna menekülni, vagy esetleg nekem támadt volna, ha ennyire ostoba.
- És neked mi az utolsó kívánságod? – húztam fel a pólójánál fogva, miközben a falnak nyomtam.
Mielőtt megszólalhatott volna a nyakába haraptam olyan erősséggel és olyan mélyre, hogy felüvöltsön a fájdalomtól. Pár másodperc után engedtem csak el, majd szánalmasan méregettem, ahogy a földön ülve a nyakához emelte a kezét.
Egy beteges vigyor jelent meg az arcomon, mely által kivillantak szemfogaim. Végtelenül élveztem a helyzetet, és bár legszívesebben letéptem volna a fejét, úgy éreztem, jobb büntetés neki, ha hagyom szenvedni a láztól és a hallucinációktól, amit a harapásom okoz neki. Nem akartam, hogy békés halála legyen.
- Rossz farkassal kezdtél ki – nevettem el magam egy kicsit, viszont válaszul már csak egy haragtól csillogó szempárt kaptam, aztán mintha ott sem lett volna senki, eltűnt pillanatok alatt.
Egy ideig csak álltam Cami-nek háttal, végül már úgy fordultam felé, hogy ne kelljen látnia a valódi arcomat. Próbáltam letörölni a vért ajkaimról és államról, bár biztos voltam benne, hogy nem sikerült teljesen. Különösebben ez viszont nem érdekelt.
Gyors léptekkel tértem vissza az út túloldalára és aggódva fürkésztem a nő arcát, miközben fél kézzel a füle mögé tűrtem a haját.
- Mondd, hogy jól vagy – szólaltam meg kicsit halkabban, majd tekintetem átvándorolt a harapás nyomra, amitől ismét eluralkodott rajtam a düh.
Borzasztó érzés volt tudni, hogyha egy perccel később érkezem, akkor lehet, már nem lett volna időm segíteni neki. Automatikusan magamhoz öleltem Cami-t, amitől sikerült valamennyire megnyugodnom, hiszen a karjaimban tarthattam, és egy jó ideig még nem is akartam elengedni. A megnyugvásom azonban hamar elillant, ahogy befészkelte magát tudatomba a tény, hogy talán azok után, amit tettem haragudni fog rám, még akkor is, ha őt védtem.
Megint nem tudtam féken tartani magam - talán meg sem érdemlem Camille-t...

| ©


A hozzászólást Niklaus Mikaelson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 27, 2016 11:01 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Residence :
❅ new orleans
► Age :
29
► Total posts :
43

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Szomb. Jan. 09, 2016 11:17 pm




Klaus && Cami

watch out, somebody's behind you!


Este volt már, kivételesen ma korán zártunk be, avagy zártam be, mert rajtam kívül már senki sem tartózkodott a bárban. Kimerült voltam, ma a kelleténél is, nem vágytam többre, mint egy forró zuhanyra, s az ágyamra. Még szerencse, hogy a közelben éltem, és nem kellett több órákat eltöltenem a hazautazással. A kulcsot ráfordítottam, majd megpróbáltam benyitni, de nem sikerült. Mindig ellenőrzöm, nehogy véletlenül egyszer nyitva hagyjam, aztán reggel kirámolva találjam a bárt. Nem lenne kellemes, hisz szükségem van erre a munkára, és igaz, néha tele van fura emberekkel, de szeretem. Az emberek képesek hamarabb kiönteni a lelküket egy bárpultnál, mintsem egy szobában. Pedig tudják, hogy pszichológus vagyok, a papíromat sikeresen megszereztem, már csak egy praxist kéne elindítani. De ahhoz még nem volt elegendő tőkém, de pár hónapon belül elkezdhetem felépíteni az álmomat, ha minden igaz.
Kabátom cipzárját felhúztam, ahogy a hideg szellő megcsapta az arcomat. A lámpák haloványan pislogtak, némelyikük kiégett, de nem zavart, vakon is hazatalálnék. Jó pár éve éltem itt, naponta többször sétálok errefelé, nem volt számomra idegen a környék. Furcsa mód senki se sétált rajtam kívül, ami elég szokatlan volt számomra, de igyekeztem ezt figyelmen kívül hagyni, és minél hamarabb hazajutni. Egy tíz perc, ha nagyon lassú vagyok, akkor negyedóra alatt elérhető a lakásom.
Egy pár perce már úton voltam, mikor elkapott egy furcsa érzés, mintha figyelnének.. Megálltam, hogy körbe nézzek, az utca túloldalán egy sötét alakot véltem felfedezni, aki szintén mozdulatlan volt. Pár másodpercig figyeltem őt, majd elkezdtem elindulni, ahogy megmozdultam, ő is. Gyorsabb léptekkel kezdtem el haladni, letérve a szokásos útról, hátha sikerül leráznom az illetőt. Mikor magam mögé néztem, nem láttam sehol sem, s sikerült megnyugtatnom magamat. Nem szabadna ennyire paranoiásnak lennem, sokkal rosszabb dolgokon túlestem már, egy sötét alaktól nem kéne így megijednem. Ahogy előre néztem, hogy folytassam tovább az utamat, ismét felfedeztem az illetőt, immár az utca végéről bámult engem. Hogyan jutott elém..? Egy újabb utcán fordultam be, de még nem aggódtam, tudtam merre jártam, csupán egy "kisebb” kitérővel fogok hazajutni. Magam mögé nézve megint ott volt a férfi, aki lassú, megfontolt lépésekkel közelített felém. Rendben.. Nem kezdhetek el pánikolni, az csak rontani fog a helyzetemen, gyorsan kellett cselekednem. Kabátom zsebéből előkaptam a telefonomat, s Klaus számát tárcsáztam. „Vedd már fel..” ~ gondoltam, majd mikor végre felvette, gyors elhadartam. Ki tudja mennyi időm volt még hátra.
- Klaus, baj van, itt vagyok a St. Peter és a Burgundy utca kereszteződé… - nem tudtam befejezni a mondatomat, mivel az alak megjelent előttem. A fények megvilágították az arcát, egy férfi volt, nagyjából a harmincas éveiben lehetett, de számomra teljesen ismeretlen volt, még sosem láttam őt. Ahogy megjelent előttem, azon nyomban az épület falának taszított, a telefon pedig kiesett a kezemből. Erősen beütöttem a fejemet, nem is kicsit sajgott, ahogy odanyúltam egyből valami ragacsos dolog tapadt a kezemhez. A saját vérem.. Mit akart tőlem?
- Higgye el, nem fog jól járni, ha bántani mer – nagy nehezen feltápászkodtam, de alig bírtam megállni a lábaimon. Könyöröghetnék, de egy vámpírral – biztos voltam benne, hogy az volt – szemben nem mennék semmire. Volt verbéna a szervezetemben, nem féltem tőle.
- Szóval te vagy Klaus új játéka? – közelített hozzám, s próbáltam lehetséges menekülési utakat felvázolni magamban. - Sajnos, nem sokáig leszel az – mielőtt bármit is tudtam volna tenni egy szemrebbenés alatt előttem teremt, és a nyakamba mélyesztette fogait. A váratlan fájdalomtól felsikoltottam, de elfojtotta azt a kezével. Nem bírta sokáig, ahogy megérezte a verbénát, hátrált, s kihasználva a pillanatomat elkezdtem futni. Nem voltam gyors, de muszáj volt valamit tennem. Nem állhattam ott, várva a halálomra.
Az előnyöm csupán pár másodpercig tartott, hamar visszanyerte az erejét, és utánam eredt. A nyakamat megragadva a falnak szegezett, anélkül, hogy bármit is mondott volna. Összeszorítottam fogaimat, ahogyan a fájdalom még erősebben hatolt belém.
- Utolsó kívánságok? – szólalt meg a támadóm, majd még erősebbé vált a szorítása a nyakam körül. Küzdöttem. Próbáltam levegőért küzdeni, nem hagytam magam könnyen. Küzdöttem, mert nem akartam egy ilyen jelentéktelen halált. És küzdöttem, mert egy harcos voltam. De sajnos… muszáj volt elfogadnom azt a tényt, hogy halandó létemre nem fogom sokáig bírni, de legalább nem adtam fel harc nélkül. A végsőkig küzdöttem.

valamennyi || - || elsõ játékunk *-*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Kedd Dec. 31, 2013 8:18 pm


lily & julian


Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer pont itt fogok belefutni egy régi ismerősbe.. Mármint egy olyan személybe, akiről annyi ideig azt hittem, hogy halott. Nem igazán hallottunk róluk, miután elköltöztek azon kívül, hogy valaki betört a lakásukba és kegyetlen módon lemészárolta őket. Persze nem találták meg Damien testét, de valószínűnek tartották, hogy ő is halott. Mondjuk fogalmam nincs, hogy mi volt akkor, mert ezzel annyira nem foglalkoztam. Vagyis hát szomorú voltam, hogy elveszítettem a gyerekkori jó barátomat, de az már akkor megtörtént, mikor elköltöztek. A halálukkal nem foglalkoztam, hiszen túl kicsi voltam, hogy felfogjam. Elfogadtam a tényt, hogy mindannyian meghaltak. Én mondtam nekik, hogy ne menjenek el.. De mikor hallgatott rám bárki is? Mindenesetre most, hogy már belecsöppentem ebbe az új világba talán egy picivel másképpen látnám a dolgokat. Vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok, hibridek. Kicsit frusztráló, hogy mindvégig ilyen világban éltem és még csak nem is tudtam róla.
Volt valami, amire még inkább kíváncsi voltam. Ez erősen hátrányba szorította azokat a kérdéseket, hogy hol voltál ennyi ideig? Hogyan élted túl.. Stb. Kíváncsi voltam arra, hogy kiváltotta-e már az átkát. Hiszen, ha az én apám az volt, akkor a testvére is.. Ergo ő is. Ezekben a megérzés dolgokban még mindig nem vagyok jó, de azt hiszem jobb, ha nem rohamozom meg ezzel kapcsolatos kérdésekkel. Ha őt is olyan homályban nevelték, mint engem.. Főleg, mivel nem is az igazi szülei nevelték, akkor egyáltalán nem csodálkoznék ezen. Mondjuk én sem tudtam róla.. Az egész egy baleset volt. De ezen felesleges rágódni. Megtörtént és kész. Bár akkor sem igazán tudtam, hogy mi történik.. Viszont nem fogom beavatni a titokba, mert akkor minden áldott nap ezen fog görcsölni, hogy mikor öl meg valakit.. Legalábbis én, ha tudtam volna róla talán ki se teszem a lábamat a házból. Féltem volna attól, hogy valakit megölök..
Most nem tudtam eldönteni, hogy szórakozik velem vagy tényleg nem ismer fel. Oké.. Már jó régen volt a gyerekkorunk, de azért annyit nem változtam, hogy felismerhetetlenné váljak. Egyetlen egy plasztikai műtétet sem végeztek rajtam az elmúlt 23 évben.. De láttam a szemeiben, hogy ez az egész nem csak vicc.. Mégis mi történhetett vele? Pont én gondolkozok ezen, amikor képes vagyok szórakozni az emberek elméjével és tulajdonképpen ő még az, ha nem váltotta ki az átkát.
- Ne szórakozz velem, Damian. Mert igen is ez a neved.. Most komolyan nem emlékszel rám? Én vagyok az.. Lily. Az unokatesód, akivel elég sokat ökörködtél.. Egyszer rávettél, hogy megegyem a sarat.. Amiért még egyszer bosszút fogok ám állni. - Próbáltam viccesre venni a figurát, hiszen eszem ágában nem volt bosszút állni rajta. Maximum lekeverni egy pofont, hogy mégis hol volt az elmúlt években. Reménykedtem, hogy ez az egész csak álca és az utóbbi időben jó színésszé fejlődött.. De, ha mégsem emlékszik rám akkor talán ez az emlék beindítja az agytekervényeit. Számomra ez egy olyan emlék, amit ha akarnék se tudnék kikaparni a fejemből.. Elég pocsék íze volt a sárnak, de jó móka volt.. Akkor nem nevettem, viszont most.. Hát kiröhögtem volna saját magamat az biztos.. De mit mondhatnék? Ő olyan volt, mint a testvérem még most is olyan.. Képes lettem volna bármit megtenni érte. Most pedig.. Olyan, mintha egy teljesen idegen emberrel állnék szemben. Lehet így is van. Ha megigézték, akkor sokat nem tehetek... De talán tényleg csak nem emlékszik így hirtelen.. Mondjuk akkor miért mondaná azt, hogy nem Damian a neve? Annyi kérdésem lenne, de ezekre csak ő tud válaszolni..  



•• Words: 563 •• Music: - •• Note:  nááá  •• ©️


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Kedd Dec. 31, 2013 4:22 am



Lily & Julian



A Los Angelesben töltött egy év alatt sikerült letisztáznom magamban a dolgokat. A nevelőanyám halála iránt érzett gyászos és keserű hangulatom is alább fagyott és kezdett újra a régi lenni. Sok új emberrel ismerkedtem meg a különböző munkáim miatt, ami valamelyest elterelte a figyelmem. Ez az év jó volt arra, hogy kipróbálhattam magam több helyen is, de ez nem jelenti azt, hogy bármelyiket is folytatni szeretném. Persze élveztem a pincérkedést, vagy a pizza futár dolgot, hisz néha az összeg mellé mást is kaptam. Ezeknek nagy részét ki is használtam, de csak figyelemelterelésnek voltak jók. Én eddig többet akarok, mintsem pizza futárként leélni az életem. Viszont az egyetemre még képtelen lennék visszamenni, egyszerűen még nem vagyok kész a házira.
Így hát úgy döntöttem, hogy egy másik várost teszek próbára, nem azért, hogy előrébb lépjek. Csupán azért, mert fiatal vagyok és kicsit több szórakozásra vágyom. Az egyetem még várhat pár évet. Azt hallottam, hogy New Orleans-ban nagy bulikat szoktak rendezni, amiben szinte az egész város részt vesz. Elég sokat kellett utaznom, de végül megérkeztem egy New Orleanshoz közeli településre Chalmette-be. Innen pedig motorra ülve folytattam az utamat a városig. Minden jól ment, egészen addig, míg elhagytam a várost jelző táblát. Azt követően ugyanis nem figyelmet és rámentem egy az úttestre tévedt nagyobb kődarabra. Ami úgy megdobta a motort, hogy elvesztettem felette az irányítást és egyenesen egy villanyoszlopnak ütköztem. Pár bordám és a bal kezem eltört, de amit a legjobban sajnáltam az a motorom volt. Az ugyanis totálkár lett, szóval, amíg engem a kórházban, szegény Mendy-t a roncstelepre vitték.


Szerencsére a törött bordáim miatt nem volt szükség semmiféle beavatkozásra és a kezem begipszelése után el ki is engedtek. Csak odasétáltam a recepcióra, ahová az orvos utasított, pár papír aláírása miatt. Miközben vártam a soromra, megpillantottam egy nénit a váróteremben, aki végig engem nézett és mosolyogva odaintett.
Erre én csak elmosolyodva bólintottam egyet. Hát igen, ilyesfajta szituáció többször megtörtént a Los Angeles-i állásaim alatt is. Volt pár olyan idős hölgy, aki azt gondolta pár ezer dollárért megvehetnek engem, de én az ilyenekre nem voltam vevő. Egy esetet leszámítva, hisz kellett a pénz... brrr, de azt az estét inkább szeretném elfelejteni.


Majd végre az én nevemet mondták, ami után el is hagytam a kórházat. Onnan kijövet elindultam valami szállást keresni, ahova lepakolhatom a cuccaimat, hisz motor híján kénytelen voltam cipelni. Csak sétáltam az utcán, majd egyszerre egy lány közelített felém és köszönt, miközben tekintete rám szegeződött, egy egészen más nevet említve. Erre csak hátra fordultam, hogy hátha csak egy mögöttem lévő embernek köszönt, akit Damian-nek hívnak. De amikor visszafordultam a lány még mindig engem nézett.
- Ömm... helló! De bizonyára összetévesztesz valakivel, a nevem nem Damian. - válaszoltam a lánynak értetlenkedve.

•• Words: 446 •• Music: - •• Note:  Majd lesz jobb is...x)  ••  





Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Kedd Dec. 31, 2013 12:33 am


lily & julian


Ideges voltam az a szerencsétlen boszorkány miatt. Nem szokásom ilyet tenni, de a lelkem mélyén azt kívántam, hogy bárcsak halott lenne. Bár valószínűleg, ha így folytatja az is lehet. Mondjuk lehet, hogy már most épp a kivégzését rendezik meg. Csak azért, hogy példát statuáljanak. Nem állnék ki érte, hiszen ő maga vágyik erre. Meg akar halni és talán ezt még magának sem ismeri be, de a cselekedetei erről árulkodnak. Nem másról.
Céltalanul bolyongtam a városban fogalmam nem volt arról, hogy mégis hova tartok. Csak mentem előre. Körülbelül az életemet is valami ilyesmi jellemzi most. Céltalanul bolyongok és azt sem tudom, hogy mégis mit akarok. Míg Victor a képben volt.. Sokkal egyszerűbb volt az egész. Most? Alig merek megbízni valakiben és, mikor kedves próbálok lenni egy szerencsétlennel, akkor az is beolvas nekem, hogy teljesen felesleges. Jó szívem van és talán ez a legnagyobb hibám, hiszen mindig ez sodor bajba engem. Ezért támadott meg az a lány.. Mondjuk nem hiszem, hogy különösebb okra szüksége volt a cselekedetéhez, mert előbb vagy utóbb valakivel megtette volna. Aztán ott van Victor. Kihasznált engem. Az iránta érzett szerelmem annyira elvakított, hogy észre sem vettem, hogy az egész hazugság. Most mégis itt vagyok és ugyanazt művelem az összetört kis darabokkal, mint azelőtt. Bolond lennék? Meglehet, de ez vagyok én. Nem fogok megváltozni senki kedvéért. Nem hagyom, hogy tönkretegyen bárki is. Felemelt fejjel fogok mosolyogni történjék bármi. Mert ez jelenti azt, hogy erős vagyok. Kevés ember képes arra, hogy hű maradjon magához.. Főleg azok után, amin keresztül mentem. Nem volt könnyű életem.. De manapság senkinek nem könnyű. Szóval inkább nem is panaszkodom.
Egész végig csak magam elé bámultam figyeltem az arcokat, de különösebben egyik sem érdekelt. Minek összpontosítsak rájuk, mikor itt egyetlen egy ismerősöm sincs? Mondhatni senki. Egyedül vagyok, de ez nem számít. Akaratlanul is megakadt a tekintetem az egyik járókelőn.. Túlságosan is ismerős volt nekem valahonnan, de hirtelen nem tudtam, hogy mégis honnan. Kutatni kezdtem az emlékeim között aztán eszembe jutott.. Hiszen ez Damian! Az unokatesóm.. Annyit játszottunk régebben.. Aztán pedig elköltöztek, majd nem sokkal rá meghaltak a szülei és azt hittem, hogy ő is.. De itt van.. Mégis hogy? Oké.. Pont én vagyok az, akinek nem kellene az ilyen dolgokon meglepődnie mégis sikerült. Nem is tétováztam tovább, csak odasiettem hozzá. - Szia Damian. - Mondtam hatalmas mosollyal az arcomon.  



•• Words: 382 •• Music: - •• Note:  nááá  •• ©️


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Szer. Okt. 09, 2013 4:12 pm

Jane && Hayley



Még volt képem azt hinni, hogy vagyok a nehéz eset, de a hölgyemény sem piskóta. Reméltem is, hogy nem egy gyönge, nádszálkisasszonnyal hozott össze a sors, hisz abban semmi móka nem lenne. Olyanokkal sokkal jobb együtt lógni, akikben van egy kis kurázsi és vissza szólnak, nem éppen udvarias módon. Persze, úgy mutatom ki, mintha ez nekem nem tetszene, de egyébként imádom őket. Csak, titokban. Megvontam a vállam, mert nem igazán érdekelt, hogy odafigyelek-e másokra a közeljövőben, vagy sem. Eddig sem tettem és nem most fogom elkezdeni.
- Miért ne ejteném ki? - igazából költői kérdésnek szánom, de úgy érti, ahogy akarja. - Nem félek a fajtádtól, ezért ki is mondom a nevét. A "Ki a jobb?" vitába pedig ne menjünk bele, agyaras. - kezdem el én is becézgetni, ha már ő úgy belelendült. Ne csak a vámpír hölgyeménynek járjon ki a szórakozás öröme. Amúgy is szeretem így piszkálni az vámpír részleg tagjait. Ha másért nem, azért, mert nincs jobb dolgom jelenleg. Unatkozni pedig utálok, mint minden ember. Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy vérfarkas vagyok, én nem élek örökké, mint a vámpírok, vagy hibridek, esetleg néhány boszi, aki olyan varázslatot használ magán. Az én erőm saját magamban rejlik. Nem igézek meg senkit,hogy csinálja azt, amit én akarok, ez ugyan hasonló a manipuláláshoz, de mégis más. Az emberek ellent tudnak állni neki, ha erős az elméjük vagy vasfű van náluk. Az én szervezetemben ugyan nincs vasfű, de egy gyűrűmben tartok magamnál, mert nem akarok vámpírok játékszere lenni. Az még a legutolsó kívánságom se lenne. Na, és, ha most az éveivel akart nagyobbra nőni a szemben, mert ő már élt át ilyet, akkor ez már most veszett ügy, mert biztosíthatom,hogy már találkoztam nem egy olyan vámpírral, aki idősebb volt nála. Nem kicsivel.
-Akkor biztosan megérdemelted. Csak úgy nem szoktak vámpírt égetni. Bár, ha belegondolok mégis volt már rá példa - húzom el egy kicsit a jobb ajkamat, ami mosolygás akar lenni, vagy legalábbis valami hasonló. A vérfarkasok és a vámpírok sosem fognak kijönni egymással, ez egy íratlan szabály. Egy pillanatra úgy teszek, mintha elgondolkoznék a kérdésén. Nem vagyok abban a kedvemben, hogy kérdéseket tegyek fel és tudom, hogyha ténylegesen megkérdeznék valami érdekeset, akkor arra úgyse kapnék választ. Legalábbis rendeset nem. Mégis csak ellenségek vagyunk. - Nem, nincs - mosolyodok el ártatlanul.
- Miből gondolod, hogy egyáltalán válaszolnék a kérdésre? - kérdezek vissza gúnyosan. A modorunkkal valahogy kiegészítjük egymást, ez nem vitás. - De, csak azért, hogy a kíváncsiságod oltsam: unatkoztam és azt hozott ide. Ilyen egyszerű. Felőlem oda gondolhatsz a háttérbe dolgokat, amiket csak akarsz, nincs más - közöltem vele egyszerűen és vártam a hatást. - De, ha már én elmondtam, te is közölhetnéd velem, agyaros. Ne csak én nyíljak meg az ellenségnek. Ja, és képzeld, a vérfarkasok tudják, ha valaki hazudik, szóval ezzel ne is próbálkozz - vigyorodtam rá - Amúgy Hayley vagyok - gondoltam elárulom a keresztnevem, ha már ilyen mély beszélgetésbe kezdtünk az utca közepén. Jobb helyet nem is találhattunk volna. Még jó, hogy az emberek nagy részét nem érdekli, hogy miről beszélgetünk, vagy ha érdekli fogalma sincs róla mit rejt a "farkaska" és "agyaras" becézgetés. Addig jó, amíg nem tudják. Volt idő, amíg én sem tudtam ilyen dolgokról, de nekem ez a vérembe volt írva, nem menekülhettem előle. Nekik még van esélyük.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Kedd Okt. 08, 2013 5:39 pm


Hayley&Jane



Hirtelen nem is igazán tudtam, hogy erre vágytam -e, amikor kimondtam azt, hogy egy kis izgalom kell nekem. Az jót tenne. Aha... Most már látom, hogy hülyeség volt ezt megemlítenem is, még magamban is.
Nem vagyok a farkasokért, nagyon nem. Bár ők is épp vélekednek rólunk, vámpírokról. Azt hiszem, kölcsönös érzés ez. Inkább követtem volna valakit a sok nép közül, akikkel a zebrán át közlekedtem. Jobban jártam volna. Most pedig itt vagyok ezzel a lánnyal, aki kicsit sem kedves. Na, pont én, a kedvesség és báj istennője szólalt meg. Saját magammal könnyebb lenne összevitáznom.
- Ó... de te is figyelhetnél olykor jobban - jegyeztem meg kicsit bosszúsan és kicsit lenézően is.
- Jaj, de kedves vagy, hogy kiejtetted azt a szádon, hogy vámpír... - próbáltam nem túllőni a célon, de azt hiszem, az nem én lennék. - Tudod, te sem vagy jobb, mint én... Farkaskám - kezdtem belelendülni ebbe a kis vámpír-vérfarkas becézésbe. Én aztán biztosan nem fogom neki elárulni a nevemet. Lehet, egyszer majd... De az sem mostanság lesz.
Máskor már rég szitkozódtam volna, és mindenfélét kiabáltam volna, de most ettől is elment a kedvem. Rájöttem, hogy felesleges lenne a vita ezzel a vérfarkassal. Értelmetlenség lenne, de azért azt sem tudom elképzelni, hogy együtt mennénk vásárolgatni, vagy együtt mennénk inni egy bárba.
- Én is láttam, sőt egyszer át is éltem, ahogyan kicsit megégtem... Szóval, tudom milyen - jött ki belőlem ez a kis apró információ, mert valahogy a tudtára szerettem volna adni, hogy nem vagyok már ifjú személy, és több dolgot átéltem, mint ő.  - Nos, van még valami érdekesség, amit szeretnél tudni? - azt hiszem éppen elég volt belőlem ennyi.
Elgondolkodtatott az egész. Mit keres ő itt ezen az utcákon? Olyan érdekes volt. Mintha valaki elől menekülne, vagy csak el szeretne bújni. Mindenesetre fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Csak hirtelen nem tudtam, hogyan is kezdhetnék bele ebbe a kísérteties kis kérdésembe, amivel lehet zavarba hozom őt. Remélem, hogy őszintén fog válaszolni. De megértem, ha nem fog, mert én is szoktam füllenteni, ha épp úgy hozza a szituáció.
- Mondd csak, kedveském... Mit is keresel te itt kint a városban? Na, nem mintha érdekelnél, csak egy kérdés, amire úgysem az igazat fogod válaszolni - kisebb levegőt vettem, mert gondolataimat próbáltam összeszedni, hogy értse is, mert tudom, hogy nem véletlenül járkál itt.  - Elég régóta élek, hogy tudjam, hogy van valami a háttérben... - biccentettem egyet, hogy nekem aztán mindegy, hogy mit mond, vagy egyáltalán beszél -e majd hozzám.



Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Hétf. Okt. 07, 2013 9:52 pm

Jane && Hayley



Alaposan megnézem magamnak azt a vámpírt, akinek nekimentem, mert én ezt szoktam. Mindenkit megnézek magamnak, ha már egyszer összehozott vele a sors és így ki tudom fürkészni,hogy mit lehet belőlük kihozni. Már az emberek tekintetéből észre lehet venni, ha könnyen lehet őket manipulálni, de ez a nő nem tűnik olyannak. Persze ettől függetlenül még lehetséges, de nem hiszem, hogy bedőlne az ártatlan pofimnak és aranyos tekintetemnek. Sokan tették már ugyan, nők és férfiak egyaránt, de csakis olyanok, akik "gyengék" és azt hiszik, hogy a szép arc mögött szép lélek is rejtőzik. Ha tudnák... Felvonom egyik szemöldököm, ahogy visszakérdez, mert arra számítottam, hogy annyiban hagyja az egészet és elmegy mellettem. Persze, mit várhatnék egy nőstény vámpírtól. Megfontolom, hogy egyáltalán megérdemli-e, hogy szóljak hozzá, de beadom a derekamat, hisz mégiscsak unatkoztam eddig és azért jöttem ki, hogy szerezzek magamnak egy kis szórakozást. Úgy néz ki, hogy nem váratott magára túl sokáig. Egy mosolyt vetek felé, ami nem árulkodik semmiféle boldogságról.
- Te jöttél nekem, úgyhogy igen, nekem áll feljebb - jelentem ki határozottan, mert teljesen biztos voltam a dolgomban. Én nem mentem neki, mert figyeltem... na, jó nem teljesen, de annyira figyeltem, hogy tompítottam az ütközést. Erre, azért jár plusz pont! - De, tudod mit? Nekem mindegy, csak legközelebb legyél óvatosabb, vámpír - adok neki egy tanácsot és már indulnék is tovább, de megállít a következő mondatával. Sápad vagyok? Én? Jó, persze, gondoltam, hogy nem magában és nem is egy fához beszél, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokat megjegyez egy vámpír. Méghozzá egy vérfarkasnak. Elgondolkozva nézek rá, miközben egy újabb csípős megjegyzésen töröm a fejem, ami csak nem akar előjönni. Pedig általában a kisujjamból rázom ki az ilyen dolgokat, de most egyszerűen semmi.
- Ezt pont te mondod? Elvileg neked kéne sápadtnak lenni, nem? Vagy legalábbis elégni a napon. Nem egyet láttam már a fajtádból, amikor ilyen sorsra jut. Nem szép látvány - csóválom meg a fejem, mintha nagyon érdekelne mi van a fajtájával. Amíg ők nem piszkálnak engem én sem őket, így állok hozzá. Csak egyetlen harapás kell tőlem és máris kínok között fog meghalni. Igen, egyébként jó hogy észrevetted, az tikett szabályait még mindig nem tartottam be,, vagyis nem mutatkoztam be. Talán, majd egyszer, ha ő is elrulja az övét, én is elmondom az enyémet. Ami nem hiszem, hogy most lenne, hisz amint észrevettem ez a nő sem arról híres, hogy mindenkivel udvarias.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Hétf. Okt. 07, 2013 8:21 pm


Hayley&Jane



Az unalom. Na, ez a fogalom egyre gyakoribb a szótáramban. Hogy miért? Ezt én sem értem igazából. Van. És ennyi. Nincs semmi hozzáfűznivalóm. A napok eléggé összevissza rohangálnak bennem. Azt sem tudom, hogy mit is kellene tennem hirtelen. Valami kis izgalmat kell belevinnem az életembe. Épp ezért is húzom el otthonról a csíkot.
Régebben szerettem szó nélkül lelépni, olyan angolosan. És megjelenni is szerettem így. Betoppanok, és kész. Kell ezen rágódni? Dehogyis. Én ilyen voltam. Most is erre készültem, de a kedvenc kis lakájom, aki immáron már százharminc éve áll a szolgálatomban, - igen, átváltoztattam Gregory-t, hiszen ő az egyetlen, akire rábízhatom a különböző ügyintézéseket, és tökéletesen megbízom benne -, váratlanul bekopogott az ajtón. Mintha megérezte volna hogy ismételten szeretnék kicsit kikapcsolódni. Ó, de még mennyire. Vágyom egy kis izgalomra. Nyújtotta felém az autóm kulcsát, de én bólogatva jeleztem felé, hogy nem kérem, mert jelenleg gyalogosan szeretnék közlekedni. Valahogy így több mindenbe tudok belefolyni. Több jó jut így számomra.
Amilyen gyorsan lehetett, én kijöttem abból a házból, ahol jelenleg nem volt semmi pozitívum. Aki keres, az talál is. Igen, vadászatra indulnék, de azért meggondolandó, ha netán valami másfélébe ütköznék. Vagy egyszerre lehet két élvezet. Az még tutibb. Kellemetlenség nem igazán érhet engem, vagy bármi rossz. Történt velem sok minden, de eddig is túléltem azokat, és ezután is így lesz.
Nem volt előre kitervelt útvonalam erre a szép napra, csak ki szerettem volna jutni a házamból, ami valóságos labirintus, hiszen óriási, s néha még én is eltévedtem benne régebben, de már szerencsére megszoktam, és az egészet kiismerem. Még szép.
Épp kiértem az egyik utca forgatagából, hogy egy másikba sétáljak át, mert nekem aztán jelen pillanatban tök mindegy, hogy merre is tartok. Csak megyek, és úgyis egy bárban kötök ki, ahol kicsit többet iszom a kelleténél. Aztán valahogy hazavánszorgom. Pont zöldet kapott a gyalogosforgalom a zebránál, s én is csatlakoztam ahhoz a rengeteg friss és nagyon isteni emberhez. Mentem velük, és közben csak rájuk tudtam gondolni, de végül is aztán nem tettem semmit, hanem csak mentem tovább az utcán. Semmire sem figyeltem, csak néha felpillantottam, de úgy konkrétan még ezt is unalmasnak tartottam. Nem sokkal később belém botlott egy lány. Fiatal volt. És mellé még vérfarkas is. Ezt a véletlent. Nem csípem őket, bár ők sem engem. Ugyan, engem mindenki utál, főleg ha megismernek.
- Még neked áll feljebb? - kérdeztem tőle nem épp udvariasan, de hát ő sem volt olyan tiszteletreméltó lény. Ebben hasonlítunk, a modorunk az elképesztő.
- Olyan kis sápadt vagy... - morogtam még oda neki, mert kicsit elegem lett. Eddig unatkoztam, talán most kicsit felpezsdül az életem ezen napja. Vagy még nagyobb lesz az unalom.


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street Hétf. Okt. 07, 2013 7:03 pm

Jane && Hayley



Keresnem kell egy csöndes nyugodt helyet, ahol senki sem találhat rám. Ez az egy cél lebegett a szemem előtt, miközben előre haladtam az utcák útvesztőjében. Kevés esély volt rá, hogy eltévedjek, hisz a végén úgyis megtalál valamelyik boszi, de próbálkozni nem árt. Kiskoromban is mindig szerettem eltévedni, aztán a legjobb érzés mindig az volt, amikor valaki megtalált. Egy pillanatra mosoly látszódott az arcomon, de gyorsan eltűnt és a szokásos gúnyos arckifejezést öltöttem fel, ami már csak, azért is szokásos, mert nehéz levedleni, ha ilyen sokszor hordom. Főleg mostanában, hogy a dolgok összekuszálódtak. Akaratlanul is nekimentem pár embernek, miközben nem figyeltem oda, de úgy őszintén, a legkevésbé sem érdekelt. Egy-két szitokszót mormoltak, de most ahhoz sem volt erőm, hogy visszaszóljak hozzájuk, vagy beverjem a képüket. Pedig az egy igazi Hayley-megnyilvánulás lett volna. Az lett volna, ha az a lényem nem ment volna kirándulni egy jobb és szebb helyre, ahol figyelembe vesznek engem is. Mert hogy én nem akartam ezt a gyereket, mégis ott növekszik a hasamban. Nagyon szívesen elballagtam volna az első adandó alkalommal abortuszra, de ez is egy olyan dolog, amivel most már csak én szívnék. Hisz meghalni, pont nincs kedvem. Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy a halált érdemlem, de az az idő elmúlt és úgy gondolom, hogy ugyanannyi jogom van az élethez, mint annak az embernek, aki a gyerekem apja is egyben. Klausnak.
A gyerekemnek. Olyan furcsa ezt így kimondani, hisz ki gondolta volna, hogy ilyen fiatalon anya leszek. Még egy furcsaság, mert egyáltalán nem tudom magamat anyakánt elképzelni. Sosem volt nagy családi összetartás bennem, mivel családról családra adtak, ennél fogva nem is gondoltam soha a családalapításra. Túlságosan a gondolataimba merültem ezért nem vettem észre, hogy egyenesen nekimegyek valakinek. Elég nagy erő volt az ütközésben, de nem estem el, megtartottam az egyensúlyomat, csupán pár centit távolodtam az illetőtől. Fogalmam sincs, hogy mi késztetett rá, de egyik kezemet a hasamhoz emeltem, mintha megakartam volna bizonyosodni, hogy jól van a mutáns gyerek. Elkaptam a kezem.
- Nem tudsz jobban figyelni? - kérdeztem a nőtől, kinek nekimentem, és aki le is szűrhette, hogy nem tanítottak meg az illemtan alapjaira. Ami pedig nekem leesett, az volt, hogy mi is ő. Tudhattam volna, hogy itt minden utcában vámpírok lézengenek, de arra nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan bele is botlok egybe. szó szerint. Arcomon továbbra is az a bizonyos gúnyos lenézés ült, ami mindig szokott, ilyen helyzetekben, de nem sétáltam el. Valami szórakozás úgyis kell, hát megkaptam.
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
♔ The Garden.
► Age :
710
► Total posts :
692

BLOODSUCKER †


TémanyitásTárgy: St. Peter Street Pént. Ápr. 26, 2013 6:10 pm


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: St. Peter Street

Vissza az elejére Go down

St. Peter Street

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Jessica Drew / Póknő
» Peter McCall
» Kimiko vs. Peter
» Gabriellla és Peter Smite
» [Stella QF] Anatole Saito vs Peter Worker

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Francia negyed-