world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

Bourbon Street

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Hétf. Júl. 29, 2013 11:40 am


An old friend

Meglepődnék, ha én lettem volna az egyetlen. – kicsit ki gubbasztom a szemeim és megforgatom őket.
El sem tudom képzelni, mennyien gyűlölhetik az ősi családot. Annyi rosszat tettek már másokkal a saját érdekeik miatt. Én ezért csodálom őket, nem elítélem. Szerintem gyönyörű, hogy így intézik a dolgokat. Az én elgondolásom szerint mindenki így cselekedne, ha veszélyben lenne az élete. Csak túl vakok, hogy meglássák. A mai vámpírok nem értenek máshoz csak a naplóíráshoz, az iváshoz, meg a nőzéshez. De ha majd egyszer értük is eljön a vég, megtanulják, hogy mit jelent az önvédelem. – Tudom, Elijah. Nincs bennem harag. – mondom halkan. Szavaim szinte elvesznek az éjszakában. Ez a találkozás annyi emléket idézett fel bennem, ami így hirtelen talán még sok is volt. Nem szeretek túlságosan a múltban élni, mert elvonja a figyelmem a jelenről.

Biccentek egyet, amint helyeslően támogatja a korábbi filozofikus megszólalásomat. Tudtam, hogy ő érti, mire gondolok. Ezt korábban senkinek se említettem, mert féltem nem értenének meg, de most végre szabadjára engedhettem a bennem rejlő dolgokat. Hátra pillantok és egy kisebb csapatot látok befutni a bárba. Véget ért volna Marcel gyűlése? Akkor már nem sokáig lenne jó itt tartózkodni. Nem félek, csak még véletlenül sem akarom látni azt a ronda pofáját, mert talán még meg is szépíteném egy két harapás nyommal.
-Sajnos nekem is van gyenge pontom, de nyugodj meg. Nem a kiszámíthatóságom az. – igen van… csak még nem jöttem rá, hogy mi az. Hogy valaha rá fogok-e egyáltalán? Lehet, hogy már ma, vagy holnap, vagy 10 év múlva, vagy soha sem. Ki tudja? A dolgok mindig egyre bonyolultabbak lesznek, évről évre. – Jó volt veled találkozni, te öreg róka, de azt hiszem, jobb lesz, ha megyek. Veled ellentétben én nem vagyok hallhatatlan. – kifizetem a saját és Elijah italát is, és elindulok a kijárat felé. – Legközelebb remélem, már te látogatsz meg engem. – mondom halkan, hisz úgy is meghallja, majd sarkon fordulok és eltűnök a Bourbon Street sötét utcáján.



•• Words: 317 •• Music: -- •• Note: Köszönöm a játékot Mr. Morál : )) ••

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
New Orleans
► Age :
1021
► Total posts :
775

ORIGINAL VAMPIRE †


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Hétf. Júl. 29, 2013 7:36 am

Damien&Elijah

<

- Akkor nem te voltál az egyetlen... - Jegyzem meg keserűen, miközben belekortyolok az italomba. Valahogy mindig is ez volt. Féltek tőlünk, de mégis a fejünket akarták. Még most is így van. Sokan nem is tudják, hogy az egész vérvonala meghal egy Eredetinek. Nem is kell tudni. Akkor az élet mint olyan, jelentéktelenné válna. Hiszen néha mi sem felemelőbb érzés, amikor valami ifjú vámpír nekem esik, majd megdöbbenve tapasztalja, hogy a szíve már nincs a helyén. Van kegyetlen oldala is, amit én is ugyanúgy élvezek. Rettegésben tartjuk a vámpírok kis csoportját, és ez így jó nekünk. Félnek tőlünk, és tettünk róla. - Pontosan tudom, mit ígértem, de önmagamnak is tettem egy ígéretet, melyet meg kellett szegnem. Védenem kellett a családom, a saját apám ellen... - Szórakozottan veszem el a pultból a rongyot, letörlöm a kezem, és az asztalt, majd laza mozdulattal hajítom vissza. Damienre nézek, és örömmel látom, hogy nem sikerült megtörnie az életnek, legyen az akármilyen kegyetlen. Féltem tőle, hogy az irányításom nélkül örökké rossz útra téved, s ott is marad. "– Nincs különbség. Az emberek csak szeretnének hinni valamiben, és valakire ráhárítani azt a sok rosszat, ami vele történik. Én azt mondom, hogy mindenki a saját maga élete alkotója. Lehetsz Isten, választhatod a helyes utat… de lehetsz a Sátán is, és elpusztíthatod azt, ami az utadba kerül. Szerinted én melyiket választottam? Én Isten akarok lenni, aki mások életéről dönt, aki mások sorsát rendezi meg, de olykor csak az ördög bőrébe szeretnék bújni, és lerombolni mások felépített várait, életeit, szenvedésben hagyva őket. –" Hallom meg szavait, melyekkel teljes mértékben egyet kell értsek. - Erről szól a vámpírlét. Döntesz az életek felett Istent játszva, miközben te vagy maga az ördög... Ez a vámpírlét velejárója... - Jelentem ki a tükörből nézve a kisebb csapatot, mely épp az imént ült le egy távolabbi asztalhoz, majd Damien tekintetét keresem. Erőssé vált, ellenállóvá, ahogy tanítani akartam, de ehelyett magára hagytam. Mikael az apám volt, és szerettem, mégis üldözötté váltam, mikor kijelentettem, hogy Niklaus-t fogom védeni.
- Sosincs semmi jó abban, ha kiszámítható vagy. Akkor több a támadható felületed... A gyenge pontod! - Jelentem ki, majd ismét kortyolok egyet. Lehet, hogy nem vagyok egy érdekes társaság, de legalább nem egyedül rovom a köröket a városban, nekem megéri. Nem vagyok elkeseredett, csak fáj, hogy Klaus ennyire ágál a boldogsága ellen. Mindig ezt csinálja. Alkalma nyílik egy cseppnyi boldogságra, és fejvesztve menekül a másik irányba előle... Mostanában én is ezt csinálom. Talán családi vonás, nem tudom....

 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://theoriginals.hungarianforum.net/



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Csüt. Júl. 25, 2013 3:31 pm


An old friend

Követtem Elijah-t a pultig. Milyen kiürült a hely… régen ez egy élettel teli bár volt.  Nem is egyszer fordultam meg itt, mindig is szerettem az itteniek társaságát. De ez már ahogy említettem nem most volt. Azóta sokan meghalhattak. Ahogy az egyik közkedvelt mondás is tartja, minden jó dolog a végéhez ér egyszer.
-Csak egy Whiskey-t. – intettem a pultosnak. Ahogy Elijah-t ismerem, ő is ezt rendelt volna, szóval kettőt kértem. Elegáns ital, elegáns embereknek. Mégse ihatunk két korsó sört. Az olyan normális, megszokott és nevetséges. Mi pedig mindenek vagyunk, de nem normálisak és megszokottak. A nevetséges is csak néha igaz ránk. Mint például az előbb, amikor egy öltönyön nevettünk. Bár már az is meglepetés, hogy Elijah-val lehet nevetni.
Hálás vagyok? Felteszem magamban még egyszer a kérdést. Egészen biztos, hogy nem lett volna jobb mégis csak ketten átvészelni ezt az egészet? Hmm… - Igen, hálás vagyok. De hidd el, volt egy olyan időszak, amikor a fejedet akartam. – mondom, miután belekortyolok az elém helyezett pohárba. Hát legalább az alkohol minősége nem változott semmit. Azt már nem fűztem hozzá, hogy ez a hála csak képletes. Ettől még nem fogom a talpát nyalni, vagy követni mindenhova. A függetlenségnek megvannak a maga szépségei.  Ezek közé tartozik az, hogy senki sem mondja meg hova, kivel, mikor menjek.
-Csak annyit ígértél, hogy átváltoztatsz és minden rendben lesz. Ez megtörtént. Azt nem mondtad, hogy ott is maradsz. Kihagy a memóriád te vén róka? – meglököm a könyökömmel finoman. Ez épp elég volt arra, hogy kissé kilöttyintse a Whiskey-t. Most megint nevetek, ma már másodszorra. Lehet ez neki nem vicces, de az a kifejezés az arcán. Mint akit most égettek le száz ember előtt.  
Elmeséljem vagy se? Akkor itt ülhetnénk másnap reggelig, vagy még tovább is. 400 év alatt sok minden történik az emberrel. Ha neki kezdenék, nem tudnám befogni a számat, mert egyik dologból következne a másik és ez eléggé szerteágazó lenne. Helyette inkább csak elmondom, milyen vagyok most. – Tudod mi a különbség Isten és a sátán közt? – nekicsapom a poharat a pultnak. Az alja megrepedt, de nem tört össze. Hirtelen bámulni kezdtem. Én is így voltam, mint ez a kis üvegdarab. Megrepedtem, de össze nem törtem. Felemelem a fejem, Elijah-ra pillantok, és megszorítom a vállát. – Nincs különbség. Az emberek csak szeretnének hinni valamiben, és valakire ráhárítani azt a sok rosszat, ami vele történik. Én azt mondom, hogy mindenki a saját maga élete alkotója. Lehetsz Isten, választhatod a helyes utat… de lehetsz a Sátán is, és elpusztíthatod azt, ami az utadba kerül. Szerinted én melyiket választottam? Én Isten akarok lenni, aki mások életéről dönt, aki mások sorsát rendezi meg, de olykor csak az ördög bőrébe szeretnék bújni, és lerombolni mások felépített várait, életeit, szenvedésben hagyva őket. – elemeltem a karom, és lehúztam, ami a poharamban megmaradt. – Talán mégsem vagyok olyan kiszámítható, mint amilyennek gondoltál.




•• Words: 470 •• Music: -- •• Note: -- ••

Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
New Orleans
► Age :
1021
► Total posts :
775

ORIGINAL VAMPIRE †


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Csüt. Júl. 25, 2013 8:09 am

Damien&Elijah

<

Sosem szerettem a múlton merengeni, Damien megjelenése mégis erre késztet. Megígértem, hogy átváltoztatom, és segítek neki jó vámpírrá változni, de el kellett hagynom, hiszen rettegtem a haláltól. Most is félek tőle, valahogy ragaszkodom az élethez. Még ha félig már halott is vagyok.
- Tudod az átalakulás sosem zökkenőmentes. Én is átéltem egyszer valamikor... - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem minden simán ment. Nem vagyok tökéletes, annak ellenére, hogy távolról sokan ezt hiszik. Sosem voltam az, és ezen nem tudok változtatni. Én is vesztettem már el az önkontrollom, öltem, fenyegettem. Volt, hogy falukat irtottunk ki az átváltozás után. Nem érdekelt minket semmi. Haragudtunk szüleinkre, de apánkra főleg, hiszen akkor még nem tudtuk, hogy Klaus ölte meg anyánkat. Már nem bánom, hogy megtette. Meg akart minket ölni. Még abban sem vagyok biztos, hogy végleg sikerült megölni Niklaus-nak. Hiszen Esther rafinált boszorkány.
Damien hangja rángat vissza a jelenbe, hogy köszönetet mondjon.
- Hálás vagy? A legtöbben bosszúra vágynak. Azért kezdtem így a beszélgetésünket! - Jegyzem meg kesernyés hangszínnel, bár tekintetem ugyanolyan rideg marad. Mások előtt sosem fejezem ki az érzelmeim. Néha még a családom is visszaél vele.
- Tudod, sajnos a körülmények nem mindig engedik, hogy megtartsd az adott szavad. Neked sem tartottam meg, nem igaz? Ennek ellenére igyekszem megtartani az adott szót... De mért is érdekel téged? - Az adott szó. Számomra mindennél fontosabb, és mindig is gyűlöltem magam azért, ha esetleg meg kellett szegnem. Eddig nem gondoltam rá, de tényleg remek vámpír lett Damienből. Azt hittem, elkallódott, esetleg Mikael megölte. Rengeteg arc tűnik el az életünkből nyomtalanul, és soha nem jövünk rá, mi lett velük. Sokan csak a világ másik oldalán élnek, néhányan meghaltak...
Ismét Damien hangja ránt vissza a valóságba. Szinte vakon tettem meg az utat a bárig. Belépek az ajtón, ma elég kihalt ez a hely, vagy csak késő van. A pulthoz indulok.
- Mit iszol? Ma a vendégem vagy. Persze közben elmesélheted, hogyan élted túl idáig! - Hangom távoli, mégis érdeklődő. Damien azok közé tartozik, akiknek mindig is érdekelt a sorsa, néha reméltem, hogy utam során összefutok vele, de soha nem történt meg a mai napig.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://theoriginals.hungarianforum.net/



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Szer. Júl. 24, 2013 4:33 pm

Elijah

Ja igen, a vérvonalas dolog majdnem kiment a fejemből. A nagy poénkodásban a talán legfontosabb dologról majdnem megfeledkeztem.  Ha Elijah meghalna, én is vele mennék a sírba, és szerintem rajtam kívül még több százan… ha nem ennél is többen.  Csak most jutok észhez. Hiába féltem magam, ha avval is végem lehet, ha Elijah elpatkol, mint egy sötét kanca, aki az utolsókat rúgja. De hogy legyen, ami nyugtasson, ez nem valószínű, hogy megtörténik.
-Ez teljesen kiment a fejemből… - mondom halkan. Kicsit szégyelltem, hogy neki kellett erre emlékeztessen, de ami megtörtént, azon már nem érdemes rágódni.
-Zökkenőmentes? Egy kicsit sem.  – hirtelen minden eszembe jutott. Az ész nélküli vérontások, az eszement személyiségváltozások, és a magányosság. Egyedül kellett végig szenvedjek minden egyes napot tudva, hogy sosem kapok segítséget és mindig is úgy kell boldoguljak, ahogy azt saját magam megtanulom.  Nem számíthattam senkire, csak saját magamra. Nem volt mellettem egy tapasztalt, erős egyéniségű figura, aki meg tudott volna tanítani erre, s arra. De most, hogy így itt ülünk, rájövök arra, hogy talán ennek így kellett lennie. Talán saját magamnak kellett felfedeznem, hogy mire is vagyok képes, hol vannak a határaim és meddig feszegethetem őket. A magányosság megtanított tiszteletre, becsületre és önuralomra. A szenvedés megtanított arra, hogyan viseljem az élet viszontagságait. A bosszú, olyan fegyverem lett, ami jobb ha rejtve maradt a kabátom alatt. – Tudod, elég sokat szenvedtem, de azt hiszem megérte. Ez fura lesz, de megköszönöm neked, hogy ott hagytál akkor.
Elijah Mikaelson elsütött egy poént. Hihetetlen… legszívesebben szét kürtöltem volna a világnak, de akkor vámpír karrierem rövid véget ért volna, szóval el raktároztam magamban az imént hallott szavakat, és felnevettem. Nem bírtam magamban tartani. Nem is a vicc miatt, hanem mert Elijah szájából jött.  Ez már magában is nevetséges volt. De csak, mint pozitív vetület.
-Hát a „Szavamat adom” mondatod általában nagyon megbízhatónak tűnik. Kíváncsi vagyok, hogy már megszegted –e valaha? – érdekes. Ezen még nem is gondolkoztam. Nekem csak egyszer adta a szavát, akkor, amikor megígérte, hogy átváltoztat. Ez nem volt nagy ajánlat, de mégis betartotta. Vajon hányszor csúszott ki ajkain ez a mondat? Vajon hányszor bizonyult igaznak és hányszor törte meg ígéretét? Nem is érdekes… érdekfeszítő.
Javaslatára felcsillan a szemem és én is felállok. Számítottam rá, hogy elmegyünk valahova, de hogy egy bárba. Minő meglepetés. Ha így haladunk, előbb utóbb egy lezüllött részeges Ős-t csinálok belőle.
Ismertem egy helyet, nem is messze. Csak pár üzletnyire van, és ha jól emlékszek, non stop vannak nyitva. Úgy láttam Elijah is ismeri, mert nem kellett irányítgatnom, hogy merre menjünk.
-itt is volnánk. – kinyitom magunk előtt a hatalmas fából készült ajtót, és megvárom amíg belép előttem elsőként. Fő az udvariasság.
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
New Orleans
► Age :
1021
► Total posts :
775

ORIGINAL VAMPIRE †


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Szer. Júl. 24, 2013 3:34 pm

Damien&Elijah

<

Elégedetten könyvelem el, hogy végre él egy okos lény is a földön a sok bolond között, akik azt hiszik, képesek minket eltenni láb alól.
- Képzeld, tisztában vagyok azzal, hogy Ősi vagyok, és azzal is, ha valaki megölne, meghalna az egész vérvonalam, beleértve téged is... - Suttogom a végét, hogy csak ő hallja. Talán nem volt tisztában vele, talán igen. Nem tudom, de jobb ha tudja. Foglalkoztat egy kérdés... Végigmérem a férfit, árad belőle az elegancia, de a vágy is, hogy kissé elengedje magát. Ő talán tud szórakozni, s mit ne mondjak, rám is rám férne már, ha egy kicsit ki tudnék kapcsolni, de képtelenség.
- Tudom, magadra hagytalak, hogy ment a vámpír léthez való hozzászokás? Gondolom nem volt zökkenőmentes... - Mit mondjak? Sajnálom? Nem. Menekültem. Hátra kellett hagynom az addigi életem, és éppen hogy csak átalakult, alig pár napig voltam mellette, s nem tudtam neki mindent elmondani. Jött a hír, hogy a vadász közeledik. Mennünk kellett, bár nem volt rossz a viszonyom apámmal, mégis mennem kellett nekem is, hiszen Niklaus pártját fogtam...
- A nincs időm azt jelenti, hogy fontosabb dolgok várnak arra, hogy megoldjam őket. Tudod igen elfoglalt egy Ősi élete, és nem mindegy mit viselek egy ügy elintézése közben! - Egy poént hallhattunk egyenesen Elijah Mikaelson szájából. Ritka az ilyen, de előfordul a magam szarkasztikus és rideg módján, de mégis annak szánom.
Pedig a jelen helyzetünkben semmi sem vicces. Marcel úgy jár-kel, mint valami király, holott a szememben csak egy utcagyerek marad mindig is. Soha nem tiszteltem, s nem tartottam semmire. Klaus-nak köszönheti az életét, majd alkalomadtán megemlítem neki, hogy örüljön, hogy ilyen könyörületes vagyok hozzá, és még élhet.
- És engem annak tartasz? Megbízhatónak? - Kérdezem felvont szemöldökkel, miközben felállok. Kissé elgémberedtem, nem mellesleg unom az egy helyben ücsörgést.
- De tudod mit? Ezt inkább beszéljük meg ezt egy ital mellett... - Javaslom, mert ez egy nyílt utca, bárki bármit meghallhat...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://theoriginals.hungarianforum.net/



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Szer. Júl. 24, 2013 11:39 am

Elijah

Elmosolyodok Elijah feltételezésén. Aranyos, hogy egy bosszúálló angyalnak tekint, de el kell, majd szomorítsam. Volt egy olyan időszak, amikor a pokolra kívántam, és ha lehetséges lenne saját kezemmel fojtottam volna meg, de az már nem most volt. Rengeteg idő eltelt, és már tudom, hogy akkor miért is hagyott magamra az után szinte majdnem rögtön, hogy átváltoztatott. Mikael elől én is rohantam volna amerre láttam másokkal nem törődve. Elég kemény gyermek kora lehetett, nem irigylem. Ilyen testvérekkel, meg szülőkkel nem csodálom, hogy alig tudja már tartani magát.
-Bosszú? Nem vagyok ám már az a tudatlan férfi, akit otthagytál. Meg hülye sem vagyok. Rajtad, hogy tudnék bosszút állni? Ősi vagy… ha nem tudnád. – és az ősieket nem lehet megölni csak egy féle képen… na meg minek haragítanám magamra az összes megmaradt Mikaelson-t? Nincs kedvem évszázadokon át rejtőzködni, meg bujkálni. Mert egyet, ha mást nem is, de azt el lehet róluk mondani, hogy megbosszulják egymást.
Az idő telt, és ott ültünk csendben.  Nem tudtam, hogy mire gondol. Vártam valamiféle kérdésre, hogy mi történt velem, de nem érkezett semmi. Lehet, a csendességének köze van ahhoz a férfihoz, aki az előbb ment el. Nem vagyok egy Mancs, de ha jól sejtem, akkor ő volt Klaus. Remek, megint elkerültem. Azt a találkozót hamarosan össze kell hozni, mert már nagyon kíváncsi vagyok rá.
-Mit jelent az, hogy nincs időd? Sokáig tart kiválasztani a megfelelő árnyalatú öltönyt?  - jó tudom, ez gonosz beszólás volt, de ezt a gyászhuszár stílust soha nem kedveltem. Tudom, hogy a morál, meg a komolyság, de néha el kell engedni magunkat, azért, hogy később újult energiával vágjunk a dolgok közepébe.  Én is eljárok inni, néha csak úgy kedvtelésből. Ellijah-ra is rá férne már.  De most nem ezért vagyok itt, majd talán később elmehetünk valami helyi klubba, vagy bármibe, ami Marcel mentes, de ez most nem a megfelelő pillanat lenne rá. Marcel... hát persze. Szinte ölni tudnék a tudattól, hogy ugyan abban a városban vagyunk. Ő nevezi magát királynak? Mit tett ő, ami királlyá tette? Ha jól tudom, márpedig jól tudom, ezt a várost Klaus alapította és csak később lett megfertőzve Marci által. Annyira... szánalmas. De most nem ő van itt, hanem Elijah.
- Azért jöttem, hogy a régi szálat újra felvegyük. Jó lenne már egy megbízható ember társasága. – kinyújtom az elgémberedett karom és a pad kartámasztójára helyezem. – Az embert nehogy sértésnek vedd, Mr. Ősi. – felnevetek, de csak mérsékelten. Már kezdek nyugtalanná válni. Nem szeretek sokáig egy helyben ücsörögni. Olyan érzés mintha tehetetlen lennék. Remélem Elijah-nak lesz valami jó ötlete ezt érintően.
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
New Orleans
► Age :
1021
► Total posts :
775

ORIGINAL VAMPIRE †


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Szer. Júl. 24, 2013 7:36 am

Damien&Elijah

<

Niklaus hajthatatlan, mégis látom a tekintetében a reményt. Ott van, és én nem hagyhatom magára. Ahogy egyikőjüket sem. De nem lehetek egyszerre két helyen, s most Niklaus-nak nagyobb szüksége van rám. Beszélni próbáltam vele, de vita lett belőle. Csak figyelem, ahogy eltűnik az utca végén, de lépteit még nagyon sokáig hallom. Utána mehetnék, de még nem. Egyenlőre hagyom hadd eméssze meg a hallottakat. Vissza fogok térni erre, mikor már önmagában is elfogadta, hogy ez lehetséges. Én is alig hittem el, de a boszorkányok rávilágítottak. Azok az átkozott boszorkák mindig mesterkednek valamiben. Nem értem miért nem ölhetem meg egyből azt az álnok kis senkiházit? Ha ő meghal a szerencsétlen emberei csak úgy rohangálnak majd, mint a lefejezett csirkék, és mindegyikkel képes lennék végezni.
Mióta is hagyom, hogy nekem egy boszorkány mondja meg, kit mikor ölhetek meg? Egy dologban Klaus-nak van igaza, nem hagyhatjuk, hogy ők irányítsanak. Már éppen indulnék, hiszen a padra leült egy férfi, még a végén beszélgetni akar, s most cseppet sincs kedvem idegenekkel fecsegni, de amint meghallom a hangját, ismét hátradőlök.
Emlékek között kutatok, ismerem ezt a hangot, ahogy hozzám beszél, ahogy a múlt egyetlen apró kis szilánkját veti elém, hogy ezzel millió érzést szabadítson fel. Damien. Emlékszem rá. Átváltoztattam, majd el kellett őt hagynom. Nem lehettem vele a nehéz időszakban, s ha gyűlöl, joggal teszi.
- Bosszút állni jöttél, mert magadra hagytalak? Húzz sorszámot! - Csak a második mondatra pillantok rá, de a kérdésnél magam elé meredek üres és jeges tekintettel. - Damien - Szándékosan mondom ki a nevét. Tudom ki ő.Szándékosan nem feleltem az első megjegyzésére, de a másodikat már nem tudtam figyelmen kívül hagyni.
- Katerina, majd Katherine. De ő már a múlt. Nincs időm nők társaságát keresni... Csak amire kell... - Persze itt a vérükre gondolok, hiszen néha még én is élő emberből táplálkozom, de nem ölöm meg őket. Néha én is elvesztem a fejem, amire nem vagyok büszke, de mindenki átesik ezen. Katerina említése rengeteg elzárt érzelmet ránt elő, s rá kell jönnöm, még nem vagyok túl azon, hogy ismét bedőltem neki, s hazudott. Csak fel akart használni, de semmi több. Hittem, hogy megtalálom az én Katerinámat a Katherine álarc mögött, de tévednem kellett. Csak egy név voltam azon a terjedelmes listán, ahol a többi átvágott férfi volt. Enyhén megrázom a fejem, de rideg tekintetem mit sem változott.
- Szóval a kérdés még mindig az, hogy bosszút állni jöttél ide? - Nem szeretnék még egy bosszúállót. Így is sok az ellenségem, s néha már kezdek belefáradni ebbe az egészbe. Hadakozom Niklausszal és Rebekah-val miközben békebírót játszom, s mindemellett még figyelnem kell, hogy melyik testvérem van veszélyben. Önmagamra már nem is igazán jut időm, nem is emlékszem, mikor volt olyan, hogy az volt a fontos, hogy mi a jó nekem. De talán már nem is tudnék addig önmagammal foglalkozni, amíg a megmaradt családom ismét szóba áll egymással. A férfi arcát vizsgálom, megvolt az oka, hogy vámpírrá tettem, szenvedett, és láttam az élni akarás tüzét. Nélkülem meghalt volna. Azt hittem, mellette lehetek, s most nem tudom, mivé lett nélkülem. Remélem nem olyan balga, hogy megpróbál megölni, békét szeretnék, de minden joga megvan arra, hogy gyűlöljön, hiszen magára hagytam, mert rettegtem apánktól, s védtem a testvéreimet tőle. Nem akartam elveszíteni Niklaus-t. Inkább menekültünk. Sok embert hagytunk így hátra... Lehajtom a fejem, s begombolom az öltönyömet, mikor meghallom a hangját, csak akkor nézek a szemébe.

 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://theoriginals.hungarianforum.net/



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street Szomb. Júl. 20, 2013 3:40 pm

Elijah


1562.

Sötét van. A levegő fojtogató, szinte olyan érzés mintha a torkom köré kötelet kötnének. Körülöttem minden tiszta vér. Nem tudom, mit csinálok, vagy hogy mi történt, csak annyit tudok, hogy akarom. Rá akarok harapni arra a vénára ami oly vonzón dudorodik ki a többi közül. Ez már a sokadik. Miért nem tudom magam kontrollálni?Elmennék, és itt hagynám, de valami mégis arra késztet, hogy mindent pusztítsak el magam körül, ami még megmaradt. Szétnézek, de csak lassan és óvatosan. Félek attól, hogy esetleg mit láthatok magam körül. Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz. Egy vérengző vadállat lettem. Egy vadállat, akinek idomítóra van szüksége, ahhoz, hogy profin sajátítson el trükköket. Ekkor nézek fel, és meglátom őt, ahogy az éjszakai sötétségben egyre közelebb ér. A vállamra teszi a kezét, és azt mondja, hogy minden rendben lesz. Vajon igaza van?

Jelen…

Azt mondják, hogy a halál megváltoztat bennünket. Ha valaki aki közel áll hozzánk és meghal, akkor egy darabot magunkból elvisz magával. De arról senki sem beszél, hogy a saját halálunk után mi lesz? Nem, most nem a buta spirituális és vallás függő dolgokról beszélek. Azokról a titkolt, nem ismert, vagy kimondatlan dolgokról, amiken én is átmentem. Először kín, szenvedés, pusztulás, aztán megbékélés, beletörődés és elégedettség. Nálam így jöttek sorban a fázisok, de ez mindenkinél más lehet. Nem vagyok vámpírkutató, nem tudhatom a statisztikát erről, de az biztos, hogy ezek közül legalább három-négy tünetet mindenki produkál véget nem érő élete során. Van akinél némelyik hosszabb, némelyik rövidebb időközben játszódik le.
Ahogy a  Bourbon Street-en sétálok, végig ezen gondolkozok. Ugyan olyan sötét este van, mint amilyenen megismertem Elijah-t. Pont ilyen volt a légkör akkor is, amikor átváltoztatott. Annyi különbséget tudok felhozni, hogy ez itt a csodás, ragyogó New Orleans, én pedig egy koszos, elhagyatott mezőn vergődtem, ezelőtt több mint 400 évvel. Most miatta vagyok itt. Hallottam, hogy ő, és a testvére Klaus, most itt ügyködnek valamin. Jobban nem ástam bele magam az ügybe, mert hidegen hagy, hogy az Ősi család épp mire készül. Család… pontosabban inkább csőcselék. Már csak hárman élnek. Klaus, Elijah és Rebekah. Minek az embernek ellenség, mikor ilyen rokonsága van, ugye?
Most kivételesen nincs nagy nyüzsgés az amúgy mindig zsúfolt, és fényekkel teli utcán. Mindenki más a helyi bárba ment, valami ünnepet tartanak. Voltam már itt, tudom, hogy megy errefelé. Igaz, hogy nem sokáig maradtam, de senki nem ítélkezhet felettem ez miatt, Nem tűrtem, hogy egy 300 éves vámpír, Marcel parancsoljon nekem.  Én a magam ura vagyok, nem falkában élek, és főleg nincs szükségem vezetőre.
Hírtelen megtorpanok. Az egyik padon két sötét figura alakját látom magam előtt kirajzolódni. Két férfi. Az egyik hevesen mutogat valamit, majd elmegy, a másik pedig csendben ül tovább maga elé meredve. Ez ő lesz, biztosan tudom.  Oda irányítom magam és leülök mellé.
-Valamiért gondoltam, hogy itt leszel kint. Te mindig is kerülted a hangos összejöveteleket. Bár régen azért még élvezted a nők társaságát. – várok egy másodpercnyi hatásszünetet, hogy rájöjjön ki is vagyok, aztán folytatom. – Bocsáss meg, pontosabban csak egy nő társaságát. Hogy is hívták? Katerina? Katherine? Hm, sok mindent hallottam már róla, nem vagyok benne biztos.
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
♔ The Garden.
► Age :
711
► Total posts :
692

BLOODSUCKER †


TémanyitásTárgy: Bourbon Street Csüt. Ápr. 25, 2013 9:42 pm



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Bourbon Street

Vissza az elejére Go down

Bourbon Street

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Francia negyed-