world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

Royal Street

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
❅ the city of jazz
► Age :
26
► Total posts :
350

WICKED WITCH ℘


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Vas. Aug. 02, 2015 3:12 pm




Lukas && Dorothy

oh... it's you again.


Végül is vonzódtam valamennyire Lukashoz, bármennyire is próbáltam tagadni. Helyes volt, az akcentusa egyedi és ez a nagyképű dumája is majdnem leolvasztotta rólam a ruhákat. Te jó ég miket gondoltam? Akaratlanul is elpirultam, és képzeletben összetettem a két kezemet, hálát adva az égnek, hogy nem tud a gondolataimban olvasni. Érdekes dolgokat találna ott, az biztos.. De gyors kiürítettem mindenféle nem oda illő képzeleteket, nem akartam a kelleténél is vörösebb lenni. Még a végén azt hinné, hogy miatta nézek ki úgy, mint egy felfújt paradicsom. Sajnos még jobban elpirultam, mikor is közölte velem, hogy vigyáznia kell rám. Kinek képzelte magát? Az én sötét hercegemnek a fekete lovon?
- Felnőtt nő vagyok, tudok magamra vigyázni - húztam ki a hátamat, felnézve rá. A magassarkú miatt nem volt annyira nagy a köztünk lévő különbség. Anélkül elvesznék a tömegben az alacsony termetemmel. Lepillantottam az órámra, s hangosan kifújtam a levegőt, jelezve neki nemtetszésemet. Természetesen, mikor próbáltam kikerülni őt, elállta az utamat. Ez a srác tényleg nem ismeri a nem szó fogalmát.
- Nem gyűlöllek - csattantam fel. -, csak nem vagyok elolvadva tőled - fontam keresztbe a karomat, és elnéztem mellette. Csak pár utcányit kéne mennem, és máris ott lennék a kedvenc, drága éttermemben. Egyszer egy évben, maximum kétszer szoktam eljárni oda. Nem teheti tönkre az estémet!
Mikor közelebb lépett hozzám, belém szorult a levegő és ha akartam volna se tudtam volna oxigénhez jutni. Kitágult szemekkel néztem fel rá, és igyekeztem a lehető legösszeszedettebb oldalamat mutatni neki, nem akartam szétfolyni az aszfalton. Torkom kiszáradt, így egy nagyot kellett nyelnem. Szívem ki akart szabadulni a helyéről, és még az sem segített, hogy elszámoltam magamban tízig. Igaza volt. És a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam belé kötni. Utáltam ezt az érzést! Válaszolni akartam, el akartam küldeni egy melegebb éghajlatra, de nem bírtam szóra nyitni a számat. Szívem mélyén nem is akartam... Szerencsére hátrált, így nyugodtan fel tudtam lélegezni. Teljesen megbódultam tőle, nem tudtam tisztán gondolkodni, és talán emiatt egyeztem bele habozás nélkül az ajánlatába.
- Rendben, benne vagyok - bólintottam, és elkezdtem a bár felé haladni. Egy nagyon rossz előérzetem volt a mai estével kapcsolatban, tudniillik én nagyon könnyen el tudok érni egy olyan határt, ahonnan már nincs visszaút. Míg más végigissza az egész estét, és semmit sem érez, addig nekem elég volt pár pohár és már a világomról se tudok. De igaza volt Lukasnak - mikor nem? -, nekem valami erősebbre volt szükségem, főleg a tegnapi után. Most egy-két felestől, vagy pohártól még nem dől össze a világ, vacsorázni meg majd elmegyek máskor.

--> folytatás itt


xxx || goodbye || iloveyou.








hell doesn’t taste good
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Vas. Aug. 02, 2015 12:35 pm


Nem is értem, miért kell kéretnie magát? Hiszen tudom, hogy nem utál, legalábbis nem annyira, amennyire szeretne. Én pedig meg akarom ismerni, tudni akarom, mivel vívta ki Silver figyelmét, hogy miért nincs a többi között a pincében, hogy miért tanítja, ha csupán eltéríti őt. Tudni akarom, mitől olyan különleges. Mikor én csak a külsejét látom, a három méteres magas sarkút, a csinos pofit és ruhát. Néha nem értem a mai nőket, néha pedig megveszek értük. Dorothy mindkettő kategóriába beletartozik. Lehet, hogy azt hiszi, hogy egy éjszakára kell, de ha így lenne, nem küzdenék annyit, ha ez lenne a helyzet, akkor rég leitattam volna, majd miután megkaptam, békén hagynám, de nem így van. Valahogy úgy érzem, kell nekem ez a nő, hosszú idő után az első, akit nem csak használni akarok.
- Nem is hívtál. Nem kell hívnod, vigyáznom kell rád - vigyorodom el megint elégedetten. Valahogy mindig ezt váltja ki belőlem, ami nem baj, sőt élvezem a helyzetet. Olykor kiborít, máskor jót mulatok rajta. Nem könnyű engem komolyan venni, hiszen nem vagyok olyan, mint Silver. a lehető legjobban különbözünk, hiszen én értem a poént, és van is humorérzékem. Amit sajnos Miss Hercegnő nem mindig vesz komolyan. Vagyis nem értékel. Így helyes nem? Lényegtelen. Akkor sem hagyom magam lerázni, felőlem cigánykereket is hányhat, vagy térden állva könyöröghet, én nem tágítok. Mert valahogy el kell érnem, hogy ne csak gyűlölködjön nem?
- Nem kell visszautasítanod semmit - állom el az útját -, miért nem adsz egy esélyt, hogy beszélgess velem, hm? Legalább próbáld meg, ahelyett, hogy ok nélkül gyűlölnél - tárom szét a karom. Nem fogom megjátszani magam, ez vagyok én. Ha mindent túl komolyan vennék, akkor már rég megkeseredtem volna, akkor más lennék, és az nem lenne jó. Nem vehetek mindent komolyan. Sosem voltam ilyen. Sem rendes, sem kedves, viszont őszinte mindig. Sosem hazudok, mert az rosszabb, mint a túlzott őszinteség.
- Nézd, Dorothy - hangsúlyozom ki a nevét, bár kényelmesebb a Hercegnő -, nem kérem, hogy érts meg, vagy azt sem, hogy szeress. Tudom, hogy az, ami múltkor történt, nem véletlen, éreztem minden egyes porcikádból, hogy vágysz arra, hogy valaki nőként nézzen rád, ne diákként, vagy egy bolondos fruskaként - közelebb lépek hozzá, miközben beszélek, azt akarom, hogy minden szavamat hallja, hogy érezhessem a parfümjét, miközben a szemeibe nézhetek. - Éreztem, hogy soha senki nem tett így még veled, és meg akarlak ismerni - lehalkítom a hangomat, hogy csak ő hallja, ne a mellettünk elhaladó emberek, nekik semmi közük hozzá. Nem látnak semmi egyebet, mint azt, hogy közel állunk egymáshoz, mintha csak egy vitázó pár lennénk. - Neked nem bor kell ahhoz, hogy ellazulj, hanem egy kicsit erősebb, szóval, van egy ajánlatom... - hátrálok pár lépést, hogy levegőt kaphasson. Közben megint végigmérem, úgy, ahogy a csók előtt tettem, miközben érzem, ahogy fellobban bennem a vágy ajkai után.
- Bemegyünk abba a bárba ott szemben - biccentek a túloldalon lévő elég igényes bár felé -, megiszol velem párat, és békén hagylak, hm? Szerintem ez elég fair, és mindenki boldog - mosolyodom el, mert tudja, hogy úgysem engedek. Én pedig tudom, hogy bele fog menni, és végül majd ő nem akarja, hogy magára hagyjam őt...



to Dorothy
523 ● zene me too *-*


Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
❅ the city of jazz
► Age :
26
► Total posts :
350

WICKED WITCH ℘


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Vas. Aug. 02, 2015 12:40 am




Lukas && Dorothy

oh... it's you again.


Rövidre akartam fogni a beszélgetést, s most már csak arra vártam, hogy mikor törődik végre bele, hogy én nem akarok az égvilágon tőle semmit. Semmi kedvem nem volt nézni az önelégült vigyorát, ahogyan a furcsa, mégis oly vonzó akcentusára sem vágytam. Magányra volt szükségem, némi egyedüllétre, egy kis pihenésre, anélkül, hogy bárki is megzavarna benne. A tegnapi nap elég fárasztó volt, Dr. Silverston nem viccelt, mikor azt mondta, hogy tanulunk.. És éppenséggel ezért volt szükségem erre az estére, hogy az elmúlt időszak fáradságait végre kipihenjem. De ugyebár ebben Lukas megakadályozott..
Nem is lepődtem meg, hogy negyven éve élt New Orleansban. Én ezeken már nem tudok meghökkenni. Már az elején figyelmeztetett a tanárom, hogy ne csaljon meg Lukas kinézete, valójában nem ennyinek tűnt. Ahogyan ő sem. Annyira furcsa, és szokatlan nekem ez az egész, így inkább mellőztem ezt a témát. Nem akartam tudni, hogy hogyan őrzik meg a fiatalságukat, ahogyan azt sem, hogy a valódi testükben élnek-e. Mindez számomra olyan idegen volt, még nem álltam ezekre készen. Talán idővel érdekelni fog, de az nem most jött el. És nem is ma.
- Hogy mi? - kérdeztem vissza, majd elnevettem magamat. - Már bocsánat, de nem emlékszem, hogy meghívtalak volna - igazítottam meg a vállamon a táskát, és már egy helyben toporzékoltam. Sietnem kéne, ha oda szeretnék időben érni.. Hónapokkal ezelőtt kellett ezt az asztalt is lefoglalnom! Nem hagyom, hogy csak úgy elszúrja az estémet. Mégis kinek képzelte magát?!
Teljesen felforrtam a dühtől a jelenlétében, és legszívesebben addig püfölném a mellkasát, míg ki nem verem tüdejéből az összes oxigént. Annyira, de annyira idegesített, ki nem állhattam. Idegtépő volt a jelenléte, és annak ellenére, hogy mennyire gyűlöltem őt, mégis viszonoztam csókját. De nem is a józan eszem diktált akkor, hanem a vágy, ami már oly régóta tombolt bennem, amit már nagyon le kéne csillapítani. De én semmit sem akartam tőle. Nem akarok egy újabb név lenni a listáján, mert az olyan férfiak, mint ő, csak egy dolgot akarnak; szexet. Ha beadnám a derekamat, utána ő is eldobna, mint egy használt rongyot, kire már nincs több szüksége. Nekem ehhez nem volt gyomrom, nem vagyok oda az egy éjszakás kalandokért, no nem mintha lett volna bármilyen kalandom is eddig, de én nem voltam olyan, mint a legtöbb korombéli lány. Én igen is hittem a szerelemben, ahogyan abban is, hogy egyszer megismerkedek olyasvalakivel, aki méltó lesz arra, hogy leszakítsa a szirmaimat. Ú anyám.. ezt melyik könyvből szereztem?
- Jobbá? - esküszöm, rég nem szórakoztam ennyit. - Aranyos tőled, Lukas, de sajnos vissza kell utasítanom ezt a fantasztikus ajánlatot - feleltem gúnyosan, és oldalra lépve próbáltam őt kikerülni. Annyi jelet küldtem már neki, egyszerűen miért nem tudja felfogni, hogy nem kívántam tőle semmit sem? Minek küzd ennyit, amikor lányok tömegével hevernek a lába előtt? Miért pont engem kellett kipécéznie? Hangosan felsóhajtottam, túl sok kérdésem lett hirtelen.
- Csak szeretnék nyugodtan vacsorázni, és meginni a boromat. Amire nagyon is szükségem van, mert a tegnapi napom pocsék volt. Rám fér a pihenés, és sajnos azt a jelenlétedben nem tudom megtenni - néztem rá már-már könyörögve, hátha úgy dönt, hogy elállja az utamat, s hagy tovább menni. De miért is tenné ezt? Hiszen Lukasról beszélünk, és köztudott, hogy nem adja fel könnyen a dolgokat. Ideje felkötnöm a gatyámat, ez esetben a szoknyámat, mert korántsem szabadultam meg még tőle.

xxx || - || iloveyou.








hell doesn’t taste good
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Szomb. Aug. 01, 2015 9:49 pm


Igazából van annyi eszem, hogy tudjam, nem fog leváltani Silver erre a Hercegnőre, de természetesen olykor féltékeny vagyok. Túlságosan zavaró az a behízelgő kedvessége, a túlzott naivság, ahogy a világot nézni, mégis pont ezek benne a csábító dolgok. Olyan édes, mikor idegességében felhúzza az orrát. Tulajdonképpen szeretek az agyára menni, habár eldöntöttem, hogy megszerzem őt magamnak. Hiszen Silver úgy sem akar tőle semmit, nekem így szabad a pálya. És előszeretettel ki is fogom használni, és mindent megteszek annak érdekében, hogy elismerje, valójában kedvel engem. Óó, nem mondtam, hogy túl nagy az önbizalmam? Nem? Na, nem baj, jól olvasok a nőkben. Legalábbis abban, aki érdekel. És Dorothy nagyon is érdekel. Tetszik a stílusa, ahogy öltözik, és a csókja elárulta. Azóta eszembe jutnak ajkai, ahogy vágyott arra, hogy nőnek érezhesse magát. Én ezt képes vagyok neki megadni, tudok törődni, de még mennyire!
- De még mindig úgy viselkedsz - vigyorodom el ismét. Hiszen tényleg így gondolom. Attól függetlenül, hogy olykor képes arra, hogy ne legyen olyan lenéző, így hívom, mert megtehetem. Mert szerintem nem érzem úgy, hogy megmondhatja, mit tegyek. Szerintem, ha nem szólna érte, abbahagynám az efféle becézéseket.
- Négy éve? Hűha, én legalább tízszer ennyi ideje, de ünnepeljünk - invitálom meg magam, hiszen tudhatná már, milyen levakarhatatlan vagyok, ha valamit akarok. Szerintem talán jobb, ha hagyja magát, és akkor előbb szabadul. Különben sem mászkálhat ilyen kirívó ruhában egyedül benn a városban. Na, azt már nem engedem! Még nem tudja megvédeni magát, és most különben is társaságra vágyom. Aztán mellettem mutogat, tudom, hogy le akar rázni. - De igen, bánnám, inkább veled tartanék - mosolyodom el, és kezemmel jelzem, hogy mutassa az utat. Jó, lehet, hogy bunkó módon csatlakoztam, de őszintén nem érdekel. Sokszor vagyok rámenős, de ha nem úgy csókolt volna vissza, akkor nem érdekelne, így viszont...
- Miattam nem szúrod el az estédet, talán jobbá teszem. Egyedül ünnepelni kész vétek - jelentem ki határozottan, miközben várom, hogy elinduljon, hogy mutassa az utat, lerázni úgy sem tud. - Különben azt is meg kell ünnepelni, hogy túlélted a kínzást, és nem maradtál ott - emlegetem továbbra is a múltkorit. Ismerem Silver szokásait, tudom, hogy nem finomkodik. Valahol örülök neki, hogy én már nem tanulok, én már csak megfigyelő vagyok, semmi több. Különben sem tudna tanítani, hiszen Dorothy minden figyelmét leköti. Most magamban előre örülök, hogy az én figyelmemet tereli el egy rövid időre szépségével...



to Dorothy
393 ● zene me too *-*


Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
❅ the city of jazz
► Age :
26
► Total posts :
350

WICKED WITCH ℘


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Pént. Júl. 31, 2015 8:58 pm




Lukas && Dorothy

oh... it's you again.


Remény? Badarság!
Bíztam benne, hogy nem fog észrevenni, de valljuk be elég nehezen lehet kikerülni egy embert, ha tőled alig fél méterre megy el. Nagy valószínűséggel már jóval korábban megpillantott, mielőtt még a könyvvel eltakartam volna az arcomat. Valljuk be, az sem volt egy okos húzás, mert így még jobban magamra hívtam a figyelmet. Nevetséges voltam, s csak akkor torpantam meg, mikor férfi cipőket pillantottam meg magam előtt. - Még mindig nem hercegnőnek hívnak - mormogtam idegesen, s csak azután tettem el a könyvet a táskámba, miután eltolta az arcomból. Egész addig ott tartottam, abban reménykedve, hátha így nem kell őt bámulnom. De mit is mondtam a reményről? Ó, jaj tényleg. Badarság!
Nem akartam válaszolni kérdésére, egyszerűen tovább akartam sétálni, de jól tudtam, hogy ez a fickó levakarhatatlan. Mint egy pióca.. rácuppan az emberre, és csak nagy nehezen lehet tőle megszabadulni. - Ünnepelni megyek, immár négy éve vagyok new orleansi - nem tudom, hogy minek avattam őt bele, de talán, ha közlöm vele, hogy vannak terveim, akkor békén fog engem hagyni. Talán.. Direkt nem vettem fel a szemkontaktust, és idegesen helyeztem át az egyensúlyomat egyik lábamról a másikra, hátha veszi az adást. Egészen addig tartottam ezt a rideg közömbösséget, míg nem hozta fel a tegnapi órámat. Próbáltam nem visszagondolni rá, és takarítás közben sikerült is kizárnom a fejemből, de hála neki ismét felidéződött bennem minden.
- Örülök, hogy ilyen informált vagy, most pedig, ha nem bánod.. - mutattam el mellette, de azért szavakba is foglalom, hátha nem értette meg. - Elég nehezen jutottam az asztalomhoz, és nem szeretném miattad elszúrni az estémet - feleltem kicsit ingerülten, és már nagyon vártam arra a pohár borra, mely le fog engem lazítani. De ha így halad tovább a beszélgetésünk, akkor talán megiszok egy üveggel is.

siralmas || - || jesus, ez über rossz lett








hell doesn’t taste good
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Kedd Júl. 28, 2015 8:55 pm


Semmi dolgom nincsen. Legalábbis jelenleg, mert az utolsó darabkája Silver igéjének már készen áll. Előcsalogattam az erejét, és a többit a mesteremre bíztam. így enyém az egész délután, az este, és mivel hétvége van, így igencsak el akarom engedni magam. Szerencsére szabad életem van, és nem kell minden percben Silver mellett lennem, habár aggódom. Rendkívüli módon, hiszen azért az, amit tesz, vakmerő, egyedi, és veszélyes. Az életébe kerülhet, és nem akarom elveszíteni a mesterem. Mintha az apám lenne. Bár sosem mondom neki, és sosem látom rajta, hogy így lenne. Az évtizedek alatt viszont hozzászoktam a sajátos mogorvaságához. Erős warlock, akitől tanulni lehet, ráadásul nem lennék az ellensége. Már csak azért sem, mert az nekem lenne rossz. Így jobb szeretem magam, mondjuk élve.
Elégedetten, és ráérősen lépek ki az étteremből, ahol jól laktam. Szerencsémre a piti kis lopásaim által mindig van pénzem, így nem kell főznöm magamra. Nem is tudok főzni, de ez lényegtelen. Pasi vagyok, azok pedig nem sűrűn főznek, hacsaknem szakácsok.
Mélyreható elmélkedésemet egy csinos kis szépség szakítja meg már a látványával. Kihívó, és mondtam már, hogy csinos? Hm, azt hiszem, hogy észrevett, bár ki ne tenné? Nem, nem vagyok egy jóképű fazon, legalábbis nem a legjóképűbb a földön, de nehezen elfelejthető vagyok. Ráadásul ő gyűlöl, mert féltékeny rám. Miket is gondolok, hogyan gyűlölne? Az a csók nem arról árulkodott. Azóta sem tudtam kiverni a fejemből, és akkor eldöntöttem, hogy meg akarom kapni. És végre Silver is beavatott, hogy miért kellett számára a felejtés itala. Ekkor jöttem rá, hogy ő nem érez. Neki nyűg, és csupán azt akarja, hogy Dorothy is felejtsen, mert ha nem történik meg, akkor el kell mennie. Silver ragaszkodik hozzá. Azt mondja, erős, és meg van benne a vágy arra, hogy jobb legyen, de máshogy kell hozzáállni. Nem tudom, ez a része hidegen hagy, és nem is igazán figyeltem, csak arra, amikor elmondta, mit tett vele a szanatóriumban. Hát nem lehetett kellemes, de én már csak tudom. Velem sem volt vajszívű, elég keményen kiképzett.
- Jól elbújtál, Hercegnő - mosolyodom el, elállva az útját egy széles vigyorral az arcomon. - Mi szél fújt erre ilyen későn? Nem tűnsz egy bulizós lánynak - beszélek tovább, ahogy finoman letolom az arca elől a könyvet. - Hallom tegnap megszenvedtél a maradásért - önelégült vigyorom levakarhatatlan, ahogy én is az leszek, mert nem tágítok, ameddig nem jön el velem a közeli bárba pár felesre. Biztos vagyok benne, hogy akkor megtudom a titkát, és talán jobb színben tűnök fel előtte.



to Dorothy
502 ● zene me too *-*


Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
❅ the city of jazz
► Age :
26
► Total posts :
350

WICKED WITCH ℘


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Kedd Júl. 28, 2015 7:34 am




Lukas && Dorothy

oh... it's you again.


A tükörhöz közel hajolva megerősítem a fekete szemhéjtust, illetve a vörös rúzsomat, mely passzolt virágos ruhámhoz. Olyan őszies hangulatot kelt az egész öltözetem, annak ellenére, hogy még javában nyár volt. Nagyon örültem ennek a hűs időnek, végre rétegesebben öltözhettem, most is egy hősszúujjú ruhára esett a választásom, melyet egy fekete övvel és magassarkúval párosítottam. Mára befejeztem a takarítást a boltban. Természetesen, volt csere ruhám, elég kellemetlen lenne, ha munka közben törném ki a bokámat, így végre rászoktam a sportcipőkre. De amint véget ér a műszak, visszatérek a megszokott külsőmhöz. Ráadásul, mára voltak terveim. Négy éve éltem már New Orleansban, s ezt minden évben megszoktam ünnepelni a kedvenc helyi éttermemben. Idén kivételesen Harper nem ért rá, így ma csak egyedül fogok vacsorázni egy fantasztikus könyv és bor társaságában. Holnap úgyis szombat, tehát nincs se egyetem, se különóra, se munka. Pihenhetek. És természetesen ünnepelhetek. Megfogom a táskámat, s bezárom magam mögött a boltot. Kifelé menet nem találkoztam Dr. Silverstonnal, lehet, hogy már rég el is ment. Szinte semmit se tudok a magánéletéről, de nem is rám tartozott, szóval sosem faggattam ezzel kapcsolatban.
Bármilyen furcsa is, útközben nem szeretem nyomkodni a mobilomat, mint a hozzám korúak. Zenét is nagyon ritkán szoktam hallgatni, én még sétálás közben is olvastam. A napokban kölcsönöztem ki ezt a szerelmes könyvet a könyvtárból, s pár oldal után egyből beleszerettem. Engem ez nyugtatott le; az olvasás. Nem tudnék e nélkül élni, mert ilyenkor sikerül elrepítenem magam egy teljesen más világba. Lehet, hogy ez csak egy fantáziavilág, melynek semmilyen valóságalapja nem volt, de legalább arra a kis időre más lehettem. Kikerülhettem a megszokott közegből, elfelejthettem az összes problémámat. Sajnos csak egy meghatározott időre, ha tehetném, sosem szakadnék el ettől a világtól..
Egy pillanatra felnézek a könyvemből, és alig pár méter távolságban velem szemben jön Mr. Seggfej, akarom mondani Lukas! Igazán megtanulhatnám már a nevét..
- A francba! - mormogom, majd gyorsan visszafordítom a figyelmemet a könyvemre, de már nem olvasok tovább. Biztos nem vett észre.. Hmm.. A könyvet a fejem elé emelem, s így eltakarom az arcomat. "Ez a nagy álcád?" ~ gondolom magamban, és bevallom, egy kicsit tényleg viccesnek tűntem. Szaporábban kezdem el venni a lábamat, és nagyon remélem, hogy nem fog engem észrevenni.

passz || walk this way || kell egy fandom név.








hell doesn’t taste good
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Residence :
✘ New Orleans
► Age :
21
► Total posts :
34

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Kedd Jan. 14, 2014 9:29 pm


Chantal & Maksim
you can be my hero.

Nem arról van szó, hogy nem érzem magam biztonságban, a társaságában. Sőt, talán egy kicsit túlságosan is biztos vagyok benne, hogy nem egyike azoknak a seggfejeknek, akik elhitetik az ártatlan lányokkal, hogy ők a férfinem utolsó jótett lelkei, mi pedig élvezzük a megtiszteltetést, hogy szóba állnak velünk. De az mintha az agyam állandó figyelmeztetésekkel traktálna, hogy húzzak el innen a fenébe, amíg nem késő. Hülyeség. Miért kéne nekem állandóan a legrosszabbat feltételezni?
- Ó. Szóval először a Fehér Nyúl után Hamupipőke. Nagyon vágod a témát. A legtöbb ismerősöm még az is letagadná, hogy valaha animációs mesét nézett. – általában jó emberismerő vagyok, mivel a sokévnyi csend után megtanultam levonni következtetéseket az emberek jelleméről, pusztán a mozgásukból, mimikájukból és megjelenésükből. Viszont Maksim egyszerűen egy nagy káosz, akiről eddig még semmi konkrétat nem tudtam megállapítani azon kívül, hogy imádnivaló humora van, és valamilyen módon vonzzák a peches lányok.  De én ennél többet akarok tudni – vajon milyen történetet rejt a folytonos viccelődés, és lankadatlan jókedv? Hogy képes megfélemlíteni egy izomkolosszust csupán egy fenyegetéssel? Miért érzem, hogy egy olyan múlt van mögötte, ami sokkal többe takar pár családi vagy/és tinédzser problémánál? Én pedig mindent tudni akarok. Vagy legalábbis többet. Mármint az emberek ezt csinálják a randikon, nem igaz? Ciki, de nincs valami nagy tapasztalatom. Vagyis igazából ez az első alkalom, mikor érzem, hogy nem csak azért hívnak meg egy kávéra, mert próbálnak udvariasak, lenni a satnya sorsom miatt, hanem mert tényleg megláttak bennem valamit. Mármint ha ez tényleg egy randi, és nem csak bemesélem magamnak az egészet – mert akkor az nagyon, nagyon kínos lesz a végén.
- Köszi. – villantok rá egy mosolyt, majd felkapom a kávémat és a kiszúrt asztalhoz lépek. Szeretem ezt a helyet. Közel van a sulihoz, kellemes, és nem is olyan szar a kávé amit adnak. Mióta pedig elromlott az otthoni gép, ami energiát adott, hogy elkezdhessem reggel a napomat, egyre gyakrabban fordulok meg erre. Summer szerint súlyos koffeinizmusban szenvedek, és amíg nem kapom meg az adagomat olyan vagyok, mint egy zombi.
Belekortyolok a forró italba, és majdnem megfulladok, mikor meghallom a kérdését. Azt hittem tisztán fogalmaztam, mikor az előbb megkértem, hogy ha lehet, ezt az egy témát hanyagoljuk – erre rögtön nekem támad egy tökéletes interjúkérdéssel? Pont ez a baj. A kérdése tökéletes, én pedig minden korlátom és elvem ellenére képtelen vagyok megállni, hogy ne válaszoljak. – Nem. – tömör, egyenes, és kicsit talán túl komoly is. Ennyi elég lenne. De én képtelen vagyok egy szóba belesűríteni a magyarázatomat, ami akár napestéig is eltarthat, ha nem figyelek oda magamra. – Vagy senki se, vagy mindenki. Miért pont én? Miért lennék más? Több ezer hozzám hasonló gyerek született kevesebb érzékszervvel, akik szintén megérdemelnének egy teljes életet. Tehát nem, nem fogadnám el. Még akkor sem, ha az összes értékemet oda kéne adnom cserébe. – napokat, sőt heteket forgolódtam az ágyban, mert nem tudtam választ találni a kérdéseimre. Olyan sokan vannak, sőt a nagy része még nálam is rosszabb környezetben nevelkedett fel. Nekem legalább ott volt Abby. Valamelyest rendes életem volt, suliba is bejártam néha, és legalább az egyik kezemet használhattam, hogy összeszámoljam a barátaimat. Nem volt túl sok, de sose akartam többet. Örültem, hogy legalább élhetek. Mégis – a sors egy olyan ajándékot adott nekem, amivel még mai napig nem bírtam megbirkózni.
- Miért olyan fontos ez? Amúgy meg, ha emlékeznénk, nem gondolod, hogy már tucatszámra vásárolhatnánk meg a hátrányos helyzetűek a sarki boltban a gyógymódot? – próbáltam nem túl gúnyos lenni, de őszintén szólva nem tehettem sok mindent. Ha valaki arról az estéről kérdezősködik, mintha egyszerűen átkapcsolnék, és rögtön védekezni kezdek a magam igen furcsa módján. Vagyis annyira nem furcsa, hiszen sok ember lesz bunkó, mikor valaki – éppenséggel egy igen helyes valaki, eddig nagyon megnyerő dumával – olyanban üti az orrát, ami a gyengeségeiről árulkodik.

615 waiting for superman mibe ütöd az orrod?



you don’t need hundreds of friends, just make sure you have some close friends who makes you smile and show your strength when all things around you fall apart. ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Csüt. Jan. 09, 2014 4:00 pm



Chantal & Maks

► NO MORE SECRETS

Az üres fecsegés nem jelent semmit, azon kívül, hogy egyik fél sem tudja mit mondjon, ami tényleg érdekfeszítő, így mind ketten olyan dolgokról kezdenek el beszélgetni, ami egyikük lelki világát sem tükrözi. Mert ilyen ez az emberi gondolkodás, ami nincs kimondva, az nem fáj, nem létezik.
Gondolkoztam már rajta többször is, hogy lehúzom a kapcsolómat, hogy ne kelljen ilyen érzésekkel foglalkozzak, de Marcel-nek valahogy mindig sikerült lebeszélnie róla. Nem tudom miért szeretné annyira, ha maradna egy emberi oldalam is. Lehet csak fél, hogy elfordulnék tőle, és annyi munkája kárba veszne velem. Nem hibáztatom... majdhogy nem tökéletes példány vagyok. De van egy hibám, egy olyan ami most lélegzik, és két lábon jár. Ebben a pillanatban egy White Mocha-t rendel, és olyan ártatlanul viselkedik, hogy nem tudom megtenni azt, amire Marcel most utasítana. Ezzel a csodás gyógyulásával túl sok figyelmet vont magára, mert én hülye voltam, és nem gondolkodtam előre. Mentem a fejem után, mert egy ártatlan lány bajban volt, én pedig épp arra jártam. Szerencse, hogy annyi eszem volt, hogy megigéztem, így most nem sejt semmit. Nem sejti milyen alattomos szándékaim vannak.
Azt akarom, hogy megbízzon bennem, hogy közel érezzen magához, és akkor majd kiszimatolom, hogy mennyire élet képes, mennyire belevaló. Ha az én vérem által lett a hallása tökéletes, akkor tudnom kell, hogy megérdemli-e ezt az életet amit adtam neki, vagy vegyem el azt ami az enyém, és egy kicsivel még többet is talán?   - Azt mondtam neki, hogy ha nem megy el, éjszaka elrabolja a tündér keresztanya, és hintót varázsol belőle.  - apró mosoly kerekedett ki a szám szélén miközben rámutattam egy tetszőleges kávéra az itallapon. Annyira nem vagyok koffein függő, többre becsülök egy jó Whiskey-t, de egy bárba elmenni ismeretségünk első tíz percében talán túlzás lenne. - Az úriemberek kifizetik a partnerük kávéját nem? Ez esetben engedd meg... - huh, csak legyen nálam egy kis pénz, még ha apró akkor is.
A hátsó zsebemben kezdek el kutakodni, mert mindent oda pakolok ami kellhet. Általában nem járkálok dollárkákkal magamnál, de most Isten is velem volt reggel, amikor elraktam egy tízest.
A pultra raktam és az aprót nem kértem vissza. Minek nekem?
Vért nem lehet kapni a piacon se a sarki boltba, úgyhogy passzolom az ilyesmiket. - Leülhetnénk? - alig két lépésnyi távolságra volt egy szabad asztal, két székkel. Mintha nekünk rakták volna azt oda, úgy csalogattak maguk felé.
Nem tétováztam, egyből helyet foglaltam a kissé keskeny asztalka jobbján. A poharamban gőzölgő kávét nem szívesen iszom meg, de amit muszáj, azt muszáj. Egyenlőre viszont pihenő pályára rakom oda oldalra.  - Szerinted megérdemled? Ha újra kezdhetnéd és valaki azt mondaná, hogy visszaadja a hallásod, és semmit nem kér cserébe elfogadnád? - kérdőn néztem fel rá. Egy belső ingert érzek ami arra ösztönöz, hogy elvegyem azt ami az enyém. Kell, nekem kell Chan, és bármire képes vagyok, hogy megszerezzem. - Emlékszel arra az estére, amikor megtámadtak? - trükkös kérdés... erre biztos felkapja a fejét. Nekem pedig ez kell most, figyelem.


487 Follow béna :s ©
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✘ New Orleans
► Age :
21
► Total posts :
34

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Vas. Jan. 05, 2014 3:02 am


Chantal & Maksim
you can be my hero.

Végül beláttam, hogy felesleges ennyit strapálnom magam a dolgon. Lehet, mégis előfordulnak néha csodák, amikor a magamfajta különcök is felkeltik egy srác figyelmét. Tizenhét éves vagyok, és a suliban talán én vagyok az egyetlen lány, aki nem rágja le tövig a körmeit, mert nincs partnere a tavaszi bálra. Nem érdeklődöm a randizás iránt sem különösebben, nem álmodozom nagy, hetedhét országra szóló lagziról se, és tökéletesen elégedett vagyok ha csak a TV-ben láthatom a szexi felsőtesttel megáldott férfiakat. Ez sokkal egyszerűbb megoldás, mint húsz éves korom előtt mély depresszióba esni egy idióta fiú miatt, és állandóan azon aggódni, hogy vajon nincs e valami baj velem, hogy senki sem vesz észre. Na jó, az utóbbi bűnt néha elkövetem, de azért próbálom megszilárdítani az elveimet amennyire csak képes vagyok rá. Eddig egész jól haladtam, viszont most mintha kicserélték volna az elkötelezett feminista gondolataimat, csöpögős rózsaszín bárányfelhőkre, amiket egyszerűen nem tudok odébb terelni. Szégyelld magad Maksim Kingsley, szégyelld magad!
- Touche. – sóhajtom lemondóan, hiszen erre már tényleg nem tudok rá kontrázni. Én a helyébe már elhúztam volna a csíkot, de ha tényleg kitart amellett az elkötelezése mellett, hogy meg akarja ismerni szegény és elbaltázott személyemet, hát hajrá. Nehogy már pont emiatt ellenkezzek.
Mondjuk az meglep, hogy még nem találkoztunk. Nem tűnik turistának, pedig a környéken élő fiatalok nagy részét ismerem – persze, nagyjából csak látásból. Anno még a gimi első évében Georgina Flint lassan, és részletesen mindent megpróbált elmagyarázni a tizenévesek közötti hierarchia rendszerről. Jó, bevallom nem koncentráltam annyira, mint kellett volna, de amennyit mutogatott, és rajzolt a jegyzetfüzetébe, hogy akaratlanul is megjegyeztem egy csomó dolgot. A sulinkban szokásos menők és lúzerek felosztáson belül ott vannak az emósok, a stréberek, a pompon lányok, a diákszövetségiek – akik meglepően nem éppen a legnépszerűbbek, pedig az ember azt hinné, hogy az elnök embereit jobban tisztelik - és persze a színjátszósok meg a suli újságiak. Az utolsó kettő igazából eléggé semleges párt. Azok a mázlisták.
Aztán ott van a rivális suli, a város másik felében. Igazából csak a meccseken, vagy egy két versenyen látjuk őket, leszámítva az olyan bálokat mikor páran onnan találnak maguknak partnert. De ez elég ritka eset, tekintve, hogy a versenyzés nálunk mindig is komoly dolog volt. A múlt évben Katy Howard randizni kezdett egy sráccal, aki nem hozzánk járt, és elég csúnyán kiutálták őt a szurkolólányok közül. És még akkor finoman fogalmaztam. Ezek után nem meglepő, hogy ebben az évben már nem hozzánk jár a csaj. Tisztára kegyetlenek ezek a mai fiatalok.
A lényeg viszont az, hogy Maksimot egyik „csoportba” se tudnám sorolni. Elsőre azt mondanám, hogy talán egy évvel lehet idősebb nálam, de ki tudja, lehet, hogy igazából már az egyetemista lányokkal élvezi a szabad életet. Irigylem. Személy szerint én alig várom már, hogy végre leérettségizzek.
Még válaszolni se volt időm, mikor elindult a másik irányban, mint valami felbőszült vad, akinek megsértették a tulajdonát. Nem mintha nem imponálna a dolog… Kit akarok hülyíteni, ez őrjítően bejön. Még egy idétlen vigyor is kiült a képemre, amíg vártam, hogy visszatérjen, és bár ilyen távolságból nem tudtam volna megmondani, hogy mégis miről beszélgetnek – pedig ha valamiben, hát szájról olvasásban igazán jó vagyok – az egyértelműen látszott, hogy attól függetlenül, hogy a másik tag valószínűleg kihasználja az éves bérletét a kondiba, nem nagyon vág vissza a fenyegetésekre (?). Hű. Úgy értem, azta.
- Mégis mit mondtál neki, amitől ennyire… no tudod – idétlenül kezdtem el mutogatni a kezemmel, mint egy retardált fóka, mert az istenért nem akart eszembe jutni, azaz istenverte szó. Remélem, nem kezd el csuklani a fenti nagy fickó, csak mert annyiszor emlegettem már ma. – betoji arcot vágott? – valószínűleg ennél jobb szót úgyse találtam volna a izomállat arckifejezésének leírására.
Gyorsan leolvadt a mosoly az arcomról, mikor hirtelen véget ért a tündérmesém. Hát persze, hogy megismer. De legalább rendes volt, hogy nem támadott le rögtön a dologgal, és végül is hagyta, hogy én hozzam elő a dolgot, hogy aztán engem emésszen el a bűntudat. Ügyes. De még mennyire hogy az. Szinte már büszkeséggel tölt el a ravaszsága. – De. Én vagyok az. – sóhajtottam végül, ahogy áthaladtunk az úttesten a kávézó felé. – Nagy kérés lenne, hogy inkább hanyagoljuk a témát? Mert akkor megint úgy fogom magam érezni, mint a legutóbbi interjún, amikor a férfi konkrétan arra próbált utalni, hogy évekig kamuztam a süketséget, hogy később hírnevet szerezzek. – ahogy újra eszembe jutott az a pofátlan seggfej, szinte fújtatni támadt kedvem, hogy levezessem a dühöm. De így inkább csak egy lesajnáló szemforgatást pazaroltam Mr. Én Mindent Tudni Akarok Rólad Még Ha Te Nem Is Osztasz Meg Mindent Velem uraságra. Tisztába vagyok vele, hogy a nevén még egy kicsit csiszolnom kéne.
- Azt ne mond, hogy még udvarias is vagy, mert akkor komolyan el kell gondolkodnom rajta, hogy nem csak az őrültségem egyik képzelt hallucinációja vagy e. Azt pedig nem bírnám elviselni. – próbáltam elviccelni a dolgot, ahogy a pulthoz léptünk és megéreztem a koffein mámorító és összetéveszthetetlen illatát. Vagy lehet, hogy ez csupán a légfrissítő? – Bár, ha jobban belegondolok, ekkora fantáziám még nekem  sem lehet. – jegyeztem meg kissé halkabban, csak úgy magamnak. Fene egye az, ami a szívemen, az a számon szokásomat. Lassan tényleg cipzárt kéne varratnom a számra, mert ezzel az őszinteségemmel lehet, hogy a végén még a komoly bajba kerülök. Nem mintha az első alkalom lenne.
- Egy White Mocha lesz, tejszínhabbal. – mosolyogtam rá a pincérre. – Ó, és kérhetnék a tetejére egy kis fahéjat is? – a nagynéném már kiskorom óta mindig rakott egy kicsit a kakaómba, így hozzászoktam az ízéhez. Mint egy gyereknek, úgy csillant fel a szemem mikor a srác csak bólintott a rendelésemre. Hát most mit tehetnék? Lélekben mindannyian többé-kevésbé gyerekek maradunk. Én pedig mindig is a többé részhez tartoztam.

931 unconditionally esküszöm, a következő izgibb lesz



you don’t need hundreds of friends, just make sure you have some close friends who makes you smile and show your strength when all things around you fall apart. ©


A hozzászólást Chantal Frost összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 14, 2014 7:03 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Pént. Jan. 03, 2014 11:03 pm


Chantal + Maksim


Ha az élet csodás kis dolgok összessége, akkor miért nem tudunk mégsem úgy rátekinteni, mint egy csodára ami az ölünkbe pottyant? Miért keressük annyira kétségbeesetten azokat az erőltetett szociális kapcsolatokat? Néha úgy érzem, mintha egy széles szakadék szélén állnék, átkiabálva a kanyon másik oldalára. Kérdéseket teszek fel, amire néha jön válasz, néha nem. Ha érkezik is, attól tartok, hogy a saját hangom visszhangja ér vissza hozzám. Annyira szeretném megérteni az emberi kapcsolatokat, annyira nagyon.
Láttam embereket szenvedni, akikkel törődtem. Láttam, ahogy évtizedeken át csak egy emberért sóvárogtak, aki végül elhagyta őket, és még jobban szenvedtek, szóval úgy döntöttem, hogy én nem játszok. Mert ez egy olyan játék, amit képtelen vagyok megérteni. Mindezek ellenére, sosem bántam meg, az eddigi tetteimet.
Aztán jön egy kihívás, mint Chantal. Aki arra ösztönöz, hogy mindezek ellenére beszélgetésbe keveredjek, hogy én is erőltessem a szociális kapcsolatokat. Aztán eltűnődök: Csak simán kudarcot vallottam azoknak a kérdéseknek a megválaszolásával, amik foglalkoztatnak, vagy soha nem is lehetne rájuk válaszolni?
Szerencsére, a világ körülöttem mindig elterel, mindig megmutatja a következő bonyolult figyelemelterelést azokból a problémákból amik bosszantanak.
Ki gondolta volna, hogy a samponos srácnak ilyen mély gondolatai lehetnek? Nyilván senki, ezért is nem mondtam ki hangosan, csak magamban jegyeztem meg. Nem muszáj, hogy mindenről tudjon, főleg akkor, ha nyomós okom van előtte titkolózni. - Lehet, hogy rossz döntés, de a hibáinkból tanulunk nem? - oldalra pillantottam fél szemmel, csak annyira, hogy lássam mellettem van-e még, vagy elhúzta a csíkot jó messzire.
De nem ment el, ott maradt, ami jól jel általában. Ez valami szimpatizálás jele, tudom, mert olvastam egy könyvben. Vagy Marcel mondta? Nem tudom, nem emlékszem. De a Marcel verzió életképesebb, mert összesen két könyvem van otthon. Egy kötet a Bibliából, meg egy másik másolat belőle, arra az esetre, ha épp tüzet kell gyújtani. Annyi oldal egy boszorkányégetéshez is elég lenne, és még poénosan is felfoghatnánk. Biblia... boszorkány.. tetszik érteni? De hagyjuk most a Szent könyvet.
Nem tudtam nem észrevenni, ahogy az emberek Chan-ra néztek. Ott volt az a pár srác, akik úgy mentek végig az utcán, miután meglátták őt, mintha Britney Spears-el találkoztak volna. Összesugdolóztak, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így hát belehallgattam abba, mit magyaráznak egymásnak.
"Te is láttad? Ez az a csaj a hírekből? Tudjátok, aki visszanyerte a látását, vagy hallását. Nem, már tudom. Biztos a hallása volt. Anyám otthon áradozott róla, azóta ki nem állhatom ha meglátom."
- Csodabogár? Szerinted úgy nézek ki, mint aki bármit is tud rólad? Mit csináltál, hogy mindenki téged csodál? Például az a gyerek ott. Már egy ideje néz, kiszúrtam magamnak. Had intézzem el. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad. - Az út másik felén álló egynolcvan magas, kigyúrt testalkatú, napbarnított cicafiúhoz sétáltam, aki külsőleg meghatározóbb típus volt mint én, és emberi szemmel teljes hülyeséget csináltam azzal, hogy egy nálamnál erősebb férfival húztam újat. Ha most nem nyilvános helyen lennénk, valószínűleg testrészekre szaggatnám, de a diszkrét módszerekhez kell folyamodnom.
Még mielőtt szólni tudott volna, a karomat felé lendítettem, és a vállát szorongatva mélyen a szemébe néztem. - Na már most Mr. Ken. Rossz helyen keresed Barbie-t. Elmész szépen a Masquerade Night Club-ba, Marcel-t keresed, és elmondod, hogy Maksim küldött. Capiche? - azzal ott is hagytam. Marcel tudni fogja, hogy mit tegyen vele, és a nyakamat rá merném tenni, hogy a srácnak nem lesz könnyű éjszakája. Imádok másokat igézni, megnyugtató.
Mint aki jól végezte dolgát, úgy sétáltam vissza Chan-hez, de nem álltam meg csevegni, inkább a hátához emeltem a karom, és finoman előresegítettem, mint egy úriember. Csak pár méter a kávézó, nem olyan vészes távolság. - Lehet emlékszek rád. Nem te vagy az akinek csodás módon visszajött a hallása? Mikor is volt ez? - ha reálisak vagyunk, tudjuk, hogy valakinek csak úgy hipp-hopp nem lesz ilyen lehetősége az életben. Azt is tudjuk, hogy a vámpírvér gyógyít és... igen, remélem, hogy nem az van, amire gondolok. Nem azért, mert rossz dolog ami történt, ez tök jó meg minden. Csak azért kellemetlen, mert így úgy érzem, hogy a lekötelezettem, és hozzám tartozik valamiféleképp. Itt jön, amit néhány perce gondoltam. A szociális kapcsolatok... mennyire van szükségem egyre? Az én életvitelem nem éppen, békés...
A kávézó ajtaja tárva nyitva volt, bent pedig nagy volt a sürgés forgás. Mindenki kezében legalább két nagy XXL-es pohár, extra hosszú szívószállal. - Csak ön után, Őfensége.


© ZENE: loosing sleep | MEGJEGYZÉS: bocsi :S
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✘ New Orleans
► Age :
21
► Total posts :
34

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Pént. Jan. 03, 2014 7:44 pm


Chantal & Maksim
you can be my hero.

Csak most esik le, hogy miért éreztem olyan furcsán magam az egész beszélgetés alatt. Mert a srác idegenként kezelt. Ami pedig elég ritka dolog lett azóta, hogy a csodálatos gyógyulásom napvilágot látott, és a hírekből kifogyott sajtó lecsapott a városban történt megmagyarázhatatlan történetre. Még interjúkat is kellett adnom, mivel akkoriban kissé összegyűltek a kifizetetlen számlák, így nem jött rosszul egy kis plusz pénz, amit az egész hírverésből kaptam. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy egy jó marketingessel a dupláját is kiszedhettem volna azokból a keselyűkből, de már annak is hálát adok, hogy lassan lekoptak rólam. Hé, az elmúlt egy hónapban még a pletykalapok aprócikkei között se kapott helyett, például olyan címekkel, hogy „Mit tervez a gimnázium után, a hallását visszaszerző lány?”. Tiszta röhej mondjuk, hogy ilyeneket tényleg kiadnak.
A srácok pedig persze bepróbálkoztak, mikor meglátták, hogy a gyógyulásom mekkora reflektorfényt kap, de sose voltam az a fajta lány, aki kihasznál egy ilyen alkalmat, hogy belemenjen egy kamukapcsolatba. Így mikor már a hírem lecsengett, randi meghívásokat is egyre ritkábban kaptam. Nem mintha bánnám. Sőt. Legalább az óta az életem is egyre jobban hasonlít a normálishoz.
De most itt ez a srác, aki vagy nem nézett TV-t a múlt évben, vagy tényleg nem ismer meg. Hogy őszinte legyek az előbbi sokkal hihetőbbnek tűnik. Amúgy meg egyáltalán mit akar tőlem? Nincs körülöttem valami aura, ami alapból elriassza az összes normálisfiút? Pedig én azt hittem ez valami velem született adottság. Vagy nem látja rajtam, hogy mekkora szerencsétlenség vagyok, akit jobb elkerülni? Nem. Úgy tűnik tényleg nem. – Mondjuk inkább úgy, hogy megmentelek egy hibádtól, mert később rájönnél, hogy mennyire, de mennyire rossz döntés velem lógni. – fordultam vissza hozzá, és bár szándékomban állt elhúzni a csíkot amilyen gyorsan csak lehet, nem hagyott rá lehetőséget. Én hülye. Miért vagyok ilyen kíváncsi fajta? Abban a percben amikor elállta az utamat, nem kellett volna mást tennem mint kikerülni és tovább menni a következő villamos állomásig. De nem, én kérdéseket tettem fel, és őszintén tudni akartam rá a válaszokat. Nem mintha nem lenne bennem egy kis öröm, hogy egy ilyen helyes srác is pazarolt rám pár percet az idejéből, de ne álltassuk magunkat. Már kinéztem azt a 33 macskát magamnak, akikkel leélem majd az életemet.
Idegesen kopogtam a jobb lábammal az aszfalton, és észre se vettem, hogy mikor kezdtem el harapdálni az alsó ajkamat. Mindig ez van, ha döntésképtelenség kerít hatalmában. Nem tudom mi bajom van, talán csak a testem hiszi azt, hogy különféle mozdulatokkal elterelheti az agyamat a problémáról, és meggyőzheti a választás elhalasztásáról.
- Komolyan meglep, hogy nem hallottál még rólam. – nevettem fel kissé kínosan, és hátrasimítottam a hajam a fülem mögé. – Nem tudtad? Én vagyok New Orleans csodabogara. – forgattam meg a szemem, és mintha csak a sors nevetne rajtam, pár fiatal haladt el mellettünk, akik kissé ferde szemmel mértek végig, majd mikor majdnem három méterre voltak tőlünk őrült sugdolózásba kezdtek. Őszintén? Már megszoktam.
- De ha még így is áll az ajánlat arra a kávéra... – istenem, mennyire, de mennyire szükségem lenne most egy lattera, mielőtt összeesem. A suli automatájából olyan löttyöt kaptam reggel, hogy csodálkozom, hogy a reggeli a hasamban maradt. – rendkívüli módon szükségem van egy csészényi koffeinre.

521 unconditionally jaj de szar :c



you don’t need hundreds of friends, just make sure you have some close friends who makes you smile and show your strength when all things around you fall apart. ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Kedd Dec. 17, 2013 4:21 pm


Chantal + Maksim


Hóha, azért ennyire nem vagyok félelmetes pasas. Soha nem szaladtak még el előlem ilyen gyorsan, és sosem rendeztek még le pár mondatban. De Chantal mégis megtette. Félt? Mi történhetne vele egy nyílt utcán? Nem is értem miért ilyen visszahúzódó. Elvégre is...csak vámpír vagyok, nem Hibrid, és egyéb gusztustalanságok. Erről meg nem is tud, szóval feltételezem elijesztettem a hülye megszólalásaimmal. Taps, taps Maksim Kinsley.
Elkapom a karját, és visszatartom, mielőtt messzebbre tudna kóborolni tőlem. Mint egy rossz macska... Menekül amerre tud, minden kiutat megtalálva.
Nem kicsi lány, ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. Tudni akarom ki vagy, tudni akarom a titkaidat. Mindent ami rólad szól. Miért? Miért ne? - Álljon csak meg a nászmenet egy pillanatra. - kapom fel a fejem hirtelen. Olyan hanglejtésben szóltam hozzá, mint egy anya amikor csínyen kapja az egyetlen kislányát... őőő.. vagy valami hasonló. - Feltettél pár kérdést. Meg se várod a választ? Nem gondoltam volna, hogy ilyen modortalan vagy. - elmosolyodok azon, hogy ő is legalább olyan zavarban van, mint én. Azzal a különbséggel, hogy mind a ketten felvetéseim szerint más ok miatt.
Az az este úgy él az emlékeimben, mintha tegnap történt volna. Szeretném elmondani neki, hogy megmentettem az életét, és hencegni vele, de nem akarom, hogy gógyisnak nézzen, már így elsőre. De megjegyezném, hogy jó eséllyel indulok a gógyis címért... sampon. Istenem, hogy ezen sosem fogom magam túltenni...
Vissza a jelenbe. Jó, persze, megigézhetném, hogy mindent felejtsen el, de nem akarom megint ezt tenni. Unalmas ugyan azt a trükköt kétszer eljátszani, és nem lenne bátor dolog tőlem. A bűvészek is mindig változtatnak valamit a trükkjeiken, sosem mutatják be ugyan azt, két különböző helyen, időben. Nyilván nem hasonlíthatom magam egy emberek szórakozására szakosodott személyhez, de hasonlatnak megtesz. - Nincs bajom a Maksim-el, ha akarod szólíthatsz a fehér Nyúlnak is, és nem. Szerinted ha gyakran szólítanék le másokat, akkor az alap higiéniai szokásukról kérdezgetném őket? - Kinsley elpirult, haha. Na jó, annyira nem, de fura a helyzet. Valami azt súgja, hogy menjek el, hagyjam itt, soha többé ne keressem, de valami más pedig azt üvölti a fejemben, hogy nehogy lelécelj te idióta. Kinek higgyek? Mivel makacs és önfejű vagyok, ezért maradok, és darabjaira szedem a lányt. Nem szó szerint... az még tőlem is morbid lenne. - Mert mit csináltál régebben? Meséket néztél vagy mi? Ugyan, nyugodtan megoszthatod velem. Nem foglak megharapni, ha ettől félsz. Chan. - még egyszer nyomatékosítottam, hogy becézem. Ez mindig megnyugtatott ember éveimben. Szerettem ha becézgetnek, szeretettnek éreztem magam, manapság már senki nem mer Maks-en kívül máshogy szólítani, maximum Marcel, de neki szabad. - Nyugodtabban mesélnél, ha innánk valamit? Láttam félszemmel egy kávézót. Simán rám férne valami erős, mert nagyon szét vagyok csúszva. - mutattam kissé visszább abba az irányba, ahonnan jöttem az imént.


© ZENE: loosing sleep | MEGJEGYZÉS: bocsi :S
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✘ New Orleans
► Age :
21
► Total posts :
34

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Vas. Dec. 15, 2013 11:01 pm


Chantal & Maksim
you can be my hero.

- A nyulak megharaphatnak, míg a kalapok nem. - várjunk csak egy töredéknyi szekundumot. Én most komolyan ellenérvet hoztam fel a Fehér Nyúl védelmére? Igazán hozom a formám, ha még azt se tudom szó nélkül hagyni, hogy most az egyszer ne legyen igazam. De ha az ember vagy hatvanszor megnézi a mesét kiskorában, úgy, hogy csak a képek alapján tudja felfogni a dolgokat, lehet hogy egyszerűen szívügyévé válik a mesék védelme, nem? Vagy ezzel is csak magamat álltatom? Előfordult már ezelőtt is mondjuk. Mint ahogy az is, hogy idióta, megmagyarázhatatlan és az egyértelműen orvosi segítségre szoruló gondolataim egyszerűen lebénítottak, mikor egy eléggé helyes srác hirtelen megjelenik előttem az utcán, és úgy bámul rám először szellemet látott volna. Na jó, kit álltatok még sose vett észre normális kinézetű srác, kivéve ha odaálltam elé és jó hangosan magamra nem vontam a figyelmét úgy három másodpercre míg újra a kocsikon és a kocsikon terpeszkedő műcsajokon ábrándozott volna.
Várj, mikor lett hirtelen csend? Mármint ilyen kínos csend?!
- Ééés... gyakran szólítasz le idegen lányokat az utcán, vagy csak ez ilyen spontán tett volt? - billentem kissé oldalra a fejem, és kérdőn felvonom a szemöldököm. Nem tűnik pszichopatának, de nem pont erről híresek az őrültek? Elhihetik a normális emberekkel, hogy minden rendben van velük, és nem szükséges félniük. Vagy azok a szociopaták? Sose tudom eldönteni, hogy melyik melyik.
A legdurvább az egészben, hogy én viszont nem érzem idegennek. Mintha valahonnan ismerném őt, de egyszerűen nem vagyok képes előkeríteni az emléket amihez köthetném az arcot. De a hangjától egyszerre ráz ki a hideg, és nyugtat meg valamiképpen - lehetséges ez egyáltalán? Vagy már tényleg kezdek megőrülni? Mert őszintén szólva, azon lepődnék meg legkevésbé. Egy normális ember nem állna le beszélgetni egy sráccal, akinek a második kérdése rögtön az alap higiéniáját kérdőjelezi meg.
Először nem értem milyen lemezről beszél - ez az átka ha túl sok felesleges gondolattal van megáldva az ember - aztán gyorsan leesik, hogy az enyém keltette fel az érdeklődését. Aztán még ott van az a tény is, hogy rögtön lebecézett, tehát velem együtt a hangom is meglepődött ezért nem pár másodpercig csak bámultam rá furcsán, mire leesett, hogy mondanom kéne valamit.
- Miért mi bajod van a Maksimmal? - újabb kérdés, újabb oldalra billentett fej, mert nekem véletlenül se lehet olyan normális reakcióm ami a többi korombelinek. Nem, én rögtön megkérdőjelezem a srác bizalmasságát, és előjön a pszichológus énem, - apropó, de rá kattantam a pszicho előtagra - aki mindenben valami értelmet vagy régi sérelmet keres. Ismétlem, már rég elfogadtam, hogy velem valami baj van, és félregyártott áruja vagyok a modern 21. századnak. De az mondjuk bennem is megvan, hogyha valaki olyan kérdést tesz fel ami az életem kínos területére téved rögtön menekülésbe kapcsolok. A kapcsolatom a zenével pedig egy olyan pont, ami valószínűleg mindig is kényelmetlenül fog érinteni, hiszen kapcsolódik hozzá a hallásom is. Nincs kedvem megint szembesülni azzal a bizonyos tekintettel, mikor leesik neki, hogy igazából egy megmagyarázatlan csodabogár vagyok. Utálom azt pillantást - úgy néznek rám, mintha nem is ember lennék.
- Nem igazán volt időm régebben zenét hallgatni... - szólalok meg kissé halkabban, és kissé zavartabban. Én pedig tényleg elhittem, hogy ez a helyzet nem lehet már ennél kínosabb. - Bocs, de nekem most, szóval... me-mennem kell. - egy gyáva nyuszi vagyok, aki el fog futni a kellemetlenségek elől. Most már ugye határozottan kijelenthetjük, hogy én vagyok a föld legnagyobb káosza? Szerintem elég sok bizonyítok szedtem össze a bűnösségem mellett.

566 unconditionally csók crézi cháni



you don’t need hundreds of friends, just make sure you have some close friends who makes you smile and show your strength when all things around you fall apart. ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Pént. Dec. 13, 2013 10:08 pm


Chantal + Maksim


Fehér nyúl, Csodaország? Mondjuk hallottam már arról a meséről... Alice Csodaországban, ha jól emlékszek, de ha nem, tessék nekem elnézni, nem igazán volt időm egész estés meséket nézni az ötvenes években. Sokkal inkább lefoglalt a Zabhegyező, Dixieland, és... de álljunk csak meg egy fél milliszekundumra, mielőtt életrajzot írok itt hirtelenjében. Mit akart a nyúllal? Kilóg a fülem? Lehet mert néha magától... óóó. Vagy úgy. Simán csak bolondnak néz. Hát ez maga a tökély. Bár a hajmosásos megszólalásom után, nincs min csodálkozni.
Néha, amikor nem jönnek a szavak, valami rettentően nagy hülyeség jön ki belőlem, amit csak percekkel az elhangzás után fogok fel, és tudatosítom magamban, hogy már megint mekkora egy hülyét csináltam ebből az esetlen fejemből.
- Persze, a fehér nyúl. Szerintem a Kalapostól jobban félj. A kalapok gonoszak, a nyulak nem annyira. - "zavarba jöttem" vigyor húzódik végig az arcomon. Szegény apám hallaná miket beszélek össze vissza, főbe lövetne a legelső katonával aki szembejön. De hát ő most nincs itt... és különben is, ki szabja meg, hogy mit mondhatok, és mit nem? Szabad országban élünk, mellékesen megjegyezve, egy szabad városban, ahol mi uralkodunk, úgyhogy nagy problémák nem lehetnek. Ha valami balul sülne el, akkor is még megigézhetem, mint régen.
Megbántam - e? Nem volt időm rajta gondolkozni. Megtörtént és kész. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy viszont látom még erre. Erre hopp,hopp. A sors megint játszadozik egy-kettőt velem, mert épp unatkozik. Hát köszönöm nagyon szépen. Legszívesebben bemutatnék neki, de nem akarom ennél jobban is megsérteni, mert legközelebb egy több milliárd éve kihalt dinoszaurusszal rak össze, ami valljuk be, senkinek sem lenne kellemes élmény.
Nézek rá, de nem tudom mit mondhatnék. A bemutatkozáson már túlestünk, történt az bármilyen viccesen esetlen módon, de most hogyan tovább? Meséljem el, hogy "Szia. Én vagyok az, aki megvédett egy vámpírtámadástól, adtam a véremből, hogy ne halj meg, de aztán mondtam egy két szót, a szemedbe néztem, és paff, már nem is emlékszel semmire... Ja és én is vámpír vagyok már lassan egy évszázada"? Óóó igen, ez tényleg nagyon megnyerő lenne.
- Lemez? Nyugi, nem fogom megkérdezni, hogy mit csinálsz vele. Nyilván nem ezzel mosod a hajad, ennyire azért még te sem tudsz zavarba hozni, Chan. - kikapom a kezéből a beszélgetés mentő tárgyat. - Persze ha becézhetlek... Lehetek Maks, ha szeretnéd, de ha nem szeretnéd akkor is az leszek. - egy apró kacsintás, ami minden szónál többet mond. Uh, mint egy rossz reklám szlogen, inkább passzolom ezt a kifejezést a későbbiekben.
Itt volt ő. Egy gyönyörű, fiatal, és ízléses lány. Nem mindenki hallgat mostanság Caro-t, ez is árulkodik valamiről. Aztán itt vagyok én... rólam ne is beszéljünk. Szörnyű.
- Te egész életedben ilyeneket hallgattál? Csak mert nem egy tipikus jazz stílusú lánynak nézlek. - és hölgyeim és uraim, az első értelmes megnyilvánulásom egész nap. Csak tudnám, miért akarom megismerni annyira...


© ZENE: loosing sleep | MEGJEGYZÉS: ahh
[
Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
✘ New Orleans
► Age :
21
► Total posts :
34

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Hétf. Dec. 02, 2013 10:08 pm


Chantal & Maksim
you can be my hero.

A végzős év szívás. Nem elég, hogy minden tanár a vizsgákkal ijesztget, és a tételek lassan kész hegyrendszert alkotnak az asztalomon, még mindig nem tudom, mit akarok kezdeni az életemmel. Mármint, hahó, majdnem tizenhat évig volt teljesen süket, és most alig egy év alatt kéne meglelnem azt, amire a többieknek majdnem fél életünk volt? Jó, ha a szókincsemet ki tudtam annyira fejleszteni, hogy épelméjűnek tűnjek egy közönséges társalgás során. Mégis honnan a fenéből kéne tudnom, hogy a jog, a közgazdász, vagy mit tudom, én a képzőművészeti szak segít majd elhelyezkedni a jövőben? És akkor még a közösségi életemről nem is beszéltünk; ha keresnéd, valahol a béka segge alatt biztos megtalálod. Ki hitte volna, hogy ha egy nyomorék megmagyarázhatatlan módon jön rendbe, az nem kövezi ki nem az utat a töretlen népszerűségig? Így most csak annyi változott, hogy fogyatékos helyett, én vagyok, a furcsa csaj. Mondanom se kell, hogy nem az én asztalomnál ülnek legtöbben az ebédnél.
Így nem meglepő, hogy minden héten az a kedvenc részem, mikor pénteken vége van az utolsó órának is, én pedig két és fél napra teljesen szabad vagyok, és nem kell elviselnem az iskolatársaim kritikus pillantását. Komolyan mondom, Bree Scottland lassan képes lesz lyukat égetni belém a folytonos méregetésével.
Mint mindig, most is a zeneboltba kezdek. Drew már régi barátként int, mikor benyitok hozzá, de mivel épp egy vásárlót szolgál ki – aki minimum egy közszemléleti sértést követ el ezzel a szoknyával – csak hátramegyek, és feltúrom a jazz lemezekek. Az ember azt hinné, hogy az én korombeliek egyszerűen megőrülnek az ilyesfajta zenétől, és ha nincs egy dalban minimum tíz másodperc robotzene, az már totál retró. Engem viszont az őrületbe kerget ez a 21. századi stílus. Akármennyire is csodás a gyógyulásom, komolyan aggódok érte, hogy ezek a hangok képesek lennének újra megsüketíteni.
- Szerintem Caro Emerald is tetszene neked. - hallom meg Drew hangját a hátam mögül, de nem tekintek fel a válogatásból.
- Mennyire viszik a tinédzserek? – kérdezem továbbra is a borítókat nézegetve, áttérve az egyik sorról a másikra, hátha ott találok valamit ami megragadja majd az érdeklődésemet. A drága eladó már azóta próbál nekem ajánlani zenéket, amióta először betértem a  boltba, de mivel a zenei ízlésem meghatározatlan, nincs egyszerű dolga. Annyi biztos, hogy nem kedvelem az új stílusú zenéket, viszont a popba is vannak olyan számok amiktől megjön a  ritmusérzékem, viszont a klasszikus zenékben is akad ami az őrületbe kerget.
- Eladtam már párat a diplomata kölyköknek, meg a városi zenekarnak is. De amúgy halott áru. - ennyi elég is nekem, gyors kiválasztom a legszimpatikusabb lemezt és a előtúrom a táskámból a pénztárcám. Abby szerint lassan saját üzletet nyithatok, ugyanis az elmúlt évben elég jelentős CD gyűjteményre tettem szert, leginkább az ő által kapott támogatásból. Nem mintha nem hallgatnám mostanában sokkal gyakrabban, hogy vissza kéne fognom magam az állandó költekezésbe, de hé - addig örüljön míg nem fűre költöm a tőle kapott zöldhasúakat.
Miután kilépek az üzletből, mérlegelem a következő lehetőségeimet. Vagy hazamegyek, és a délutánom nagy részét latin szappanoperák társaságában töltöm - amik meglepően felcsigázzák a kíváncsiságodat ha töretlenül megnézel belőlük két részt, és kit érdekel, hogy fogalmad sincs, hogy Alejandro menyasszonya hogy lett hirtelen a férfi féltestvére - vagy pedig addig bóklászom a francia negyedben, míg elegem nem lesz a turisták tömegéből.
Igazából azt terveztem, hogy felállítok a fejemben egy kész pro és kontra listát, amikor hirtelen egy srác jelent meg mellettem. Nem is ez volt benne a furcsa - mármint persze, ez is elég furcsa volt, hiszen a korombeli fiúk legtöbbször csak nekem jönnek ha nem férnek el a járdán - hanem, hogy elég érdekes ábrázattal mért végig. Mintha valami szellemet látott volna.
Gyanakodva húztam össze a szemöldököm. Ne már. Megint egy zizis?
- Nem igazán. Most szabadultam Csodaországból, de a Fehér Nyúl bármikor visszajöhet értem szóval... - sóhajtottam drámaian, de a következő kérdésére még az én szavam is elállt. Elég sok felszedős dumát hallottal már, de esküszöm ez mindet veri.
- Chantal. - válaszolom kissé tétován, mivel őszintén szólva a srác nem tűnt éppen százasnak. Mondjuk ez elég nagy képmutatás tőlem, hiszen pont egy olyan lány mondja ezt, aki beképzeli magának hogy valami mágikus módon szabadították meg a némaság átkától.
689 unconditionally azért remélem elmegy



you don’t need hundreds of friends, just make sure you have some close friends who makes you smile and show your strength when all things around you fall apart. ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Royal Street Vas. Nov. 10, 2013 8:14 pm

Chan & Maks
i'm so shy

Akkor

- Mit csináltál? Neked teljesen elment az eszed? Marcel világosan megmondta... nem, ez így nem lesz jó. - összerezzenek mint a nyárfalevél, és ijedtségemben azt sem tudom mit kezdjek magammal. Hogy tehette ezt? Miért ennyire felelőtlen, és ostoba? A nyílt utcán, a francia negyedben...
Itt van ez a fiatal lány, aki semmit nem ártott nekünk, aki magára van utalva ezen a sötét helyen, és teljesen tehetetlen ellenünk. Le fel sétálok, nem tudom mit csináljak. Az én hibám is részben ez az egész. Ha nem hozom ide Nick-et, akkor ez sosem történik meg. Most az egyszer nagyon elbíztam magam, azt hittem képes leszek kontrollálni őt, és nem lesz semmi probléma. Csak egy esti kiruccanásnak indult, de ez lett belőle. Én nem akarok vérontást csinálni, és főleg nem akarok kikerülni Marcel bizalmi köréből ezzel a kis ballépéssel.
A lány nem érti mi történik. Szemében ott a félelem, de hang alig jön ki a száján. Még csak nem is kapálódzik, karjai élettelenül hullanak Nick vállára. A szívverése minden pillanattal lassulni kezd, és ha most nem cselekszek, örökre bánni fogom.
Felbőszített bikaként lököm el a férfit tőle, és csuklómba harapva szakítom fel a bőrömet, hogy a vér szabadjára tudjon törni. Megitatom vele, hogy erőre kapjon, legalább annyira, hogy hazasétáljon. Letörlöm az ajkai széléről, és a nyakáról a vért, és mélyen a szemébe nézek. - Néhány bunkó beszólogatott, de semmi más nem történt. Biztonságban hazaértél, és semmiféle kezelhetetlen vámpír nem támadott rád a nyílt utcán. Holnap felkelsz, és semmire sem emlékszel majd a történtekből. - ahogy kimondtam a szavakat, magammal ráncigáltam Nick-et, hogy móresre tanítsam. Egy biztos. Ezt az arcot sosem fogom elfelejteni...

Most

A Royal Street az egyik legszebb utca egész New Orleans-ban, legalábbis nekem. Nincs benne semmi egzotikus, nem ez a fő attrakció a városban, de nekem mégis kedves hely. Középmagas házak húzódnak végig mindkét oldalon, a legtöbb erkélyes épületen pedig nyáron, zöldellő növények pihennek. Van itt egy két jó étterem, de semmi több.
Én ide "kikapcsolódni" járok, ha épp nem valamelyik bárban üldögélek, vagy nem Marci nyomában loholok. Rossz szokás, tudom, de mit lehet elleni tenni? Felvettem az egyik zöldségestől egy szép kerek, rúzs vörös almát és dobálgatni kezdtem a kezemben.
Átvágok egy fényképezgető csoporton, akik valami iskolai kirándulás miatt töltenek itt pár napot. Honnan tudom? Az egyik diáklánykát már tegnap este khm, kipróbáltam. A friss hús néha jobban esik, mint a régi megszokott.
Na szóval épp az úton mentem keresztül, amikor olyat láttam, amitől majdnem ott helyben kifolytak a szemeim, és leesett az állkapcsom a földig. Egy év... egy rövid év, de még mindig tisztán emlékszek rá, még így is, hogy a nap egyenesen az arcába világít. De most valami más, valami megváltozott. Oda kell mennem, nem hagyhatom annyiban. Az érintetlen almát egy srác kezébe nyomtam, - A vendégem vagy kölyök. - és szemtől szemben találtam magam a lánnyal pillanatokkal később. Méregettem egy ideig, de nem akartam bámulni. - Valódi vagy? - finoman megnyomkodtam az arcát a mutatóujjammal, de egyből vissza is húztam azt. - Nagyon szép hajad van, gyakran mosod? - mi a pokol Maksim Kinsley? Nagy vérszomjas vámpír vagy, több mint száz éves, és ez az első két mondatod? Valódi vagy és hányszor mosod a hajad? Atya isten. Marcel most szégyenkezne miattad.    - Őőő izé. Maksim.

536 tetszik? :$ credit


Vissza az elejére Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
richmond ☄
► Age :
30
► Total posts :
1233

SOUL MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Royal Street Hétf. Ápr. 22, 2013 11:17 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Royal Street

Vissza az elejére Go down

Royal Street

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Francia negyed-