Valahol meglep, de valahol meg számítottam rá, hogy a tapasztalatai csekélyek a kapcsolatok terén. Sose voltam szerelmes, csak az éjszakai kalandoknak éltem, de azok akadtak szép számmal. Egyetlen egy lány volt csupán aki mást is kiváltott belőlem mint testi vágyakat. Emma-nak hívták, szép karcsú lány volt vörös göndör hajfürtökkel. Nem mondanám, hogy szerelmes voltam belé, de tény, hogy képes voltam percekig nevetni a viccein, mókás és nagyon magabiztos lány volt. Két hónapig rendszeresen látogattam, de aztán végül ráuntam. Töröltem az emlékeiből a rám eső részt és útjára bocsájtottam. Ha jól tudom jogász a férje és van két unokájuk. Szép is az ha az élet folyik a maga medrében. Csak, hogy az én életem most rossz meder felé csordogál, találkozni akar egy másik folyammal, de valami az útját állja, és az maga a félelem és a bizonytalanság. Megérintem arcát és próbálom megnyugtatni, hogy nincs szükségem magyarázatra.
-Cssss, semmi baj. Valahonnan el kell indulni, Te a könyvekből képzelted el, hogy mi is a szerelem amivel semmi baj sincs. Idővel tapasztalatod is lesz benne, hogy tudj dönteni megéri-e vagy sem. – Itt próbáltam arra célozni, hogy nem én vagyok az egyetlen férfi a világon és haljak meg ha nem loholnak ezután a  lány után a férfiak. Sose akarnám, hogy egy olyan kapcsolatban éljen amiben nem szerelmet talál csak fura kötődést. Fontos számomra a boldogsága. Ökölbe szorul a kezem és szinte már fehér a szorítástól. Bánom, hogy nem öltem meg a szüleit akkor amikor még volt rá lehetőségem. Nem érdemelték meg Ariana-t. Bántották és egyáltalán nem nézték ember száma. Pedig egy átlagos lány mögött aki könyvekben talál vigaszt több rejlik mint az gondolnánk. Még magam se tudom igazán mennyi titkot őrizhet ez a lány. Hány, de hány kínzó és gyötrelmes emléket. Megannyi élményt amit az élettől tapasztalt. Vámpírrá tettem és ezzel új és veszélyesebb életet adtam neki. Szeretem és még belegondolni is fáj, hogy amíg én nem voltam, hány férfi próbált közel kerülni a szívéhez.
-Hiszek neked! – Nem mondok többet. Nincs szükség felesleges szavakra. És egyáltalán nem számítanak már itt az én érzéseim. Eldöntöttem már, hogy ennek véget kell vetni. Nem akarom, hogy ebből a lányból egy szörnyeteg váljon aki könyörtelenül gyilkol. Még ha ez az egyetlen módja, hogy magam mellett tudhassam. Mikor kicsordul egy könnycsepp az arcomból és végül elköszönök a szívem helyén egy feketelyuk kezd egyre nagyobbá nőni. Ránézek még mielőtt elmennék és az arca beleég az emlékezetembe. A bánat a keserűség mind egyben kiült az arcára. De ennek ellenére elindultam motorom felé azzal a céllal, hogy végleg lezárom ezt a kaput, hogy vissza se tekintek. A lábaim csak vittek egyre kijjebb a sikátor sötét zugából a napfényes emberekkel teli piactérre.  Behunytam a szemem mert  nem szokott hozzá az erős fényhez…vagy csak szimplán elakartam rejteni gyengeségem amit a lány elvesztése okozott. Monoton lépteim zajába beleharsognak a piaci árusok hangjai ahogy portékáikat árulják.  Majd egy összetéveszthetetlen hang is társul a forgatagba. A nevem kiálltja majd megragadja a karom. Ahogy mondani kezdi, hogy képes megtenni mindent azért, hogy vele maradjak ismételten összeszorul a szívem. Bármit megtennék ha lenne rá mód, hogy biztonságban élhessen, de mellettem ez nem fog menni. Lassan megfordulok és ránézek, ezzel nagy hibát követek el. A könnyes szemei láttán elönt a fájdalom amiatt, hogy üres szavakkal hitegettem, hogy szerelmet vallottam neki pedig tudtam ennek semmi értelme. Miért nem tudok igazán hátat fordítani neki? Miért nem tudok egyszerűen felpattanni a motorra és eltűnni az utak rengetegében? Ezekre nincs épeszű válasz. Megfogom kabátomat szorító kezét majd a számhoz húzom és belecsókolok a tenyerébe. Legszívesebben szenvedélyesen csókolnám addig míg bele nem szédül.
-Soha ne változz meg egy férfi kedvéért. Maradj önmagad. Szeress tiszta szívvel mint eddig. Maradj az aki igazán vagy. Erre már nem tudunk találni megoldást. Ez a kapcsolat meghalt akkor mikor megpillantottalak. De egy kis szikra még küzd az életéért. Én…gyere velem! Tudom ezt még megfogom bánni, de nem tudok elszakadni tőled. – Magamhoz öleltem és a hajába pusziltam. Behunytam a szemem és az arcom belefúrtam a hajába, hogy érezhessem az illatát.  Magamban megfogadtam többet  nem is gondolok arra, hogy elhagyom hisz hiába gondolnék rá, ha nem menne és még hiába való fájdalmat is okoznék vele. Csak álltunk ott percekig mintha az örökkévalóság volna, de nem bántam. A kételyeket eltemettem egy sírba és nem is akarom előásni soha.
-Menjünk! Itt az ideje, hogy belekóstoljunk abba amit választottunk. – fogtam meg a kezét és elindultam vele a motorhoz. Az új élet felé ami még sok titkot, szenvedést és talán egy röpke boldogságot is tartogat.

Egyszerűen nem tudok mit mondani. Úgy döntök, hogy Őt választom erre Ő meg nem hajlandó elfogadni. Minduntalan azt hajtja, hogy miatta ne mondjak le a vágyaimról...miért nem érti meg végre, hogy az összes vágyam egy pontba fókuszál és az Ő. Csak is Őt akarom és érte felhagyok akármivel. Nem szeret? Akárhogy próbálom elűzni ezt a rossz érzést folyton visszatér. Hinni akarok a szerelemben, de valami mindig megakadályozza, hogy felhőtlenül boldog lehessek.
-Veled maradok, szeretni foglak és óvni amíg csak élek. Nem elég ez? Miért érzem úgy, hogy félsz belevágni ebbe a kapcsolatba? Csak mondd meg és többet nem közeledem hozzád. Nem akarok rád erőltetni semmit amire nem vágysz igazán. Megtanultam elviselni a kudarcot. Engem nem kell féltened. - Örülök, hogy rátaláltam, de ha ez az egész viszonzatlan akkor ebben a kapcsolatban mind a ketten súlyosan megfogunk sérülni. Végül is mit képzeltem? Hogy csak bevallom, hogy szerelmes vagyok belé és onnantól kezdve boldogan élünk míg meg nem hallunk? Bolond vagyok, túl sokat várok az élettől.
-Az életed onnan érdekes ahonnan más annak látja. Nekem az egész lényed érdekes, vágyok arra, hogy megismerjelek, hogy egy új életet kezdjek veled. - Itt szinte majdnem kibukott belőlem, hogy kisgyerek kora óta követem az élete eseményeit. Szégyenlem is magam azért amiért nem tettem akkor semmit érte. Majd hirtelen felkacagok amikor megkérdi, hogy hogyan is legyen óvatos.
-Az óvatosság nem abból áll, hogy minden sarkon az ellenséget látod hanem, hogy nem járkálsz egyedül egy veszélyes helyen és a vérért nem kockáztatod az életed, de nyugodj meg, nem kell félned, mert vigyázok rád. - Felelem. Fatális hibát követtem el mikor nem tanítottam meg neki mindent. Szinte még emberként él és ez az Ő helyzetében nagyon veszélyes. Óvatlan és egyáltalán nem harcos. Pedig itt csak az marad életben aki képes megvédeni magát. De ha nem akar harcolni akkor, hogy fogom megvédeni? A dühöm csak erősödni látszik, igazából nem rá vagyok mérges hanem saját magamra amiért nem készítettem fel az új életére. Teljesen kikelek magamból. Megijedt és a baj az, hogy nem igazán érdekel. Dühös vagyok. A szememben lángok táncolnak akár a pokol mélyén. Borzalmasan csalódott vagyok. Csalódtam benne, csalódtam magamban és csalódtam a világban. Én feleltem érte és elhagytam. A szomorú az az egészben, hogy tudom, elfogom veszíteni. Nem tudok minden pillanatban a nyomában lenni és bármikor megölhetik. Azt nem élném túl. Le kell nyugodnom, és értelmesen elbeszélgetnem vele. Bolond voltam mikor azt hittem Ő és Én összetartozunk. Tévedtem. Ő egy ártatlan aki a világ jobbik oldalán él. Én pedig  a sötétben tapogatózom. Nem tartozunk össze. Ha együtt maradunk akkor elkerülhetetlen az, hogy valamelyikünk végig nézze a másik halálát. A legjobb ha külön válunk. Ő így is elég bizonytalan és azzal amit kínálok neki csak még jobban összezavarom. Végre kitisztult a látásom és megértettem mindent. Nem illünk össze. Akár a tűz és a víz. Ariana-nak egy olyan személyre van szüksége aki szintén képes meglátni az emberekben a jót. Én erre képtelen vagyok. Végig hallgatom ahogy elmondja csupán élni akar és nem szeretne harcolni. Szép is volna ha mind ez így menne, de sajnos nem így van. Nagyot sóhajtok és végül elmondok mindent.
-Ariana, mindenki élni akar, de aki velem van annak muszáj kicsit előrébb is tekintenie. A harc az életünk része. Vadásznak ránk. A vérért ölnünk kell. Te túlságosan is ember vagy még, egy gyermek aki megpróbálja megtalálni a jót ott is ahol már a sötétség uralkodik. Az az élet amiben én élek nem ugyanaz amiben te. Félek ha velem maradsz teljesen kihal belőled az ami téged emberivé tesz. Az ártatlanságod és a mérhetetlen jóságod ami vonz engem...- Elhallgatok egy pillanatra és évtizedek óta először egy könnycsepp csordul le az arcomon. Sós ízét érzem a számban. Hát akkor itt a vége? Ennyi volt? Úgy tűnik. Nem változtathatom meg és végképp nem ráncigálhatom egy olyan helyre ahol nem tudja megvédeni magát. - ...Én szeretlek és míg élek szeretni is foglak, de nem akarlak megváltoztatni. Neked nem mellettem van  a helyed. - Elhal a hangom és végképp elveszítek minden reményt. Kár volt ide jönnöm, erre az isten verte helyre. Kiszakítom tekintetem az övéből és próbálom figyelmen kívül hagyni azt a vékonyka szálat ami összeköt vele. Több esélye van az életben maradásra nélkülem. Magamhoz akarom ölelni mindennél jobban vágyok erre. Végül erőt veszek magamon és elindulok kifelé a sikátorból. Ha most utánam jön akkor biztos, hogy leomlik a védőgátam. Nem tudnám elűzni mellőlem és csak szorosan ölelném. Remélem nem fog utánam jönni, vagy nem is ezt remélem? Hanem azt, hogy mégis csak bebizonyosodik, hogy tévedtem és szeret és, hogy minden jó lesz? Már nem is tudom minek örülnék igazán. Bár amilyen hangsúllyal beszéltem vele biztos, hogy elveszítettem...

Mivel érdemeltem ki ezt a lányt? Mit tettem én azért, hogy megkaptam? Túl jó velem az élet. Vagy csak annyi történik, hogy próbál a sok rosszért kárpótolni? Adott egy ajándékot amiről nekem kell eldöntenem, hogy megtartom vagy szabadjára engedem, hogy más kaparintsa meg és élvezze.
-Ariana, az, hogy feladok valamit nem azt jelenti, hogy feladok mindent, csupán csak vágyat, célt változtatok. A halál bármennyire is okoz kísértést...te még nagyobb kísértés vagy. Néha már alig bírom visszatartani, hogy ne csókoljalak meg ismét. Érted? Semmi sem állhat közénk, mert nem engedem. Ami szét választhat minket az csak te lehetsz. Ha te mondod, hogy vége akkor vége és én elmegyek, de amíg te akarsz engem maradok és vigyázok rád. - Olyan érzésem van mintha egy apró elutasítást kapnék tőle. Nem hagyja, hogy fontos legyen számomra. Folyton azt sugallja nekem, hogy élnem kell mert szükségünk van egymásra, de mikor elhatározom, hogy élni akarok rögtön visszatáncol. Most akkor mit is akar igazán?Szeret vagy nem? Nem biztos magában vagy esetleg bennem. Ha úgy döntök élni akarok akkor nem magamért választom ezt hanem miatta, ki más miatt? Ha már itt az elején problémák vannak akkor ez a kapcsolat nagyon ingatag lábakon áll. Az a kis madzag ami összeköt minket minduntalan szakadni akar. Én mennék előre, de Ariana mintha a másik utat választaná. Nem értek már semmit. Bizonytalan vagyok és félek mi lesz ebből.
-Őszinte leszek veled mert megérdemled és nem szeretném ha amiatt éreznéd rosszul magad mert nem tudsz rólam eleget...- Amint kimondom már meg is bánom. Mindent nem mondhatok el. Nem tudhat a munkám bizalmas részleteiről semmit azzal veszélybe sodornám az életét. Miért érzem, hogy két életem van? Az egyikben a védelmező férfi a másikban a sötét gyilkos. Mintha a kettő nem férne össze egymással vagy csak én érzem így? Boldogsággal tölt el már a tudat, hogy elérhető közelségben van, hogy megtudom érinteni. És persze, hogy megtanítok neki mindent. Kezdetnek azt, hogy hogyan védje meg magát. Mártírkodik és ez nagy hiba. Olykor nem lehetünk könyörületesek, ezt még nem érti, de megfogja.
-Igazad van, minden pillanatban nem lehetek veled, de nem is akarok folyton azon gondolkodni, hogy veszélyben vagy-e. Ha erre gondolok ami biztos, hogy így lesz akkor nem figyelek igazán a feladatomra és ebből sose sül ki semmi jó. Tehát légy nagyon óvatos. - Nem tudom hányszor fogom még ezt elmondani neki, de biztos még jó párszor. Sose kellett féltenem senkit és nem is tettem. Magammal úgy voltam, hogy jön aminek jönnie kell. Tudja milyen veszélyes életet vesz a nyakába azzal, hogy velem tart. Én magam vagyok a veszély és a halál együtt. Csak úgy élhetjük túl ha óvatos lesz és betartja az utasításaim. Nem a főnöke vagyok és nem is akarok az lenni, de sok mindent megtapasztaltam már és tudom mit kell tennünk, hogy elkerüljük a bajt. Hirtelen kitör belőlem valami és szinte kiabálok Ariana-val. Miért nem képes felfogni, hogy ha nem ölünk akkor minket ölnek meg?  Ez egy Ősi törvény aminek a részese vagyunk és be kell tartanunk ha élni akarunk. Egy vámpír aki nem érti meg mire is teremtettek minket. Az ölésre vagyunk jók, ez az amiért vagyunk. Nem bánhatunk mindenkivel hímes tojásként. Megakarom értetni vele, hogy többé nem a fény gyermeke hanem a sötétség ivadéka. Mind szép és jó odáig, hogy szeretjük egymást, de az élet nem csak ebből áll.
-Ariana! Vámpír vagy és én is az vagyok, az ölésre teremtettek minket. Ha megtagadod azt ami vagy megfogsz halni! Nem akarom végig nézni a halálod, képtelen lennék rá! Nem az ellenségeim végzetes csapása lenne rám a halálos hanem az ha elveszítenélek. Nem érdekel hányan vannak a sarkamban. Próbáljanak csak bosszút állni! Egy cseppet sem érdekel. Értsd már meg végre, hogy nem Tündérországban élünk ahol a legrosszabb is egy kisebb esőzés. A valóságba születtünk ahol a legkisebb baj is maga az orkán. - Teljesen kikeltem magamból. A düh csak úgy szét áradt az ereimben feltuningolva. Belevágtam a falba a kezem amin egy hatalmas repedés keletkezett és levált a vakolat egy jó nagy részen. Nem hagytam, hogy hozzám simuljon, hogy megnyugtasson csókjával. Ha közel jön félek ártani fogok neki. Ilyen dühös még soha nem voltam. A szörny volt, hogy dühöngött sőt tombolt, de saját magam még soha. Ennyit az önfeledt sétának az édenkertben, hogy mi jön ezután azt nem tudom.

Nem hittem volna, hogy ennyire mélyen érinti az amit mondtam. Ő az egyetlen ember akinek nem akarok fájdalmat okozni soha, de soha. Annyit szenvedett már és én mégis olyat mondok amitől végül keserűség önti el a szívét. Nem kellett volna elmondanom úgy sokkal könnyebb lett volna neki. Ha egyszer tényleg eljön azaz idő akkor jobb lett volna ha csupán egy szörnyű szerencsétlenségnek fogja fel, hogy kivételesen nem én kerültem ki győztesként egy összecsapásból, de most már késő és borzasztóan rossz látni, hogy szomorú. Nem akarom, hogy az legyen főleg nem miattam.
-Ariana kérlek ne haragudj, hogy megbántottalak. Tudod jól, hogy eddig senki sem volt fontos a számomra, eddig. De most igen, és fontos számomra az, hogy bosszút álljak, de nem annyira mint az, hogy téged boldognak lássalak. És ha kellek ahhoz, hogy boldog légy akkor lemondok arról, hogy egy megvalósíthatatlan álmot üldözzek, és megpróbálok a jelenben élni, veled. Csak kérned kell...- Szinte teljesen megfordult velem a világ, hol van már a kegyetlen gyilkos aki képes volt nőket, gyerekeket ölni könyörület nélkül? Mi történt azzal a férfival akinek mindennél fontosabb volt a bosszúja, hogy saját kezűleg szúrja át a szívét a teremtőjének? Felfoghatatlan ahogy egyik emberből hirtelen teljesen más leszek. De ennek a változásnak úgy érzem van értelme. Még ebben a fura pillanatban is mosolyognom kell.
-Akkor már találtunk is egy kis értelmet az életemnek, adtam egy újat és nem csak elvettem. Örülök, hogy ezáltal jobbá tettem egy kicsit az életed. És talán egy plusz pont nekem amit majd felülvizsgálnak a pokolban. - Behunyom a szemem ahogy keze megpihen az arcomon. Ennél már csak a csókja jobb érzés. Tudom, hogy szívből sajnálja azt amin keresztül mentem annak ellenére, hogy nem ismer. De azt is tudom, hogy hálás azért amit tettem. Márpedig ha jobb életem lett volna bizony már Ő sem élne. Nem tudom még mit hoz majd a jövő. Lehet annak ellenére, hogy úgy döntöttem élni szeretnék a kedvéért majd pont máshogy dönt a sors és elvesz mellőle. Felakarom készíteni arra a pillanatra ami bármikor bekövetkezhet. Szép dolog a szerelem, de ha elveszítjük azt akit igazán szeretünk a bánat képes teljesen felemészteni. Nem akarom magam abba a hitbe ringatni, hogy fontos vagyok neki annyira, hogy megsirasson, és elképzelésem során se jutottam messzebbre. De én nem akarom elveszíteni ezért életben kell maradnom, hogy megóvhassam.
-A teremtőd üzeni, hogy igyekszik bepótolni mindent és megmutatni azt ami kimaradt...és még talán többet is. - Adok egy puszit az arcára. Majd hamar elkomorodom.
-Megpróbálok mindent megtenni a biztonságod érdekében. - Váltok kicsit komolyabb hangnemre. Nem ismerek tréfát abban ha az ellenségeimről van szó. Most viszont már nem csak én vagyok hanem Ariana is. Ki kell játszanom Őket és közben arra is figyelni, hogy ez ne tűnjön fel Ariana-nak. Nem kell, hogy álmatlan éjszakákat töltsön el rám várva és azon idegeskedve ugyan élek e még. Mikor hozzám bújik szorosan magamhoz ölelem majd elengedem és két kezem közé fogom az arcát és a szemébe nézek. Nem láthat mást csak aggodalmat és mérhetetlen dühöt amit azok iránt érzek akik bántották. A tekintetem hűvös, és elhatároztam magam, hogy kiderítem ki ártott neki és az imádkozzon az életéért mert nem állok jót magamért.
-Ariana ne hazudj nekem! csak ezt ne tedd, ne titkolózz és ne védj olyanokat akiknek a pokolban a helyük, bántottak érted? Megértem, hogy nem akarod mások halálát, de had tegyem a kötelességem, had védjelek meg, had álljak bosszút azért amit tettek. Nem bízol bennem? - Az utolsó mondatot halkan és rekedten ejtem ki, hisz ezen áll vagy bukik minden. Szeretnék megtenni mindent érte. De ha nem bízik bennem akkor ennek a kapcsolatnak már most az elején vége van.

Ha nem akarnám észrevenni akkor is feltűnne, hogy mélyen elszomorítottam, nem akarok neki fájdalmat okozni, de mióta átváltoztattak tudom mi a sorsom. Meg kell bosszulnom, azt hogy megfosztottak a halandóságtól és ezután végre békére lelhetek. És minden a terv szerint is ment míg ez a lány fel nem tűnt az életemben és nem kuszált össze mindent. Az egyik felem tudja mit kell tennie vagy, hogy mit kellene, el kellene tűnnöm sürgősen és egy életre magam mögött hagyni mindent és csak a feladatomra koncentrálni. A másik felem viszont szorgalmasan azon dolgozik, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről, hogy igen is megérdemlek egy kis boldogságot és, hogy itt az ideje, hogy éljek, úgy igazán. Két tűz között őrlődöm és nem tudom eldönteni melyik út is az amit nekem jelöltek ki. Hosszú ideje már, hogy megvoltam győződve arról, hogy nekem a pokol a végállomás, de most mintha egy reményszikra pattant volna és adott volna egy löketett ahhoz, hogy elgondolkodjak a másik végponton ahol a szerelem és a boldogság vár. Nem is olyan könnyű létezni. Sose gondoltam volna, hogy majd egyetlen egy mondat, egyetlen egy lánytól majd egy pillanatra megtorpant a jövőképemmel kapcsolatban, de be kell vallanom, hogy csak ránézek és már is bizonytalanság önt el. Szeretni akarom és örökké védelmezni az életem árán is akár.
-Ariana...egyedül te vagy akinek sikerült megszelídíteni a szörnyet és ha valaki miatt úgy döntenék, hogy érdemes a szörnyet tovább elzárva, de életben tartani akkor az Te lennél. Nem azt mondom, hogy a döntésem megváltozott így hirtelen, inkább csak adni akarok egy kis időt annak ami kialakulóban van és ha ez a dolog komolyra fordul és úgy érzem majd, hogy szükséged van rám, akkor melletted maradok. - Többet nem tudnék megígérni neki. Hiába áll itt előttem és kérlel, hogy változtassak azon amin már 150 éve se tudtam. Egyelőre ennyi amit nyújthatok neki. Igaz az is, hogy még nem is tud a bosszúmról, hogy miből is áll vagy, hogy miért. Nem zárhatjuk ki a tényt, hogy aki átváltoztatott bizony több mint 500 éves. Bárhogy legyen is én nem hátrálok meg. Még akkor sem ha tudom ezen csak én veszthetek. Szomorkásan elmosolyodom és megpróbálom úgy megfogalmazni minden egyes szót, hogy végül megértse, hogy én születésem óta egy el kárhozatra ítélt személy voltam.
-Szerelmem, tudom, hogy szeretnéd, még ha csak egy kicsit is, hogy olyan legyek mint minden más férfi aki kész új életet kezdeni és feledni a múltját, de a bökkenő az, hogy a múlt az én vagyok magam. Hozzám tartozik és örökké az Ő bűvkörébe leszek zárva. Nem fog elereszteni. Amíg csak élek minden nap az eszembe fogja juttatni, az eltelt másfél évszázad minden kínját és poklát. Ígérem megpróbálok egy egyességet kötni az érzéseimmel hátha alku képesek és hagyják, hogy ha csak egy pillanatra is, de neked szentelhessem egész lényem. - Bárcsak ne utálnám ezt a rohadt világot ennyire. Ha akkor nem veszik el tőlem az öcsém minden máshogy alakult volna, lehet a vámpír sose szúrt volna ki magának és meghaltam volna már évtizedekkel ezelőtt. De akkor...most se lennék itt és nem történt volna meg az a csodás pillanat, hogy ennek a lánynak az ölelésében állok. Idővel majd biztos érdekelni fogja a múltam minden egyes kis képkockája, de most még nem tudnék mondani neki semmit. Nem állok készen rá. Sőt sok mindenre nem.
-Természetesen vigyázok magamra, ezt teszem már hosszú évek óta. Engem ne félts, ha nem akarom, hogy megöljenek akkor nem fognak. Én miattad aggódom inkább. Fiatal vagy és nem elég elővigyázatos. Nézd meg most is itt állsz szemben egy idős és veszélyes vámpírral, ej, a teremtőd nem tanított meg téged, hogy ne járkálj egy sikátorban? - Próbáltam kicsit viccesebb keretet adni az aggodalmának. Hisz nem mondhattam azt neki, hogy persze semmi baj sem lesz, mikor ezt egyikünk sem tudhatja előre. Elmosolyodom mikor említi, hogy szereti a véletleneket. Bizony ennél nagyobb véletlen nem is történhetett volna. Lehet, hogy nem is véletlen csupán az a kis kötelék ami kettőnket hosszú éve összeköt, az rángatott ide. Kisebb aggodalom csendül fel a hangomban egy cseppnyi dühvel.
-Ariana, valami baj van? Talán bántott ott valaki? Esküszöm, hogyha ez történt felkutatom és kitépem a szívét. Egy szavadba kerül csupán. - Erősködöm, egyszer már elhagytam ez többet nem fog előfordulni. És minden egyes aljas patkány megfizet aki valaha is ártott neki.
-Természetesen mindent elfogok neked árulni amint ott leszünk. - Többet nem hazudok neki soha. Erre megesküszöm.  

Nem tudja miket tettem én azért, hogy életben maradjak vagy, hogy elég hírnevet szerezzek azért, hogy végül a teremtőm figyeljen fel rám. Fogalma sincs semmiről. Igen, megérdemlem a poklot, sőt ha jobban meggondolom még a pokol is kevés lenne a megbüntetésemre. Tudom Ő maga sem gondolja ezt komolyan. Most csak az érzelmei beszélnek amik lehet, hogy nem is valósak irányomba hisz nem ismer. Csak szeretetre vágyik és most lehet azt hiszi szerelmes, de valójában ez egyáltalán nincs így. Nem akarom átélni azt a pillanatot amikor rádöbben orbitális nagy hibát követett el azzal, hogy velem maradt. Szeretem, szívből szeretem. De nem várhatok semmit sem tőle. Fiatal és naiv. Igazi borzalmakat sem látott még soha. Nehéz élete volt. A szerelem maga lenne a megváltás számára. De tényleg, mi van akkor, ha csupán hálát érez és abba képzeli bele a nagy szerelmet? Áh, fogalmam sincs mit higgyek. Szeretném azt mondani, persze együtt túlélünk majd mindent, de a másik énem azt súgja hibát követnék el ha magam mellé láncolnám. Miért olyan nehéz minden? Miért vagyok képes egy emberrel hidegvérrel végezni, de a saját érzéseimtől meg félek?
-Hidd el, amiket tettem megbocsáthatatlanok, és már én magam várom a megváltó halált. Amint bevégeztem a bosszúm véget vetek ennek a siralmas és túlon túl hosszú életnek. - Nem akarom megbántani vagy elszomorítani, de nem tervezek hosszútávra. Neki és nekem is jobb ha én nem sokáig rontom már a levegőt. Aranyos ahogy próbál rábeszélni arra, hogy ne rejtsem el tovább amit érzek. Nem érti meg, hogy félek tőlük. Kis részüket szabadjára engedem olykor mint az most is látszik, de a legtöbb időben elvannak zárva egy cellába, hogy nehogy megzavarják az életem.
-Ennél többet nem tudok neked nyújtani Ariana, az érzéseim és én nem vagyunk határtalanul jóban. Amit most látsz, talán először történik velem. Neked köszönhetően szerelmem. - Csókolom meg ismét, hogy belé fojtsam a szót. Talán nem kellett volna így hívnom, de nem bírtam volna bent tartani. Erőt kellene vennem magamon, hogy véget vessek ennek a reménytelen kapcsolatnak addig míg egyikünk sem sérül meg maradandóan. Milyen kár, hogy önző vagyok, azt akarom, hogy csak az enyém legyen és, hogy én csak az Övé legyek. Önzőségem és az iránta érzett szerelmem végül felé kerekedik a józan észnek és elfojtom azt a vékony és halk hangot ami próbál észhez téríteni és állandóan kongatja a vészharangot. Alig hagyom abba a csókot Ő már is az ajkaim után kutat. Beleborzongok a belőle áradó érzelmekbe. De most először nem lecsapódik rólam hanem magamba engedem és élvezem, hogy nem kell előtte maszkot és páncélt viselnem. teljesen leengedem az összes pajzsom és szinte meztelenül állok előtte. Hagyom, hogy Ő rendelkezzen felettem és azt tegyen velem amit csak akar. Igen, jócskán behálózott. Még magamnak is el kell ismernem, hogy a megtörhetetlent is megtörték. Elszakadok ajkaitól és drágakő szemeibe nézek.
-Ha bárhová követsz, csak egyet ígérj meg nekem, óvatos leszel és, hogy ha bármi történik velem, nem próbálsz többet foglalkozni a dologgal és eltűnsz jó messzire, mert az ellenségeim nem állnak meg az én halálomnál, Ők azt akarják, hogy még a síromban is szenvedjek amikor kivégzik azt akit szeretek. - Félresimítok egy kusza tincset az  arcából és remélem megértette amit mondtam. Nem akarom, hogy féljen, de azt se, hogy felkészületlenül érje ami mellettem megtörténhet. Amit csak lehet megteszek a biztonsága érdekében, de én se vagyok halhatatlan, aki akarja megtalálja a módját, hogy eltegyen láb alól. És akkor neki menekülnie kell majd, nehogy összekössék velem. Kicsit oldódik a feszültségem mikor a modern lovagokról mesél. Nem adja fel, hogy egy kis jót találjon bennem. Díjazom az erőlködését, de nem úgy van ahogy mondja.
-Az, hogy megmentettelek, a véletlen műve, de roppantul szeretem a véletleneket. - Mosolygok és adok egy puszit ajkaira. Mikor megkérdezi hová megyünk kicsit visszatér öreg barátom a bizonytalanság. Mit is mondhatnék? Ja, hogy olyan helyre megyünk ahol a vámpírokra rá van rakva egy piros cédula, hogy Ide szúrjatok! Nagy levegőt veszek és végül csak kibököm.
-Mystic Falls.

Tökéletes? Még hogy tökéletes, ezzel nem értek egyet, de borzasztóan jól esik, hogy így érez. Ha tudtam volna miken ment keresztül miután magára hagytam, egyszerűen olyan érzés fog el mintha gyomorszájon vágtak volna. Ő nem tud róla, de míg kisgyerek volt és mellette voltam sokszor előfordult, hogy nem bírtam elviselni ahogy az apja vele bánt. Rengetegszer elfogott a bizsergés és a forró harag az iránt a kegyetlen halandó féreg iránt. Nem egy alkalommal gondolkodtam azon, hogy megölöm, megkínzom, hogy szenvedjen úgy ahogy a lánya. De nem tettem meg, csak befolyásoltam egy-két alkalommal, hogy ne bántsa Ariana-t. Nem mondhatom magamról, hogy én vagyok a megmentő mert hát magára hagytam mikor szüksége volt rám. A helyes és ésszerű az volna ha elhagynám és ezzel megóvnám saját magamtól. De nem lennék képes megtenni. Egy szorító érzés tőr rám ha egy kicsit is eltávolodik mellőlem.
-Még, hogy tökéletes, nevetséges. Szánalmas vagyok és nem szeretetet és szerelmet érdemlek hanem a lángoló poklot és szenvedést azért amit hosszú életem alatt elkövettem. - Kisebb szünetet tartok és megpróbálom összeterelni a gondolataimat mint egy birka nyájat, hogy választ adhassak kérdésére. - Mire, hogy vagyok képes? Az érzelem elzárására? Vagy a kegyetlenségre vagy esetleg arra, hogy most ellen állok neked? Fogalmam sincs, képesség amivel rendszeresen élek is. - Ez a hűvös külső és fagyos beszéd azonnal eltűnik mikor megérzem, hogy Ő is ugyanúgy kíván engem mint ahogy én Őt. Ahogy megcsókol több érzelmet érzek benne mint amit valaha is tapasztaltam. Nem tudok ellenállni neki, sem csókjainak sem az egész lényének. Érzem teste forróságát. Hosszú csókunk végül Ő szakítja félbe nagy keserűségemre, de amikor megszólal és értelmét nyerem mondanivalójának, keserűségem átvált mély szerelembe. Nem értem, hogy volt képes bárki is bántani vagy elhitetni vele, hogy felesleges, hogy nem ér semmit. Ő különleges és szeretni való, tiszta lelkű és csodálatos. Az a férfi nem érdemelte meg, hogy a lánya legyen ez a kincs.
-Igen, fontos vagy nekem nagyon is. Hosszú életem egyetlen fény pontja vagy. A sötétség ami körül vesz és olykor fojtogat most elrejtőzött mert te nem hagyod, hogy előbújjon. A szörnyeteg is gyáván megfutamodik a jelenlétedben. Csak én vagyok, aki szeret és boldog mert mellette vagy. És még boldogabbá tennél ha velem jönnél. De nem akarom rád erőltetni azt amit nem szíved szerint akarsz. Te döntesz én pedig bárhogy is választasz elfogadom. - Adok egy apró, leheletnyi csókot az ajkaira. Ha mégis úgy dönt maradna, tudom, hogy a szívét magammal hordozom és, hogy az vár vissza. Megdöbbenek és egy pillanatra elengedem majd egy fél lépést hátrébb botladozom. Nem is tudom, hogy jól hallottam-e, azt mondta szeret...nem, képtelen vagyok elhinni. Talán életemben most először hallom ezt a szót úgy, hogy nekem címezték. Anyám és apám korán árvaházba rakott mert nem kellettem nekik. Soha nem mondták, hogy szeretnek, csak azt hallottam nap mint nap, hogy bajkeverő vagyok és hogy haszontalan. Fájt, de végül is ebben nőttem fel, egy szeretet nélküli világban így nem is hiányoltam annyira. Csak most jövök rá, hogy menyire szükségem lett volna erre az egyetlen szóra mostanáig. Megdöbbenésem még jobban fokozza a tudat, hogy én vagyok az első akinek szívét adja. Nem csak megtisztelő, de félelmetes is egyben. Nem tudom készen állok-e rá, hogy ezt az ajándékot hozzá mérten megfelelően védelmezzem. Mindkettőnk számára ez az első nagy szerelem. Mondhatni nem is választhatott volna rosszabb első alanyt nálam. De a szerelem olyan, hogy nem válogat csak eltalálja az embert és utána rá bízza mit kezd az ajándékával.
-Én se szerettem még előtted senkit és nem is fogok. Legyen bármennyire is hosszú az életem, eddig csak egy üres köd volt amiben próbáltam fény után kutatni hogy ne nyeljen el teljesen. Megpróbálok mindent megtenni, hogy az maradjak akit most látsz és hallasz. Nem ígérem, hogy én leszek a lovag a mesékből, de úgy foglak kezelni mint egy törékeny hercegnőt. - Talán még lett volna valami amit mondani szerettem volna, de csókja belém fojtotta a szót és eszem ágában sem volt tiltakozni. Majd ha eljutunk odáig, hogy legalább egy percre beteljünk egymással majd folytatom, de csókunk hevességéből ítélve ez nem mostanában lesz.

Nem tudom elképzelni, hogy ez a lány miért ragaszkodik hozzám. Veszélyes vagyok, ocsmány dolgokat tettem és eltitkoltam előle az igazat. Nem kíván a pokolra, sőt rátapintott a lényegre. Sose tudtam az érzéseimről beszélni, sokáig nem is voltak. Fogalmam sem volt arról milyen szerelmesnek lenni. Csak a céljaimat hajszóltam és megfeledkeztem egy fontos dologról, magáról az életről. Kisebb esti kalandjaim szép számmal voltak, emberként és vámpírként is, de szerelembe nem estem. Sok szép lány az életét adta volna egyetlen egy csókomért. Vérüket vettem és olykor még egyet-kettőt az ágyamba is beengedtem. Élveztem ha kihasználhattam a gyenge emberi elméket. Bár igaz, hogy befolyásolni egyet sem kellett ahhoz, hogy az ágyamba csalogassam.
-Amit érzek mélyebb mint gondolnád, megmagyarázhatatlan, és érthetetlen. Nem vagyok egy főnyeremény, rengeteg a hibám és a befoltozandó sebem, de azt hiszem képes volnék szeretni… - Többet mondtam mint szerettem volna. Gyengének érzem magam és ez az érzés egyben jó és rossz is. Az ellenségeim örömmel kihasználnák e fajta gyengeségem. Mégis fura, hogy igazából örülök neki, hogy ez az új dolog a részemmé vált. Még kiderül mennyire tudom a magamévá tenni és hogy leszek képes alakítani. Ariana fontos ember az életemben, túl fontos. Mikor elhatározom, hogy megkeményítem szívem ami már másfél évszázada nem dobban, felteszi a kérdést amire nem számítottam. Az emlékek amik mindkettőnket átjártak. Emlékszem arra a kislányra aki magányos volt és szenvedett. Igen, régről ismerem, túl régről. Ez a dolog járulhatott hozzá ahhoz, hogy azon a napon megmentettem. Mikor gyermek volt még csupán, akkor is éreztem, hogy különleges és, hogy nem bánnak vele megfelelően. Nem lehetett 10 éves mikor utoljára láttam. Menekülnöm kellett és így többé nem láttam.
-Az emlékeidben olvastam, onnan tudok mindent. – Válaszolok hűvösen, a maszkom kitartóan próbál a helyén maradni és megóvni mindentől. Megint hazudtam, de képtelen lennék neki bevallani, hogy bizony már évekkel ezelőtt is érdekelt a sorsa, csak nem tudtam megmenteni mert még zűrösebb volt az életem mint most. Behunyom a szemem és próbálok nem figyelni rá, ha túl közel jön leomlik a fal ami már így is ingatagan áll. Ő képes lenne arra, hogy a legérzéketlenebb páncélom is leomlassza egy pillanat alatt. Egy fegyverrel bír ami ellen nem tudok védekezni. Csak magamnak köszönhetem, hogy ebbe az állapotba sodortam magam. Ha nem jövök ide és nem próbálok vele kapcsolatba lépni akkor most már az áldozatom fejével furikáznék visszafele és készülnék a pénzem átvételére amit a jól végzett munka fejében kapnék. Talán ezt kellene tennem, lelépni, elfelejteni, hogy itt jártam és élni tovább a keserű életem. Mondhatok bármit képtelen lennék elfelejteni Őt. Áltatom csak magam. Behálózott a csapdájába és most várhatom a véget ami könyörtelenül utolér majd. Mérhetetlen fájdalom suhan át rajtam. A kemény külső mit sem ér mikor belülről tombol a vihar. Lehet hogy megtévesztő a külsőm amit mutatok, de belül teljesen más vagyok. Ha nem a szörny  uralkodik felettem akkor csak egy férfi vagyok aki soha nem ismerhette meg a törődés fogalmát a szeretett. Csak céljaim voltak és semmi más. Őrült módon kutattam az öcsém után és közben elszállt felettem az emberi élet és most itt vagyok 34 éves külsőben 150 évesen és fogalmam sincs mit kezdjek a szerelem érzésével. Szánalmas. Megtorpanok mikor közelebb lép. Odaér hozzám és az illata a fejembe száll. Megőrülök tőle. Őrjítő fent tartani a hűvös, jeges arckifejezést mikor itt áll előttem és nyomást gyakorol rám. Megérinti az arcom amitől szét reped a maszk és a porba hullik. Elvesztem a kontrollt az érzések felett. Nem bírok távolságtartó maradni, elkapom a derekánál fogva és közelebb húzom magamhoz, a testünk összeér. Végig simítok bájos arcán és ajkamat az övéire tapasztom. Véglegesen leomlott a fal, visszaépíthetetlenül. Még most se tudom mihez kezdjek, de egy biztos, Ő a részese lesz. Eleresztem az ajkaimmal és a füléhez hajolok majd alig hallhatóan suttogva megszólalok.
-Szeretlek…és meg ígérem amíg tehetem megvédelek minden rossztól, és többet nem lesz aki bánthat. Nem fogom hagyni. – harapom meg óvatosan alig érezhetően a füllcimpáját majd visszatérek ajkaihoz, hogy az enyémek követelhessék jussukat.

Nem mondhatnám azt, hogy örülök neki, de számítottam arra, hogy az én életvitelem nem fér össze az övével. De ahelyett, hogy utálkozna vagy gyűlölne csak rám hagyja és nem törődik vele többet. Ha neki fura az, hogy valakinek fontos akkor nekem még inkább fura az, hogy valaki fontos nekem. Eddig az egyetlen fontos csupán az öcsém volt vagy a munkám. De az előző inkább. Érzem hogy kötődöm ehhez a lányhoz, egy felfoghatatlan és elszakíthatatlan kötelék függ köztünk amit ápolni kell és őrizni. Miután vérét adta nekem tudtam, hogy ez nem csak egyoldalú kötelék, Ő is érzi. Ajkam ahogy az övéhez ér, saját életre kell. Megborzongok mikor érzem, hogy visszacsókol. Mézédes csókja ám nem tart sokáig. Megszólal, halkan, de biztos hangon. Akárki hallgatózna nem hallana semmit mert ez csak nekem szól senki másnak.
-Tudom, és igyekszem megadni mindre a választ...de most várj egy kicsit ezzel.- Hajolok le ismét ajkához és csókolom meg kicsit szenvedélyesebben. Olyan érzésem van, hogy ebben a pillanatban sebezhetetlen vagyok és, hogy soha nem szabad elengednem ezt a lányt. Vonakodva bár, de abbahagyom a csókot. Ajkaink elválnak egymástól és újra csak Daryl ás Ariana van nem pedig mi. Igaza van abban, hogy ideje választ adnom a kérdéseire. Nem húzhatom örökké hisz ennyivel tartozom neki. Elhúzódom tőle ami miatt megtörik a varász, számomra legalább is. Nem tudnék ésszerű válaszokat adni miközben egy centi távolságra van ajka az enyémtől. Felállok a fal mellől, kicsit kába vagyok mert rengeteg erőmet elvette az, hogy emlékeket módosítottam és előidéztem. Nekitámaszkodom az öklömtől igen romos falnak és belekezdek a mesélésbe. Ha végeztem minden kérdésére választ adok.
-Sok olyan dolog van amit még nem tudsz és nem is igen tapasztalhattál még meg így az új életedben. Vannak olyan dolgok amik elmondása után nem kizárt, hogy egy életre a pokolra kívánsz majd, de ha nem mondom el akkor a legnagyobb patkánynak fogom magam érezni. - Hunyom be a szemem és felkészülök a legrosszabbra. Ami jelen esetben az Ő elvesztése lenne. Egy sóhaj kíséretével végre kibököm amit titokban akartam tartani előtte. - Amikor véredet adtad, hogy csillapítsd az éhségem, fogalmad sem volt arról mit is teszel igazából. Nem akartam neked elmondani, azt akartam, hogy a saját titkom maradjon, de nem tudnám magamnak megbocsátani ha hazudnék neked. A vámpírok vércserével mutatják ki egymásnak mit éreznek a másik iránt. Mikor véredet adtad igazából a szívedet is nekem adtad anélkül, hogy tudtál volna róla. Lehet te nem éreztél és nem is érzel semmit, de én igen. - Ennél borzalmasabb szónoklatba is régen fogtam már. Nagy tapsot érdemlek. Ha ezek után nem fordul meg és hagy el akkor semmi után sem. Felveszem a napszemüvegem és újra magamra öltöm a higgadt, de céltudatos maszkot ami már oly sokszor segített elviselni a ha kudarcot vallottam. Még egy pillantást vetek felé, de ez amolyan "megadom a válaszokat és ígérem eltűnök az életedből" pillantás volt. Gyakran tűntem el, ez most se lesz nehéz. Nem tagadom, hogy ha kilépek innen és Ő úgy dönt végleg végzett velem akkor elmegyek és többet a város felé sem nézek. Egy röpke pillanatra késztetést érzek arra, hogy kimondjam mit érzek valójában, de aztán csendben maradok. Nem tudhatom most mi zajlik le benne, és összezavarni sem akarom. Fiatal és nem tudja még mit tesz. Én nem vagyok mellé való, nem játszhatom a  lovagot számára mikor én vagyok a gonosz nagyúr. A lelke tiszta míg az enyém romlott. Nem érdemlek törődést és Ő nem azt érdemli, hogy hiú ábrándokba csalogassam. Veszélyes vagyok és nem az akinek Ő hinni akar. Karba tett kézzel és érzelmektől mentes arckifejezéssel állok vele szemben. Kívülről hideg mint a jég és nyugodt mint egy tó, de belülről egy tomboló hurrikán amiben összecsapnak az elemek. Feszült vagyok, mert tudom most eldől minden.
-Kérdezz nyugodtan, amire tudom megadom a kívánt választ. - Ejtem ki a szavakat hűvös és nem törődöm módon. Most az a kötelék olyan vékonyra zsugorodott, hogy könnyűszerrel elszakadhat bármelyik pillanatban. Nem tudom ez a maszk meddig bírja még és mikor adja be a kulcsot, hogy szabadjára engedje azt amitől félek...az igazi emberi önmagamat.

Elmosolyodom a buta kérdésen, de válaszolok rá hisz megígértem, hogy minden kérdésére válaszolni fogok.
-Hogy rossz-e? Egyszerűen borzalmas érzés. Minden napod összefolyik és már csak a túlélésért harcolsz, nincs semmi amiért érdemes élned. Igen hosszú ideig nem volt semmi amiért érdemes volt élnem, mind addig míg rád nem találtam és meg nem mentettelek - Válaszolok őszintén hisz miért titkoljam el, hogy fontos számomra a biztonsága és szeretném közel tartani magamhoz. Mikor felhozza, hogy sajnálom-e azokat akiket megöltem, mit is mondhatnék, nem töltött el soha az öröm a gyilkolás iránt csak akkor ha egy igazi rohadék halt meg a pengém vagy a puszta kezem által. Ártatlanok is voltak szép számmal a listámon is mind megöltem annak ellenére, hogy könyörögtek az életükért. Részben ennek is köszönhetem az érzelemmentes évtizedeim. Megsajnáltam még egy kisfiút úgy 30 évvel ezelőtt, nem akartam megölni, de végül megtettem és ez olyan mély fájdalommal érintett, hogy végül amellett döntöttem, nincs szükség az érzelmekre, buta, haszontalan ember fajzatoknak valók. Így ezek után lehetett gyerek, nő vagy férfi senkinek sem kegyelmeztem.
-Igen volt, hogy éreztem sajnálatot, de elfojtottam. Ölsz vagy megölnek. Ez az élet szabálya és én inkább az életet választottam, ha elítélsz is miatta megértem, de én ilyen vagyok és ezen nem lehet változtatni, nem akarok változtatni. - Határozott vagyok és ezzel próbálom tudtára adni, hogy ne is próbálkozzon a megjavításommal, én már egy eltört játék vagyok aki évek óta a polc mögött gubbaszt és porosodik. Nincs szükségem javításra, jó vagyok úgy ahogy. Mikor még az elménk összeköttetésben volt, megpróbáltam minden érzelmet átadni amit akkor éreztem. A boldogságot, hogy életben maradt, a fájdalmat, hogy azzá kell változtatnom amivé én kényszerültem válni. Mindent ami akkor tört elő az eltemetett sírból. A vére közben ütemesen csordogált le a torkomon és én mohón nyeltem. Határtalan gyönyört éreztem ahogy a selymes és édes vére belém áramlik. A szín visszaköltözött az arcomba. Mikor összecsuklott a lába megtartottam és a vállamra fektettem a fejét és végig simítottam a haján. Az éhség szép lassan elmúlt, de képtelen voltam elengedni mert akkor megszűnt volna köztünk az az erős kapcsolat amit a véradás és fogadás öröme hozott létre. Viszont ha nem engedem még kiszárítom és fájdalmat okozok neki. Szép lassan vonakodva elengedtem a csuklóját. Megcsókoltam a sebet ami nem gyógyult olyan hamar mint egy egészséges jól táplált vámpírnál hamar bekövetkezik. Most rajtam volt a sor. Beleharaptam a csuklómba és láttam ahogy kiserken belőle a vér. Ariana még mindig kábult volt, részben a véradás miatt részben pedig az álom miatt. A csuklom odatartottam a szájához és addig tartottam a fejét míg inni nem kezdett. A fejére dőltöttem az enyémet és megcsókoltam a homlokát. Behunytam a szemem és éreztem ahogy az Ő elméje és az enyém ismét közös útra indul az emlékek folyamán. Láttam ahogy szép lassan felcseperedik és a koromnak köszönhetően ott lehettem elbújva és figyelhettem minden lépését, majd hirtelen váltottunk és egy újabb közös emlék kúszott be. Mikor először itattam vele emberi vért. Mohó volt és tapasztalatlan, mosolyogtam és megmutattam hogy kell ezt csinálni anélkül, hogy akár egy csepp vér is kárba veszne. egy emberből ittunk mindketten és ez mámorító érzés volt. Majd megint ugrottunk és eljött az a pillanat amikor búcsút intettem ennek a helynek és elmentem egy szó nélkül. Fájdalom és bűntudat járta át mindkettőnk elméjét. Tudatni akarom vele, hogy mit érzek iránta, hogy mennyire fontos az én szánalmas kis életemnek. Megszakítottam a kapcsolatot és hagytam had igyon addig amíg csak szeretne. Néztem gyönyörű arcát és bűntudatot érzek amiért nem mondtam el neki mire is vállalkozott most, hogy mit tett annak érdekében, hogy ne szenvedjek. De ha elmondom vajon megutál érte? Hisz hagytam neki, hogy olyat tegyen amiről fogalma sem volt, hogy mit is jelent. Csak ülök és próbálok gondolkodni. Az illata most már nem a fenevadat csábítja hanem magát az emberi Daryl Dicker-t. Ha még létezik egyáltalán. Nem, biztos létezik, létezni-e kell valahol mélyen eltemetve. Lassú mozdulattal elveszem a csuklom mikor úgy látom eleget ivott ahhoz, hogy kibírja míg nem szerzek neki egy embert. Felemelem a fejét az állánál fogva és lecsókolom szájáról az apró vérfoltot. Megízlelem az ajkát és elfog a vágy iránta, tudom lehetetlen, hogy egy ilyen tisztalelkű lány bármit is érezzen egy olyan lelketlen halhatatlan iránt mint én. De a gondolat annyira belemélyed az elmémbe, hogy képtelen leszek onnan valaha is kiűzni, letelepedett és nem fog elereszteni.

A szavai jól esnek. Sose gondoltam volna, hogy egyszer támaszra lesz szükségem. Mikor megkérdi hány éves vagyok nem is tudom elmondjam-e. Az Ő korához bizony lehet még adni mire annyi lesz mint én.
-150 éves vagyok Édes. Nem egy mai Szőke herceg a fehér lovon. - Olyan mintha az idő nem telne, de olykor azért észreveszem, hogy igen is telik, főleg akkor ha valaki akit ismertem egyik napról a másikra fiatalból öreg lesz és végül egyenlővé válik a földdel. Az idő kiszámíthatatlan. Én se tudhatom, hogy a halhatatlanságom ugyan meddig lesz az. Az ellenségeim már megszámlálhatatlanságig nőtték magukat. Csak idők kérdése mikor öl meg valamelyik.
-Nem tudok ebből kiszállni, már nincs is értelme. Ahányan a fejemet akarják, azok mellé elfér még vagy egy tucat vagy több. Sose féltem a haláltól és tudom megbűnhődöm még a tetteimért így vagy úgy. Ez a munka csak egy dolog ami életben tart, más már nem igen maradt nekem. - Csend telepszik a helyre miután összeroskadok a fal mellett. A fenevad kitörni készül és nincs elég erőm ahhoz, hogy bent tartsam a szörnyet amit fáj bevallanom, de Én vagyok saját magam. A részem és nem tudok harcolni ellene. Ülve, elrejtve az arcom nagy erővel dőlök a falnak, hogy még a fogam is összekoccan. Ebben a pillanatban ha erre tévedne egy rosszakaróm bizony örömmel megölhetne. Nem azért mert gyenge volnék csak nem akarom, hogy az igazi bensőm előlépjen és meglássa Ariana milyen is vagyok igazából. Amilyen előtte vagyok mikor velem van az csak egy maszk a sok közül. Ha ölök akkor a könyörtelen gyilkos szörny vagyok aki nem kímél se istent se embert. Félek attól, hogyha rájön kivagyok igazából elmegy és elveszítem. Akkor semmisülne meg minden maszk és csak egyedül a valóság maradna. A hideg, sötét valóság. A gyilkos akinek megteremtettek, az ember akiből szörnyet kreáltak, cél nélkül. Hallom puha lépteit ahogy óvva intésem ellenére közelebb lép a szörnyhöz. Majd megáll és lehajol. Arcom még mindig eltemetve a sötétségben, de hallásom teljes mértékben ráhangolva. Az ép elmém próbál a felszínen maradni és csak arra figyelni, hogy aki itt áll az nem más mint Ariana, de a fenevad csak az illatát érzi ami ígéretes táplálkozást és az ezzel járó gyönyört jelenti. Bőr szakadását hallom és megérzem a friss vér éltető illatát. Felkapom a fejem és a vér irányába fordulok. Majd megrázom a fejem és a falba verem.
-NEM...menj el!! - Bolond ez a lány? Felkínálja magát mikor fogalma sincs róla mire vagyok képes? Nem vagyok gyengéd és óvatos. Nem jót csak fájdalmat adok. Nem tágít hiába üvöltök vele, és érzem ahogy lassan eltűnik a régi Daryl és előlép az árnyékból az új, veszedelmes lény. Nem mondom tovább, hogy menjen el csak megfogom a csuklóját és a számhoz emelem. Majd tűhegyes fogaim egy ikerharapás kíséretében belemélyesztem a frissen felszántott sebbe. Nagyot kortyolok és egy cseppet sem próbálok óvatos lenni. Mohón iszom a vörös nedűt, nem törődve azzal ki is a forrás. Nem törődve azzal, hogy aki felkínálta vérét az Ariana, az életem. Egy apró pillanat, egy kis felragyogás és az elmém visszanyeri az irányítást az állat felett és óvatosabbra veszem az ivást. Abbahagyni képtelen vagyok, de szebbé tehetem mind ezt a számára. Belelépek az elméjébe és megpróbálom elültetni benne a megtalálásának emlékét, az érzéseket amik akkor rám törtek és nagyon remélem megérti mi is ment bennem végbe akkor azon a hideg téli napon. Fogalma sincs arról most mit tett. Mikor felkínálta a vérét, nem csak az éhségemet csillapította, de mondhatni felbonthatatlan köteléket varázsolt kettőnk közé. Ami az embereknél testiséggel történik az köztünk vámpírok között vércserével. Én eddig csak halott vámpírok véréből ittam, és nem sokat csak épp annyit amivel még néhány órán át kibírtam táplálkozás nélkül. Ami most kettőnk között történt talán jobb is ha csak nekem marad meg. Őt biztos felkavarná a dolog. Nem hinném, hogy erről tudna bármit is. Ha tudná akkor biztos nem adta volna vérét. Magamban megeresztek egy halvány gondolatot úgy, hogy a még összekötött elménk ne vezesse át hozzá is a gondolatot. Mi lenne ha...

Egy félmosolyra húzódik a szám mikor hallom, hogy nem kudarcként vagy borzalomként éli meg a mindennapjait. Valakinek jó valakinek kevésbé jó ez az élet. Én átkozom minden napját és percét annak ami lettem. Hosszú ideje már egy sírban kellene nyugodnom úgy ahogy ez előre megvolt írva. Addig viszont nem nyughatok míg a bosszúm utol nem éri a teremtőm.
-Te vagy az én exegérkém. Örülök, hogy neked jobb élet jutott mint nekem. - Vallom be őszintén, hisz sose gondoltam arra, hogy majd hasznot húzok abból, hogy átváltoztattam. Csak megtettem és kész, minden hátsó szándék nélkül cselekedtem. Mélyen legbelül egy hatalmas kőtörmelék gördült le a szívemről mikor kimondta, hogy bánta mikor elhagytam. Mások az elmúlt évszázadban csak örültek, hogy megszabadultak tőlem. Mitől olyan más ez a lány? Miért nem küldd el a fenébe? Veszélyes vagyok, vonzom az erősebbnél erősebb vámpírok haragját és mellesleg érzelmi roncs vagyok cirka 150 éve. Egy ilyen alakkal mint én még szóba sem állnék nemhogy megkérném maradjon velem. Már-már nevetséges ez a szituáció. Akaratlanul is elmosolyodom a kölcsönösen segítettünk egymásnak dolgon. Én csak cselekedtem és nem gondolkodtam míg Ő akaratán kívül életre keltett.
-Valóban...szükségünk volt egymásra, és a sors pont jókor helyezett minket egymáshoz, nem? - Fura humora van az életnek. De mindig tud meglepetést okozni és azt is a legváratlanabb pillanatokban. Mikor megtaláltam Őt éppen egy munkáltatóm hullája mellől jöttem el. Egy rakás pénzel egy vászon zsákban. És miután megmentettem a zsákot elhagytam ott a padnál. Ritka szemét egy féreg volt az a vérszívó, de részben köszönetet kell mondanom neki, hogy akkor felbosszantott és kerülő képpen betévedtem a parkba miután végeztem vele. Hirtelen kizökkenek bájos elmélkedésemből és minden egyes szavára külön odafigyelek. Hátha megtalálom? Nem hinném...de a gondolat is, hogy az öcsém újra velem lenne már egy fokkal dob a hangulatomon. Ha rátalálnék bizony az azt jelentené, hogy elkárhozott a lelke és ugyanúgy erre az életre lenne ítélve mint én. Mégis minden jobb mint belenyugodni a ténybe, hogy örökre elveszítetted a szeretted. Behunyom egy pillanatra a szemem majd fel emelem a fejem mikor megérzem hűvös csókját a sérült kezemen. Lágy és puha érintése van az ajkainak. Mintha ez gyógyította volna be és nem a vámpírgének, ezt szeretném hinni. Kinyitom a szemem és az Ő drágakőszemeibe nézek.
-Ha valaki segítségét kérném ahhoz, hogy a keresésére induljak ismét...az Te lennél. - Fordulok el tőle és veszek egy mély lélegzetet. Hosszú ideje nem váltott ki senki belőlem mélyebb érzéseket, gyengének érzem magam az érzésektől. Nem bírok a szemébe nézni ismét. Háttal állva próbálom megadni neki a választ a következő egyszerű, de kicsit ostoba kérdésére.
-Hogy miért nem szállok ki? Hogy miért nem hagyom abba? Nem tehetem. Már túl késő kiszállni. Közel 120 éve ezt csinálom és a hírnevem nem engedi meg, hogy felakasszam a szögre a kalapot. Túl mélyen beleástam magam a sötétségbe, innen nincs kiút. Az üldözőim pedig nem mások mint az általam kivégzett szerencsétlenek rokonai vagy bajtársai. Sose kérdeztem vissza, hogy kit miért kell megölni, csak megtettem. Most már mindenhol tudják a nevem és vagy tartanak tőlem vagy bosszút forralnak ellenem. Ilyen egyszerű édes. - Pár röpke másodperc alatt rám tört az éhség és eszembe juttatta, hogy bizony van már egy hete is, hogy nem ittam emberi vért. Az erek megjelentek az arcomon és behálózták mint egy folyó a völgyet. Még inkább elhúzódtam Ariana-tól. A sok vadászat miatt kevés alkalom volt, hogy volt időm embert találni. Így vér hiányában jobb híján azokból a vámpírokból táplálkoztam akik áldozatul estek nekem. Ez persze nem azt jelenti, hogy kannibál lettem vagy hasonlók, csak a közvetlen közelemben a fiatal vámpírok sincsenek biztonságban. Nem akarom bántani Ariana-t, de az éhség olykor hatalmasabb úr mint a józan ész.
-Ariana, ne gyere a közelembe...menj egy kicsit hátrébb. Valamit nem mondtam még el magamról. Vámpírok véréből is táplálkozom...nem akarlak bántani... - Csak ennyi jött ki a torkomon, utána már csak egy állatias morgás ami elhagyta a szám. Hiába vettem nagy levegőt, nem tudtam legyűrni a fenevadat. A parfümjének illata egyszerűen megbolondította az érzékeimet. Csak az Ő illata töltötte ki a légterem és csak rá tudtam gondolni. A nem rég begyógyult öklöm folyamatosan a falba vertem hátha a fájdalom visszatérít a jelenbe. Végül leroskadtam a talajra és a térdeim közé temettem a fejem. A kontrollálás soha nem ment nekem.