world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

Piactér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szer. Feb. 19, 2014 3:51 pm

Daryl & Ariana




Nem akarom, hogy rosszul érezze magát és nem akarom azt látni az arcán, hogy ez a tetejében miattam van, amit mondtam, amiért hezitálok. Nem is arról van szó igazán, hogy hezitálok, sokkal inkább azt hiszem bizonytalan vagyok. Új még nekem ez az egész helyzet, és bármennyire is szeretnék biztos lenni magamban, nem megy még egyelőre úgy istenigazából. Remélem, hogy majd könnyebb lesz ez idővel, de most mégis úgy érzem, hogy meg kell neki magyaráznom. Meg kell, hogy értse, hogy nem miatta van, bárki mással így viselkednék, de nem akarom, hogy ezért érezze magát rosszul, vagy gondolja azt, hogy esetleg én nem akarom megpróbálni a vele való... új életet. Nagyon is szeretném, hát persze, hogy így van és ezt tudnia kell! Nagy nehezen elmosolyodom végre, amikor az arcomhoz ér.
- Biztos, hogy megéri! - vágom rá azonnal, mert így van. Soha nem voltam fontos senkinek és szerintem nincs senki annyira kemény szívű, hogy legalább néha nagy ritkán a szíve mélyén ne vágyna arra, hogy az élete szebb legyen, és hogy valakinek ő legyen az egy, aki fontos. De mást nem akarok, azt egyszerűen nem akarom kihallani a szavaiból, ami még mögötte van. Nem akarok másféle tapasztalatot, másokkal, csak vele. Nem érdekel engem rajta kívül senki. Hiába voltak egy éjszakás kis kalandjaim, nem akarok többet, ha vele lehetek és nem akarok keresgélni. Nem hiszek a sorsban, vagyis... eddig nem hittem, de mégis csak volt annak valami oka, hogy akkor éjszaka azon a padon pont ő talált meg és nem valaki más, vagy akár senki. És most az a legfontosabb, hogy ezt kihasználjuk, megpróbáljuk és majd valahogyan... biztosan lesz.
Szeretném, ha megismerne, elmesélnék neki mindent és a rossz emlékek azzal ha megosztom őket mással azt hiszem halványodhatnak. A lelkemen ejtett sebek is talán begyógyulhatnak, hiszen erre nem került sor az utóbbi években, egyszerűen csak elfelejtettem őket, eltettem egy hátsó kis szegletbe az agyamban és kész. De attól még ugyanúgy megmaradtak és nem volt rájuk gyógyír. Talán majd most lesz, talán egy cseppnyi jó nekem is jár az életben, hiába mondta az apám mindig ennek az ellenkezőjét. Szívesen megmutatnám neki azt, hogy igenis élek és felnőttem és... én is lehetek valakinek kiemelkedő és fontos, ha neki nem is voltam az soha. Ezért is rémít meg annyira, amiket mondd, amikor el akar menni, amikor látom azt a könnycseppet az arcán legördülni. Nem akarom, hogy újra itt hagyjon. Azt egyszerűen nem lehet! Képtelen lennék újra visszatérni a felületes élethez és elfelejteni ezt az egészet. Egyszerűen nem menne. Bármit megtennék, hogy maradjon, hogy velem legyen. Meg tudok változni, ha kell. Tudok alkalmazkodni valahogy ehhez a veszélyes világhoz, amit eddig kizártam az életemből, mintha nem is életezne. Tudom, hogy menne! Ha kell akár könyörögnék is neki, hogy csak akkor üljön fel arra a motorra, ha ezt én is megtehetem. Muszáj vele lennem, nem akarok újra egyedül maradni. Végül csak megfordul, bár mintha hosszú, nehéz percek telnének el mire ez megtörténik, én pedig belül szinte sikítok, hogy ne olyasmit mondjon, amit nem akarok hallani.
- Az lesz, amit mondasz, azt teszem... amit csak kell, ha veled mehetek. - elhaló szavak, de végre magához ölel, én pedig úgy nyomom a fejem a mellkasához, mintha soha nem is akarnék onnan elszakadni és így is van, nem akarom, hogy elengedjen, soha többé. Nem akarok sírni, de pár könnycsepp még így is legördül az arcomon, csak csak halk szipogás jut ki ebből a külvilágba. Nem tudom, hogy mi lesz velünk, hol kötünk ki, mink fogunk keresztül menni, de abban biztos vagyok, hogy nélküle nem akarok sehol sem lenni. Aprót bólintok, amikor végül elszakadok tőle, de csak egész kicsit, hogy megfoghassam a kezét. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, amikor végre elindulunk együtt. Már nem is emlékszem miért jöttem ide a piacra. Ajándékot venni, egy... buta bosszú miatt, aminek már egyáltalán semmi értelme sincs. Nem számít, más nem számít, csak most ez a pillanat.
- A cuccaim egy kis motelben vannak, de... annyira nem is fontos. - nincs semmim, ami annyira kötődne hozzám. Nincsenek családi fotóim, emlékeim, hiszen a régi életem pocsék volt mit őrizgessek belőle. A ruhák pedig pótolhatóak. Alig ismerem még, de mégis képes lennék vele csak úgy elmenni akárhová. Talán naiv vagyok, de... kit érdekel? Az a fontos, hogy felülhessek mögé a motorra, átkarolhassam a derekát, és mielőtt felkerül a fejére a bukósisak belepuszilhassak hátulról a nyakába. - Szóval Mystic Falls és megtanítasz, hogyan legyek az... ami vagyok. - kis összefoglalás szinte csak magamnak suttogva, hiszen ez vár rám. Meg kell ismernem ezt a világot, amit eddig elkerültem. Muszáj lesz.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szer. Feb. 19, 2014 1:13 am

Ariana és Daryl
Valahol meglep, de valahol meg számítottam rá, hogy a tapasztalatai csekélyek a kapcsolatok terén. Sose voltam szerelmes, csak az éjszakai kalandoknak éltem, de azok akadtak szép számmal. Egyetlen egy lány volt csupán aki mást is kiváltott belőlem mint testi vágyakat. Emma-nak hívták, szép karcsú lány volt vörös göndör hajfürtökkel. Nem mondanám, hogy szerelmes voltam belé, de tény, hogy képes voltam percekig nevetni a viccein, mókás és nagyon magabiztos lány volt. Két hónapig rendszeresen látogattam, de aztán végül ráuntam. Töröltem az emlékeiből a rám eső részt és útjára bocsájtottam. Ha jól tudom jogász a férje és van két unokájuk. Szép is az ha az élet folyik a maga medrében. Csak, hogy az én életem most rossz meder felé csordogál, találkozni akar egy másik folyammal, de valami az útját állja, és az maga a félelem és a bizonytalanság. Megérintem arcát és próbálom megnyugtatni, hogy nincs szükségem magyarázatra.
-Cssss, semmi baj. Valahonnan el kell indulni, Te a könyvekből képzelted el, hogy mi is a szerelem amivel semmi baj sincs. Idővel tapasztalatod is lesz benne, hogy tudj dönteni megéri-e vagy sem. – Itt próbáltam arra célozni, hogy nem én vagyok az egyetlen férfi a világon és haljak meg ha nem loholnak ezután a  lány után a férfiak. Sose akarnám, hogy egy olyan kapcsolatban éljen amiben nem szerelmet talál csak fura kötődést. Fontos számomra a boldogsága. Ökölbe szorul a kezem és szinte már fehér a szorítástól. Bánom, hogy nem öltem meg a szüleit akkor amikor még volt rá lehetőségem. Nem érdemelték meg Ariana-t. Bántották és egyáltalán nem nézték ember száma. Pedig egy átlagos lány mögött aki könyvekben talál vigaszt több rejlik mint az gondolnánk. Még magam se tudom igazán mennyi titkot őrizhet ez a lány. Hány, de hány kínzó és gyötrelmes emléket. Megannyi élményt amit az élettől tapasztalt. Vámpírrá tettem és ezzel új és veszélyesebb életet adtam neki. Szeretem és még belegondolni is fáj, hogy amíg én nem voltam, hány férfi próbált közel kerülni a szívéhez.
-Hiszek neked! – Nem mondok többet. Nincs szükség felesleges szavakra. És egyáltalán nem számítanak már itt az én érzéseim. Eldöntöttem már, hogy ennek véget kell vetni. Nem akarom, hogy ebből a lányból egy szörnyeteg váljon aki könyörtelenül gyilkol. Még ha ez az egyetlen módja, hogy magam mellett tudhassam. Mikor kicsordul egy könnycsepp az arcomból és végül elköszönök a szívem helyén egy feketelyuk kezd egyre nagyobbá nőni. Ránézek még mielőtt elmennék és az arca beleég az emlékezetembe. A bánat a keserűség mind egyben kiült az arcára. De ennek ellenére elindultam motorom felé azzal a céllal, hogy végleg lezárom ezt a kaput, hogy vissza se tekintek. A lábaim csak vittek egyre kijjebb a sikátor sötét zugából a napfényes emberekkel teli piactérre.  Behunytam a szemem mert  nem szokott hozzá az erős fényhez…vagy csak szimplán elakartam rejteni gyengeségem amit a lány elvesztése okozott. Monoton lépteim zajába beleharsognak a piaci árusok hangjai ahogy portékáikat árulják.  Majd egy összetéveszthetetlen hang is társul a forgatagba. A nevem kiálltja majd megragadja a karom. Ahogy mondani kezdi, hogy képes megtenni mindent azért, hogy vele maradjak ismételten összeszorul a szívem. Bármit megtennék ha lenne rá mód, hogy biztonságban élhessen, de mellettem ez nem fog menni. Lassan megfordulok és ránézek, ezzel nagy hibát követek el. A könnyes szemei láttán elönt a fájdalom amiatt, hogy üres szavakkal hitegettem, hogy szerelmet vallottam neki pedig tudtam ennek semmi értelme. Miért nem tudok igazán hátat fordítani neki? Miért nem tudok egyszerűen felpattanni a motorra és eltűnni az utak rengetegében? Ezekre nincs épeszű válasz. Megfogom kabátomat szorító kezét majd a számhoz húzom és belecsókolok a tenyerébe. Legszívesebben szenvedélyesen csókolnám addig míg bele nem szédül.
-Soha ne változz meg egy férfi kedvéért. Maradj önmagad. Szeress tiszta szívvel mint eddig. Maradj az aki igazán vagy. Erre már nem tudunk találni megoldást. Ez a kapcsolat meghalt akkor mikor megpillantottalak. De egy kis szikra még küzd az életéért. Én…gyere velem! Tudom ezt még megfogom bánni, de nem tudok elszakadni tőled. – Magamhoz öleltem és a hajába pusziltam. Behunytam a szemem és az arcom belefúrtam a hajába, hogy érezhessem az illatát.  Magamban megfogadtam többet  nem is gondolok arra, hogy elhagyom hisz hiába gondolnék rá, ha nem menne és még hiába való fájdalmat is okoznék vele. Csak álltunk ott percekig mintha az örökkévalóság volna, de nem bántam. A kételyeket eltemettem egy sírba és nem is akarom előásni soha.
-Menjünk! Itt az ideje, hogy belekóstoljunk abba amit választottunk. – fogtam meg a kezét és elindultam vele a motorhoz. Az új élet felé ami még sok titkot, szenvedést és talán egy röpke boldogságot is tartogat.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Hétf. Feb. 17, 2014 3:09 pm

Daryl & Ariana




Nem akarom, hogy rossz döntést hozzon, csupán ennyiről van szó. Remélem, hogy megérti, hogy ez nem ellene szól, hogy örülök, ha mellettem dönt, de akkor sem várom el, mert fontos nekem, hogy neki jó legyen. Ha kell talán még ebben a bosszúban is mellette tudok maradni valamilyen úton módon, legalábbis nagyon igyekeznék. Nem is fogom fel, hogy a szavaimat ő egész máshogy értelmezi, vagy talán nem is értelmezi annyira rosszul, hiszen valahol igaz, kicsit félek is hiszen új ez nekem. Talán érthető a reakcióm, de a szavai mégis döbbenetet varázsolnak az arcomra.
- Nem úgy gondoltam, mármint... egy kicsit talán félek, de ez olyan jól eső izgatottság is egyben. Csak tudod nekem is új ez még és... Még csak nem is volt előttem soha jó példa, ami a kapcsolatokat illeti, csak abból építkezem, amiket a... könyvekben olvastam. - nem tehetek róla, de kicsit szégyenlem is ezt, ezért hajtom le a fejem a végén. Eszem ágában sincs elküldeni, miért is tennék ilyet? Egyszerűen csak nem igazán volt senki, aki felkészítsen a való életre. Én csak úgy élek, vagyok és... ő nem mondta el milyen vámpírnak lenni, a szüleim viszont nem tanítottak meg igazán arra, milyen embernek lenni. Valahogy még ezt is csak tanulom és nem mondom, hogy tökéletesen megy. Valahogy semmi sem megy igazán jól, de magától az ember nem is tanulhat meg mindent.
- Én tényleg szeretném, hogy megismerj, hidd el nekem jó? - végül csak felemelem a fejem és a hangom is már szinte könyörgő. Majdnem hozzáteszem, hogy igyekezni fogok, csak ne érezze rosszul magát, mert azt nagyon nem akarom. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, hogy lesz, és ez igenis elbizonytalanít, de attól még meg szeretném próbálni. A buta kérdésemmel is ezt próbálom bizonyítani, még ha tényleg butaság is, amit kimondok. De tényleg nem tudom, hogyan kéne óvatosnak lenni. Nem is tudom, hogy rosszul essen-e, amikor felnevet, de próbálom nem zokon venni.
- Tudom, hogy butaságokat kérdezek, de majd megtanítasz nekem dolgokat. Túlságosan új még minden. - hiába vagyok évek óta vámpír, igyekeztem az egésznek azt az oldalát kiélvezni, ami egyszerű és a nehézségekkel, a veszélyekkel egyszerűen csak nem foglalkozni. Tudom, hogy ez nem a legjobb megoldás volt, de mit tehettem volna mást? Nincs erre kézikönyv, amit megvehetsz a boltban, hogy megtanuld belőle, hogyan kell vigyázni magadra és milyen veszélyek lesnek rád minden második bokor, vagy sarok mögül. Aztán persze akármennyire is igyekszem elvetem a sulykot. Tagadni se lehetne, hogy megijeszt a reakciója, ahogy újra a falat üti, ahogy haragosan tekint rám. Nem tudom, hogy tényleg attól félek-e, hogy esetleg bántani fog, vagy csak maga a tudat rémít meg, hogy ennyire fel lehet hergelni. Egyszerűen csak fáj ez, nem akartam én se bántani, se kiborítani, tényleg nem. Csak próbálom neki elmagyarázni, hogy mit érzek, gondolok, mit szeretnék. Valahogy csak van egy olyan út, ami mindkettőnknek alkalmas. Tudom, hogy naiv vagyok, de lehetek más, fejlődhetek nem és talán ő is... talán ő is megpróbálhat egy kicsit jobb lenni, valahogy. A szavai viszont még inkább nyugtalanítóak. Nem ezt vártam, nem erre számítottam, érzem a mondatok mögött azt a rémes lehetőséget, hogy ez így nem fog működni. Összeszorítom a szám és csak megrázom a fejem, főleg, amikor meglátom, hogy egy könnycsepp is legördül az arcán. Automatikusan mozdul a kezem, hogy letöröljem, de aztán félúton megállok és vissza is húzom. Talán nem akarja, talán nem lenne ez most okos lépés, csak újra felhúznám vele. És a mondata rosszul végződik, amitől féltem, majd megfordul és... és tényleg el akar menni, én pedig komolyan halálra rémülök. Nem... nem ezt nem akarom!
- Daryl... - rekedtesen és rendkívül halkan sikerül csak kinyögni a nevét, de ez nem csoda, hiszen remeg a szám, és akármennyire is igyekszem nem tudom visszatartani a könnyet, ami a szemembe gyűlik. Csak még legördülni nem hagyok lehetőséget egy cseppnek sem, csak gyorsan törlöm meg és lépek utána, hogy elkapjam a karját, hogy megállítsam. - Ne menj el kérlek... ne hagyj itt megint! - szeretnék én erélyesebb lenni, de így is csak suttogás marad a hangom helyén. - Én majd valahogy alkalmazkodom, változom, vagy nem, ha nem szeretnéd. Csak hadd menjek veled, ahova mész én is oda akarok. Megoldjuk valahogy... csak van rá mód. - nem akarom elengedni a karját, úgy kapaszkodom a kabátjába, mint Gollam Frodóba, amikor be akart menni a Fekete kapun. Azt akarom, hogy forduljon meg, öleljen át, azt mondja, hogy nem lesz semmi baj és csak felejtsünk el kicsit minden rosszat.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szomb. Feb. 15, 2014 3:05 pm

Ariana és daryl
Egyszerűen nem tudok mit mondani. Úgy döntök, hogy Őt választom erre Ő meg nem hajlandó elfogadni. Minduntalan azt hajtja, hogy miatta ne mondjak le a vágyaimról...miért nem érti meg végre, hogy az összes vágyam egy pontba fókuszál és az Ő. Csak is Őt akarom és érte felhagyok akármivel. Nem szeret? Akárhogy próbálom elűzni ezt a rossz érzést folyton visszatér. Hinni akarok a szerelemben, de valami mindig megakadályozza, hogy felhőtlenül boldog lehessek.
-Veled maradok, szeretni foglak és óvni amíg csak élek. Nem elég ez? Miért érzem úgy, hogy félsz belevágni ebbe a kapcsolatba? Csak mondd meg és többet nem közeledem hozzád. Nem akarok rád erőltetni semmit amire nem vágysz igazán. Megtanultam elviselni a kudarcot. Engem nem kell féltened. - Örülök, hogy rátaláltam, de ha ez az egész viszonzatlan akkor ebben a kapcsolatban mind a ketten súlyosan megfogunk sérülni. Végül is mit képzeltem? Hogy csak bevallom, hogy szerelmes vagyok belé és onnantól kezdve boldogan élünk míg meg nem hallunk? Bolond vagyok, túl sokat várok az élettől.
-Az életed onnan érdekes ahonnan más annak látja. Nekem az egész lényed érdekes, vágyok arra, hogy megismerjelek, hogy egy új életet kezdjek veled. - Itt szinte majdnem kibukott belőlem, hogy kisgyerek kora óta követem az élete eseményeit. Szégyenlem is magam azért amiért nem tettem akkor semmit érte. Majd hirtelen felkacagok amikor megkérdi, hogy hogyan is legyen óvatos.
-Az óvatosság nem abból áll, hogy minden sarkon az ellenséget látod hanem, hogy nem járkálsz egyedül egy veszélyes helyen és a vérért nem kockáztatod az életed, de nyugodj meg, nem kell félned, mert vigyázok rád. - Felelem. Fatális hibát követtem el mikor nem tanítottam meg neki mindent. Szinte még emberként él és ez az Ő helyzetében nagyon veszélyes. Óvatlan és egyáltalán nem harcos. Pedig itt csak az marad életben aki képes megvédeni magát. De ha nem akar harcolni akkor, hogy fogom megvédeni? A dühöm csak erősödni látszik, igazából nem rá vagyok mérges hanem saját magamra amiért nem készítettem fel az új életére. Teljesen kikelek magamból. Megijedt és a baj az, hogy nem igazán érdekel. Dühös vagyok. A szememben lángok táncolnak akár a pokol mélyén. Borzalmasan csalódott vagyok. Csalódtam benne, csalódtam magamban és csalódtam a világban. Én feleltem érte és elhagytam. A szomorú az az egészben, hogy tudom, elfogom veszíteni. Nem tudok minden pillanatban a nyomában lenni és bármikor megölhetik. Azt nem élném túl. Le kell nyugodnom, és értelmesen elbeszélgetnem vele. Bolond voltam mikor azt hittem Ő és Én összetartozunk. Tévedtem. Ő egy ártatlan aki a világ jobbik oldalán él. Én pedig  a sötétben tapogatózom. Nem tartozunk össze. Ha együtt maradunk akkor elkerülhetetlen az, hogy valamelyikünk végig nézze a másik halálát. A legjobb ha külön válunk. Ő így is elég bizonytalan és azzal amit kínálok neki csak még jobban összezavarom. Végre kitisztult a látásom és megértettem mindent. Nem illünk össze. Akár a tűz és a víz. Ariana-nak egy olyan személyre van szüksége aki szintén képes meglátni az emberekben a jót. Én erre képtelen vagyok. Végig hallgatom ahogy elmondja csupán élni akar és nem szeretne harcolni. Szép is volna ha mind ez így menne, de sajnos nem így van. Nagyot sóhajtok és végül elmondok mindent.
-Ariana, mindenki élni akar, de aki velem van annak muszáj kicsit előrébb is tekintenie. A harc az életünk része. Vadásznak ránk. A vérért ölnünk kell. Te túlságosan is ember vagy még, egy gyermek aki megpróbálja megtalálni a jót ott is ahol már a sötétség uralkodik. Az az élet amiben én élek nem ugyanaz amiben te. Félek ha velem maradsz teljesen kihal belőled az ami téged emberivé tesz. Az ártatlanságod és a mérhetetlen jóságod ami vonz engem...- Elhallgatok egy pillanatra és évtizedek óta először egy könnycsepp csordul le az arcomon. Sós ízét érzem a számban. Hát akkor itt a vége? Ennyi volt? Úgy tűnik. Nem változtathatom meg és végképp nem ráncigálhatom egy olyan helyre ahol nem tudja megvédeni magát. - ...Én szeretlek és míg élek szeretni is foglak, de nem akarlak megváltoztatni. Neked nem mellettem van  a helyed. - Elhal a hangom és végképp elveszítek minden reményt. Kár volt ide jönnöm, erre az isten verte helyre. Kiszakítom tekintetem az övéből és próbálom figyelmen kívül hagyni azt a vékonyka szálat ami összeköt vele. Több esélye van az életben maradásra nélkülem. Magamhoz akarom ölelni mindennél jobban vágyok erre. Végül erőt veszek magamon és elindulok kifelé a sikátorból. Ha most utánam jön akkor biztos, hogy leomlik a védőgátam. Nem tudnám elűzni mellőlem és csak szorosan ölelném. Remélem nem fog utánam jönni, vagy nem is ezt remélem? Hanem azt, hogy mégis csak bebizonyosodik, hogy tévedtem és szeret és, hogy minden jó lesz? Már nem is tudom minek örülnék igazán. Bár amilyen hangsúllyal beszéltem vele biztos, hogy elveszítettem...
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Pént. Feb. 14, 2014 10:48 pm

Daryl & Ariana




Hiába no sokat olvastam már és kismillió könyv szól arról, hogy aki fontos nekünk, azt nem szabad eltántorítani az álmaitól, mert ha téged választ valami helyett, ami fontos neki, akkor később majd megbánja, amikor már nem szeret annyira, nem erős olyan nagyon a kezdeti varázs és te leszel a hibás, mert nem tette, amit kellett. Nem akarom, hogy akár évek múlva rosszul érezze magát, mert feladott valamit, amit nem akart igazán. Nem reális így gondolkodnom, talán csak túl sokat olvastam?
- Én biztosan nem mondom, hogy menj, mert bármilyen furcsa is, de fontos vagy nekem. Akkor is, ha alig ismerlek, de közben meg olyan sokat jártál az eszemben azóta is, csak már... nem is remélem, hogy valaha újra találkozunk. - én tényleg nem hittem. Egyszerűen csak élveztem azt, amit lehet, azt hiszem nem is remélem már, hogy valaha is van esélyem rá, hogy ne adj isten valakinek én legyen fontos, valaki engem szeressen. Valahogy kizártnak tartottam, hogy erre cseppnyi esély is lehet, és most mégis megtörténik. Biztos, hogy nem akarnám én magam ezt elrontani, elküldeni, vagy bármilyen botorság. Nem arról van szó, hogy bizonytalan vagyok, egyszerűen csak új még nekem is ez a helyzet és félek, hogy elrontom, hogy valami nem fog működni, hogy a végén rájön, hogy rosszul döntött. Túl sok még a kérdés bennem is és benne is, és azért így akárhogy is nézzük, de nagyon nehéz. Nem csoda, ha sok kérdés merül fel bennem, ha ide-oda táncolok, hogy mit is tegyek.
- Köszönöm, és... és én is elmondok neked bármit, bár, nekem nem valami érdekes az életem. - bár a végén megakadok, azt hiszem pont a bármi rész miatt, mert a bármibe sok minden tartozik és nem hiszem, hogy kíváncsi rá, hogy miket csináltam az elmúlt években, milyen pasikkal és... azt meg én nem akarom, hogy bárkin is miattam álljon bosszút, ahogy a későbbiekben.
- Rendben, ígérem, hogy tényleg igyekszem majd nagyon óvatos lenni. - bólintok egy aprót. Ha ettől érzi jobban magát, akkor így fogok tenni, ezt tényleg megígérhetem, bár őszintén szólva még nem vagyok profi ebben az óvatosság dologban. Nem is tudom, hogy pontosan mit jelent, mire kell figyelni, kivel ne beszéljek. Az óvatosság egyenlő azzal, hogy gyanakszol mindenkire és folyton a hátad mögé nézel és nem bízol senkiben? Az a baj, hogy ez nekem nem megy túl jól és nem tudom, hogyan fogok majd eleget tenni így a kérésének. - Daryl... mit jelent pontosan óvatosnak lenni? - buta kérdés tudom, ezért is teszem fel lassan és egész halkan. Gyereknek érzem magam, de végülis szinte még az vagyok, nem nőttem fel soha úgy igazán és ebben az egész vámpírosdiban is elég új vagyok még, hogy szinte gyereknek gondoljam magam. Ezért nem tudok úgy hozzáállni ehhez, mint ő. Nem akarok ártani másoknak, annak sem, aki nekem ártott. Én nem akarok olyan lenni, én csak... élni akarok, mert arra nem volt lehetőségem sokáig. Nem szeretnék mindenféle harcok részesévé válni, és... ezért is esik annyira rosszul, amit mond, hogy szinte már kiabál. Ezek farkas törvények és engem igenis megrettent, ahogy a kitörése is, amikor beleüt a falba és amit mond. Nem tehetek róla, de összerezzenek és akármennyire is szeretnék még először közelebb lépni, hamar elrettent és az ösztön arra késztet, hogy hátráljak egy lépést. Szaporábban veszem a levegőt, mint eddig, és pár pillanatig csak pislogni tudok nagyokat, a válasz adás nem igazán megy.
- Én nem... én... nem... - próbálok szavakat formálni, de nem nagyon megy. Összeszorítom a számat, mert nem akarom, hogy azt lássa, hogy félek tőle, vagy a helyzettől, vagy attól, amit mondd? Fogalmam sincs, az a baj, hogy én magam sem tudom. -... nem hiszem, hogy csak két véglet van. Élni... szeretnék, és nem folyton... harcolni, az olyan rossz dolog? - naiv vagyok, lehetséges, de vajon ha nem lennék az, akkor is megmentett volna akkor éjszaka azon a padon? Ha nem lennék az, hanem olyan, mint ő, egy komor, megkeseredett valaki, akkor is szeretne és akkor is úgy érezné, hogy fontos vagyok neki? Nem talán pont azért érzi, amit érez, mert én nem vagyok... én nem akarok sötét és gonosz lenni?

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szer. Feb. 12, 2014 8:28 pm

Ariana és Daryl
Mivel érdemeltem ki ezt a lányt? Mit tettem én azért, hogy megkaptam? Túl jó velem az élet. Vagy csak annyi történik, hogy próbál a sok rosszért kárpótolni? Adott egy ajándékot amiről nekem kell eldöntenem, hogy megtartom vagy szabadjára engedem, hogy más kaparintsa meg és élvezze.
-Ariana, az, hogy feladok valamit nem azt jelenti, hogy feladok mindent, csupán csak vágyat, célt változtatok. A halál bármennyire is okoz kísértést...te még nagyobb kísértés vagy. Néha már alig bírom visszatartani, hogy ne csókoljalak meg ismét. Érted? Semmi sem állhat közénk, mert nem engedem. Ami szét választhat minket az csak te lehetsz. Ha te mondod, hogy vége akkor vége és én elmegyek, de amíg te akarsz engem maradok és vigyázok rád. - Olyan érzésem van mintha egy apró elutasítást kapnék tőle. Nem hagyja, hogy fontos legyen számomra. Folyton azt sugallja nekem, hogy élnem kell mert szükségünk van egymásra, de mikor elhatározom, hogy élni akarok rögtön visszatáncol. Most akkor mit is akar igazán?Szeret vagy nem? Nem biztos magában vagy esetleg bennem. Ha úgy döntök élni akarok akkor nem magamért választom ezt hanem miatta, ki más miatt? Ha már itt az elején problémák vannak akkor ez a kapcsolat nagyon ingatag lábakon áll. Az a kis madzag ami összeköt minket minduntalan szakadni akar. Én mennék előre, de Ariana mintha a másik utat választaná. Nem értek már semmit. Bizonytalan vagyok és félek mi lesz ebből.
-Őszinte leszek veled mert megérdemled és nem szeretném ha amiatt éreznéd rosszul magad mert nem tudsz rólam eleget...- Amint kimondom már meg is bánom. Mindent nem mondhatok el. Nem tudhat a munkám bizalmas részleteiről semmit azzal veszélybe sodornám az életét. Miért érzem, hogy két életem van? Az egyikben a védelmező férfi a másikban a sötét gyilkos. Mintha a kettő nem férne össze egymással vagy csak én érzem így? Boldogsággal tölt el már a tudat, hogy elérhető közelségben van, hogy megtudom érinteni. És persze, hogy megtanítok neki mindent. Kezdetnek azt, hogy hogyan védje meg magát. Mártírkodik és ez nagy hiba. Olykor nem lehetünk könyörületesek, ezt még nem érti, de megfogja.
-Igazad van, minden pillanatban nem lehetek veled, de nem is akarok folyton azon gondolkodni, hogy veszélyben vagy-e. Ha erre gondolok ami biztos, hogy így lesz akkor nem figyelek igazán a feladatomra és ebből sose sül ki semmi jó. Tehát légy nagyon óvatos. - Nem tudom hányszor fogom még ezt elmondani neki, de biztos még jó párszor. Sose kellett féltenem senkit és nem is tettem. Magammal úgy voltam, hogy jön aminek jönnie kell. Tudja milyen veszélyes életet vesz a nyakába azzal, hogy velem tart. Én magam vagyok a veszély és a halál együtt. Csak úgy élhetjük túl ha óvatos lesz és betartja az utasításaim. Nem a főnöke vagyok és nem is akarok az lenni, de sok mindent megtapasztaltam már és tudom mit kell tennünk, hogy elkerüljük a bajt. Hirtelen kitör belőlem valami és szinte kiabálok Ariana-val. Miért nem képes felfogni, hogy ha nem ölünk akkor minket ölnek meg?  Ez egy Ősi törvény aminek a részese vagyunk és be kell tartanunk ha élni akarunk. Egy vámpír aki nem érti meg mire is teremtettek minket. Az ölésre vagyunk jók, ez az amiért vagyunk. Nem bánhatunk mindenkivel hímes tojásként. Megakarom értetni vele, hogy többé nem a fény gyermeke hanem a sötétség ivadéka. Mind szép és jó odáig, hogy szeretjük egymást, de az élet nem csak ebből áll.
-Ariana! Vámpír vagy és én is az vagyok, az ölésre teremtettek minket. Ha megtagadod azt ami vagy megfogsz halni! Nem akarom végig nézni a halálod, képtelen lennék rá! Nem az ellenségeim végzetes csapása lenne rám a halálos hanem az ha elveszítenélek. Nem érdekel hányan vannak a sarkamban. Próbáljanak csak bosszút állni! Egy cseppet sem érdekel. Értsd már meg végre, hogy nem Tündérországban élünk ahol a legrosszabb is egy kisebb esőzés. A valóságba születtünk ahol a legkisebb baj is maga az orkán. - Teljesen kikeltem magamból. A düh csak úgy szét áradt az ereimben feltuningolva. Belevágtam a falba a kezem amin egy hatalmas repedés keletkezett és levált a vakolat egy jó nagy részen. Nem hagytam, hogy hozzám simuljon, hogy megnyugtasson csókjával. Ha közel jön félek ártani fogok neki. Ilyen dühös még soha nem voltam. A szörny volt, hogy dühöngött sőt tombolt, de saját magam még soha. Ennyit az önfeledt sétának az édenkertben, hogy mi jön ezután azt nem tudom.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Kedd Feb. 11, 2014 9:01 pm

Daryl & Ariana




Hát persze, hogy nem repesek az örömtől, amikor azt kell hallanom, hogy talán azt választja majd végül, hogy inkább eltűnik a világból, hogy itt hagy. Mi van, ha erre hamar sor kerül, ha túl hamar lesz az a véleménye, hogy inkább tovább lép és nem kínlódik már tovább az élettel? Nem várhatom el, hogy miattam válassza a világot, hiszen már olyan sokat élt, és biztosan nehéz lehet neki. Megértem, hogy az... próbálom megérteni és igazán igyekszem, hogy végül is ne lássa nagyon az arcomon, hogy fáj, amit mond. Mégsem tudom elég hitelesen eljátszani, hogy ez egy cseppnyi gondot sem jelent, de ki vagyok én, hogy tartóztassam? A szavaira csak megrázom a fejem és próbálok egy halvány mosolyt az arcorma varázsolni, bár nem sikerül túlságosan hitelesen.
- Én nem akarom, hogy miattam adj fel egy vágyat. Az csak... csak talán idővel közénk állna, amikor rájönnél, hogy nem elég már, amit én tudok adni, és közben miattam lemondtál valamiről. Ez soha sem jó alku... nem szabad. Ha neked az a fontos, akkor nekem is az. - bólintok végül egy aprót, azt hiszem azért, hogy magamat is megerősítsem egy kicsit, hogy magamat is próbáljam meggyőzni, amit mondok az így van. tényleg nem lenne jó, ha miattam adna fel valamit, amiért már jó ideje életben van, amiért már jó ideje harcol. Ezt nem várhatom el tőle, igazán nem szabad. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem is engedném neki, hogy engem válasszon az eddigi élete helyett. - Csak kérlek majd meséld el, csak légy velem őszinte, hátha segíthetek... Nem akarom, hogy felemésszen valami, amit még csak nem is ismerek. - arról már nem is beszélve, hogy talán, ha bevégzi azt a bosszút, akkor már nem is látja majd értelmét semminek. Sosem gondoltam, hogy az ilyesmi hozhat megnyugvást, csak tönkreteszi az embert, és a végén mi marad?
- Nem kicsit tetted jobbá. - mosolyodom el. Nem akarok túlzásba esni, de őszintén szólva megmentett. Igazából teljesen megváltoztatta az életemet, és nélküle nem lennék most semmi és senki. Akkor sem, ha túlélem azt az éjszakát, mert emberként nem értem volna el semmit, nem éreztem volna erősebbnek magam, jobbnak. Ez kellett ahhoz, hogy végre valaki lehessek, hogy azt az összetört, önbizalom hiányos lányt eltűntethessem magamban jó mélyen.
- Tudom, és köszönöm is neki. - már ez az apró puszi is lágy bizsergést vált ki az arcomból. Miért vágyom arra folyton, hogy megcsókoljam? Miért akarok minden érintést így viszonozni, vagy legalább csak hozzáérni? Egyszerűen nehéz azt néznem, hogy egy kicsit is elkomorodik és nem inkább rám mosolyog. Ezért nem akarok arról beszélni, hogy ki mikor halhat meg. Egyszerűen csak azt akarom, hogy tudja, hogy minden rendben lesz, hogy vigyázni fogok magamra, és remélem hogy ő pontosan ugyanígy tesz majd.
- De tudod ugye, hogy nem lehetsz mindig és minden pillanatban velem? - halk kérdés ez most, főleg mert ahogy a kezeibe veszi az arcomat látom én, hogy mi jár a fejében. Hogy bárkit aki csak csúnyán néz rám és ezzel megbánt darabokra tépne. De én ezt nem akarom, nem kell mindenkinek ártania, nem kell, hogy miattam még több vér tapadjon a kezeihez. Nem akarom, hogy bárki is miattam öljön, legyen az ő, vagy bárki más. Ezt egyszerűen nem tudnám elviselni. És félek tőle, hogy nagyon nehéz lesz róla meggyőznöm, hogy ne tegyen olyat, amit én nem szeretnék. De attól még tény, hogy nem loholhat folyton a nyomomban, ahogy én sem az övében és biztos vagyok benne, hogy aggódni fogok majd érte, amikor nem lesz mellettem. Minden egyes percben, mert bár még alig ismerem, azok alapján is tudom, hogy veszélyes életet él, amiket eddig mesélt el. Csak én érzem úgy, hogy egy kicsit még fel is csattan? Mintha felerősödne a hangja pár pillanatra, amikor megszólal. Nem rezzenek össze, pedig egészen közel állok hozzá.
- Én... én nem... nem hazudok, csak... - lebiggyesztem az alsó ajkamat, és úgy pillantok fel rá. Amit a végén mond az... nem tudom, hogy mit is kéne mondanom rá. Úgy megfogalmazni, amit akarok, hogy ne legyen belőle semmi baj, hiszen ez az egész még közöttünk olyan törékeny és még csak alkulóban van. Nem akarom már most elrontani. - Én bízom benned, tökéletesen, de nem látom értelmét a bosszúnak. Bosszút állsz valakin miattam, aztán valaki, akinek ő volt fontos bosszút áll rajtad miatta. Ez egy értelmetlen körforgás, aminek soha nem lenne vége. Én ezt nem akarom... én csak... csak veled akarok lenni. - remélem, hogy hagyja, hogy megcsókoljam, hogy közelebb lépjek hozzá, hogy egészen hozzá simuljak. Nem akarom felhúzni és azt sem, hogy rosszul érezze magát a miatt, amit mondtam, de én akkor is értelmetlen dolognak gondolok mindenféle bosszút.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Kedd Feb. 11, 2014 6:05 pm

Ariana és Daryl
Nem hittem volna, hogy ennyire mélyen érinti az amit mondtam. Ő az egyetlen ember akinek nem akarok fájdalmat okozni soha, de soha. Annyit szenvedett már és én mégis olyat mondok amitől végül keserűség önti el a szívét. Nem kellett volna elmondanom úgy sokkal könnyebb lett volna neki. Ha egyszer tényleg eljön azaz idő akkor jobb lett volna ha csupán egy szörnyű szerencsétlenségnek fogja fel, hogy kivételesen nem én kerültem ki győztesként egy összecsapásból, de most már késő és borzasztóan rossz látni, hogy szomorú. Nem akarom, hogy az legyen főleg nem miattam.
-Ariana kérlek ne haragudj, hogy megbántottalak. Tudod jól, hogy eddig senki sem volt fontos a számomra, eddig. De most igen, és fontos számomra az, hogy bosszút álljak, de nem annyira mint az, hogy téged boldognak lássalak. És ha kellek ahhoz, hogy boldog légy akkor lemondok arról, hogy egy megvalósíthatatlan álmot üldözzek, és megpróbálok a jelenben élni, veled. Csak kérned kell...- Szinte teljesen megfordult velem a világ, hol van már a kegyetlen gyilkos aki képes volt nőket, gyerekeket ölni könyörület nélkül? Mi történt azzal a férfival akinek mindennél fontosabb volt a bosszúja, hogy saját kezűleg szúrja át a szívét a teremtőjének? Felfoghatatlan ahogy egyik emberből hirtelen teljesen más leszek. De ennek a változásnak úgy érzem van értelme. Még ebben a fura pillanatban is mosolyognom kell.
-Akkor már találtunk is egy kis értelmet az életemnek, adtam egy újat és nem csak elvettem. Örülök, hogy ezáltal jobbá tettem egy kicsit az életed. És talán egy plusz pont nekem amit majd felülvizsgálnak a pokolban. - Behunyom a szemem ahogy keze megpihen az arcomon. Ennél már csak a csókja jobb érzés. Tudom, hogy szívből sajnálja azt amin keresztül mentem annak ellenére, hogy nem ismer. De azt is tudom, hogy hálás azért amit tettem. Márpedig ha jobb életem lett volna bizony már Ő sem élne. Nem tudom még mit hoz majd a jövő. Lehet annak ellenére, hogy úgy döntöttem élni szeretnék a kedvéért majd pont máshogy dönt a sors és elvesz mellőle. Felakarom készíteni arra a pillanatra ami bármikor bekövetkezhet. Szép dolog a szerelem, de ha elveszítjük azt akit igazán szeretünk a bánat képes teljesen felemészteni. Nem akarom magam abba a hitbe ringatni, hogy fontos vagyok neki annyira, hogy megsirasson, és elképzelésem során se jutottam messzebbre. De én nem akarom elveszíteni ezért életben kell maradnom, hogy megóvhassam.
-A teremtőd üzeni, hogy igyekszik bepótolni mindent és megmutatni azt ami kimaradt...és még talán többet is. - Adok egy puszit az arcára. Majd hamar elkomorodom.
-Megpróbálok mindent megtenni a biztonságod érdekében. - Váltok kicsit komolyabb hangnemre. Nem ismerek tréfát abban ha az ellenségeimről van szó. Most viszont már nem csak én vagyok hanem Ariana is. Ki kell játszanom Őket és közben arra is figyelni, hogy ez ne tűnjön fel Ariana-nak. Nem kell, hogy álmatlan éjszakákat töltsön el rám várva és azon idegeskedve ugyan élek e még. Mikor hozzám bújik szorosan magamhoz ölelem majd elengedem és két kezem közé fogom az arcát és a szemébe nézek. Nem láthat mást csak aggodalmat és mérhetetlen dühöt amit azok iránt érzek akik bántották. A tekintetem hűvös, és elhatároztam magam, hogy kiderítem ki ártott neki és az imádkozzon az életéért mert nem állok jót magamért.
-Ariana ne hazudj nekem! csak ezt ne tedd, ne titkolózz és ne védj olyanokat akiknek a pokolban a helyük, bántottak érted? Megértem, hogy nem akarod mások halálát, de had tegyem a kötelességem, had védjelek meg, had álljak bosszút azért amit tettek. Nem bízol bennem? - Az utolsó mondatot halkan és rekedten ejtem ki, hisz ezen áll vagy bukik minden. Szeretnék megtenni mindent érte. De ha nem bízik bennem akkor ennek a kapcsolatnak már most az elején vége van.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Hétf. Feb. 10, 2014 9:16 am

Daryl & Ariana




Nem tudom leplezni, hogy nagyon nem örülök neki, hogy ilyesmit mond, hogy csak úgy fel akarja adni az életet. Ha megtette, amit akart, akkor egyszerűen hagyni az egészet és hagyni engem is. Nem tartóztathatom, ebben is biztos vagyok, ha nem akarja, akkor nem kell miattam szenvednie, de attól még ugyanúgy nem örülök annak, amit mond, ez egy pillanatig sem kérdés. Mégis megpróbálom megkérni. Finoman csak, nem erőltetve, talán csak, hogy tudja, hogy nekem igenis fontos az, hogy életben maradjon, még ha neki annyira nem is. Én szeretném, hogy velem maradjon, hogy miattam legyen értelme az életének. Tényleg úgy gondolom, hogy akkor nem lenne az olyan siralmas. Az azért jól esik, amit mondd, és végül bár nem könnyen, de bólintok egy aprót. Nem lenne értelme erőltetnem, igaza van, ez most még csak kialakulóban van, erre nem várhatom, hogy építsen, hogy mindent erre alapozzon.
- Jól van, megértelek és... majd meglátod, hogy végül hogyan döntesz. El fogadom majd... vagy legalábbis nagyon fogok igyekezni. - az ő döntése, de attól még nehéz lesz várni, hogy azon gondolkodni, hogy vajon a vége mi lesz ennek. Lehet, hogy vele tartok, lehet hogy megszeretem igazán, hogy kötődni fogok hozzá, és a végén úgy dönt, hogy elég volt neki, netán, ami még rosszabb, hogy más öli meg, és veszi el tőlem. Ez is benne van a pakliban. Fogalmam sincs, hogy képes lennék-e csak úgy visszatérni a megszokott életemhez. Csak úgy egyszerűen tovább élni, mintha mi sem történt volna, bulizni és pasikat felszedni. Nem tudom, hogy akkor, ha már megismerted milyen fontosnak lenni és milyen ha valaki fontos neked, akkor el lehet-e viselni ennek a hiányát, vagy utána már folyton ezt keresnéd és nem lenne nyugalmad, amíg újra meg nem találod.
- Úgy sajnálom, hogy ilyen nehéz életed volt, de valahol... hálás is vagyok érte, mert akkor most nem is lennél itt. Ha te nem vagy, akkor én is halott lennék úgy, hogy rengeteg mindent, ami jó és ami élvezhető az életben nem tapasztalok meg soha. - önző dolog így gondolni? Nem tudom, csak azt, hogy a kezem finoman simít végig az arcélén, aztán vissza is csúsztatom, hogy az arcán pihentessem kicsit a tenyeremet. Tényleg sajnálom, hogy nehéz élete volt, de az kellett ahhoz, hogy most itt legyen, és hogy én is itt legyek. Valahogy mindig abban a hitben próbáltam ringatni magam, hogy minden okkal van. Ha annyi rosszat kaptam gyerekkoromban, akkor annak csak van valami értelme, csak lesz majd egyszer érte kárpótlás. A sors, ha létezik ilyen, akkor vissza kell hogy adja idővel valahol azt, amit elvett. Ha ebben nem reménykedtem volna, akkor azt hiszem már élni sem lett volna semmi értelme sem.
- A teremtőm sok mindenre nem tanított meg, de remélem, hogy most majd pótolni fogja ezt. - mosolyodom el. Értem én, hogy igyekszik egy kicsit elviccelni ezt, de attól még biztos vagyok benne, hogy aggódni fogok majd érte, amikor épp nem lesz majd mellettem, hanem az ügyeit intézi. - De tudod... én nem akarok folyton a hátam mögé nézni, de majd igyekszem. - kicsit kijavítom magam, mert muszáj. Nem csak neki kell változtatni az életfelfogásán, nem csak neki kell megpróbálni máshogyan gondolkodni, hanem nekem is, hiszen én eddig pont hogy nem akartam semmibe belefolyni, semmi olyasmibe ami csatározásokkal, meg ilyesmikkel kapcsolatos. Főleg azok után, ami az elmúlt hetekben történt. Sikerült kicsit belelesnem ebbe a világba, amibe csöppentem és amiről eddig igazából nem is volt fogalmam, mert egyszerűbb volt nem foglalkozni a mocskos részletekkel, de sajnos attól még ugyanúgy léteznek. Az viszont tényleg rosszul érint, hogy Mystic Fallsba kell mennünk, de miatta megteszem, azt hiszem nem lesz baj... remélem, hogy nem lesz baj. Végül csak megrázom a fejem.
- Nem... nem fontos. Nem kell miattam senkit sem bántanod, csak tudod ott sikerült először felfognom a tényt, hogy ez az egész bonyolultabb annál, mint hittem. Vadászok... verbéna... vérszomjas vámpírok. - sorolom el halkan, de nem akarom, hogy neveket is kiszedjen belőlem, hiszen még azt a vadászt is sajnáltam, akit Damon ölt meg, pedig majdnem eltett láb alól. Nem akarom, hogy miattam bárkinek is baja legyen. Egyszerűen az én hibám, túlságosan tudatlan voltam, nem tudtam, hogy ott sokkal óvatosabbnak kell lenni, mint ahol eddig jártam. Végül csak bólintok egy aprót, elhiszem, hogy el fogja mondani nekem, amit kell, amit tudni szeretnék, ha nem is azonnal, de majd idővel. Aztán csak csak közelebb lépek és hozzá bújok, csak úgy a mellkasára, egyszerűen csak hogy a rossz emlékeket gyorsan el is űzze. Nem szívesen megyek abba a városba, de ha vele megyek, akkor nem lesz olyan rossz.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Pént. Feb. 07, 2014 9:11 pm

Ariana és daryl
Ha nem akarnám észrevenni akkor is feltűnne, hogy mélyen elszomorítottam, nem akarok neki fájdalmat okozni, de mióta átváltoztattak tudom mi a sorsom. Meg kell bosszulnom, azt hogy megfosztottak a halandóságtól és ezután végre békére lelhetek. És minden a terv szerint is ment míg ez a lány fel nem tűnt az életemben és nem kuszált össze mindent. Az egyik felem tudja mit kell tennie vagy, hogy mit kellene, el kellene tűnnöm sürgősen és egy életre magam mögött hagyni mindent és csak a feladatomra koncentrálni. A másik felem viszont szorgalmasan azon dolgozik, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről, hogy igen is megérdemlek egy kis boldogságot és, hogy itt az ideje, hogy éljek, úgy igazán. Két tűz között őrlődöm és nem tudom eldönteni melyik út is az amit nekem jelöltek ki. Hosszú ideje már, hogy megvoltam győződve arról, hogy nekem a pokol a végállomás, de most mintha egy reményszikra pattant volna és adott volna egy löketett ahhoz, hogy elgondolkodjak a másik végponton ahol a szerelem és a boldogság vár. Nem is olyan könnyű létezni. Sose gondoltam volna, hogy majd egyetlen egy mondat, egyetlen egy lánytól majd egy pillanatra megtorpant a jövőképemmel kapcsolatban, de be kell vallanom, hogy csak ránézek és már is bizonytalanság önt el. Szeretni akarom és örökké védelmezni az életem árán is akár.
-Ariana...egyedül te vagy akinek sikerült megszelídíteni a szörnyet és ha valaki miatt úgy döntenék, hogy érdemes a szörnyet tovább elzárva, de életben tartani akkor az Te lennél. Nem azt mondom, hogy a döntésem megváltozott így hirtelen, inkább csak adni akarok egy kis időt annak ami kialakulóban van és ha ez a dolog komolyra fordul és úgy érzem majd, hogy szükséged van rám, akkor melletted maradok. - Többet nem tudnék megígérni neki. Hiába áll itt előttem és kérlel, hogy változtassak azon amin már 150 éve se tudtam. Egyelőre ennyi amit nyújthatok neki. Igaz az is, hogy még nem is tud a bosszúmról, hogy miből is áll vagy, hogy miért. Nem zárhatjuk ki a tényt, hogy aki átváltoztatott bizony több mint 500 éves. Bárhogy legyen is én nem hátrálok meg. Még akkor sem ha tudom ezen csak én veszthetek. Szomorkásan elmosolyodom és megpróbálom úgy megfogalmazni minden egyes szót, hogy végül megértse, hogy én születésem óta egy el kárhozatra ítélt személy voltam.
-Szerelmem, tudom, hogy szeretnéd, még ha csak egy kicsit is, hogy olyan legyek mint minden más férfi aki kész új életet kezdeni és feledni a múltját, de a bökkenő az, hogy a múlt az én vagyok magam. Hozzám tartozik és örökké az Ő bűvkörébe leszek zárva. Nem fog elereszteni. Amíg csak élek minden nap az eszembe fogja juttatni, az eltelt másfél évszázad minden kínját és poklát. Ígérem megpróbálok egy egyességet kötni az érzéseimmel hátha alku képesek és hagyják, hogy ha csak egy pillanatra is, de neked szentelhessem egész lényem. - Bárcsak ne utálnám ezt a rohadt világot ennyire. Ha akkor nem veszik el tőlem az öcsém minden máshogy alakult volna, lehet a vámpír sose szúrt volna ki magának és meghaltam volna már évtizedekkel ezelőtt. De akkor...most se lennék itt és nem történt volna meg az a csodás pillanat, hogy ennek a lánynak az ölelésében állok. Idővel majd biztos érdekelni fogja a múltam minden egyes kis képkockája, de most még nem tudnék mondani neki semmit. Nem állok készen rá. Sőt sok mindenre nem.
-Természetesen vigyázok magamra, ezt teszem már hosszú évek óta. Engem ne félts, ha nem akarom, hogy megöljenek akkor nem fognak. Én miattad aggódom inkább. Fiatal vagy és nem elég elővigyázatos. Nézd meg most is itt állsz szemben egy idős és veszélyes vámpírral, ej, a teremtőd nem tanított meg téged, hogy ne járkálj egy sikátorban? - Próbáltam kicsit viccesebb keretet adni az aggodalmának. Hisz nem mondhattam azt neki, hogy persze semmi baj sem lesz, mikor ezt egyikünk sem tudhatja előre. Elmosolyodom mikor említi, hogy szereti a véletleneket. Bizony ennél nagyobb véletlen nem is történhetett volna. Lehet, hogy nem is véletlen csupán az a kis kötelék ami kettőnket hosszú éve összeköt, az rángatott ide. Kisebb aggodalom csendül fel a hangomban egy cseppnyi dühvel.
-Ariana, valami baj van? Talán bántott ott valaki? Esküszöm, hogyha ez történt felkutatom és kitépem a szívét. Egy szavadba kerül csupán. - Erősködöm, egyszer már elhagytam ez többet nem fog előfordulni. És minden egyes aljas patkány megfizet aki valaha is ártott neki.
-Természetesen mindent elfogok neked árulni amint ott leszünk. - Többet nem hazudok neki soha. Erre megesküszöm.  

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Csüt. Feb. 06, 2014 8:22 pm

Daryl & Ariana




Nem tudok úgy nézni rá, ahogy ő néz saját magára, egyszerűen nem megy. Tudom, hogy csinált csúnya dolgokat, bár persze ténylegesen nem tudom, hogy pontosan miket, de attól még nem ítélem el, mert engem megmentett, velem rendes volt, még ha aztán el is kellett mennie, és egyszerűen nem hiszem, hogy ez csak valami buta naiv hála, ami miatt azt hiszem, hogy szeretem, miközben nem is. Nem gondolom, hogy csak beképzelem ezt az egészet magamnak, azt viszont rendkívül rossz hallani, amit ezek után mond. Várja a halált, hogy csak addig akar élni, amíg be nem végzi a bosszúját. Nem tehetek róla, de igenis elszomorodom és elhúzom a számat.
- De... - kezdek bele, aztán el is akadok. Olyan nagy elhatározással beszél, ki vagyok én, hogy meg tudjam győzni, hogy máshogy döntsön? Nem érzem, hogy hatni tudnék rá, de valamit akkor is mondanom kell, mert nem akarom csak így annyiban hagyni, hogy egyszerűen csak... majd egy nap azt mondja nekem, hogy ennyi, vége, elmegy, és nem látom soha többé az életben. - És, ha én kérlek meg, hogy ne vess véget? Ha... ha velem nem lenne siralmas? - naiv dolog azt hinni, hogy ha velem van, akkor nem lenne olyan rossz az életet, hogy ki akarja oltatni, vagy oltatni valakivel? Egyszerűen csak rossz, hogy így gondolkodik, konkrétan rémes hallani és nem kellemes azon a napon, abban az órában arról beszélni, hogy mikor lesz valaminek vége, amikor még csak éppen elkezdődött.
- Akkor barátkozzatok meg... te és az érzéseid... valahogy. - szinte már kérlelő a hangom, amikor újra elszakadnak egymástól az ajkaink és a pillantásom is azt sugallja, hogy nagyon szeretném, hogy máshogyan gondolkozzon. Hogy igenis, ha úgy érzi, hogy szeret, ha képes erre, akkor ne mondjon ilyet, akkor legyek neki fontos annyira, hogy velem tudjon, velem akarjon maradni, mert én igenis azt szeretném, nagyon szeretném! Bárhova követném, ha ezen múlik és ha képes vagyok rá, akkor újra és újra felidézem benne, hogy milyen érezni, mert képes rá, ez most is nagyon jól látszott, akkor pedig... muszáj, hogy ez később is sikerüljön neki. Akár hónapok, évek múlva, fogalmam sincs, hogy meddig tart, amíg beteljesíti a bosszúját. Egyelőre még azt sem tudom, hogy pontosan mi az, de még nem is akarok rákérdezni. Ez most túl törékeny pillanat ahhoz, hogy én arról faggassam, kin és miért kell bosszút állnia. Az egy másik alkalommal fog majd bekövetkezni, hiszen így is úgyis érdekelni fog majd, hogy miről van szó, főleg ha vele megyek majd.
- Rendben óvatos leszek, de te is megígéred ugye, hogy vigyázni fogsz magadra? - nem lesz valami kellemes, hogy ha végre van valaki, aki fontos nekem, akkor aggódhatok majd érte, amikor épp nincs mellettem, hogy nem lesz-e valami baja. Akárhogy is, de jó lenne ha legalább megígérné, hogy óvatos lesz. Még ha nem is tartja be, azt hiszem már így is sokkal könnyebb lesz majd a lelkemnek. És persze ettől még én ugyanúgy erősködöm, hogy igenis fogadja el, hogy ő nem olyan rossz, mint aminek beállítja magát, ebben én teljesen biztos vagyok. Mert egyszerűen... ennyire már tényleg nem lehetek naiv és buta, hogy így legyen.
- Hát akkor én is szeretem a véletleneket. - mosolyodom el, de mégis csak ott marad bennem egy kis feszültség, amikor várom, hogy vajon mi is a hely, ahova megyünk már. Sok felé jártam, bár azért persze annyira nem vittem még túlzásba. És a legrosszabb, hogy végül úgy fest, hogy megalapozottnak tűnik a gyanúm, nagyon nem jó az, ami a célállomás lesz. Nem valami szívesen megyek oda vissza, hiszen nem mondhatom, hogy kellemes és szép élmények kötnek ahhoz az amúgy is rémesen unalmas kisvároshoz. Elhúzom a szám, amikor meghallom tehát a választ, aztán csak sóhajtok egy aprót.
- Hát jó, akkor Mystic Falls, de... valamikor van rá esély, hogy elmondod nekem miért is megyünk oda? - így sem kérdés, hogy vele tartok, de attól még kíváncsi vagyok nagyon is. Bár persze lehetséges, hogy nem kapok választ még, de nem valószínű, hogy annyiban fogom hagyni.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szer. Feb. 05, 2014 5:20 pm

Ariana és daryl
Nem tudja miket tettem én azért, hogy életben maradjak vagy, hogy elég hírnevet szerezzek azért, hogy végül a teremtőm figyeljen fel rám. Fogalma sincs semmiről. Igen, megérdemlem a poklot, sőt ha jobban meggondolom még a pokol is kevés lenne a megbüntetésemre. Tudom Ő maga sem gondolja ezt komolyan. Most csak az érzelmei beszélnek amik lehet, hogy nem is valósak irányomba hisz nem ismer. Csak szeretetre vágyik és most lehet azt hiszi szerelmes, de valójában ez egyáltalán nincs így. Nem akarom átélni azt a pillanatot amikor rádöbben orbitális nagy hibát követett el azzal, hogy velem maradt. Szeretem, szívből szeretem. De nem várhatok semmit sem tőle. Fiatal és naiv. Igazi borzalmakat sem látott még soha. Nehéz élete volt. A szerelem maga lenne a megváltás számára. De tényleg, mi van akkor, ha csupán hálát érez és abba képzeli bele a nagy szerelmet? Áh, fogalmam sincs mit higgyek. Szeretném azt mondani, persze együtt túlélünk majd mindent, de a másik énem azt súgja hibát követnék el ha magam mellé láncolnám. Miért olyan nehéz minden? Miért vagyok képes egy emberrel hidegvérrel végezni, de a saját érzéseimtől meg félek?
-Hidd el, amiket tettem megbocsáthatatlanok, és már én magam várom a megváltó halált. Amint bevégeztem a bosszúm véget vetek ennek a siralmas és túlon túl hosszú életnek. - Nem akarom megbántani vagy elszomorítani, de nem tervezek hosszútávra. Neki és nekem is jobb ha én nem sokáig rontom már a levegőt. Aranyos ahogy próbál rábeszélni arra, hogy ne rejtsem el tovább amit érzek. Nem érti meg, hogy félek tőlük. Kis részüket szabadjára engedem olykor mint az most is látszik, de a legtöbb időben elvannak zárva egy cellába, hogy nehogy megzavarják az életem.
-Ennél többet nem tudok neked nyújtani Ariana, az érzéseim és én nem vagyunk határtalanul jóban. Amit most látsz, talán először történik velem. Neked köszönhetően szerelmem. - Csókolom meg ismét, hogy belé fojtsam a szót. Talán nem kellett volna így hívnom, de nem bírtam volna bent tartani. Erőt kellene vennem magamon, hogy véget vessek ennek a reménytelen kapcsolatnak addig míg egyikünk sem sérül meg maradandóan. Milyen kár, hogy önző vagyok, azt akarom, hogy csak az enyém legyen és, hogy én csak az Övé legyek. Önzőségem és az iránta érzett szerelmem végül felé kerekedik a józan észnek és elfojtom azt a vékony és halk hangot ami próbál észhez téríteni és állandóan kongatja a vészharangot. Alig hagyom abba a csókot Ő már is az ajkaim után kutat. Beleborzongok a belőle áradó érzelmekbe. De most először nem lecsapódik rólam hanem magamba engedem és élvezem, hogy nem kell előtte maszkot és páncélt viselnem. teljesen leengedem az összes pajzsom és szinte meztelenül állok előtte. Hagyom, hogy Ő rendelkezzen felettem és azt tegyen velem amit csak akar. Igen, jócskán behálózott. Még magamnak is el kell ismernem, hogy a megtörhetetlent is megtörték. Elszakadok ajkaitól és drágakő szemeibe nézek.
-Ha bárhová követsz, csak egyet ígérj meg nekem, óvatos leszel és, hogy ha bármi történik velem, nem próbálsz többet foglalkozni a dologgal és eltűnsz jó messzire, mert az ellenségeim nem állnak meg az én halálomnál, Ők azt akarják, hogy még a síromban is szenvedjek amikor kivégzik azt akit szeretek. - Félresimítok egy kusza tincset az  arcából és remélem megértette amit mondtam. Nem akarom, hogy féljen, de azt se, hogy felkészületlenül érje ami mellettem megtörténhet. Amit csak lehet megteszek a biztonsága érdekében, de én se vagyok halhatatlan, aki akarja megtalálja a módját, hogy eltegyen láb alól. És akkor neki menekülnie kell majd, nehogy összekössék velem. Kicsit oldódik a feszültségem mikor a modern lovagokról mesél. Nem adja fel, hogy egy kis jót találjon bennem. Díjazom az erőlködését, de nem úgy van ahogy mondja.
-Az, hogy megmentettelek, a véletlen műve, de roppantul szeretem a véletleneket. - Mosolygok és adok egy puszit ajkaira. Mikor megkérdezi hová megyünk kicsit visszatér öreg barátom a bizonytalanság. Mit is mondhatnék? Ja, hogy olyan helyre megyünk ahol a vámpírokra rá van rakva egy piros cédula, hogy Ide szúrjatok! Nagy levegőt veszek és végül csak kibököm.
-Mystic Falls.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Kedd Feb. 04, 2014 8:59 pm

Daryl & Ariana




Nem tetszik nekem, hogy ilyen hideg, hogy így beszél magáról, nagyon nem tetszik. Egyszerűen nekem igenis nagyon fontos a társasága, a közelsége, ő maga úgy általában, pedig még nem is ismerem igazán. Nem tudom, hogy akkor is így éreznék-e, ha tudnám, hogy kiskoromban ismert, hogy látott, hogy próbált talán egy kicsit a maga módján védeni is. Jobb lett volna, ha nyíltan segít, ha elvisz, vagy csak valaki lesz, aki támaszt nyújt, bár jó eséllyel, ha egy gyerek körül kezd el idegenként legyeskedni, azt sokan félreértették volna, még ha én nem is tartoztam volna közéjük. Most viszont itt van és ez a lényeg, nekem pedig tényleg olyan, aki megközelíti a tökéletest, hiszen annyi tökéletlen ember volt már az életemben, akik ártottak nekem, aki bántottak direkt, vagy nem szándékosan. Ő pedig nem sorolható közéjük, most legalábbis nem, maximum, amikor elment, de azt is meg tudom bocsátani, mert előtte megmentett a haláltól és naiv önmagamtól is.
- Senki sem érdemel lángoló poklot és szenvedést... vagyis ha csak egy kevés jót is tett, akkor szerintem nem. - bizonygatom továbbra is. Igen talán tényleg vannak, akik nem érdemelnek semmi pozitívat az élettől, de én őt nem tudom ide sorolni. Arról nem is beszélve, hogy azzal azt is mondanám, hogy én sem érdemlem meg, hiszen kitől kaphatnám meg. Felületes kapcsolatokat alakítok ki, amióta átváltoztam, csak szórakozom és kész, nem sok esély van rá, hogy valaki közel kerüljön hozzám. Hozzá viszont kötődöm, nem tudom kitörölni a fejemből, egyszerűen nem megy és képtelen lennék rá, ebben biztos vagyok. Az újabb szavaira önkéntelenül is elhúzom a számat. Olyan negatívan tud beszélni és én olyan szívesen segítenék, hogy egy kicsit pozitív lehessen.
- Nem érdekel, hogyan zársz el érzéseket, én nem akarok így tenni és neked sem kéne többé. - rázom meg a fejem. A kegyetlenség részre nem is válaszolok, arra sem, amit utána mond. Remélem, hogy igazán nem is tud nekem ellenállni, vagy nem akar. Hogy nem fog megint itt hagyni, mert szüksége van rám és tudja, hogy nekem is rá. Ez lenne a jó, így szeretném, remélem, hogy ő is. Igyekszem is a tudtára adni és a fagyos külsőt kiolvasztani egy forró csókkal. Ő volt, aki kezdte, ő indította el, amikor lecsókolta a vért az ajkaimról, és most már nem teheti meg, hogy visszakozik, hogy nem engedi nekem, hogy újra elmerüljek benne egy kicsit, vagy inkább hosszan, legalábbis, amíg nem szólalok meg újra, mert úgy érzem, hogy muszáj még ezt-azt letisztázni.
- Ez nem kérdés, persze, hogy veled megyek, bárhova. - lehet hogy ez egy kissé meggondolatlan kijelentés, de tényleg úgy érzem, hogy bárhova vele mennék. Még azt is elfelejtem, hogy miért is voltam a piacon, hogy mi volt a célom azzal, hogy ajándékot kerestem, hogy mit akartam elérni Iasonnal. Valahogy most nem tűnik az egész fontosnak, csak az, hogy elmondjam mit érzek. Talán balgaság, talán fiatal vagyok még és naiv, és azért mondok ilyet, de tényleg úgy érzem, hogy szeretem. Tudom szeretni, mert szeret, mert fontos vagyok neki és viszont, mert megmentett és új életet adott nekem. Ez bőven elég, hogy akárhová elkísérjem, és hogy olyat érezzek, amit még előtte soha. Mély ragaszkodást, ami már szinte felemészt. Ezért is nehéz elfogadnom, hogy akár csak egy kicsit is távolabb lép tőlem, ezért követem ösztönösen, mintha csak fájna elszakadni.
- Tudod a modern mesékben, már a lovagok is modernebbek, szóval te is vehetjük úgy, hogy egy újkori lovag vagy. Akárhogy is nézzük, de mégis csak megmentettél. - én se mondanám magam hercegnőnek, bár persze gyerekként sokszor képzeltem el, milyen lenne, ha valaki kimentene a toronyból, ami akkoriban a szobám volt, ahonnan olyan sokszor kellett hallgatnom a szüleim veszekedését, vagy apám szitkait, amiket nekem szánt a hátam mögött, vagy akár szemtől szemben. De most nem ez számít, hogy csak újra érezni akarom az ajkait, egyre mohóbban, és egyre kevésbé megy az, hogy végül elszakadjak tőle és kérdezzek. Mégis csak egy sikátorban vagyunk, egy félreeső utcában, ez nem pont a megfelelő hely, hogy bármi komolyabba is belemenjünk.
- És hová megyünk? - nem számít mit fog mondani, ha olyan hely lesz, ahová nem vágyom, hát majd megerőltetem magam és kész. Ha vele megyek, akkor nem lehet semmi baj igaz?

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Hétf. Feb. 03, 2014 7:56 pm

Ariana & Daryl
Tökéletes? Még hogy tökéletes, ezzel nem értek egyet, de borzasztóan jól esik, hogy így érez. Ha tudtam volna miken ment keresztül miután magára hagytam, egyszerűen olyan érzés fog el mintha gyomorszájon vágtak volna. Ő nem tud róla, de míg kisgyerek volt és mellette voltam sokszor előfordult, hogy nem bírtam elviselni ahogy az apja vele bánt. Rengetegszer elfogott a bizsergés és a forró harag az iránt a kegyetlen halandó féreg iránt. Nem egy alkalommal gondolkodtam azon, hogy megölöm, megkínzom, hogy szenvedjen úgy ahogy a lánya. De nem tettem meg, csak befolyásoltam egy-két alkalommal, hogy ne bántsa Ariana-t. Nem mondhatom magamról, hogy én vagyok a megmentő mert hát magára hagytam mikor szüksége volt rám. A helyes és ésszerű az volna ha elhagynám és ezzel megóvnám saját magamtól. De nem lennék képes megtenni. Egy szorító érzés tőr rám ha egy kicsit is eltávolodik mellőlem.
-Még, hogy tökéletes, nevetséges. Szánalmas vagyok és nem szeretetet és szerelmet érdemlek hanem a lángoló poklot és szenvedést azért amit hosszú életem alatt elkövettem. - Kisebb szünetet tartok és megpróbálom összeterelni a gondolataimat mint egy birka nyájat, hogy választ adhassak kérdésére. - Mire, hogy vagyok képes? Az érzelem elzárására? Vagy a kegyetlenségre vagy esetleg arra, hogy most ellen állok neked? Fogalmam sincs, képesség amivel rendszeresen élek is. - Ez a hűvös külső és fagyos beszéd azonnal eltűnik mikor megérzem, hogy Ő is ugyanúgy kíván engem mint ahogy én Őt. Ahogy megcsókol több érzelmet érzek benne mint amit valaha is tapasztaltam. Nem tudok ellenállni neki, sem csókjainak sem az egész lényének. Érzem teste forróságát. Hosszú csókunk végül Ő szakítja félbe nagy keserűségemre, de amikor megszólal és értelmét nyerem mondanivalójának, keserűségem átvált mély szerelembe. Nem értem, hogy volt képes bárki is bántani vagy elhitetni vele, hogy felesleges, hogy nem ér semmit. Ő különleges és szeretni való, tiszta lelkű és csodálatos. Az a férfi nem érdemelte meg, hogy a lánya legyen ez a kincs.
-Igen, fontos vagy nekem nagyon is. Hosszú életem egyetlen fény pontja vagy. A sötétség ami körül vesz és olykor fojtogat most elrejtőzött mert te nem hagyod, hogy előbújjon. A szörnyeteg is gyáván megfutamodik a jelenlétedben. Csak én vagyok, aki szeret és boldog mert mellette vagy. És még boldogabbá tennél ha velem jönnél. De nem akarom rád erőltetni azt amit nem szíved szerint akarsz. Te döntesz én pedig bárhogy is választasz elfogadom. - Adok egy apró, leheletnyi csókot az ajkaira. Ha mégis úgy dönt maradna, tudom, hogy a szívét magammal hordozom és, hogy az vár vissza. Megdöbbenek és egy pillanatra elengedem majd egy fél lépést hátrébb botladozom. Nem is tudom, hogy jól hallottam-e, azt mondta szeret...nem, képtelen vagyok elhinni. Talán életemben most először hallom ezt a szót úgy, hogy nekem címezték. Anyám és apám korán árvaházba rakott mert nem kellettem nekik. Soha nem mondták, hogy szeretnek, csak azt hallottam nap mint nap, hogy bajkeverő vagyok és hogy haszontalan. Fájt, de végül is ebben nőttem fel, egy szeretet nélküli világban így nem is hiányoltam annyira. Csak most jövök rá, hogy menyire szükségem lett volna erre az egyetlen szóra mostanáig. Megdöbbenésem még jobban fokozza a tudat, hogy én vagyok az első akinek szívét adja. Nem csak megtisztelő, de félelmetes is egyben. Nem tudom készen állok-e rá, hogy ezt az ajándékot hozzá mérten megfelelően védelmezzem. Mindkettőnk számára ez az első nagy szerelem. Mondhatni nem is választhatott volna rosszabb első alanyt nálam. De a szerelem olyan, hogy nem válogat csak eltalálja az embert és utána rá bízza mit kezd az ajándékával.
-Én se szerettem még előtted senkit és nem is fogok. Legyen bármennyire is hosszú az életem, eddig csak egy üres köd volt amiben próbáltam fény után kutatni hogy ne nyeljen el teljesen. Megpróbálok mindent megtenni, hogy az maradjak akit most látsz és hallasz. Nem ígérem, hogy én leszek a lovag a mesékből, de úgy foglak kezelni mint egy törékeny hercegnőt. - Talán még lett volna valami amit mondani szerettem volna, de csókja belém fojtotta a szót és eszem ágában sem volt tiltakozni. Majd ha eljutunk odáig, hogy legalább egy percre beteljünk egymással majd folytatom, de csókunk hevességéből ítélve ez nem mostanában lesz.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Vas. Feb. 02, 2014 9:42 pm

Daryl & Ariana




Nem volt még senki, akinek én voltam fontos, ezért maradt meg bennem ő annyira, mert megmentett. Ezért fájt úgy, hogy elment, de ezért is tudtam neki olyan könnyen megbocsátani, főleg mert értem, hogy miért tette. Nem tudok haragudni rá, akkor sem, ha csúnya dolgokat tett. Talán elvakultság, hogy csak azt látom, amit én akarok, amit az én érdekemben tett, még ha azt is hitte, hogy ez nekem nem volt jó, pedig igen. A legjobbat tette velem, amit csak tehetett, és ami még ezek után is történt... hogy ilyen szoros kapcsolatba kerültünk, pedig nem is tudtam, hogy egy ilyen apró gesztus ennyit jelent... őszintén szólva még inkább kötődöm hozzá most, hogy tudom mit érzett, mit érez, ismerem a gondolatainak egy csekély részét, azt, amit önként megosztott velem. Nem is akarok többet kiszedni belőle, elég nekem ennyi, hogy fontos vagyok neki, és nekem is ő, elég, hogy jó érzéssel töltötte el, hogy segített rajtam és hogy én is segíthettem ezzel rajta. Az pedig, hogy egy időre elment megbocsátható, ha egyszer most újra itt van és remélem nem akar megint elmenni. Mégis vannak még kérdéseim, ahogy az is, hogy amit mondott vajon tényleg azt jelenti-e, amit értettem.
- Senki sem tökéletes, de az én életemben eddig... senki sem volt, aki ennyire megközelítette volna. - rántom meg picit a vállam. Soha sem ringattam magamat olyan illúziókban, hogy van egy tökéletes ember a világon, akit nekem szánt a sors, az a bizonyos nagy Ő, aki majd a tenyerén hordoz. Az a szőke herceg fehér lovon. A mesékből én nagyon hamar kinőttem. Elég sokszor mondta el az apám, hogy nem vagyok való semmire, hogy nem kéne életben lennem, hogy jobb lenne, ha nem léteznék, hogy nem is érdemlem meg az életet. Nem hittem én a mesékben már kiskoromban sem. Csak azért menekültem a könyvek történeteinek világába, mert ott tudtam elrejtőzni, de akkor is tudatában voltam annak, hogy amikor becsukom a kezemben tartott kincset, akkor újra visszakerülök a kegyetlen valóságba. Akkor már nem én leszek a főhős, akinek az élete minden nehézség ellenére talán jól is alakulhat. Én sose hittem, hogy az én életem valaha is megközelítheti a jót. az utóbbi évek azt hiszem valamelyest erre tendáltak, azt leszámítva, hogy attól még persze egyedül voltam, de legalább nem volt senki, aki bántott, vagy ártott volna nekem. Kivéve persze azokat a Mystic Falls is napokat... az világított rá, hogy ez az élet sem tökéletes, hogy nem biztos, hogy csak úgy élhetek, ahogy jól esik, nem törődve semmivel és senkivel.
Fel sem merül bennem, hogy ezek után könnyű szerrel hazudik a szemembe, bár talán így a jobb nekem is, hogy nem tudom az igazat? Akkor azt hiszem számon kérném miért nem vitt magával és nehéz lett volna megérteni, hogy akkor semmi sem alakul így, hogy túl veszélyes lett volna nekem, egy gyereknek egy ilyen élet, ami csak menekülésből áll. És akkor jó eséllyel most nem lennék az, aki, nem változtatott volna át, ha nincs rá oka, ha nem halok meg e nélkül.
- Hogyan vagy rá képes? - azt hiszem ez egy logikus kérdés, mégis valahogy egészen halkan teszem fel, azt hiszem főként azért, mert valahogy úgy érzem olyan hűvös lett megint és kimért, mint az elején. És nem értem teljesen a változást. Fél... talán fél attól, hogy én vagyok, és hogy fontos lettem neki? Azt hiszem a kérdő tekintet most sok mindent elárul, de mégsem mondom mást, csak közelebb lépek hozzá. Csak azért is, mert ezt akarom, mert ha egy kicsit is fontos vagyok valakinek, akkor nem akarom hagyni, hogy csak úgy elmenjen, vagy hagyja ezt az egészet ennyiben. Szeretném, ha maradna, vagy én megyek vele oda, ahova kell, ahova csak szeretné. Igen... képes lennék bárhova követni, ha ő is azt mondja, hogy tegyem. Felpillantok rá, egy óvatos mosoly jelenik meg az arcomon, amikor a kezem az övére simul. Nem tetszik, hogy karba van fonva a keze és hogy ilyen tartózkodó, nem akarom, hogy ilyen legyen! Végre mozdul a keze, én pedig még lépek is egyet, nem kell nagyon magához vonnia, hogy hozzá simuljak. A kezem hátrébb csúszik és a másik is mellé kerül, ahogy átkarolom a nyakát. Furcsa, de... hiába csókoltam meg már másokat, vagy ők viszont engem, egészen más az, ami vele van, ami pár perce volt, mikor a vért csókolta le az ajkaimról, vagy ez a mostani. Azok nem mozgattak meg bennem soha semmit, de ettől hevesen ver a szívem, és az a kislány, akit olyan nagyon elnyomtam magamban most szinte sikít, hogy valakinek végre egyszer ő legyen a fontos, hogy ő legyen a könyvbéli főhős, és ne csak addig, amíg aztán össze nem kell csuknia a lapokat.
Nem is tudok először mit mondani a fülembe suttogott szavakra, valahogy nem is lenne helye, hogy azonnal reagáljak, csak halkan felsóhajtok, amikor érzem azt az apró harapást, majd újra az ajkait az enyémen, és én mohón húzom még közelebb. Vékony ujjaim ügyesen siklanak a tincsei között. Nem tudom mennyi idő, talán percek is eltelnek, vagy csak én érzem úgy, mintha lassult volna az idő, de aztán mégis elszakadok tőle. Csak pár milliméterre, de akkor is érzem, hogy felelnem kell.
- Veled akarok menni, akárhová is mész és akármiért. Én szeretném... szeretnék fontos lenni valakinek, hogy ne érezzem, hogy nem érek semmit, ahogy az apám mondta mindig. - annyit sulykolta ezt belém, hogy én már szinte el is hittem, hogy így van, hogy tényleg nincs helyem a világon. - Szeretlek... én még soha nem szerettem senkit. - teszem aztán hozzá egész halkan. Még a szüleimet sem. Anyát talán... de őt sem tudtam soha maradéktalanul, és ez most új, nagyon új, ez a fajta szeretet pedig főleg. Újra az ajkait keresem, nem tudok betelni vele, nem megy.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Vas. Feb. 02, 2014 7:54 pm

Ariana és daryl
Nem tudom elképzelni, hogy ez a lány miért ragaszkodik hozzám. Veszélyes vagyok, ocsmány dolgokat tettem és eltitkoltam előle az igazat. Nem kíván a pokolra, sőt rátapintott a lényegre. Sose tudtam az érzéseimről beszélni, sokáig nem is voltak. Fogalmam sem volt arról milyen szerelmesnek lenni. Csak a céljaimat hajszóltam és megfeledkeztem egy fontos dologról, magáról az életről. Kisebb esti kalandjaim szép számmal voltak, emberként és vámpírként is, de szerelembe nem estem. Sok szép lány az életét adta volna egyetlen egy csókomért. Vérüket vettem és olykor még egyet-kettőt az ágyamba is beengedtem. Élveztem ha kihasználhattam a gyenge emberi elméket. Bár igaz, hogy befolyásolni egyet sem kellett ahhoz, hogy az ágyamba csalogassam.
-Amit érzek mélyebb mint gondolnád, megmagyarázhatatlan, és érthetetlen. Nem vagyok egy főnyeremény, rengeteg a hibám és a befoltozandó sebem, de azt hiszem képes volnék szeretni… - Többet mondtam mint szerettem volna. Gyengének érzem magam és ez az érzés egyben jó és rossz is. Az ellenségeim örömmel kihasználnák e fajta gyengeségem. Mégis fura, hogy igazából örülök neki, hogy ez az új dolog a részemmé vált. Még kiderül mennyire tudom a magamévá tenni és hogy leszek képes alakítani. Ariana fontos ember az életemben, túl fontos. Mikor elhatározom, hogy megkeményítem szívem ami már másfél évszázada nem dobban, felteszi a kérdést amire nem számítottam. Az emlékek amik mindkettőnket átjártak. Emlékszem arra a kislányra aki magányos volt és szenvedett. Igen, régről ismerem, túl régről. Ez a dolog járulhatott hozzá ahhoz, hogy azon a napon megmentettem. Mikor gyermek volt még csupán, akkor is éreztem, hogy különleges és, hogy nem bánnak vele megfelelően. Nem lehetett 10 éves mikor utoljára láttam. Menekülnöm kellett és így többé nem láttam.
-Az emlékeidben olvastam, onnan tudok mindent. – Válaszolok hűvösen, a maszkom kitartóan próbál a helyén maradni és megóvni mindentől. Megint hazudtam, de képtelen lennék neki bevallani, hogy bizony már évekkel ezelőtt is érdekelt a sorsa, csak nem tudtam megmenteni mert még zűrösebb volt az életem mint most. Behunyom a szemem és próbálok nem figyelni rá, ha túl közel jön leomlik a fal ami már így is ingatagan áll. Ő képes lenne arra, hogy a legérzéketlenebb páncélom is leomlassza egy pillanat alatt. Egy fegyverrel bír ami ellen nem tudok védekezni. Csak magamnak köszönhetem, hogy ebbe az állapotba sodortam magam. Ha nem jövök ide és nem próbálok vele kapcsolatba lépni akkor most már az áldozatom fejével furikáznék visszafele és készülnék a pénzem átvételére amit a jól végzett munka fejében kapnék. Talán ezt kellene tennem, lelépni, elfelejteni, hogy itt jártam és élni tovább a keserű életem. Mondhatok bármit képtelen lennék elfelejteni Őt. Áltatom csak magam. Behálózott a csapdájába és most várhatom a véget ami könyörtelenül utolér majd. Mérhetetlen fájdalom suhan át rajtam. A kemény külső mit sem ér mikor belülről tombol a vihar. Lehet hogy megtévesztő a külsőm amit mutatok, de belül teljesen más vagyok. Ha nem a szörny  uralkodik felettem akkor csak egy férfi vagyok aki soha nem ismerhette meg a törődés fogalmát a szeretett. Csak céljaim voltak és semmi más. Őrült módon kutattam az öcsém után és közben elszállt felettem az emberi élet és most itt vagyok 34 éves külsőben 150 évesen és fogalmam sincs mit kezdjek a szerelem érzésével. Szánalmas. Megtorpanok mikor közelebb lép. Odaér hozzám és az illata a fejembe száll. Megőrülök tőle. Őrjítő fent tartani a hűvös, jeges arckifejezést mikor itt áll előttem és nyomást gyakorol rám. Megérinti az arcom amitől szét reped a maszk és a porba hullik. Elvesztem a kontrollt az érzések felett. Nem bírok távolságtartó maradni, elkapom a derekánál fogva és közelebb húzom magamhoz, a testünk összeér. Végig simítok bájos arcán és ajkamat az övéire tapasztom. Véglegesen leomlott a fal, visszaépíthetetlenül. Még most se tudom mihez kezdjek, de egy biztos, Ő a részese lesz. Eleresztem az ajkaimmal és a füléhez hajolok majd alig hallhatóan suttogva megszólalok.
-Szeretlek…és meg ígérem amíg tehetem megvédelek minden rossztól, és többet nem lesz aki bánthat. Nem fogom hagyni. – harapom meg óvatosan alig érezhetően a füllcimpáját majd visszatérek ajkaihoz, hogy az enyémek követelhessék jussukat.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Vas. Feb. 02, 2014 3:19 pm

Daryl & Ariana




Kicsit sem gondoltam, hogy ez a nap így is alakulhat, hiszen eredetileg csak azért jöttem ide, hogy valamilyen ajándékot keressek. Valami kis meglepetést, amitől tovább vihetem ezt a talán gyerekes bosszút egy ismeretlen ellen, aki meg sem érdemli. És mindez most valahogy olyan... értelmetlennek és haszontalannak tűnik, mintha már az egész nem is lenne egyáltalán fontos. És végülis talán így is van, hiszen ami most történt az sokkal több, mint eddig bármi, amit történt velem egész életemben. A vérem, az övé... soha nem éreztem még ilyesmit, soha nem láttam még szinte más szemével, soha nem éreztem azt, amit egy másik személy és most ez történt. Elég nehéz napirendre térnem felette, és olyan sok kérdésem lenne, de mégis először csak elmerülök ebben a csókban, ami még magam sem tudom, hogy mit is jelenet pontosan. Nehezen szánom rá magam, hogy végül mégis megszólaljak, legalább hogy tudja mi jár a fejemben. Csak elmosolyodom a válaszára, és most már van erőm, hogy átkaroljam a nyakát egy szenvedélyesebb csók erejéig. Komolyan szinte még nehéz is eltávolodni tőle, szinte fájdalmas. Akárhogy is nézzük, de én még igazából... soha nem voltam... szerelmes. Nem azt mondom, hogy most hirtelen az lettem, vagy hogy ez azt jelenti, de mégis csak ő egy nagyon fontos személy, aki mindig érdekelt, de mindig csak egy elérhetetlen ködös álomkép volt. Most viszont itt van előttem, és érzem a mozdulatait, az ajkai érintését... és még az érzéseit is, ami legfurcsább.
Nem akarom félbe szakítani, amikor feláll, én is így teszek, és csak állok előtte. Kissé bizonytalanul, hiszen nem tudom, hogyan kéne most viszonyulnom hozzá, újra karoljam át a nyakát, vagy csak hagyjam, hogy mesélhessen, hogy válaszokat adjon? Végül az utóbbi mellett döntök, mert valahogy túl törékeny és labilis most az egész, mintha ez is csak álom lenne, mint az elmúlt percek a vércsere alatt.
- Biztos, hogy nem foglak a pokolra kívánni! - rázom meg a fejem egészen hevesen. Nem tudom, hogy mit tudna mondani, amitől így érezném. Az se zavart meg annyira, amikor azt mondta, hogy bérgyilkos, hogy másokat öl, ártatlanokat is. Mit mondhatna még, ami ennél is rosszabb, ami miatt elhátrálnék tőle? Kissé ráncolom a homlokom, amikor megszólal, és próbálom értelmezni minden egyes szavát. Igen, ezt nem tudtam, de nem akartam volna, akkor sem, hogy szenvedjen, ha ezt tudom. - Akkor se hagytalak volna kínlódni. De akkor most te... úgy értetted ezt, hogy... szeretsz... engem? - jól értettem, tényleg jól? Hisz nem is ismer, nem tudja ki vagyok, akkor pedig hogy lehet? Én tudom, hogy mit éreztem, hogy amik lezajlottak bennem, azok azt hiszem az ő érzései voltak, bár még így is kusza, hogy tényleg igaz-e, amit gondolok. De ez, amit mondd, még furcsább. Én igazán nem tudom, hogy mit gondoljak, hogy mit érzek, hiszen annyira sok információt kaptam rövid idő alatt, hogy... ihaj, de abban biztos vagyok, hogy ez jelent valamit. Az, hogy olyan sokszor bukkant fel a gondolataimban, az hogy ismeretlenül megmentett és nem is tudta, hogy sokkal jobb életet ad nekem, mint ami valaha is volt. - Én csak azt tudom, hogy nem is ismerlek még igazán, de fontos vagy nekem. - bököm ki végül. Mit mondhatnék mást, vagy hogyan fogalmazhatnám meg? Egyelőre még nem tudom, azt hiszem most ez is bőven elég így elsőre, no meg az, hogy a tekintetem akaratlanul is az ajkaira téved, amikor karba fonja a kezét és olyan hűvösen tekint rám. Álca lehet ez, védelem, hogy ne bántsák.
- Amikor a véremet ittad, én... azt éreztem, amit te akkor, amikor megváltoztattál igaz? És láttam, szinte ott voltam... olyan emlékeket, amikről nem tudhattál. Furcsa volt, olvastál az emlékeimben, vagy...? - nem tudom kimondani nyíltan, hogy ismert akkor,a mikor én nem ismertem? Látott gyerekként talán? Ott volt, amikor én felnőttem, és miért nem segített? Miért nem mentett meg már akkor az apámtól, abból a szörnyű életből. Olyan jó lett volna, bár persze jó eséllyel egészen máshogy alakul akkor minden, nem lettem volna végül az, ami most vagyok és talán ez esetben valami apafiguraként néznék rá, nem úgy mint most. Nem tehetek róla, de közelebb lépek hozzá, zavar és bánt, hogy ilyen hűvösen néz, ezért simítok végig az arcán. Oldani akarom ezt a zord külsőt.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szomb. Feb. 01, 2014 10:58 pm

Ariana és Daryl
Nem mondhatnám azt, hogy örülök neki, de számítottam arra, hogy az én életvitelem nem fér össze az övével. De ahelyett, hogy utálkozna vagy gyűlölne csak rám hagyja és nem törődik vele többet. Ha neki fura az, hogy valakinek fontos akkor nekem még inkább fura az, hogy valaki fontos nekem. Eddig az egyetlen fontos csupán az öcsém volt vagy a munkám. De az előző inkább. Érzem hogy kötődöm ehhez a lányhoz, egy felfoghatatlan és elszakíthatatlan kötelék függ köztünk amit ápolni kell és őrizni. Miután vérét adta nekem tudtam, hogy ez nem csak egyoldalú kötelék, Ő is érzi. Ajkam ahogy az övéhez ér, saját életre kell. Megborzongok mikor érzem, hogy visszacsókol. Mézédes csókja ám nem tart sokáig. Megszólal, halkan, de biztos hangon. Akárki hallgatózna nem hallana semmit mert ez csak nekem szól senki másnak.
-Tudom, és igyekszem megadni mindre a választ...de most várj egy kicsit ezzel.- Hajolok le ismét ajkához és csókolom meg kicsit szenvedélyesebben. Olyan érzésem van, hogy ebben a pillanatban sebezhetetlen vagyok és, hogy soha nem szabad elengednem ezt a lányt. Vonakodva bár, de abbahagyom a csókot. Ajkaink elválnak egymástól és újra csak Daryl ás Ariana van nem pedig mi. Igaza van abban, hogy ideje választ adnom a kérdéseire. Nem húzhatom örökké hisz ennyivel tartozom neki. Elhúzódom tőle ami miatt megtörik a varász, számomra legalább is. Nem tudnék ésszerű válaszokat adni miközben egy centi távolságra van ajka az enyémtől. Felállok a fal mellől, kicsit kába vagyok mert rengeteg erőmet elvette az, hogy emlékeket módosítottam és előidéztem. Nekitámaszkodom az öklömtől igen romos falnak és belekezdek a mesélésbe. Ha végeztem minden kérdésére választ adok.
-Sok olyan dolog van amit még nem tudsz és nem is igen tapasztalhattál még meg így az új életedben. Vannak olyan dolgok amik elmondása után nem kizárt, hogy egy életre a pokolra kívánsz majd, de ha nem mondom el akkor a legnagyobb patkánynak fogom magam érezni. - Hunyom be a szemem és felkészülök a legrosszabbra. Ami jelen esetben az Ő elvesztése lenne. Egy sóhaj kíséretével végre kibököm amit titokban akartam tartani előtte. - Amikor véredet adtad, hogy csillapítsd az éhségem, fogalmad sem volt arról mit is teszel igazából. Nem akartam neked elmondani, azt akartam, hogy a saját titkom maradjon, de nem tudnám magamnak megbocsátani ha hazudnék neked. A vámpírok vércserével mutatják ki egymásnak mit éreznek a másik iránt. Mikor véredet adtad igazából a szívedet is nekem adtad anélkül, hogy tudtál volna róla. Lehet te nem éreztél és nem is érzel semmit, de én igen. - Ennél borzalmasabb szónoklatba is régen fogtam már. Nagy tapsot érdemlek. Ha ezek után nem fordul meg és hagy el akkor semmi után sem. Felveszem a napszemüvegem és újra magamra öltöm a higgadt, de céltudatos maszkot ami már oly sokszor segített elviselni a ha kudarcot vallottam. Még egy pillantást vetek felé, de ez amolyan "megadom a válaszokat és ígérem eltűnök az életedből" pillantás volt. Gyakran tűntem el, ez most se lesz nehéz. Nem tagadom, hogy ha kilépek innen és Ő úgy dönt végleg végzett velem akkor elmegyek és többet a város felé sem nézek. Egy röpke pillanatra késztetést érzek arra, hogy kimondjam mit érzek valójában, de aztán csendben maradok. Nem tudhatom most mi zajlik le benne, és összezavarni sem akarom. Fiatal és nem tudja még mit tesz. Én nem vagyok mellé való, nem játszhatom a  lovagot számára mikor én vagyok a gonosz nagyúr. A lelke tiszta míg az enyém romlott. Nem érdemlek törődést és Ő nem azt érdemli, hogy hiú ábrándokba csalogassam. Veszélyes vagyok és nem az akinek Ő hinni akar. Karba tett kézzel és érzelmektől mentes arckifejezéssel állok vele szemben. Kívülről hideg mint a jég és nyugodt mint egy tó, de belülről egy tomboló hurrikán amiben összecsapnak az elemek. Feszült vagyok, mert tudom most eldől minden.
-Kérdezz nyugodtan, amire tudom megadom a kívánt választ. - Ejtem ki a szavakat hűvös és nem törődöm módon. Most az a kötelék olyan vékonyra zsugorodott, hogy könnyűszerrel elszakadhat bármelyik pillanatban. Nem tudom ez a maszk meddig bírja még és mikor adja be a kulcsot, hogy szabadjára engedje azt amitől félek...az igazi emberi önmagamat.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szomb. Feb. 01, 2014 8:51 pm

Daryl & Ariana




Lehet, hogy van aki élvezi az öröklétet, biztosan létezik ilyen is, de valahogy ezt igazán nehéz elképzelnem, ezért is kérdezek rá, hogy ő vajon hogy van ezzel. Én ezt a tényt igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy ne is kelljen azon agyalnom mi lesz majd évtizedek múlva, már ha még élek akkor, hiszen... nem vagyok az a kifejezetten harcedzett vámpír, erre már rá kellett jönnöm Mystic Fallsban is.
- Furcsa nekem és.... nagyon új, hogy valakinek én vagyok a fontos. - mosolyodom el halványan. Tényleg igazán nehéz napirendre térnem e fölött, hiszen még soha nem volt rá példa, tényleg soha hosszú idő alatt. Senkinek nem jelentettem semmit, és jó érzés, nagyon is, hogy valaki nem így van ezzel, hogy valaki számára én jelentettem a kiutat, a pozitívumot. Még ha nem is a hagyományos értelemben, de attól még így van. Aztán a kérdésem, amire nem is várok igazán választ, vagy nem is tudom. Az helyzet, hogy mégis csak félek tőle, hogy mit fog mondani hogy olyan lesz a válasz, ami megrémít, ami majd nem fog tetszeni. Talán egy kicsit ez is történik, azt hiszem kicsit tényleg nem tetszik, amit mond, de nem az én posztom, hogy megváltoztassam. Nekem csak azt kell nézni, hogy értem mit tett, hogy engem megmentett, és nem számít az, hogy előtte, hogy utána mikre vetemedett.
- Ezt már mondta nekem valaki mostanában és... akkor sem tetszett. - húzom el kicsit a számat, mert aki mondta az pont nem lopta be azonnal magát a szívembe. És most sem hangzik ez így túl jól, farkastörvények és ennyire fekete-fehér világ, én nem tudom így nézni az életet, egyszerűen nem megy, akármit is teszek. Halkan sóhajtok egyet, aztán csak megrázom a fejem. - Nem az én dolgom. - még egy halvány mosolyt is hozzáteszek, csak hogy ne érezze, hogy ez baj, mert azt nem akarom. Igazság szerint ezek után már gyorsan történik minden. Hiába ijedek meg először attól, hogy változik meg, ahogy a falba bokszol, akkor is felajánlom neki a segítségemet, mert nem akarom, hogy szenvedjen, akkor sem, ha ő ezt vállalná. Inkább fájjon nekem, ha kockázatos is, amit teszek, de nem tudnám végignézni, ahogy szenved. Az már csak hab a tortán, hogy érzek mindent, amit ő akkor, a boldogságot és a fájdalmat is, hogy kényszerűségből változtatott át. Az biztos, hogy ez tényleg több, mint bármi más, amit eddig átéltem. Sokkal több! Csak azért nem látszik ebből semmi az arcomon, mert szépen aléltan csuklom össze. Minden ködös, de legalább a kezdeti fájdalom után már nem is érzek ebből semmi negatívat, csak hamarosan azt, amikor a benne élő lény érzi meg a vér ízét. Én még mindig nem érzem magamat igazán... magamnak, azt hiszem csak az ösztön vezérel, amikor ráharapok a csuklójára, mintha nem is teljesen én lennék, mert a fejemben meglepő képek sorakoznak egymást után. Olyasmi, ami... nyilvánvaló, amire én is emlékszem, csupán most más a szemszög és olyan is, amit furcsa látni. Nem vagyok benne biztos, hogyan kéne értelmeznem, ő ismer régről? Látott engem gyerekként, de én nem is tudtam róla? Vagy csupán felidézi bennem az emlékeket, és így ő is látja?
Lassan a képek szertefoszlanak és kezdem érezni, ahogy újra magamhoz térek, bár az elején még mindig zavaros minden, de felfogom lassan, hogy mi történik, hogy a csuklóján csüngök, hogy iszom a vérét. Le tudok állni, nem esem túlzásba és lassan elszakadok tőle, de képtelen vagyok egyelőre bármit is mondani, csak pislogok párat, csak nézem. Azt hiszem ez egy újabb olyan pont, hogy túl sok lenne a kérdés és a mondani való, így nem tudom eldönteni, hogy mivel is indítsak. Ezért van, hogy néma maradok és csak arra eszmélek fel, hogy az ajkai az enyémeket érintik. Pár pillanat csak, amíg felfogom, hogy mi történik pontosan, mire végül feleszmélek és viszonozom a csókot.
- Olyan sok... kérdésem van. - ennyit sikerül végül mondani utána, ezt is inkább csak suttogom, egész közel állva hozzá, szinte az ajkaiba.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szomb. Feb. 01, 2014 7:02 pm

Ariana és Daryl
Elmosolyodom a buta kérdésen, de válaszolok rá hisz megígértem, hogy minden kérdésére válaszolni fogok.
-Hogy rossz-e? Egyszerűen borzalmas érzés. Minden napod összefolyik és már csak a túlélésért harcolsz, nincs semmi amiért érdemes élned. Igen hosszú ideig nem volt semmi amiért érdemes volt élnem, mind addig míg rád nem találtam és meg nem mentettelek - Válaszolok őszintén hisz miért titkoljam el, hogy fontos számomra a biztonsága és szeretném közel tartani magamhoz. Mikor felhozza, hogy sajnálom-e azokat akiket megöltem, mit is mondhatnék, nem töltött el soha az öröm a gyilkolás iránt csak akkor ha egy igazi rohadék halt meg a pengém vagy a puszta kezem által. Ártatlanok is voltak szép számmal a listámon is mind megöltem annak ellenére, hogy könyörögtek az életükért. Részben ennek is köszönhetem az érzelemmentes évtizedeim. Megsajnáltam még egy kisfiút úgy 30 évvel ezelőtt, nem akartam megölni, de végül megtettem és ez olyan mély fájdalommal érintett, hogy végül amellett döntöttem, nincs szükség az érzelmekre, buta, haszontalan ember fajzatoknak valók. Így ezek után lehetett gyerek, nő vagy férfi senkinek sem kegyelmeztem.
-Igen volt, hogy éreztem sajnálatot, de elfojtottam. Ölsz vagy megölnek. Ez az élet szabálya és én inkább az életet választottam, ha elítélsz is miatta megértem, de én ilyen vagyok és ezen nem lehet változtatni, nem akarok változtatni. - Határozott vagyok és ezzel próbálom tudtára adni, hogy ne is próbálkozzon a megjavításommal, én már egy eltört játék vagyok aki évek óta a polc mögött gubbaszt és porosodik. Nincs szükségem javításra, jó vagyok úgy ahogy. Mikor még az elménk összeköttetésben volt, megpróbáltam minden érzelmet átadni amit akkor éreztem. A boldogságot, hogy életben maradt, a fájdalmat, hogy azzá kell változtatnom amivé én kényszerültem válni. Mindent ami akkor tört elő az eltemetett sírból. A vére közben ütemesen csordogált le a torkomon és én mohón nyeltem. Határtalan gyönyört éreztem ahogy a selymes és édes vére belém áramlik. A szín visszaköltözött az arcomba. Mikor összecsuklott a lába megtartottam és a vállamra fektettem a fejét és végig simítottam a haján. Az éhség szép lassan elmúlt, de képtelen voltam elengedni mert akkor megszűnt volna köztünk az az erős kapcsolat amit a véradás és fogadás öröme hozott létre. Viszont ha nem engedem még kiszárítom és fájdalmat okozok neki. Szép lassan vonakodva elengedtem a csuklóját. Megcsókoltam a sebet ami nem gyógyult olyan hamar mint egy egészséges jól táplált vámpírnál hamar bekövetkezik. Most rajtam volt a sor. Beleharaptam a csuklómba és láttam ahogy kiserken belőle a vér. Ariana még mindig kábult volt, részben a véradás miatt részben pedig az álom miatt. A csuklom odatartottam a szájához és addig tartottam a fejét míg inni nem kezdett. A fejére dőltöttem az enyémet és megcsókoltam a homlokát. Behunytam a szemem és éreztem ahogy az Ő elméje és az enyém ismét közös útra indul az emlékek folyamán. Láttam ahogy szép lassan felcseperedik és a koromnak köszönhetően ott lehettem elbújva és figyelhettem minden lépését, majd hirtelen váltottunk és egy újabb közös emlék kúszott be. Mikor először itattam vele emberi vért. Mohó volt és tapasztalatlan, mosolyogtam és megmutattam hogy kell ezt csinálni anélkül, hogy akár egy csepp vér is kárba veszne. egy emberből ittunk mindketten és ez mámorító érzés volt. Majd megint ugrottunk és eljött az a pillanat amikor búcsút intettem ennek a helynek és elmentem egy szó nélkül. Fájdalom és bűntudat járta át mindkettőnk elméjét. Tudatni akarom vele, hogy mit érzek iránta, hogy mennyire fontos az én szánalmas kis életemnek. Megszakítottam a kapcsolatot és hagytam had igyon addig amíg csak szeretne. Néztem gyönyörű arcát és bűntudatot érzek amiért nem mondtam el neki mire is vállalkozott most, hogy mit tett annak érdekében, hogy ne szenvedjek. De ha elmondom vajon megutál érte? Hisz hagytam neki, hogy olyat tegyen amiről fogalma sem volt, hogy mit is jelent. Csak ülök és próbálok gondolkodni. Az illata most már nem a fenevadat csábítja hanem magát az emberi Daryl Dicker-t. Ha még létezik egyáltalán. Nem, biztos létezik, létezni-e kell valahol mélyen eltemetve. Lassú mozdulattal elveszem a csuklom mikor úgy látom eleget ivott ahhoz, hogy kibírja míg nem szerzek neki egy embert. Felemelem a fejét az állánál fogva és lecsókolom szájáról az apró vérfoltot. Megízlelem az ajkát és elfog a vágy iránta, tudom lehetetlen, hogy egy ilyen tisztalelkű lány bármit is érezzen egy olyan lelketlen halhatatlan iránt mint én. De a gondolat annyira belemélyed az elmémbe, hogy képtelen leszek onnan valaha is kiűzni, letelepedett és nem fog elereszteni.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szomb. Feb. 01, 2014 2:14 pm

Daryl & Ariana




Százötven év... nem tudom, hogy mit tudnék ennyi idővel kezdeni. Egyszerűen túl sok, tényleg túlságosan sok! Nem csodálom, hogy ennyi idő alatt sok rossz történt vele. Én még ehhez képest semmi vagyok, rendkívül fiatal és valahogy soha nem is gondolkodtam azon, milyen lesz az élet tíz, húsz... ötven év múlva. Valahogy nem akarok belegondolni ilyen hosszú időtávba, mert félek, hogy elriadnék tőle túlságosan is.
- Az rémesen sok... nem... nem rossz ez? - újabb buta kérdés tudom, de nem tehetek róla. Én még lélekben most is szinte embernek érzem magam. Nem mondom, hogy tényleg igazán vámpír, vagy halhatatlan lennék, sokkal inkább én vagyok, egy egyszerű lány, akinek megváltozott az élete és aki nem öregszik, de... valahogy ettől még ugyanúgy nem nőttem fel. Nem is tudom, nem adódott rá lehetőség, hogy rendesen elérjem a felnőtt szintet, és azt nem a kor adja meg. Soha se tanított senki meg arra, hogyan hagyjam el magamból a gyereket, arról már nem is beszélve, hogy pocsék gyerekkorom volt, most pedig igazából úgy viselkedem, mintha újra élném az egészet, csak jobban és élvezetesebben. Most megtehetek sok mindent, amit régen nem lehetett, most megkapom azt, amit akarok, ahogy erre anno soha nem volt esély. A világ nekem csak egy nagy játszótér, azért is volt annyira kiborító meglátni a valóságot, a vért... a vadászokat, a fájdalmat, a félelmet benne.
- De soha, kicsit se sajnálod azt, akivel végzel? Az elején sem? - tudom, hogy még mindig a lelkem mélyén túl naiv vagyok a világhoz, azért teszek fel ilyen kérdéseket, de nem tehetek róla. Én kiborultam, amikor először halt valaki meg miattam. Még most is emlékszem rá, az arcára, a félelemre a tekintetében, a kihűlt testére. És hiába menekültem el, hiába hagytam ott, néha kínoznak a gondolatok, hogy vajon kitől vettem el, kik maradtak utána, akik miattam merültek el a gyász sötét mocsarában. Rossz azt hallani, hogy valaki erről, gyilkosságokról ilyen könnyedén beszél, még akkor is, ha azok között, akikkel végzett talán olyanok is voltak, akik megérdemelték. Nem is tudom, nem vagyok a szemet szemért elv híve, bár persze az is lehet hogy azért is, mert velem még nem történt semmi igazán durva.
Mégis mindezek ellenére nem tudom megtenni, hogy eltávolodjak tőle, amikor látom, hogy szenved. Az ökle újra és újra a falnak csapódik, én pedig megint ugyanúgy csókokkal hinteném be, ha az egy kicsit is segít. Félek, persze az elején igen, de akkor sem mennék el és hagynám itt azt, aki megmentett, aki új életet adott, hiszen túlságosan hálás vagyok neki ezért. Egyszerűen csak felsértem a csuklóm, mert úgy érzem muszáj és talán mert bízom is benne, hogy nem lesz semmi baj. Megrázom a fejem, annak ellenére is, hogy összerezzenek, amikor már szó szerint üvölt velem. Nem fogok elmenni, nem engedem le a kezem sem, nem húzom vissza... nem! Aztán jön is a fájdalom. Erős, egyáltalán nem óvatoskodik, felszisszenek, ahogy az éles fogak átszúrják a felsértett bőrt, és érzem, ahogy fokozatosan hagy el az erőm, hiszen olyan mohón iszik. Lassan csökken csak a tempó, de a szívverésem hevessége ettől még nem csökken, csak guggolok előtt, amíg bírja a lábam, majd amikor már nem, akkor egyszerűen csak lehuppanok a földre. A testem pedig lassan egészen elernyed, ennek már valahogy nem is vagyok tudatában. Mintha békés álom szállna rám, a szívverésem is lassú, és újra ott vagyok azon a padon. Vacogva, már alig érezve valamit, de aztán egy meleg ölelés ébreszt fel. Soha sem felejtettem el az arcát évek alatt sem, és ezt az emléket sem, de most minden még intenzívebb, mintha újra átélném az egészet, mintha... ott lennék. Akaratlanul is mosoly jelenik meg az arcomon, mert furcsa, de mintha valahogy váltanék, mintha nem én lennék, hanem ő, mintha érezném azt, amit ő akkor.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szomb. Feb. 01, 2014 12:28 pm

Ariana és Daryl
A szavai jól esnek. Sose gondoltam volna, hogy egyszer támaszra lesz szükségem. Mikor megkérdi hány éves vagyok nem is tudom elmondjam-e. Az Ő korához bizony lehet még adni mire annyi lesz mint én.
-150 éves vagyok Édes. Nem egy mai Szőke herceg a fehér lovon. - Olyan mintha az idő nem telne, de olykor azért észreveszem, hogy igen is telik, főleg akkor ha valaki akit ismertem egyik napról a másikra fiatalból öreg lesz és végül egyenlővé válik a földdel. Az idő kiszámíthatatlan. Én se tudhatom, hogy a halhatatlanságom ugyan meddig lesz az. Az ellenségeim már megszámlálhatatlanságig nőtték magukat. Csak idők kérdése mikor öl meg valamelyik.
-Nem tudok ebből kiszállni, már nincs is értelme. Ahányan a fejemet akarják, azok mellé elfér még vagy egy tucat vagy több. Sose féltem a haláltól és tudom megbűnhődöm még a tetteimért így vagy úgy. Ez a munka csak egy dolog ami életben tart, más már nem igen maradt nekem. - Csend telepszik a helyre miután összeroskadok a fal mellett. A fenevad kitörni készül és nincs elég erőm ahhoz, hogy bent tartsam a szörnyet amit fáj bevallanom, de Én vagyok saját magam. A részem és nem tudok harcolni ellene. Ülve, elrejtve az arcom nagy erővel dőlök a falnak, hogy még a fogam is összekoccan. Ebben a pillanatban ha erre tévedne egy rosszakaróm bizony örömmel megölhetne. Nem azért mert gyenge volnék csak nem akarom, hogy az igazi bensőm előlépjen és meglássa Ariana milyen is vagyok igazából. Amilyen előtte vagyok mikor velem van az csak egy maszk a sok közül. Ha ölök akkor a könyörtelen gyilkos szörny vagyok aki nem kímél se istent se embert. Félek attól, hogyha rájön kivagyok igazából elmegy és elveszítem. Akkor semmisülne meg minden maszk és csak egyedül a valóság maradna. A hideg, sötét valóság. A gyilkos akinek megteremtettek, az ember akiből szörnyet kreáltak, cél nélkül. Hallom puha lépteit ahogy óvva intésem ellenére közelebb lép a szörnyhöz. Majd megáll és lehajol. Arcom még mindig eltemetve a sötétségben, de hallásom teljes mértékben ráhangolva. Az ép elmém próbál a felszínen maradni és csak arra figyelni, hogy aki itt áll az nem más mint Ariana, de a fenevad csak az illatát érzi ami ígéretes táplálkozást és az ezzel járó gyönyört jelenti. Bőr szakadását hallom és megérzem a friss vér éltető illatát. Felkapom a fejem és a vér irányába fordulok. Majd megrázom a fejem és a falba verem.
-NEM...menj el!! - Bolond ez a lány? Felkínálja magát mikor fogalma sincs róla mire vagyok képes? Nem vagyok gyengéd és óvatos. Nem jót csak fájdalmat adok. Nem tágít hiába üvöltök vele, és érzem ahogy lassan eltűnik a régi Daryl és előlép az árnyékból az új, veszedelmes lény. Nem mondom tovább, hogy menjen el csak megfogom a csuklóját és a számhoz emelem. Majd tűhegyes fogaim egy ikerharapás kíséretében belemélyesztem a frissen felszántott sebbe. Nagyot kortyolok és egy cseppet sem próbálok óvatos lenni. Mohón iszom a vörös nedűt, nem törődve azzal ki is a forrás. Nem törődve azzal, hogy aki felkínálta vérét az Ariana, az életem. Egy apró pillanat, egy kis felragyogás és az elmém visszanyeri az irányítást az állat felett és óvatosabbra veszem az ivást. Abbahagyni képtelen vagyok, de szebbé tehetem mind ezt a számára. Belelépek az elméjébe és megpróbálom elültetni benne a megtalálásának emlékét, az érzéseket amik akkor rám törtek és nagyon remélem megérti mi is ment bennem végbe akkor azon a hideg téli napon. Fogalma sincs arról most mit tett. Mikor felkínálta a vérét, nem csak az éhségemet csillapította, de mondhatni felbonthatatlan köteléket varázsolt kettőnk közé. Ami az embereknél testiséggel történik az köztünk vámpírok között vércserével. Én eddig csak halott vámpírok véréből ittam, és nem sokat csak épp annyit amivel még néhány órán át kibírtam táplálkozás nélkül. Ami most kettőnk között történt talán jobb is ha csak nekem marad meg. Őt biztos felkavarná a dolog. Nem hinném, hogy erről tudna bármit is. Ha tudná akkor biztos nem adta volna vérét. Magamban megeresztek egy halvány gondolatot úgy, hogy a még összekötött elménk ne vezesse át hozzá is a gondolatot. Mi lenne ha...

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Szomb. Feb. 01, 2014 11:00 am

Daryl & Ariana




Remélem megérti és meg tudom győzni róla, hogy nekem így jobb, én így élvezem az életem, előtte szörnyű volt minden. Nagyon szeretném, hogy ne hibáztassa magát, hogy átváltoztatott, hiszen én rendkívül hálás vagyok neki érte.
- Igen, és tudod... talán mindenkinek el jön egy olyan időszak is, ami jó. Nekem is lett végül változás, neked is lehet valahogy. - persze itt még nem tudom, hogy bérgyilkos és üldözik, ezért is van az arcomon az a bátorító mosoly. Igenis úgy gondolom, bár talán naiv hozzáállás, hogy idővel mindenkinek kell kapnia jót is az élettől. Az nem lehet, hogy csak negatívum járjon valakinek, mert abba tényleg bele lehet roppanni. Én se hiszem, hogy túl sokáig bírtam volna még otthon a szüleimmel, apám mellett. Szerintem belerokkantam volna idővel lelkileg és végképp megtörik bennem valami, így is nagyon közel voltam hozzá. Az is kész csoda, hogy sikerült ezen túllépnem és valami újat kezdeni, ami más jó és, amit élvezni is tudok.
- Igen, látod mindig történik valami apróság, ami végül is talán jó irányba fordítja az életet. - Vannak persze meglepő fordulatok, amikor nem számítasz rá, hogy valamiből jó sülhet ki. Az elején én sem éreztem ezt olyan pozitívnak, amikor nehéz volt, amikor valaki miattam halt meg, amikor ki voltam készülve saját magamtól, de... aztán könnyebb lett, és megérezhettem milyen erősnek lenni, milyen élni, milyen elbűvölni másokat és nem csak egy sarokba húzódni, hogy ne lássanak és ne is bánthassanak. Talán tényleg van esély arra is, hogy megtalálja az öccsét. Ki tudja, lehet hogy valaki is volt valaki olyan rendes, hogy javított valamennyit az életén, hogy öröklétet adott neki, bár persze még csak azt sem tudom, hogy Daryl mennyi idős, így hát azt sem tudhatom, hogy a testvérével e téren mi a helyzet. Az öklét viszont gondolkodás nélkül csókolom meg, egészen óvatosan, miután a falat ütötte. Tudom én, hogy ez csak egy apró gesztus, hogy amúgy is begyógyulnak a sebek pillanatok alatt, de attól még... jól eshet neki.
- Én szívesen segítenék, bármikor, ha kéred. - erősítem meg, még bólintok is egyet, bár azt már nem látja, hiszen hátat fordít nekem. Nem zavar, talán csak egy kicsit, mert sejtem, hogy ez nem azért van, mert el akar újra menni, inkább csak talán... nehezen kezeli ezt a helyzetet? Én is, bevallom, hogy nekem sem egyszerű, hiszen jó ideje kizártam már mindent, ami érzésekkel kapcsolatos, mert egyszerűen csak könnyebb volt így. Persze attól még nem kapcsoltam ki szó szerint, csak amennyire emberileg ez lehetséges, megpróbáltam figyelmen kívül hagyni.
- Hány... hány éves vagy? - igen ez az első kérdésem, pedig tudom, hogy nem a legfontosabb, de mégis csak érdekel. Ha 120 éve csinálja, akkor elég idős, hozzám képes nagyon is, bár persze vámpír léttel ez sem számottevő gondolom én. Furcsa, valahogy mindig olyan nehezen képzeltem el, hogy milyen száz évet élni, vagy még többet. Egy idő után monotonná válik minden? Nem akartam soha sem abba belegondolni, hogy mi lesz velem később, évtizedek múlva, valahogy így egyszerűbb, mert nem hiszem, hogy tudnám, hogy mit is kezdjek a jövőmmel. Most így egyszerű élni a jelennek és kész. - De attól még abbahagyhatnád, tudod, hogy ne szerezz új ellenségeket. - persze nem azt mondom, hogy akkor most rejtőzzön el, hanem egyszerűen csak... legalább tényleg nem szerezne még több ellenséget, aki el akarja tenni láb alól. Igazából nem is akarok én ebbe olyan mélyen belegondolni, hogy kiket ölt meg és hogyan... mert lehet, hogy akadtak köztük olyanok is, akik nem érdemelték meg.
Aztán persze alapvető ösztön, ahogy hátra lépek, amikor meglátom a változást az arcán, és még szól is, hogy menjek hátrébb. Vámpírok véréből táplálkozik... nem tehetek róla, hogy persze először egy egész leheletnyi félelem átjárja a testem. Nem tőle félek, talán attól, ami hiszen, én valahogy mindig úgy voltam saját magammal, mintha két külön lélek lennék. Én és... az a lény, amit nem mindig lehet irányítani, csak ha figyelsz rá. Már tudom, hogy azzal, ha tényleg minden nap figyelek az etetésére, akkor nem lesz baj, akkor nyugton lesz, de ezt nem szabad elhanyagolni. Ő vajon mikor evett utoljára? Nekem egyszerű, pár pillantás, kedves mosoly, és egyszerű szerezni egy pasit, akiből vacsorázhatsz, főleg ha még egy kellemes éjszakával is megajándékozod. Mondjuk úgy, hogy mindenki jól jár. Aztán annak ellenére lépek közelebb hozzá, hogy kicsit minden egyes ütésénél összerezzenek. Újra és újra emelkedik a vállam, egyre gyorsabban és érzem, hogy a szívverésem is gyorsul, majd amikor leroskad a fal mellett elég guggolok. Nem mondok semmit, csak egyszerűen a számhoz emelem a csuklómat, hogy felsértsem a bőrt, és azt tartom felé.
- Nem akarom, hogy szenvedj. - csendes szavak, és lélekben persze készülök arra, ami történni fog. Tényleg nem akarom, hogy szenvedjen, akkor sem, ha így talán én fogok. Ha nem tudja visszafogni magát, ha túlzásba esik, ha egy pillanatra fájni fog... Nem érdekel, akkor is segíteni akarok!

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Pént. Jan. 31, 2014 11:51 pm

Ariana & Daryl
Egy félmosolyra húzódik a szám mikor hallom, hogy nem kudarcként vagy borzalomként éli meg a mindennapjait. Valakinek jó valakinek kevésbé jó ez az élet. Én átkozom minden napját és percét annak ami lettem. Hosszú ideje már egy sírban kellene nyugodnom úgy ahogy ez előre megvolt írva. Addig viszont nem nyughatok míg a bosszúm utol nem éri a teremtőm.
-Te vagy az én exegérkém. Örülök, hogy neked jobb élet jutott mint nekem. - Vallom be őszintén, hisz sose gondoltam arra, hogy majd hasznot húzok abból, hogy átváltoztattam. Csak megtettem és kész, minden hátsó szándék nélkül cselekedtem. Mélyen legbelül egy hatalmas kőtörmelék gördült le a szívemről mikor kimondta, hogy bánta mikor elhagytam. Mások az elmúlt évszázadban csak örültek, hogy megszabadultak tőlem. Mitől olyan más ez a lány? Miért nem küldd el a fenébe? Veszélyes vagyok, vonzom az erősebbnél erősebb vámpírok haragját és mellesleg érzelmi roncs vagyok cirka 150 éve. Egy ilyen alakkal mint én még szóba sem állnék nemhogy megkérném maradjon velem. Már-már nevetséges ez a szituáció. Akaratlanul is elmosolyodom a kölcsönösen segítettünk egymásnak dolgon. Én csak cselekedtem és nem gondolkodtam míg Ő akaratán kívül életre keltett.
-Valóban...szükségünk volt egymásra, és a sors pont jókor helyezett minket egymáshoz, nem? - Fura humora van az életnek. De mindig tud meglepetést okozni és azt is a legváratlanabb pillanatokban. Mikor megtaláltam Őt éppen egy munkáltatóm hullája mellől jöttem el. Egy rakás pénzel egy vászon zsákban. És miután megmentettem a zsákot elhagytam ott a padnál. Ritka szemét egy féreg volt az a vérszívó, de részben köszönetet kell mondanom neki, hogy akkor felbosszantott és kerülő képpen betévedtem a parkba miután végeztem vele. Hirtelen kizökkenek bájos elmélkedésemből és minden egyes szavára külön odafigyelek. Hátha megtalálom? Nem hinném...de a gondolat is, hogy az öcsém újra velem lenne már egy fokkal dob a hangulatomon. Ha rátalálnék bizony az azt jelentené, hogy elkárhozott a lelke és ugyanúgy erre az életre lenne ítélve mint én. Mégis minden jobb mint belenyugodni a ténybe, hogy örökre elveszítetted a szeretted. Behunyom egy pillanatra a szemem majd fel emelem a fejem mikor megérzem hűvös csókját a sérült kezemen. Lágy és puha érintése van az ajkainak. Mintha ez gyógyította volna be és nem a vámpírgének, ezt szeretném hinni. Kinyitom a szemem és az Ő drágakőszemeibe nézek.
-Ha valaki segítségét kérném ahhoz, hogy a keresésére induljak ismét...az Te lennél. - Fordulok el tőle és veszek egy mély lélegzetet. Hosszú ideje nem váltott ki senki belőlem mélyebb érzéseket, gyengének érzem magam az érzésektől. Nem bírok a szemébe nézni ismét. Háttal állva próbálom megadni neki a választ a következő egyszerű, de kicsit ostoba kérdésére.
-Hogy miért nem szállok ki? Hogy miért nem hagyom abba? Nem tehetem. Már túl késő kiszállni. Közel 120 éve ezt csinálom és a hírnevem nem engedi meg, hogy felakasszam a szögre a kalapot. Túl mélyen beleástam magam a sötétségbe, innen nincs kiút. Az üldözőim pedig nem mások mint az általam kivégzett szerencsétlenek rokonai vagy bajtársai. Sose kérdeztem vissza, hogy kit miért kell megölni, csak megtettem. Most már mindenhol tudják a nevem és vagy tartanak tőlem vagy bosszút forralnak ellenem. Ilyen egyszerű édes. - Pár röpke másodperc alatt rám tört az éhség és eszembe juttatta, hogy bizony van már egy hete is, hogy nem ittam emberi vért. Az erek megjelentek az arcomon és behálózták mint egy folyó a völgyet. Még inkább elhúzódtam Ariana-tól. A sok vadászat miatt kevés alkalom volt, hogy volt időm embert találni. Így vér hiányában jobb híján azokból a vámpírokból táplálkoztam akik áldozatul estek nekem. Ez persze nem azt jelenti, hogy kannibál lettem vagy hasonlók, csak a közvetlen közelemben a fiatal vámpírok sincsenek biztonságban. Nem akarom bántani Ariana-t, de az éhség olykor hatalmasabb úr mint a józan ész.
-Ariana, ne gyere a közelembe...menj egy kicsit hátrébb. Valamit nem mondtam még el magamról. Vámpírok véréből is táplálkozom...nem akarlak bántani... - Csak ennyi jött ki a torkomon, utána már csak egy állatias morgás ami elhagyta a szám. Hiába vettem nagy levegőt, nem tudtam legyűrni a fenevadat. A parfümjének illata egyszerűen megbolondította az érzékeimet. Csak az Ő illata töltötte ki a légterem és csak rá tudtam gondolni. A nem rég begyógyult öklöm folyamatosan a falba vertem hátha a fájdalom visszatérít a jelenbe. Végül leroskadtam a talajra és a térdeim közé temettem a fejem. A kontrollálás soha nem ment nekem.

Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
avatar


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Piactér Pént. Jan. 31, 2014 8:48 pm

Daryl & Ariana




Nem is értem miért gondolja úgy, hogy hibázott azzal, hogy segített, hogy átváltoztatott, hiszen nélküle megfagytam volna azon a padon, nélküle most nem élnék, ha mégis akkor pocsék életem lenne. Igenis sokkal jobb így, végre vagyok valaki, végre érzem, hogy élek és nem csak egy lelki roncs vagyok, akit gond nélkül terrorizálhat az apja. Rendkívül hálás vagyok neki, szerintem fogalma sincs, hogy mennyire.
- Igen, sokkal jobb. Meghaltam volna akkor Daryl, és előtte... előtte rémes volt. Csak egy szürke egér voltam, aki nem mert soha kiállni magáért, gyenge és sebezhető, de már nem vagyok az. - persze attól még lélekben talán kicsit, de... változtam már sokat, és elnyomtam magamban azt, aki voltam, azt a félénk kislányt, azt az esetlen Arianát, akit gond nélkül megalázhatott bárki, akivel az apja minden nap közölhette, hogy semmit sem ér, hogy nem kéne a világon se lennie, aki egy percet sem tudott élvezni a létezéséből. Most viszont szórakozom, érdeklek embereket, és azt teszek, amit szeretnék.
- Ne sajnáld, kérlek! Lehet, hogy nehéz volt az elején, néha, de túltettem magam rajta, és hiába mentél el, az rossz volt, de most itt vagy, én pedig örülök neki nagyon. - bólogatok, és remélem, hogy megérti, hogy elhiszi, hogy nem haragszom rá, semmi miatt. Nem ítélem el egy kicsit sem, hogy így alakult, hogy nehéz volt az eleje. Majd könnyebb lesz, most már könnyebb lesz biztos vagyok benne, és már eddig is egész jól bírtam mindent, ami történt. Ő pedig majd taníthat nekem még néhány dolgot, amit még nem tudok és nem értek. Szinte nekem fáj, amikor az ökle a fallal találkozik, és el is kapom a kezét, ha engedi. Tudom, hogy ez gyorsan begyógyul, és nem lesz tőle semmi baja, de, érezni, érzi, ezért adok egy szimpla puszit a bőrre, ami már most gyógyulásnak indul.
- Akkor hát kölcsönösen segítettünk egymásnak igaz? - jelenik meg egy halvány mosoly az arcomon, aztán csak csendben hallgatom a szavait. Neki sem lehetett könnyű élete, ez nem kérdés. Végülis érthető, ha tudta hogyan kell kikapcsolni az érzéseket és megtette. Ha lehetőségem lett volna rá évekkel ezelőtt, én is megtettem volna.
- Sajnálom, hogy elveszítetted, de hátha megtalálod majd. Segítek, ha tudok, bár én... nem kerestem még senkit sose, de hátha több szem többet lát, ahogy mondani szokták. - no meg elég jól tudok emberekből kiszedni dolgokat, még igézés nélkül is, főleg ha az illető pasi. Ez nagyon jól megy, el tudom érni a céljaimat, elég pár kedves mosolyt, egy ígéret, apró célzás és sokan egész könnyen megtudnak nyílni. Valahogy úgy gondolom nem mindig az erőszak éri csak el a célját. Az viszont tényleg talán egy kicsit meglep, amit mondd. Megöli a hozzánk hasonlókat, csak úgy kérdés nélkül? Nem mondom, hogy nem nyelek egyet, vagy nem kell pár pillanat, amíg kezdek valamit a helyzettel.
- Értem, és azért menekülsz, mert van akinek ez nem tetszik? És miért nem... hagyod abba? - buta kérdés lenne? Talán szereti ezt csinálni? Fogalmam sincs, nem biztos, hogy választ tud nekem adni, vagy hogy egyáltalán akad. Nem fogom erőltetni, és e miatt nem fogok másképp dönteni. Lehet, hogy, amit tesz az nem szép dolog, de... attól még engem megmentett és talán elvakult vagyok, de nekem most ez a legfontosabb.

Vissza az elejére Go down



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Piactér

Vissza az elejére Go down

Piactér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Francia negyed-